Newyorki Figyelő, 1997 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1997-06-30 / 6. szám
1997. június 30, NEWYORKI FIGYELŐ 7 ALEX BONDY EMLÉKEZÉSE CSILLAG LÁSZLÓRÓL (Elsőnek megjelent az Új Kelet 1997. május 16.4 számábanj Amit nem mondhattam el Laciról Drága Lacikám! A nahariai magyar ajkú közösség minden tagja tisztelt, becsült, nagyra tartott - és ki-ki a maga módján szeretett is Téged. Részemről - a mindössze öt év különbség dacára - fiúi szeretettel kötődtem, hiszen apai formában pártfogoltál, így bábáskodtál verseskötetem kiad ás áná, Tel-Avivba utazva, kiadóval-nyomdával tárgyalni, mert tudtad, hogy én a fellegek közt vagyok csak honos. Ezért ért ilyen kegyetlenül a csalódás, hogy itt tudtál hagyni minket. Nem a tisztelőidre gondolok, hanem azokra, akiknek szükségük van Reád... Még friss a hant, emlékköved is most látjuk először és máris itt a példa, mily fájó hiányod: - a vészkorszak-napi Jád Vásém ázkárára a nagy autóbuszban hatan utaztak Nahariáról, a többi helyet mockiniak, haifaiaK töltötték be. Előfordulhatott volna ilyen szégyen, ha valamit Te szerveztél? Neked vissza kellett utasítani a létszámon felüli jelentkezőket. Vagy még egy járműt indítani... De ez csak az érzelmeimre ható csalódás. A másik - a fizikai. Megállt a perpetuum mobile. Nincs örökmozgó! Nem mintha hittem volna létezésében, de téged - valahogy így tartottalak nyilván. Ha feltenném most a kérdést valakinek, aki ismert, hogy látott-e téged ölbe tett kézzel, még a legcinikusabbja is elítélően nézne rám: - hogy van merszem tréfálni ebben a gyász-időszakban személyeddel kapcsolatban? Mert - vegyük a legegyszerűbbet: - az évről-évre rendelt kollektív strandbérleteket, hogy a tagság kedvezményben részesüljön, utánjárás nélkül; begyűjtötted a fényképeket, eljártál a, városházán és kiosztottad az igazolványokat. Menjünk tovább: - egy hete dr Benedek írt az Értesítőről, amit Te először sokszorosítva, később kinyomtatva, de félévenként pontosan kiadtál. Csak éppen azt nem írta meg, hogy Te kérted fel a tagságot a cikkek írására, a kézírásos macskakaparásokat Te gépelted le, Te szerkesztetted, állítottad össze, vitted a nyomdába és osztottad ki - ingyen és bérmentve... És úgy mellesleg - az országos szavalóverseny. Ó Istenem, de sokan ellenezték! Máig sem tudom felfogni, ki az a kultúrbarbár, aki Kiss József. Patai József, Giszkalay János emlékét kitörölné emlékezetünkből? Hiszen annak arról sincs fogalma, hogy hány hiperkulturált jeke ment innen - Nahariáról - vissza Németországba az ötvenes évek elején orvosok, ügyvédek, járásbírók - húsz év után úgy, hogy a “Salomon” kívül egy árva szót sem tudtak héberül, pedig harmincháromban még fiatalon jöttek az Országba. Te Lacikám, tudtad, hogy a Nagyváradról, Kolozsvárról, Temesvárról és Marosvásárhelyről a legszebb nvuedíikorban ideérkezett tagságunk, ha annyit megtanul, ami a szupermarket pénztáránál kell - emberfölöttit teljesít. Ezeknek adtál kultúrát és kulturált légkört, amiről nem volt szabad lemondaniok és amihez sehol másutt már nem juthattak... A koronát ezen rendezvényeidre a magyarországi Vészkorszak ötvenedik évfordulóján tetted fel: - a nahariai kultúrpalotában, ötszáz főnyi néző előtt. (De pótszékek is voltak!) Erről mondta az akkori magyar nagykövet - füleim hallatára- “sok ilyen emlékesten vett részt, ahol magasröptű beszédek, tartalmas, velős szónoklatok hangzottak el, de ez a nahariai előadás egyedülállóan megrázó, tökéletesen