Newyorki Figyelő, 1994 (19. évfolyam, 1-9. szám)
1994-08-10 / 6. szám
1994 augusztus 10. NEWYORKI FIGYELŐ 3 AZ EMANUEL-ALAPÍTVÁNY EMLÉKEZÉSE Július 3-án tartotta az Emanuel Alapítvány a magyar-zsidó vészkorszak 50.gyászévfordulójának emlékezését a Hősök Temploma mögötti térségen, amely ma már a Raoul Wallenberg emlékpark nevet viseli. Beer Iván, a Magyarországi Holocaust Emlékbizottság elnöke mondott megindító megnyitó beszédet. Arra hívta fel a túlélők és utódaik figyelmét, hogy mindnyájunk szent kötelessége érvényt szerezni annak.hogy a XX. század legnagyobb bűne sohase menjen feledésbe, s utódaink ugyanígy teljesítsék a kegyelet parancsát. Göncz Árpád államelnök történelmi jelentőségű szavai következtek: Áfe MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT ELNÖK Keller László úrnak, az Emanuel Alapítvány elnökének Kedves Barátaim ! Tisztelt gyászoló gyülekezet ! Ez az év az emlékezés éve: világszerte és országszerte idézzük a felidézhetetlent. Ma is, itt, ennél a romolhatatlan szomorúfűznél, amelynek minden levelén egy-egy bűntelen elpusztított honfitársunk emléke rezeg. Sötét napok, sötét tettek emlékét idézzük - egykori üldözöttek és egykori üldözők maradéka és gyermekei, unokái. Együtt. Engedjék meg, hogy a gyász legmélyebb órájában én épp ma és épp itt mégis az élet szószólója legyek: kimondjam, amit épp ma és épp itt a legnehezebb: az Úr lebírhatatlan akaratából a lélek erősebb, mint a test, az emberség erősebb, mint az embertelenség, ember és ember közt a megbánás és megbocsátás erősebb kötelék, mint a gyűlölet. S amit épp az ittlétünk, együttlétünk bizonyít: az élet erősebb, mint a halál. Higgyünk a lélek föltámadásában. Schweitzer József dr. országos főrabbi beszédében feltette a kérdést. vajon öt évtized után van-e még könnyünk? A válasz így hangzott: Mindannyiunknak vannak könnyei, hiszen van kiket siratnunk. Döbbenetes a száma azoknak a hittestvéreinknek, akik a holocaust idején vesztették életüket, a náci-fasiszták rémtettei, a történelemben példátlan tömeggyilkosságai következtében.- Mélységesen bölcs igazságot mondott az előbb a köztársasági elnök úr, amikor kijelentette, hogy az élet szószólója - hivatkozott az országos főrabbi az elhangzottakra, és hozzátette: Mi átvesszük tőle ezt a tanítást, itt és most, a legmélyebb, a legsúlyosabb gyász órájában. Hatmillió zsidó testvérünk kínhalála után is valljuk a zsoltár szavával: Nem halok meg, hanem élek. Mindezek után is nem felejtettük el sem Isten nevét, nem felejtettük el a templomot, nem felejtettük el az iskolát, nem felejtettük el az otthont. Amennyire erőnk engedi, újjáépítjük azt, hitet téve a zsoltár szavaival: nem halok meg én, hanem élek, hogy hirdessem Izrael megtartó. Istenének dicsőségét. Amen - fejezte be beszédét a főrabbi. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és az ünnepély fővédnöke vádlón mutatott rá arra, hogy Magyarországon senki és semmi nem akadályozta mega deportálásokat, azokra viszont, akik vakmerőén, nagy kockázatot vállalva, a civil engedetlenség legszebb példáját mutatva szembeszálltak a hivatalos magyar politika közigazgatási szakszerűségébe bújtatott gyilkos őrületével, — büszkék vagyunk. A történtek terhe arra kötelezi az utódokat, hogy habozd • nélkül szánjanak szembe minden kirejesztéssel. Israel Meir Lau, Izrael főrabbija és dr. Israel Singer, a Zsidó Világkongresszus főtitkára szóltak ezután a hallgatósághoz, majd Alan Hevesi, New York főszámvevője. Hevesi Simon főrabbi unokája beszéltUtánuk Gáti N.Norman, a Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai elnöke mondotta a következőket:- A mai és a jövendő generációk számáru fontos igazán, hogy ismerjék meg a holocaustot teljes mélységében és egész szörnyűségében, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy azok a borzalmak soha többé ne ismétlődhessenek meg, és a feltételei se teremtődhessenek meg soha. Nem mindenütt tartják ezt egyformán fontosnak a világban, de az mindenesetre örvendetes, hogy mennyire komolyan veszik ezt például azokban az országokban, ahol a fasizmus és a nácizmus a legerőteljesebben működött, gyilkolt és rombolt. Tudjuk, hogy itt és ott a világban vannak sírgyalázások zsidó temetőkben, olvashatók antiszemita falfeliratok, sőt újságok és könyvek is jelennek meg, amelyek burkoltan vagy akár nyíltan antiszemitizmust hirdetnek, születnek még ilyen politikai pártok is. