Newyorki Figyelő, 1994 (19. évfolyam, 1-9. szám)
1994-12-08 / 9. szám
1994 december 8. NEWYORKI FIGYELŐ 5 A ZSIDÓ VILÁGKONGRESSZUS HÍREI A Zsidó Világkongresszus főtitkárának, dr. Israel Singer-nek felkérésére, a NEWYORKI FIGYELŐ fogja a jövőben tájékoztatni a magyar olvasóközönséget a világszervezet munkájáról. A Világkongresszus Jeruzsálemben székelő intézete tanulmányokat és jelentéseket közöl idnőnkint a világ zsidóságát foglalkoztató témákról. Kétfajta irodalmi munkák látnak napvilágot angol nyelven, az egyik Policy Forum, a másik Policy Dispatch elnevezés alatt. Az első csoportba tartozó írásművek körében eddig két tanulmány került kiadásra: Jerusalem — Past and Future — címen, Martin Gilbert , a híres vészkorszak-térkép szerzőjének műve, a másik Geoffrey Wigoder szerzőségében:The Vatican- Israel Agreement — A Watershed in Christian-je wish Relations cím alatt. A fenti két csoportba tartozó művek közül eddig az itt ismertetett írások jutottak el Amerikába, a továbbiakat rövid időn belül várjuk. Ezeken kívül politikai tanulmányok is készülnek. Ebbe a csoportba tartozó művek még nem érkeztek meg. Az említett másik csoportba tartozó művek közül két ismertetés érkezett meg: The Changing United Nations(A Jewish Perspective on the 49th Session of the UN General Assembly), valamint The Swiss Anti- Racism Law (Referendum Approves New Means in the Struggle Against Bigotry and Holocaust Denial) cím alatt. Az Intézet kiadványai közvetlenül megrendelhetők a következő címen: Institute of the World Jewish Congress, 21 Jabotinsky Street, POB 4293, Jerusalem 91042 Israel. A New Yorki Figyelő is készséggel áll a megrendelők rendelkezésére az egyes kiadávnyok megszerzése érdekében. A felvetett témákkal a Newyorki Figyelő esetenkint foglalkozni fog és gondolatainkat hasábjainkon közöljük és ha szükségesnek látjuk,a szerzőket, illetve az Intézetet értesítjük. A Zsidó Világkongresszus felekezetek közti viszony és etnikai megértés elősegítésére alakult bizottsága, Schneier Marc rabbi vezetése mellett, élénk tevékenységet fejt ki a vallási és etnikai ellentétekkel átszőtt társadalmakban a kapcsolatok megjavítása és együttműködés elősegítése végett. Ennek jegyében november 22-én fontos ülésre került sor, amelyen több afro-amerikai szervezet néhány tekintélyes vezetője is megjelent, hogy meghallgassák dr. Kopelovitz, a délafrikai zsidóság vezető személyiségének előadását a délafrikai zsidóság helyzetéről az újonnan kialakult társadalomban. A bizottság tevékenységének legközelebbi állomása a görög fokon/nlátus«..' tartandó fogadás lesz, amelyen a görög főkonzul, Izrael newvork1 főkonzulnője és Schneier Marc rabbi emlékeznek a görögök és zsidók ősi narcaról az időszámításunk előtti 167. évben, Chanuka negyedik napján es ezzel kapcsolatban nyilatkoznak majd a jóakarat és barátság kialakítása érdekében. Schneier Marc rabbi barátunk nagyjelentőségű tevékenységéhez további sok sikert és szerencsét kívánunk. ÍJŰJÍlülű Az abaújszántói emléktábla EGY EMLÉKTÁBLA NYOMÁBAN Olvasva dr. Frank Field, TV-személyiség keleteurópai útjáró , amelyben kutatta előde történetét, — arra gondoltam, mi lenne, ha valamikor az én leszármazottaim keresnék szüőhelyemet és a múlt eseményeit. Képzeletre nem volt szükség.mert saját látogatásom bemutatta, mennyire messze van a jelenlegi helyzet az egykori valóságtól. A júliusi nap meleget árasztott Abaújszántón, Tokaj Hegyalján. Csend fogadott a délelőtti órákban, amikor a mezőváros négyezer lakója munkáját végezte a környező hegyek árnyékában. Utam egyenesen házunkhoz vezetett. A pirostéglás épület a főutca elején állt, nem messze a templomtól és a piactértől. A redőnyök mind apám, mind nagyapám üzletében le voltak húzva, mint azon a vasárnapon, 1944 április 17-én, amikor minket sorba állítottak és kiűzésre vezettek. Az idő hatása a ház falain erősebben látszott, mint négy évvel ezelőtt,mikor utoljára láttam. Engem ez nem zavart. ÖrüItem, hogy nem javítottak és nem változtattak az épületen, amit nagyapám épített 1915 táján. Szüleim büszkesége volt. Részemre ez a törött kis épület a múlt jellegével és gyermekkorom felidézésével az elveszett, sír nélküli családom sírköveit ábrázolja. Ott vannak életük nyomai, emlékei. Lelki szemeimmel most is ott látom apámat a rőfös üzletben, amint viccel és kiszolgálja a vevőket. Nagybajuszú nagyapám pedig ül mészárszéke előtt, szívja hosszú pipáját és várja a kuncsaftokat. A