Newyorki Figyelő, 1995 (20. évfolyam, 1-9. szám)
1995-02-28 / 2. szám
1995 február 28. NEWYORKI FIGYELŐ SIMON TIBOR: EGY PER, AMELY MEGRENDÍTETTE A VILÁGOT SZÁZ ÉVES A DREYFUS-ÜGY L RÉSZ Történetünk 1894 júliusában kezdődik, a "fin de siede" egy olyan időszakában, amikor a francia-német kapcsolatok - az 1870. évi háború után- viszonylag békések voltak. Francia-ország kormánya az orosz kormánnyal készül szövetségre lépni. A Dreyfus-ügy - egyelőre nevezzük így - előjátékaként megjelenik a színen gróf Ferdinand Walsin Esterhazy, aki egy Rouen-ban állomásozó zászlóalj parancsnoka volt. A francia történelem obskúrus figurája, mint a dúsgazdag Esterhazy ősök ivadéka vált ismertté Franciaországban. Amikor azon a bizonyos napon, 1894. július 20-án Max von Schwarzkoppen ezredes, Németország nagykövetsége katonai attaséjánál jelentkezik- Párizsban -, fekete felöltőben, a gomblyukában a "legion d’lionneur"-rel, azzal az elképesztő ajánlattal, miszerint hajlandó lenne Németország javára kémszolgálatott teljesíteni - nehéz anyagi helyzete miatt - az ezredes formálisan ajtót mutatott neki. A rövid beszélgetés után, telefonon felhívta Berlint. Esterhazy nem volt szégyenlős ember, pár nappal később ismét jelentkezett, de ezúttal vendéglátója betessékelte az irodájába. Magával hozta a legfrissebb "mozgósítási parancsot", amelynek kapcsán arra kérte von Schwarzkoppent, hogy miután a kémanyag komoly pénzt ér -, folyósítsanak havi kétezer frankot a számára, és ő további titkos okmányokat fog szállítani. A mozgósítási terv újabb ágyúk és robbanóanyagok rajzait és üzemeltetését tar-talmazta. Barátságos han-gulatban megkötötték az egyezséget olyképpen, hogy Esterházy esetenként fogja megkapni a tiszteletdíját, a titkos akták értéke szerint. Itt elkezdődött egy olyan iszonyatos dráma - vagy inkább sorstragédia? - amely megrendítette nemcsak Franciaország népét, hanem egész Európát is. Miniszterek, magas rangú vezérkari tisztek, a titkosszolgálat számos beosztottja, vezető politikusok kerültek vád alá a Dreyfus-per során, amely megosztotta a francia közvéleményt. Irtózatos antiszemita kampány kísérte végig Dreyfus kapitány, a zsidó vezérkari tiszt tizenkét évét. A per annyira el volt ködösítve, hogy a hadbíróságok is nehezen tudtak azon eligazodni. A "Deuxieme Bureau" (2. Iroda - fedőnév), a francia hírszerző iroda főnöke Sandherr ezredes volt, akire nehéz feladat várt, mert kémekkel és kettős-kémekkel volt dolga. Az Irodának egyik dolgozója, Ernst Bruecker - hűsége megkérdőjelezhető - egy felbecsülhetetlen értékű segítőtársat szerzett: Bastiannét, aki a német nagykövetség takarítónője volt. Többek között ő ürítette ki a nagykövetség papírkosarait is, tartalmukat pedig rendszeresen átadta Bruecknernek. Az Esterhazy-okmányok nem kerültek be Schwarzkoppen papírkosarába, mert azokat személyesen vitte Berlinbe. Még a történet elején tartunk. Szeptember 1-jén Esterházy egy újabb okmányköteget nyújtott át Schwarzkoppennek, amelyhez egy listát csatolt: a Bordereau-!. Finom kézírással jegyezte fel, hogy mit tartalmaz a küldemény. A kísérő-listán ilyen szöveg volt olvasható: —A 120 mm-es ágyúk hidraulikus fékjével kapcsolatos magyarázatok. Utasítások a tüzérségi alakulatok módosításáról”. Vagy: A tábori tüzérség lövészeti szakkönyve”. Hubert Henry vezérkari őrnagy, aki a Deuxeme Bureau jelentős személyisége volt, - mint Jean Sandlierr ezredes helyettese, a Dreyfus-per folyamán fontos szerepet fog betölteni, jó barátra és kitűnő munkatársra: - Ferdinand Walsin Esterhazy grófra - fog találni. Mindketten az antiszemita táborhoz tartoztak. Esterhazy nagy műveltségű, hét nyelven beszélő, kozmopolita nevelésű arisztokrata volt, viszont Henry őrnagy egy "analfabéta" szakemberként került a Deuxieme Bureau-hoz. A gróf a rejtjeles üzenetekben, kódokban, fordításokban és titkos információk összeállításában hasznos munkál végzett Henry őrnagy mellett. A gróf mindenkor bőkezűen látta vendégül Henryt, és nem egyszer zavaros pénzügyeiben is kisegítette. 0 maga is úszott az adósságban, ele Schwarz - koppen ezredestől származott "bevétele" mindent fedezett. Mercier tábornok, hadügyminiszter, akihez minden titkos és nyílt hadműveleti terve eljutott, a Deuxieme Bureau minden bizalmas, vagy éppen gyanús híranyaga az asztalára került. Érthetetlen volt számára, hogy bizonyos határmenti térképek egyszerűen eltűntek. Úgy vélte, hogy az ügy jellege nem tesz lehetővé nyílt intézkedéseket. Megbízta Sandlierr ezredest, azonnal vizsgálja át az összes archívumot a kellő óvatossággal. Henry őrnagy - együtt Esterhazyval - tovább folytatta "kisded játékait". A grófról csak annyit tudtak, hogy bejáratos a német nagykövetségen. Egy újabb okmány arról értesít, hogy Nizzát is feltérképezték, amit az a "gazember D...” hagyott nála. A Dcusieme Bureu most már a "gazember D..."-1 kereste. A térképészeti intézetben gyanúba fogtak egy tisztviselőt, Jules Dubois-t, de a vezetéknév semmit nem bizonyított. Bastianné, a német nagykövetség - már ismert - takarítónője, egy távirat roncsait halászta ki Schwarzkoppen papírkosarából, amelyből a szorgalmas kémelhárítók semmit sem értettek: Ki az a D...? A szövegben csak ennyi volt olvasható: "Kétely... Bizonyíték... Egy francia tiszt... Csak ha fontos, elhozza, amit ő..."? A német nagykövetséget most már éjjel-nappal figyelték. Az a tény, hogy Esterhazy gyakran jár a nagykövetségre, még csak gyanút sem keltett. Németország az 1870 évi háború után, Elzász-Lolharingiát anucklálla, és Sandherr ezredesnek is el kellett mennie a nagykövetségre, ha Lotharingiában élő rokonait akarta meglátogatni. Bruecker egyszerűen oldotta meg a problémát. Besétált a német nagykövetség előcsarnokába, kiemelte Schwarzkoppén postarckeszéből az egyetlen okmányt, majd simán távozod. Ilyesmire csak az ilyen Brueckcr-fclc alakok voltak képesek. Az okmány Esterházy saját kezűleg írt Bordereauja volt. Minden valószínűség szerint, Schwarzkoppen nem volt az irodájában, és -* mint máskor is lelte - bedobta az attasé postarekeszébe. Nyilvánvaló volt, hogy a Bordereau írója a vezérkarban dolgozott. Sandlierr ezredes az okmányt elvitte Pierrc- Elie Rabrc ezredeshez, a 4. Osztály főnökéhez, abban a biztos tudatban, hogy az a "gazember D..." az áruló és a tüzérségnél szolgál. Nagy izgalommal előhúzták a lüzérliszlck dossziéit. Többször is végigfutotta a D-betűs, fiatal tüzérségi tisztek névsorát, és megtalálták