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy az ellenséges és gyűlölködő megnyilvánulások mögött nagy tömegek állnak. Szerencsére nem. Amikor tehát arról beszélünk, hogy Magyarországon vannak még megfogható és érzékelhető jelei az antiszemitizmusnak, arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy mind nagyobb teret nyer a demokratikus gondolkodás, a tolerancia, a megbékélés és megértés szelleme, az egyetértés és a békés együttélés nem zsidó és zsidó magyarok között. És ez remélhetőleg örökre kizárja annak lehetőségét, hogy a holocaust borzalmai nem ismétlődhetnek: meg az egész emberiség számára új korszakot nyitó harmadik évezredben.- A harmadik gyászhét hetedik napján itt állunk a Fánál, hogy 50 év után felidézzük mártírjaink emlékét. Milyen különös az élő diófa és e különleges emlékfa ültetésének és céljának története. Közismert a legenda, amely arról szól, hogy egy öregember diófát ültet, amely köztudottan csak sok-sok év után hoz termést. S amikor valaki ezt szóvá teszi neki, azt válaszolja: nem magamnak, hanem unokáimnak ültettem. Ennek a fának a felállítása is hasonló célt szolgált. Nem magunknak, idős, megfáradt embereknek állítottuk. Nekünk nincs szükségünk sem emlékműre, sem fára! Mi sejtjeinkben hordozzuk mindazt, amit utódainknak - reményünk szerint—efa jelent majd. (Folytatás a 4. oldalon) Budapest Tisztelt Keller László Úr! Személyesen sajnos nem tudok résztvenni a július 3-ai megemlékezésen, de lélekben Önökkel együtt hajtok fejet a Holocaust áldozatainak emléke előtt. A Holocaust példátlan gaztett az emberiség történetében. Előre megfontolt, politikai és gazdasági nyereségvágyból elkövetett tömeggyilkosság melyre soha nem adható felmentés. Öncsalás, ha a magyarországi népirtás felelősségét bárki csak és kizárólagosan a náci Németországra hárítja. Ötven év történelmi tapasztalata talán elég idő ahhoz hogy a magyarság végre bátran és őszintén szembe nézzen önmagával, miként azt éppen a németek zöme tette elsőként, közvetlenül a háború után. A magyar állampolgárságú, a Magyarországot mindig is hazájuknak tekintő zsidók kirekesztése, sőt üldözése nem 1944. március 19-én, a német csapatok bevonulásával kezdődött. Nem felejtkezhetünk el a különítményesek gyilkosságairól, a numerus claususról, a gyalázatos jogtipró zsidótörvényekről. Egyértelműen ki kell tehát mondani: történelmi bocsánatkéréssel tartozunk. Azok is, akik akkor éltek, s azok is akik csak örökölték a bűnös elhallgatás gyakorlatát. Igen: bocsánatkéréssel tartozunk 600 ezer elpusztított és több tízezer elhurcolt és meggyötört honfitársunk miatt. Bocsánatot kell kémünk Szerb Antalért, Radnóti Miklósért, a tudós Bródy Imréért, Petschauer Attiláért, az elégetett orvosokért, az agyonvert művészekért, a megölt boltosokért, a kézművesekért, a nőkért, akik nem lehettek anyák és nagyanyák. Bízom abban, hiszen ezt a választópolgárok döntő többsége meg is erősítette, hogy most majd egy jobb légkörű Magyarországon fogunk élni. Ahol nem kell rettegni a törpe kisebbségről harsogó, de jobbára csak a zsidók kirekesztésére törekvő hangoskodóktól. És éppen ezért adózzunk tisztelettel a magyar népnek, azoknak akikre nem hatottak a kirekesztő szólamok, a történelemhamisító megnyilvánulások. Éppen ez a választáson is megnyilvánult elutasítás adhat erkölcsi erőt, hogy egyértelműen kimondjuk a bocsánatkérő szót, és azt, hogy ebben az országban soha nem ismétlődhet meg az, amire ötven év múltán most, július 3-án emlékezünk. Kérem, tolmácsolja a megemlékezés minden résztvevőjének őszinte együttérzésemet. A szónokok sorát Keller László, az Emanuel Alapítvány elnöke zárta be a következő beszéddel:
