Newyorki Figyelő, 1998 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1. szám
JO NEWYORKI FIGYELŐ 1998. január 1. SZÁLÉ LÁSZLÓ (A cikk eredetije a Magyar Hírlap november 24-i számában jelent meg) KARDOS G. GYÖRGY HALÁLÁRA November 22-én, szombaton hajnalban meghalt egy író, akit nagyon szerettem. De én nem sírtam, hanem - bármilyen megbotránkoztató - egész délután nevettem. Amikor barátja fölhívott és fakó hangon közölte a hírt, engem is körülvett a fájdalom. Aztán hogy kiszabaduljak szorításából, az ő könyv eivel vettem körül magam. Ha a trilógiát egynek veszem, akkor mindössze három kötettel. Nincs még egy nagy magyar író, aki ilyen kevés remekművet írt volna. Már ha a remekmű csak rangos műfajokban előállított vastag könyv lehet. Mert különben minden írása remekműnek mondható, egyszerűen nem tudott rosszat írni. Még közepeset se. Olvasni kezdtem az Ez is én vagyok című elegyes kötetét, melyet újságbeli remekléseiből állíttatott össze vele egy erőszakos szerkesztő. Egész délután ezt a könyvet olvastam és nevettem. Nevettem, hogy csörgött a könnyem. így mégis olyan volt, mintha sírtam volna. KGGY reggel halt meg és már délután megvigasztalt. És megnyugtatott: mindig velünk lesz. Hogy már nem ír több könyvet? Talán akkor sem írt volna, ha száz évig él. Örökké ezzel nyaggatta mindenki, a zseniális Avraham Bogatir ‘68-as megjelenése óta. Azután még sikerült kipréselni belőle a Hová tűntek a katonák?at, ez Sasok a porban címmel jelent meg; az irodalpmtörténészek szerint bizonyos nemzeti érzékenység miatt kellett a címet megváltoztatnia, s A történet végét. Szerintem az utóbbinak pedig azért adta ezt címet, hogy ne lehessen folytatni. Hogy neki ne kelljen több remekművet írnia. Különféle tetszetős ideológiákat gyártott, hogy miért nem ír újabb regényeket. Varázslatos színházi regényének, a Jutalomjátéknak első fejezetei már a ‘70-es években megjelentek az Új írásban Mivel nyitott Baján Szikszói Pipi? címmel. A folytatást sokszor elmesélte, dőltünk a nevetéstől, de csak a ‘90-es évek elején írta le, gondolom ugyancsak egy erőszakos szerkesztő rágta a fülét érte. Rágtuk mi is, amikor mesélt nekünk, hogy ezt írd meg Gyurikám! Hisz tökéletesen megformált kész történetek voltak. De hiába. így csak azok tanúsíthatják, akik a sors ajándékaképpen a barátai lehettek, hogy hatalmas szóbeli életművet hagyományozott ránk, amelynek nagy előnye, hogy nem kellett leírnia, viszont így nem is porosodhat a polcon olvasatlanul. Az ő élete valóban kész regény volt, és író létére mégsem írta meg. Sokat elmesélt azonban belőle interjúkban is. Nem szállt el tehát minden szó. Össze kéne gyűjteni ezeket a beszélgetéseket kötetbe, hátha összeállna az a bizonyos életregény, melyet ő is meg akart írni. Igaz, nem regényben, csak a Tények és tanúk sorozatában. Most már sose fogjuk megtudni, miért nem írt több regényt. Talán, mert nem szeretett regényt írni. Tudott, de nem szeretett. Oly sokan mások épp fordítva vannak vele. De azért van abban valami jelképes, hogy utolsó könyvének utolsó sorai egy képzelt regény kezdő sorai egyben, melyet nagyanyja kedvéért írt volna meg. Kisember mentalitású, nagy ember volt. Talán az egyetlen, aki kevesebbre akarta vinni, mint amire vitte. Miközben minden újságíró vágya, hogy író legyen, ő fordítva vágyott: újságíró akart lenni, akit igazolványával mindenhová beengednek, és a borbélynál szerkesztő úrnak szólítanak. Hogy a glosszák, karcolatok, operettlibrettók KGGY-jének fejéből hogyan pattant ki teljes fegyverzetben az Avraham Bogatir, nem tudom. E titok megfejtése legyen - az általa nem különösebben kedvelt - irodalomtudósok és kritikusok dolga. Talán csakugyan olyan egyszerű a válasz, mint ő írja az újság- és regényírás összefüggéséről. “Egyszer egy amerikai újságíró riportokat küldött a lapjába az alaszkai aranyásókról, majd gondolt egyet és megírta a Martin Edent. Egy késői kollégája a gorlitzei osztrák áttörésről számolt be hetenként, azután megsebesült és megírta a Búcsú a fegyverektőlt. így működik ez. Az újságírónak tárcákat kell leadni időről időre a Pesti Naplóba, képzelt beszélgetéseket a társadalom szélére szorult nyomorultakról, és ha már úgyis benne van az írásban, megírja az Édes Annát. Megírja az Egy polgár vallomásait. Megírja a Párizsi esőt. Megírja a Karamazov testvéreket”. Jobban szerette a kávéházak, szerkesztőségek bohém, linkóci népét, mint a