ház udvarába már nem merek bemenni, félve a kutyáktól. Pedig a szél fújja még a hervadó tulipánt nagyanyám kertjében. Ábrándjaimban a kis kert most is tavaszi virágzásban úszik. Az orgona és rózsabokrok között áll az én szerény kis nagymamám.Karton kendő takarja fekete, őszülő haját, az ünnepeken viselt parókája helyett. Várja anyámat, de kihasználva a perceket, kihúz egy-két szál dudvát a hajnalkák közül. Anyukám magas alakja, kontyba kötött barna hajával és bájos szelíu arcával közeledik a hátsó udvarró , a mi lakásunkból. Én éppen várom, hogy hozzám csatlakozzanak, amikor egy arra haladó fiatalember megszólít, mondván: — Nézze meg ezt az emléktáblát, amit a második vilgháború áldozatainak tiszteletére állítottak fel a városháza előtt. — Meghatottan köszönöm meg az ajánlatot és elindulok az emléktábla irányába. A három oszlopos emlékmű kis part közepén áll. Fehér alapon fekete betűkkel egy pár nem-zsidó abaújszántói lakos neve van bevésve. H«l vannak a zsidók ? Hol van az én családom ? Hol vannak a munkatáboros áldozatok ? Miért küldött engem ide az ifjú ember ? Vájjon ő nem tudta, talán nem is hallott arról, mi történt a falu zsidó lakosaival ? Öregeket, csecsemőket, gazdagokat, szegényeket Auschwitzba deportáltak. Ráeszméltem, hogy az emléktábla valójában a vészkorszak megcáfolásának és a tények megváltoztatásának egy megnyilvánulása. A történelem megmásítása a zsidó templom megváltoztatásával kezdődött el. A mli’vészeti ablakokat a zsidó templomban már 1948-ban kicserélték. A Tóraszekrény körüli bársony függönyt ábrázoló freskót bemeszelték,úgyszintén a mennyezetet is. amely kék eget ábrázolt arany csillagokkal. A megcsonkított, furcsa nagy épület ma dróttal körülvett fegyverraktárnak szolgál. A kormány államosította és eladta a legtöbb zsidó házat, köztük a miénket is. Ma a házak az új tulajdonosok nevét viselik. Az elkobzott, kiárúsjtott vagy szétosztott zsidó vagyon nem került megemlítésre. A történelem is hallgatásba burkolódzik. A deportálást hivatalosan nem említik.A falusi könyvtárban sincs anyag a deportálásró/. Az iskolában a diákok nem tanulnak a zsidók sorsáról és szenvedéseiről. A fiatalság úgy tartja, hogy az abaújszántói zsidók a háború után elköltöztek. A fájdalmas élmények elkísérnek New Yorkba. A túlélők, akiknek mesélek az emléktábláról, küfönféleképen éreznek és gondolkoznak. Sokan azt mondják, hogy nem érdekli őket. A falu részükre csak szomorúságot és jogtalanságot jelent. Ők már nem fognak oda soha visszatérni, még látogatóba sem. Egyesek pedig sajnálják az igazságtalanságot, de mondják, hogy nincs mit csinálni. Én nem tudtam megnyugodni. Elém kerültek az otthoni képek. Emberek,akiket szerettem, tiszteltem és akiknek oly szomorú lett a sorsuk. Milyen nagy magyarok és búszke abaújszántóik voltak a szüleim a falu legtöbb zsidójával együtt. Nem érdemelték meg, hogy *gy elfelejtsék őket. Gondoltam az utódokra is, a gyerekeimre. Már az ő érdekükben is kell, hogy jelt adjunk a történtekről, az áldozatokról. Elhatároztam, hogy írok a problémáról. Csodálatos módon megértő szívekre találtam: Abaújszántó vezetősége elhatározta, hogy kibővíti az emléktáblát a következő szavakkal: EMLÉKEZZÜNK ABAÚJSZÁNTÓ zsidó polgáraira - többszáz FÉPFI,ASSZONY,ÖREG ÉS GYERMEK, AK. - lT A FASISZTA ŐRÜLET 1944- BEN HALÁLBA KERGETETT. -Az I zraelben élő Blau Elázár és Babos Alexander kidolgozták az emléktábla felavatása részleteit. Az ünnepély 1994 július 4-én volt. Résztvettek a túlélők Izraelből, Magyarországról és Amerikából. Sokan elhozták gyermekeiket és unokáikat is. A falu vezetősége szépen fogadott. Jöttek hivatalbeliek, helyi lakosok, idősebbek, fiatalok és iskolás gyermekek. Ott álltunk mindnyájan a júliusi forró napon, zsidók és keresztények, hallgattuk, amint a túlélők unokái olvasták az 595 áldozat nevét. Jó érzés hatott át, hogy védtem a történelmi igazságot és a szenvedők jogait. Szót adtam azoknak, akiknek oly kevés szavai lehettek. Fontos, hogy ha utódaink ellátogatnak oda, mint dr. Field ment Lengyelországba, találjanak valami jelet, emléket múltunkról, az elveszett abaújszántói hitközség sorsáról. Utunk az avatásról a temetőbe vezetett, ahol egy miskolci kántor Kaddist és K'EI mólé Rachamim-ot mcrdott. Elhagyva a falut, visszanéztem és az emléktábla elé helyezett rózsaszálak mintha hálás üzenetet küldtek volna, hogy nem hagytuk halottainkat feledésbe menni... DR. ZAHAVA STESSEL: