Dolgozó Nő, 1952 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1952-03-01 / 3. szám

Szabu Béla

AZ ELSŐ AJÁNDÉK

Saabé Béla пета 1948 februárja után tűnt fel a caehnlováklai matfyar Irodalmi munka termetén. Bem eliőízben, nem la mint üj Je. leméir, mert caaknem másfél évtiaeddel azelőtt keletszlováklal kör. nyeaetben játszódó kétkötetes regényével (Ezra elindul) masára Irányította as olvasók és a kritika figyelmét. A harmincas évek legvégén egy rővldebb regényét as egyik napilap hozta. Egyébként az 1948-at megelőző évtized alatt mint lró hallgatott. Hallgatása nem volt önkéntes, a fasizmus kénysseritette sz Írót tolla pihentetésére. Abba. hagyta az Írást, mert a fasizmus Idején a csehszlovákiai magyar nyelvű sajtó hasábjain nem volt hely az ő Írásai számára. Visszaült a varróasztal mellé, mert ez az lró annak rendje éz módja szerint végigcsinálta a szabóinaskodást, azután szabómunkás lett és hosszú éveken át fizikai munkával tartotta el magát. Bem fényes szabóságokban, hanem a plebejusok számára dolgozó műhelyekben töltötte fizikai munkával napjait.

Élettapasztalatait a kapitalista társadalomnak azokban a mélységeiben szerezte, ahol a munkanélküliség réme fenyegetett s a nyomorgóéra Is alig elégséges munkabér a nélkülözést állandóvá, szinte megszokottá tette, ahol elfásultság ütött tanyát, a bizonytalan munkássors fatalizmusa. Ebből az életkörből származó típusokat rajzol Szabó több novellájában. E típusok megörökítésével szociális szolgálatot tesz, mert megrajzolásukkal párhuzamosan tudatosítja azt a sorsfordulatot, melyet a szocializmus építése azok számára Is jelent, akiknek szájában még fölkisért a kapitalizmus okozta nyomorúság és tehetetlenség keretű Ize. Más novelláiban fokozatosan bemutatja az új embert, megváltozott öntudatával, annak az áldásos változásnak közepette, melyet a bérmunkás számára egy válságoktól mentes világban anyagi létűk stabilizálódása és művelődésének, a kulturális kibontakozásának lehetősége Jelent.

Alább közöljük Szabó Béla „Az első ajándék66 című novellájának egy részletét.

A novellában szereplő kisfiú egy almát lop, hogy odaadhassa az édesanyjának.

Az anyámnak viszem ajándékba. — Amikor ezt kimondtam, akkor megeredt a hangom. — Tessék elhinni, én még sohasem vettem anyámnak ajándékot A világ, a kirakatok, a grófi kastély tele van ajándékokkal és én nem tudok hozzájuk férni: Bizony Isten, nem tudok. Minden el van sárva előlem, a felnőttek elzárják. Most közeledik a karácsony. Utóm, hogy sokan futkosnak Izgalommal a templomba, meg a boltokba, csak nálunk nem történik semmi: Miért nem történik, kérem?... Meddig fogunk ml még élni ajándékok nélkül... és hirtelen minden átmenet nélkül megeredtek a könnyeim, sírtam, zokogtam, nem éreztem sem hideget, sem fagyot, zsenge gyermektestemet rázta a keserűség.

Az asszony szemel mintha különös fényben oslllogtak volna, gyorsan megveregette a vállamat és elfordult. így háttal felém még azt mondotta: — Menj, siess haza, nem adhatok neked több almát. Meg vannak számlálva.

Erről a kalandról egy szót sem mondtam el otthon, amikor ünnepélyes komolysággal átadtam édesanyámnak az almát. Éppen kenyérlisztet szitált akkor és barnás arcát finom lisztréteg borította, akár a púder. Öröm és csodálkozás ragyogott az arcán. A mosoly, a derű mintha teljesen megfiatalította volna és én szerettem öt fiatalnak látni.- Ajándékba hoztam neked.- Hát ez igazán szép, odaadjuk apádnak.

Ez is teljesen jellemző volt rá, a legjobb falatokat mindig apának adta.

De hát nem szólhattam semmit, némi keserűséggel arra gondoltam, hogy sejtelmeim valóra váltak. Bebizonyult, amit rég sejtettem, hogy anyám jobban szereti apámat, mint engem. Azt azonban kikötöttem, hogy apának ne szóljon, hogy az alma tőlem van.