parnasszusiakat. Igaz, az ÉS szerkesztőjeként sokakat indított el az oda vezető úton. Megható kedvességgel és figyelemmel pátyolgatta a fiatalokat. írókról keveset írt, ha mégis, legtöbbször egészen kezdők első szárnypróbálgatásai elé. Süt belőlük a jóság. Semmit sem utált jobban, mint a pózokat, a rangokat, a magukat túl komolyan vevő embereket. Ó sem vette magát elég komolyan, ami igencsak tapintatlanság egy leendő klasszikustól. Most már nem lesz módja rá, hogy egy tréfával elüsse rajongásunkat. Most már nem szólhat bele, hogy komolyan vegyük őt, s ott tiszteljük - ahová soha se akart tartozni - a háború utáni magyar irodalom legnagyobbjai között. Búcsúzni kéne, de nem találom a szavakat. Segíts, Gyuri! Adj kölcsön pár szót, melyeket egy barátod halálára írtál: Elment valaki közülünk, akivel, amíg közöttünk tartózkodott, öröm volt találkozni is..., elment közülünk egy édes fiú, egy édes, ártatlan, jó fiú, aki a kortársunk volt, és akit nagyon szerettünk... EMLÉKEZZÉL ÉS NE FELEJTS! í, világ A hattól a BT-lg New Jersey állam egyik városkája, Tenafly szélén van egy kastély, amelynek tulajdonosa, Florence Bocarius a művészetek, de különösen a komolyzene és a dzsessz mecénása. Évtizedek óta esztendőnként többször is koncerteket rendez otthonában ismert, nem ritkán világhírű előadóművészek felléptével. Ezúttal a dzsessz királynője, Mary Lou Williams zeneszerzőre és előadóművészre emlékezett a közel 200 jelenlévő, köztük 20 ország két tucat diplomatája is. A 15 vendégművész közül a legismertebb a trinidadi születésű Lorna Myers volt, a New York-i Metropolitan opera mezzoszoprán énekese, s óriási sikert aratott a magyar származású Kiss Krisztina zongoraművésznő, valamint a dzsessz két kiváló ukrán művelője, Marina Rogozina és Vladimir Vinyitszkij, akik négykezest játszottak. A fellépő énekeseket egy négytagú dzsesszzenekar kísérte, amelynek magyar származású dobosát eddig nem a zene világából ismertük. Erdős André nagykövet - immár második négyéves tenni nusban - vezetője a Magyar Köztársaság ENSZ- missziójának. A Biztonsági Tanács egykori elnökéről megtudtuk, hogy gimnáziumi évei alatt egy barátjával és osztálytársával zenekart alakított. A diplomácia azonban elszólította őt a művészeti pályáról, miközben a barátja az egyik legismertebb együttes vezetője lett. Egyetemi évei alatt Erdős egy nemzetközi összetételű popegyüttesben énekelt és dobolt. A nagykövet évtizedes diplomáciai szolgálat után is bizonytalan abban, vajon nem a zenei pályát kellett volna-e választania inkább. Munkatársai és diplomata kollégái nem osztják ezen véleményét. Zenéjét hallva és élvezve a közönség szűnni nem akaró tapssal honorálta, hogy a nagykövet ápolja zenei előéletét. Bili Clintont választási győzelme után a „szaxofonos elnök” névvel illeték zenei múltja nyomán. Bánlaki Györgyöt „táncoló nagykövetnek” nevezték, amikor táncával - ahogy egy helyi lap írta - rabláncra fűzte az egész washingtoni diplomáciai kart. Most pedig egy dobos ENSZ- nagykövet bizonyította a közélet és a művészetek közelségét, valamint önmaga sokarcúságát. A7 'v deti cikk megjelent a budapesti KVRIR 1997. december 11-i számában. REGÖS PÉTER: OLVASÓIT MÉTELYEZI Az említett tízparancsolat valószínűleg eltűnt, nem találják. Feltételezhetően Péterváry úr dolgozószobájában őrzik. Ilyenről ugyanis a megkérdezett diplomaták egyike sem tudott. Gyönge játékosokkal nyilván azért játszatják az alapszerződéséit, mert még nem fedezték fel a csodatevő Péterváry diplomáciai készségét. Mentségünkre szóljon, úgy tűnik, nemcsak a hazai hivatalnokok tájékozatlanok e témában, hanem ahogy ő írja a „nyugati politikusok' is. Hosszú oldalakat szentelhetnénk még a népéért a Kanári Szigetekről aggódó főtudomak, aki a téli hónapokat az Atlanti-óceán egyik üdülőparadicsomában tölti, s cikkeit onnan faxolja New Yorkba. Sokakban az fo;galmazódik meg elsőként, vajon érdekli-e öt olvasóinak véleménye írásairól? A felelőség alól azonban többnyire mentesítik. Hiszen semmi mást nem tett, mint fillérekért megvásárolta a jogot, hogy nyugdíjas éveiben írásaiban is kifejthesse, eddig csak szóban hangoztatott nézeteit. Az igazi felelősök valószínűleg azok, akik a megszerzett fillérekért tollat adtak a kezébe. Agyvérzéses férfi beteg mellé segítséget, társalkodót keresünk nappalra. Boro Parkban lakó középkorú, referenciával rendelkező férfiak hívjanak a (718) 8717650 telefonszámon.___________