szervezett, a maga nemében páratlan esemény volt”. Gyönyörű emlékkönyv jelent meg e napról - szintén a Te szerkesztésedben. Reggel, ha láttalak a Herzl utcán - a klubba mentél, ha délben - akkor onnan jöttél a vezetőségi ülésről, de kora délután is odasiettél, hogy a terem megfelelően legyen berendezve az alkalom számára. És este - a meleg és sikeres rendezvényeid után hétről-hétre, nyári szünet nélkül - testben fáradtan, de lélekben frissen bandukoltál hazafelé az úton, amit nálad jóval fiatalabbak:- autóbuszon tettek meg... Ha otthonodba kerestelek fel - intettél, hogy éppen egy előadóval kötötted le a műsort vagy gépeltél egy beszámolói az Új Keletnek, vagy a Figyelőnek. Bosszúsan néznél rám fentről, hn most azt mondanám - Lacikám, nyűgöd jál békében... ilyen állapotot Te soha sem ismertél, helyette tehát csak annyit- ezerszeresen legyen áldott, tevékenysé geid felmérhetetlen eredményei alapján emléked... INTER-PACK Szállítás NEW YORK - BUDAPEST között • Zárt konténerben, teljes biztonságban • 2-3 hét alatt, garantált határidővel • Autót, bútort, bármilyen méretű csomagot • Budapesti raktárunkig, vagy háztól házig • Legkedvezőbb áron elszállítjuk Csomagját felvesszük Queens-i raktárunkban - 5 percre az 59. utcai hídtól, vagy a Manhattani irodánkban, a magyar negyed szivében. Kérésére áruját felvesszük az ön lakásából. Csomagolást is vállalunk INTER-PACK: 37-29 32nd Street, Long Island City, NY 11101 (37. és 38 Avenue között. 5 percre az 59. utcai hídtól.) S: S: Fax : (718) 784-1959 (800) 784-1956 (718) 784-2179 'mm? bo~) [di/c«ver l SPECIAL: l 10% kedvezmény, ha bemutatja ezt a hirdetést Call INTER-PACK toll free: 1-800-784-1956 EMLÉKBESZÉD, tartotta Török Sándor, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének alelnöke, a rákoskeresztúri temetőben, a mártírok emlékműve előtt, 1997. május 11.-én. A Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete és a Holocaust Áldozatainak Magyarországi Szövetsége, valamint a Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága nevében elhoztuk koszorúnkat az Izmeretlen Munkaszolgálatos Emlékművéhez. Idén nincs jelen a honvédség díszszakasza. A Honvédelmi Minisztérium már nem látta szükségét annak, hogy önmagát megtisztelve, meghajtsa zászlaját azok emléke előtt, akiket jogelődje kitaszított a Magyar Honvédség soraiból. De más is történt idén: Hosszú idő után ezévben nem külön-külön, hanem más szervezetekkel együtt jöttünk el emlékezni. Eljöttünk, hogy emlékezzünk és a világot is emlékeztessük arra, ami ötvenegynéhány esztendeje történt. És hogy ne legyen igaza a Sátánnak. Annak, aki tizenkét évig uralkodott Németország felett és megkísérelte, hogy az egész világot uralma alá hajtsa. Egyszer megkérdezték őt hívei: Führerünk, nem tart attól, hogy a történelem elitéli azért, amit a zsidókkal tesz? így válaszolt: Uraim ! Még csak huszonöt év telt el azóta, hogy másfélmillió örményt mészároltak le Anatólia sivatagjaiban. S ki beszél ma már róluk? Nos, azóta többször huszonöt év telt el. A világ, nem utolsó sorban egy népünkből való férfiú írásának jóvoltából nem feledte az örményeket,s a mi kötelességünk emlékeztetni az emberiséget, hogy ne feledje az ártatlanul milliószámra megölt testvéreinket, köztük a munkaszolgálatosokat. Ha ezt a szót mondom, munkaszolgálatos, akkor férfiakra, férjekre, apákra, fivérekre gondolunk. Ez igy igaz, de nem teljes. Mert asszonyokra és leányokra, feleségekre, anyákra és nővérekre is kell