Szívemben maró féltékenységgel feküdtem le azon az éjjel. Fájt, hogy első ajándékom, amelyhez oly keserves úton Jutottam, az apámhoz került, holott az anyámnak szántam. Anyám joggal megérdemelte ezt tőlem, mert rengeteg munkája közepette még kedves is

2

A Nemzetközi Demokratikus Kőszövetség berlini ülése elhatározta, hogy a következő felhívással fordul a világ minden jóakaratú emberéhez a Nemzetközi Gyermekvédő Értekezlet sikerének biztosítása végett:

„A Nemzetközi Gyermekvédő Értekezlet 1952. április 12-től 16-ig ülésezni fog Bécsben. Prágában már 1952. március 30-án összeül az előkészítő értekezlet.

A Nemzetközi Gyermekvédő Értekezletet támogatnia kell a világ minden nemzetének, elsősorban b nőknek, az anyáknak. Már 1951 júniusában a szófiai ülésen e célból sok nemzeti bizottság alapítását határozták el. A NDNSz-nek Végrehajtó Bizottsága figyelmezteti ezeket a nemzeti bizottságokat, hogy lelkiismeretesen készüljenek elő a bécsi értekezletre. A kapitalista államokban állandóan emelkednek a kiadások a háborús célokra, de csökkenek az egészségügyre, a lakóházak építésére, a nevelésre, a gyermekek kiadós táplálására fordított összegek. A gyarmati országokban a gyermekek millióit éhhalál fenyegeti. Koreában a gyermekek számlálatlan ezrei pusztulnak el a bombázás, az éhség, a hideg következtében. Rémület szállja meg szíveinket, ha rájuk gondolunk, ha arra gondolunk, hogy hasonló sors érheti a mi gyermekeinket is.

Ezért felhívjuk a világ minden jóakaratú férfiát és nőjét, az összes szervezeteket, melyek gyermekgondozással foglalkoznak, vegyenek részt a Nemzetközi Gyermekvédő Értekezleten, mely védelmezni fogja a világ minden gyermekének jogát az életre, az egészségre, a nevelésre."

tud lenni hozzám, míg az apám többnyire csak dorgál... Bármennyire is törtem rajta a fejemet, nem értettem, hogy miért szereti őt annyira az anyám.

Komoran ébredtem reggel, a józan téli hűvös világosság, az otthon rideg falai hideget árasztottak, anyám a tűzhely előtt guggolt és gondterhelt arccal rakta egymásra a kályhába a vékony forgácsot. Keserű ízzel a számban mostam meg az arcomat a szürke mosdótál jéghideg vizében, majd kedvetlenül hozzáfogtam az öltözködéshez.

Hallgatagon ittam meg a forró, cukrozott teát, hozzá egy harapásnyi kenyeret ettem... Már fogtam is a könyveimet és menni akartam, gyorsan elillanni .. . amikor apám visszahívott. Nagyon komolyan nézett rám, de e komolyságban éreztem, hogy csupa jóakarat van, ezért szégyenemben lesütöttem a szememet. így lesütött szemmel, izgatottan vártam apám fontos közölnivalóját. Sok minden cikázott át az agyamon, vártam, hogy megdicsér azért, mert az osztály első tanulója vagyok, arra is gondoltam, hogy valami komoly feladattal bíz meg engem, csak arra nem számítottam, hogy ajándékkal fog engem kitüntetni.

Ám itt ért engem a legnagyobb meglepetés, mert az ajándék az én almám volt. Aoám a következő szavakkal adta át nekem a kincset.

— Itt van fiam, neked adom. Anyád nagyon dicsért téged, mert segítségére vagy a házimunkában. És vedd tudomásul fiam, hogy ez nem közönséges alma. Ez a nemes alma aranyat ér, édesanyád szerezte és nekem szánta, de én neked adom. Megérdemlőd.

Tekintetem az anyám tekintetével találkozott, amikor illedelmesen megköszönve átvettem az aranyalmát. Szívem a torkomban vert a meghatottságtól, mert úgy éreztem, hogy az ajándék kamatostól tért vissza hozzám. Anyám bölcsen és nagy lelkűén mosolygott rám. Mintha cinkosom lett volna, ö is hallgatott. Az ajándékról soha egyetlen szót sem váltottunk.

Idővel az aranyalma jelentősége megnőtt, az élmunka jelképévé és érdemrendjévé vált. Az önkéntes munkavállalásom, hogy könnyítsék dolgozó anyám helyzetén, zengő dallammá lett é3 új színnel gazdagította gyér mekálmaimat. Az aranyaiméban a dal, az öröm megkapta a maga teljes és tökéletes formáját.

Azóta rájöttem, hogy minden önkéntes munkakötelezettség, amit a közösség érdekében vállalunk, százszoros jutalmat hdá nekünk.