Dreyfus nevét. Tehát az áruló: Alfred Dreyfus, a zsidó...! A német-francia - vesztes — háború után, Alfred Dreyfus a katonai pályát választotta. Apja, Raphael Dreyfus, jólmcnő textilüzem tulajdonosa volt, népes családjának szerctcle vette körül. Alfred 19 eves volt, amikor feliratkozott az Ecole Polytcchniquc Militairc felvételi vizsgájára. Alfreden kívül több zsidó hallgató is tanult az Ecole-ban. Abban az időben a francia zsidók azt hittek, hogy az antiszemitizmus egyetlen megoldása: az asszimiláció. A "Liberie, Egalilc, Fraternilc” hazájában még sok meglepő fordulat fog történni, a hanyatló XIX. század utolsó éveiben. Mint; minden francia tisztnek, vágyálma volt Párizs, a Fény városa. Sikerült is egy ott állomásozó ezredhez bejutnia, - mint tüzér hadnagy. Élvezte Párizst, a nappalokat és az éjszakákat egyaránt. Bátyja, Mathieu, minden érdekességet megmutatott öccsének: a Louvre-t, a Dome des Invalidcs-ot, Versaillcs-t.a Les Tuillcrics-t, a Baslillc-t, - vidám estéket töltöttek a Quartier Latiné kávézóiban, nem kevésbé a Moulin Rouge-ban is. De még "Párizs telői alatt" vagyunk, ahol vidám volt az élet. Dreyfus 1889-ben már kapitány a Bourgcs-i Központi Lőszeriskolában. Bourgcsban, harmincéves korában megismerkedett Lucie Hainan! ral. egy neves franciazsidó lányával, akit pár hónappal később feleségül vett. Kél gyermekük született: Pierre és Jeanne. Boldog házasságukat megzavarták az egyre kavargó események... * Tanulmányait az Ecole ele Gucre-bcn befejezte, kiváló eredménnyel. Alapos tudása, katonai, tiszti felkészültsége, fegyelme, valamint a hadsereg iránti hűsége tette lehetővé, hogy a vezérkarhoz került. Kapitányi vállpántjára mindig büszke volt. Dreyfus még az Ecole de Guerre hallgatója volt, amikor megjelent a "La Libre Parole". A lap szerkesztője Eduard Drumont - Esterhazy cs Hubert Henry jó barát ja - volt. A visszataszító, kifejezetten antiszemita sajtóorgánum feltűnően nagy példányszámban jelent meg, és megzavarta nem csak a zsidó, hanem a keresztény felekezetű társadalmi rétegeket is. A “La Libre Parole” - többek között - közzétette a zsidó tisztek nevét, mint feltételezhető árulókét. Egyik tanára, Boipiefont tábornok, igazságtalanul gyengébb jegyet adott, mint a többi osztálytársaknak. Dreyfus merev, kevésbé barátkozó, korántsem kellemes, zárkózott természetű volt. Mindezek ellenére a nagyszámú hallgatók között e legjobbak közé került. Amikor Dreyfust a vezérkarhoz, mint "próbaszolgálatost" áthelyezték, a vezérkaii tiszteket megdöbbentette ez a kinevezés. A Deuxieme Bireau tiltakozott Georges Picquart őrnagynál, az intézet akkori parancsnokánál. Georges Picquart volt valamennyi tiszllársa közül az. akinek Dreyfus az életét köszönhette, - annak a Picquartnak. aki saját életét tette kockára, hogy Dreyfust megmenthesse. A személyi lapja arról tanúskodott. hogy Dieyfus kifogástalan jellemű. szorgalmas, lehetséges hallgatója volt az Leóiénak. (Folytatása következik) Az alábbi, történelemtudományi színvonalú írás első ízben az Új Kelet hasábjain látott napvilágot (1994. július 29. ésköv., számok). A szerző engedélyével közöljük abban a meggyőződésben, hogy olvasóink élénk érdeklődésére és elismerésére számíthat I