gondolnunk, akiket munkaszolgálatra hívtak be 1944-ben. Előbb romeltakarításra, valamint a magyar és német hadsereg mellé beosztva, különböző ipari munkákra, végül a nyilas hatalomátvétel után, a munkaszolgálatot már csak ürügyként felhasználva arra, hogy deportálják és meggyilkolják őket a náci koncentrációs táborokban. Előttem van a házunkban lakó 17 éves Neumann Nusika kedves arcoskája, aki már menyasszony volt. Vagy a szomszéd házban lakó Benedek Liliké. O még egy hónapig sem élhetett férjével, akinek munkaszolgálat és hadifogság jutott, Lilikének pedig a ravensbrücki haláltábor lett osztályrésze, ahonnan soha nem tért vissza. Cinikusan azt mondják, egy ember halála tragédia, egymillióé statisztika. Számunkra, akik itt jelen vagyunk, nem statisztika. Kérdezzük meg a jelenlevő G. Istánnét, akinek édeapját a munkaszolgálatból Auschwitzba hurcolták és ő nyolcéves korától apa nélkül nevelkedett, hogy az ő számáara mindez statisztikai adat? Vagy az ugyancsak ittlévő S. testvéreket, Katit és Pistát. Munkaszolgálatos édesapjuk az orosz hósivatagban pusztult el és emiatt 9-10 éves korukban árvaságra jutottak, előttük is csak egy adat, egy szám rémlik fel és nem Édesapjuk mosolygós vagy komoly arca? Gyakran gondolok én is két fiatalemberre. Az egyik alig huszonegy éves vidám fiú volt, kesztyűkészítést tanult és istenáldotta rajztehetségnek mutatkozott. Ki tudja, talán új Picasso vagy Chagall lehetett volna belőle. A másik már huszonötéves, szemüveges komoly fiatalember segéd egy bőrkereskedésben és ifjú házas. A kesztyűkészítőt és a kereskedősegédet a haza ellenségének nyilvánították és úgy is bántak velük. Mindkettőjük rövid életútja Balfhál ért véget. Itt az emlékezők között áll egy szikár öregúr, aki többéves munkaszolgálatból hazatérve mir csak gyászolhatta apját és a két ifjúban testvéreit. Én is vele gyászolom apánkat és testvéreinket. Végezetül nem mulaszthatom el, hogy ne beszéljek arról, amit a vérzivatart túlélt testvéreink legnagyobb része sajnos már nem érhetett meg. A MUSZOE, a MÜB és a MAZSIHISZ évek óta harcoltak azért, hogy ha már a megtörténteket nem lehet meg nem történtté tenni, legalább a túlélőknek könnyítsék meg anyagilag életük utolsó szakaszát. Levelek százait írtuk és tárgyalások tucatjain vettünk részt, amíg eljutottunk idáig, hogy rövidesen kézhez vehetik a vészkorszakot személyükben átéltek a Zsidó Örökség Alapítvány által folyósítandó életjáradékot, és a meggyilkoltak özvegyei—árvái vagy ha ilyenek nincsenek, úgy testvéreik is belátható időn belül, talán még az idén megkapják, legalább is első részletét a Parlament által megszavazott kárpótlásnak. Arra határozott ígéretet kaptunk, hogy a "nem harcoló alakulat" kötelékében teljesített munkaszolgálat címén elutasítottak kérelmét hivatalból felülvizsgálják és pár héten belül meghozzák az új, immár a kérelemnek helytadó határozatot. Reméljük, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya is betartja azt az ígéretet, amit Herzog elnök úr tett a MŰSZÓÉ február végi tüntetésén a Dohány utcai zsinagóga előtt és elkezdi folyósítani a Bundestag által megszavazott összeget. Most letesszük koszorúnkat az emlékműre, utána pedig a deportációban meghalt testvéreinkről emlékezünk a Mártírok emlékművénél. Mikor hazamegyünk közös fájdalmunkból, kinek-kinek saját fájdalma és gyásza marad. Ezt nem tudjuk itthagyni a temetőben, ez velünk marad örökre szivünkben azok emlékével, akiket szerettünk. Ne feledjük őket soha !
