Newyorki Figyelő, 1996 (21. évfolyam, 2-8. szám)
1996-08-26 / 8. szám
6 NEWYORKI FIGYELŐ 1996 augusztus 26. JELEN IDŐBEN A MÚLTRÓL Randolph L. Braham új tanulmánya (Befejező folytatás) A főügyész 1993 január 25-én Kanada Legfelsőbb Bírósága elé terjesztette az ügyet. A jogorvoslati kérelem a fellebbezési bíróság kisebbségi álláspontot képviselő bíróinak érvelését visszhangozta. A Legfelsőbb Bíróság 1994 március 24-én tette közzé határozatát, amelyben 4:3 arányban elutasította a vádhatóság fellebbezését. A döntés hideg zuhanyként érte a vádhatóságot, egyben nagy nyugtalanságot idézett elő a zsidó közösségben. Felháborítónak találták, hogy a bíróságok állásfoglalása lehetővé tette Finta számára, hogy a "parancsra tettem" szólamával védekezzék. A zsidó szervezetek, az Igazságügyi Minisztérium támogatásával a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásának világosabb formába öntését kérelmezték, ami az ügy újratárgyalását is eredmé nyezte volna. A Legfelsőbb Bíróság gyors és nyers válaszában az ellentmondásos ítélettel azonos, 4:3 arányban, további magyarázat nélkül, megtagadta az ügy újratárgyalását. Az Igazságügyi Minisztérium belátta, hogy a döntés gyakorlatilag lehetetlenné tette a Kanadában tartózkodó háborús bűnösök elleni eddigi eljárást és ettől kezdve az amerikai büntető eljárást alkalmazza a függő ügyekben, amely szerint állampolgárságuktól megfosztani és kitoloncolni igyekszik azokat az egyéneket, akik Kanadába való belépésükkor hazudtak háború alatti tevékenységükről, illetve elhallgattak abból valamit. Finta Imre csendőrszázados, a szegedi téglagyári gyűjtő- és bevagonírozási központ egykori parancnsoka ezzel szabad ember lett ugyan, de együtt kell élnie lelkiismeretével. Személyére a vészkorszak túlélői úgy tekinthetnek, mint az emberi gonoszság élő mementójára, aki azonban nem csak a nácik és cinkosaik barbarizmusára kell, hogy emlékeztessen, de a szövetségeseknek a háború alatt tanúsított közönyére, majd a háború utáni opportunizmusára is. (Braham professzor eredeti tanulmánya, Hernádi Miklós fordításában a Századok-ban,a Magyar Történelmi Társulat folyóiratának 1995. évi 6. számában jelent meg. A lapunkban megjelent szöveg utóbbinak kivonata.) Ahogy a levelet olvasta, újra átélte az 1936-ban történteket és könynyezni kezdett. "Nem vagyok sírós természet" - mondja, de ahogy az amerikai atléták lázas készülődését néztem a képernyőn, úgy éreztem, hogy olimpiai bajnok lehettem volna magasugrásban 1936-ban." Margaret Bergmann 1914-ben született Laupheim nevű német faluban. 19 éves koráig semminemű megkülanblztetésben nem volt része egészen Hitler uralom jutásáig. Született atlétatehetség volt, aki egymásután nyerte a hazai és nemzetközi versenyeket. Apja megkívánta, hogy a sport mellett tanuljon is. Fel is vették a berlini egyetemre, de a náci fajvédelmi törvények megjelenése után visszavonták a felvételt. Ez az elutasítás elég volt ahhoz, hogy Angliába vándoroljon és ott folytassa tanulmányait. 1935-ben angol bajnokságot nyert magasugrásban. A versenyre apja is eljött, aki meg volt győződve, hogy látogatása lánya ünneplésének szólt, amiben részt akart venni. Ennek azonban egészen más oka volt: olyan, amit akkor sem postán, sem telefonon nem lehetett elintézni. A németek ugyanis azt akarták, hogy hazamenjen és résztvegyen az olimpiai válogató versenyen. Nem volt kedve hazamenni. Apja azonban meggyőzte. Ugyanis behívtak az atlétikai szövetségbe, ahol megfenyegették, ha nem akarja, hogy családjának bántodása legyen, akkor haladéktalanul hozza haza lányát. Utóbbi összecsomagolt és hazament. A németeknek természetesen eszük ágában sem volt, zsidóknak engedélyezni az olimpián való részvételt német színekben, de a világ, főleg az amerikaiak előtt mutatni akarták, hogy náluk a sportban nem létezik megkülönböztetés. Jellemző, hogy zsidó nem lehetett tagja az atlétikai szövetségnek, nem edzhetett a sportpályákon, hanem csakis a kies krumpliföldeken gyakorolhatott. Viszont ugyanakkor a sporttársak részéről semminemű megkülönböztetést nem tapasztalt, azok ugyanúgy tartották vele a barátságot, mint azelőtt. 1936 június 30-án volt az utolsó válogató verseny az olimpia előtt a horogkeresztes zászlókkal díszített stuttgarti "Adolf Hitler"stadionban. A válogatón beállította német rekordját és megnyerte a versenyt. Aztán július 16-án, két héttel az olimpia megnyitása előtt levelet kapott az olimpiai bizottságtól, amelyben közlik vele, hogy nem került be a válogatottba. A levélben - amelyet mindmáig megőrzött - a továbbiakban közlik vele, hogy "eddigi teljesítményeire tekintettel díjtalanul felajánlunk egy á 1 1 ó h el y et az atlétikai versenyekre, utazási és szállodai költségeket azonban önnek kell viselni. Heil Hitler!" Bergmann természetesen nem élt a meghívással. Barátnőinek pedig bebeszélték, hogy sérülése miatt maradt távol az olimpiától. (Mint ismeretes, a magyar Csák Ibolya nyerte a magasugrás olimpiai bajnokságát 160 cm-el. Viszont Bergmann német csúcsával megelőzte volna, ha indul.) 1937-ben Gretel Bergmann megkapta az amerikai vizumotés tíz dollárral a zsebében (ennyit engedélyeztek a német hatóságok) megérkezett New Yorkba. Előbb mint háztartási alkalmazott, majd vizsgája után mint terapista dolgozott. 1937- ben és 1938-ban megnyerte az amerikai bajnokságot magasugrásban. Mikor 1939-ben kitört a háború és családjának nagy része még mindig Németországban volt, kerülni akarta a nyilvánosságot és nem vett részt több versenyen. Szüleinek sikerült utána jönni, de nagyszülei és családjának többi tagjai elpusztultak a megsemmisitő táborokban. "Már nem gyűlölöm annyira a németeket, mint egykor, amikor még anyanyelvemet is el akartam felejteni. Tisztában vagyok vele, hogy sok mai német jóvá akarja tenni elődjei bűneit. Erre a legjobb bizonyíték a számos levél, amit egyszerű németektől kapok. Ezek tele vannak szégyenérzettel és bocsánatomat kérik. Ezért határoztam el, hogy elfogadom a meghívást. Ezzel bizonyosan nagy feltűnést fogok okozni - mint már okoztam is. De hiába ülök majd a Német Olimpiai Bizottság páholyában, ne várják tőlem, hogy a német csapatnak fogok szurkolni. Új hazám fiainak fogok szorítani. De mint a Német Olimpiai Bizottság tiszteletbeli vendége, bizonyos fokű elégtétel lesz számomra, ami a keserű műit gonos szellemeit talán egy kissé barátságosabbá teszi majd." TÁJÉKOZTATÓ KÖZLEMÉNY #» Budapesti zsidó fiatalember a New Yorki Touro College Graduate School of Jewish Studies MA programján folytatott tanulmányai támogatására szponzorokat keres. Kálmán Róbert P.O.Box 1859 New York, NY 10159-1859 Telefon: (718)493-4510_______ City of New York Egyetem Graduate Centerének vészkorszak intézete keretében felállított "J. & O. Winter Kutató Alap" örömmel jelenti, hogy a vészkorszak kutatásával kapcsolatos kutatói ösztöndíjak korlátozott számban igényelhetők az 1996/97 tanévre. * ★ ★ ★ További tájékoztatást és kérvény-űrlapot Randolph L. Braham professzor, a Rosenthal-vészkorszak intézet igazgatója nyújt (Graduate Center, The City University of New York,33 West 42nd Street, New York, N .Y. 10036. fr*******#*#*************.******* ASKENÁZI ERVIN: OLIMPIAI MEGHÍVÁS 60 ÉV KÉSÉSSEL A levélen frankfurti postabélyegző volt. A feladó a Német Olimpiai Bizottság Elnöke. Egy idősebb, őszhajú hölgynek New York Queens kerületébe kézbesítették. A levél fejlécén Walter Tröger elnök neve volt feltüntetve és a címzett Margaret Bergman Lambert volt. A szöveg így kezdődött: "Van szerencsém értesíteni, hogy nagy megtiszteltetés számunkra meghívni Önt mint tiszteletbeli vendéget az Atlantában rendezendő centenáriumi olimpiai játékokra. Mivel Ön sajnos nem fogadhatta el a stadionavatási ünnepségünkre meghívásunkat Németországba - amit mi megértünk és becsülünk - úgy érezzük, hogy ez a meghívás egyenértékű az előbbivel." A 92 éves Lambertné, aki mindmáig megőrizte atlétikus alakját, a levelet vitrinjében helyezte el, amely tele van kupákkal és érmekkel, amelyeket hazai és nemzetközi versenyeken nyert. Köztük a horogkereszttel díszített érem, amelyet a német bajnokság megnyeréséért kapott, amikor 161 centiméterrel megjavította a német magasugrási rekordot 1936-ban. Ezzel az eredménnyel olimpiai bajnok lehetett volna, de mivel zsidó volt, nem engedélyezték számára a részvételt. Lambert tisztában volt vele, hogy nem volt esélye az olimpiai csapatba kerülésre, elvégre 1936-ot írtak. Ennek ellenére nehéz edzésmunkára kényszerítették a családra való nyomással. Ez természetesen köntörfalazás volt, mivel a német propaganda akarta megmutatni a világnak, hogy ők elfogulatlanok és minden előítélettől mentesek. Most a Német Olimpiai Bizottság kinyújtotta a bocsánatkérés és jóvátétel jobbját. A meghívás a férjének is szól, az egykori jeles futónak, akit a sportpályán ismert meg 1936-ban. A meghívás előzménye, hogy tavaly stadiont avattak, amelyet utána neveztek el és amelyre természetesen a névadót is meghívták. Ezt a meghívást Lambert nem fogadta el, mert amikor emigrálni kényszerült, fogadalmat tett, hogy soha többé nem lép német földre. Ezt szigorúan be is tartotta. Lambertet Németországban csak leánynevén, mint Gretel Bergmannt ismerték. Mindmáig nem tudja palástolni fellobbanó gyűlöletét és haragját. Gyűlöletét a nácik ellen, akik tönkretették karrierjét és akik családjának és barátainak nagy részét elpusztították.
