Newyorki Figyelő, 1996 (21. évfolyam, 2-8. szám)
1996-08-26 / 8. szám
1996 augusztus 26. NEWYORKI FIGYELŐ 7 Holocaust Memorial Museum ATTENTION W.W.II REFUGEES AND CAMP SURVIVORS Often, documentary sources of information on survivors (DP camp records, etc.) leave out the names of many who survived displacement by the Nazis, such as people in hiding, émigrés, escapees, and others. The Survivors Registry at the United States Holocaust Memorial Museum seeks to register the names, prewar, and war-period locations of all persons who survived persecution or dislocation by Adolf Hitler and the National Socialist regime. Locations listed could be places of incarceration or refuge. ...Survivors who have since passed away may be registered by their families, or in cases of no surviving family, by friends and acquaintances. Feel free to copy this form as needed. Registration is voluntary, so we encourage your assistance. Survivor's most current name: Maiden name: Other names used: Date of birth: Town and country of birth: (Below please fill in all that apply.) Other prewar towns / countries: Place(s) of hiding: Place(s) of emigration after Hitler came to power, but before war: Place(s) of wartime emigration / escape: Place(s) of incarceration / internment: Place(s) of refuge: If deceased, please indicate date of death: Names and locations will be cross listed and displayed on public-access, touch-screen computers on the Holocaust Museum's fifth floor. The Registry is open seven days a week from 10:00 a.m. to 5:00 p.m. Registrants' addresses and phone numbers are neither displayed nor released to the public. Survivors are invited to submit a photo to be included with their information. Please indicate name, date, and location (even approximations) on back. The Registry is becoming increasingly global. We invite you to pass on copies of this form to survivors worldwide. Thank you for your help. Mail to: Survivors Registry, US Holocaust Memorial Museum, 100 Raoul Wallenberg Place SW Washington, DC 20024. Tel.(202)488-6130. ' ' A Project of the United States Holocaust Memorial Council 100 Raoul Wallenberg Place, SW, Washington, DC 20024-2150, Telephone (202) 488-0400, Fax (202) 488-2690 A Dohány utcai templom renoválás miatt zárva volt, ezért elég messzire kellett gyalogolni, hogy egy elég elhanyagolt templomban imádkozhassunk. Az étkezde is a templomudvarban volt. Egy petrozsényi család vezeti. Nagyon megörvendtek, amikor megtudták, hogy én a petrozsényi Müller rabbi z.l. felesége voltam. Másnap reggel telefonon értesítést kaptam, hogy meglátogat Páskándi Géza író, aki a diktatúra éveiben együtt ült a börtönben a féijemmel egy román börtönben, koholt vádak alapján, s akiről sokat mesélt nekem. Páskándi úr meglátogatott a feleségével. Nagyon szép ajándékkal kedveskedtek és azt kérték tőlem, hogy egy jó képet küldjék a megboldogultról, amit Páskándi Géza most készülő könyvébe szeretne betenni. Páskándiék magukkal vittek és megmutatták Pest látványosságait. Utitársaink intelligens, kedves emberek voltak. Félix professzor — aki feleségével utazott —, igyekezett gazdagítani hiányos botanikai tudásunkat, nővérem ismerőseire és a Farkas családra is szeretettel gondolok vissza. Jó kis társaság volt. De mint minden, ez is elmúlt, s jóleső érzéssel szálltunk a gépre, amely visszarepített a sok gonddal és bajjal küzdő, szeretett, egyetlen kis hazánkba, Izraelbe. Részlet Rabbanit Müller Olga: Mikolától messze vitte... című könyvéből. (Lásd Schnapp Lea recenzióját a 3. oldalon) Társasutazás Ezen beszámolóm egy nem tervezett utamról szól. Az életben sok minden történik, amire nem számít az ember. Ugyanis nem is gondoltam egy külföldi útra, több oknál fogva. Nem láttam sem értelmét, sem szükségességét az utazásnak. Családom azonban igyekezett meggyőzni, hogy tartsak velük. így történt, hogy július második felében egy vallásos, úgynevezett “aranykorú” utazáson vettem részt, nővérem és férje társaságában. Az El A1 gépével utaztunk Magyarországra, és onnan akartunk átmenni Romániába, Apám sírjához. Ez utóbbi tervünk nem sikerült. Útitervünk szerint Theresienstadtba is ellátogattunk. Gondoltam, a tömegben jól kisírhatom magam, de nem sokáig lehettünk ott, mert a madridiunk stopperórával a kezében mérte az időt... Több helyet felismertem, ahol már jártam, amikor annak idején a németek hajtottak bennünket. Theresienstadtban akarták összetömöríteni az életben maradiakat és ránk gyújtani a lágert, hogy ott égjünk el mindannyian. ...Karlsbadba érkeztünk, ennivaló nélkül, negyven kilométeres gyaloglás után. Akkor örömmel láttuk, hogy legalább víz van, amiből ihatunk és megmosakodhatunk. Nagyon gyengék voltunk, ami nem csoda, hiszen eddig egy marharépát kaptunk naponta négy személy részére. Visszaemlékeztem arra, hogy a hegyoldalt szép, magas fű borította, és néhány szálat éhségemben megkóstoltam. Kerestem egy éldobott konzervdobozt, víz volt, fa is, tüzet gyújtottam és levest főztem belőle a testvéreimnek — három nővérem maradt életben a hétből... Ez jutott eszembe, amikor az azóta épült gyönyörű nyaralóhely tárult a szemünk elé. Prága nagyon szép város. Kerestem a múltat, a szép zsidó életet, az elmúlt ifjúságot. Unokabátyám, aki itt tanult a mérnöki egyetemen, sok szépet mesélt akkori diáktársairól. A Tátrára is ellátogattunk, nagyon szép volt, csodálatosan tiszta a levegő, a világ sok részéről özönlenek ide a turisták. Pozsonyba érve ismét a múlt kísért: Amikor az orosz hadsereg ránk talált egy juh hodályba zárva, teljesen legyengült állapotban Pozsonyba vittek minket és egy kórházban ápoltak bennünket. Most láttam csak, hogy milyen szép város. Megnéztük a Chátám Szofér volt jesiváját, amiről szegény megboldogult rabbim mesélte, hogy az édesapja, a volt petrozsényi rabbi, aki nagy gáon is volt, ott tanult és ott kapta rabbi képesítését. Pöstyénben is töltöttünk pár napot. Szombatra ott maradtunk: kóser konyha volt, jó koszt és gyors kiszolgálás. Bécs következett, ahol sok szép, nevezetes helyen voltunk. Nagyon szép város, de nagyon drága minden. Egy haifai útitársúnk — aki több időt töltött bécsi kiküldetésben — magyarul is elmagyarázta a a város nevezetességeit. Nagyon hangulatos volt a Práter-tér. Nagyon sajnáltam, hogy az unokáim nem láthatták a színes, látványos Bécset. Péntek reggel utaztunk tovább a magyar fővárosba. A pesti szállodában a madrich sietett elém, és nagyon kedvesen átnyújotta nekem a hatodik emelet egyik szobakulcsát. Gondoltam magamban, bizonyára ez a hála, hogy nem zavartam egész úton... Elmúltam már egy fél század éves, a názáreti Müller rabbi özvegye vagyok, tehát megérdemlem, hogy a szombat tiszteletére egy jó párszor járjam meg a hat emeletet. eeeeeeeeeoooeooaoecxMQeeooopeoeoeocweeoe oooopqqoqqqoooqooooooqooopqoooooqoqc
