Newyorki Figyelő, 1993 (18. évfolyam, 1-9. szám)

1993-08-24 / 7. szám

1993 augusztus 24.

NEWYORKI FIGYELŐ

7

SZÁNTÓ T. GABOR:

BÚCSÚ

Apám vár a vasútállomáson. A kijárat előtt ül a kocsiban, rámdudál.Beszállok, üdvözöljük egymást. Mindkettőnkön öltöny, ballonkabát, ők anyámmal egy nappal előttem érkeztek, ügyintézni. Öt perc az út Nagyi lakásáig, alig beszélünk.

— Még nem érkeztek meg — szól hozzám váratlanul.- Kik ? - kérdem.- A Temetkezési Vállalattól -mondja ő.

Nagyanyámat várjuk, apám anyját. Egy hete halt meg tüdőrákban. Hónapokig kínlódott magatehetetlenül, a végén félvakon, kiszáradva. A hullaszállítókat várjuk, akik a temetőig viszik. Négyezer-kétszáz forint a fuvardíj, ö biztosan drágállná.

A ház elé kanyarodunk,a járdán nagy szürke furgon. Egyenruhás soffőr száll be és indít. Elgurulunk mellettük és leparkolunk. Szótlanul ballagunk fel a második emeletre. Itt élt. Már készül az új névtábla, nevemre írják át a lakást. Anyám toporogva vár:- Most voltak itt a Temetkezési Vállalattól. Megjozták a testet, kérdeztékynit csináljanak vele. Idehozták a házhoz. — motyogja riadtan.- Mit mondtál nekik ? -kérdi apám.

— Elmagyaráztam, hogyan jutnak a temetonóz. Adtam nekik száz forintot.- Ezért csinálják - szólalok meg. Ezért hozzák haza.

Apám elindul a folyosón a lépcső felé

— Most hova megy ? — kérdem anyámat, mintha ő tudhatná.

— Ki a temetőbe, hogy minden simán menjen.- Miért jó ez ? - vágok közbe.- Nem mész utána ? - unszol ő.

Baktatok lefelé, az autónál vár.

— Mehetünk ? — fordul felém. Bólintok.

A sírkert a város szélén van, a villamos végállomásnál .Gyorsan hajt,sokat előz. Oldalt kinézek az ablakon, felfedezem a gondnok öccsét, aki amolyan temetőszolga. Elhaladunk mellette, ő az ellenkező irányba kerékpározik. Öldalbabököm apámat, s közlöm vele, mit láttam.

— Az istenit! — mondja halkan. - Szóltam neki, hogy hozzák a koporsót, maradjon itt délután. Most hova megy ?

Továbbhajt a temető felé, a sarok előtt már látom a cinterem kupoláját. Bekanyarodik jobbra, észrevesszük a szürke furgont.

— Őket láttuk a ház előtt, — próbálok választ kicsikarni, de csak biccent. Letekeri az ablakot, köszön a soffőrnek, az venné elő az okmányokat, ellenőrizni a nevet és a címet, de apám közbevág:- Hagyja, a feleségemmel beszélt egy negyedórája. Láttuk a temetősegédet útközben. Indulunk és visszahozzuk.

Tolatunk a sarokig, felbőg a motor. Kifarol a kocsi, apám rákapcsol:

— Figyeld az utat, hátha összefutunk

vele!

Ideges nevetés fog el, bár a dühtől inkább sírnék. Az az érzésem támad, hogy Nagyit nem szabad megvárakoztatni, azért sietünk. Vidéki méretek, öt perc az út befelé, már majdnem a belvárosban vagyunk. Visszafordulunk. Mint egy krimiben.

Nagyi meghalt, nincs többé. Már folyt." - kot sem tudott magéhoz venni napok óta, nem is erőltették. Passzív eutanázia. Hálásnak kell lennünk az orvosoknak .hogy nem utalták elfekvőbe, hogy befogadták.

hogy hagyták meghalni. Háromezer forint, mert békén fekhetett. Ő biztosan sajnálná.

Nincs többé sütemény, nincs több történet. Ami elmaradt, nem pótolható. Az ő meséit szívesen hallgattam, lekötött. Keveset voltunk együtt. Két héttel ezelőtt a vállamra dőlt és ringatni, meg simogatni kellett. Ha mozdultam, dőlt ő is. Nem tudott már járni. „Anyu, anyu, itt az unokád, azuncsid! Milyen az unokád, szereted őt?

— gügyögött választ remélve anyám. — Aranyos — gurgulázta reflexszerűen az elvárt feleletet. Hagyjátok már békén ! - gondoltam. Hagyjátok nyugton, a büdös életbe!

Majdnem vigyorgok. A temetőőr valahol itt tekereghet, mi meg üldözzük. Fékezünk, majdnem beverem a fejem a szélvédőbe.

— Halló ! - kiabálja utána apám. Észevesz minket, leszáll a bicikliről, tolja a kocsihoz mentegetőzve:

— Tiszteletem, jónapot, egész nap vártam kérem, most meg csak egy kis vacsoráért ugrottam haza.

Apám pénzt is adott neki, hogy megvárja a hullaszállítókat.

— Már indulok is vissza! — szállna fel nyeregbe, de épphogy át nem esik a vázon. Részeg. Mindig nyomás alatt van, de jólelkű és talán értelmi fogyatékos.

Gurulunk a temető felé. Apám mintha nyugodtabb lenne. A soffőr és segitője a furgon mellett cigarettáznak. A gondnok öccse fékez, dől, mégis talpon marad.

— Hát nyitva van! — löki be a temetőkaput.

Emelik le a koporsót a teherautó hátuljából. Előírásszerű: gyalult deszkák, díszítés nélkül. Csak le ne ejtsék ! Legyünk túl ezen az egészen, aztán menjünk!

Rárakják a taligára, köszönnek a temetkezésiek, majd indulnak vissza. Hárman maradunk a koporsóval, fejemre teszem a kapedlit, más holmit otthonról szinte nem is hoztam. Apám segítene tolni a taligát, indul befelé a kapun. Utána szólok:

— Nincs kalapod?

Legyint, nem érdekli a dolog. Mit akar még. miért nem megyünk innen? Bár valami engem is marasztal, indulok kábán utánuk, apám épp a koporsóval babrál.

— Egy kis sört akartam estére, merthogy elcsaptam a hasam, kakaót nem ihatok, az asszony meg azt pakolt, ezért mentem el. Úgy terveztem, kinn alszom, ha kell — magyarázkodik még mindig a gondnok öccse és árasztja a pálinkaszagot.

Innék én is, jó lenne valami tömény, de itt nem szabad.

— Ha meg akarják nézni, most még levehetem a fedelét. — ajánlkozik a temetőszolga.

— Én nem — mondja apám —, ha akarod, te nézd meg...utoljára.

Jó lenne most megsimogatni, vagy legalább megszorítani az öreg karját, de nem megy. Ketten meljük le a koporsó fedelét, ő távolabb megy. Szét haj fogatjuk a lepedőt, előtűnik az apróvá aszalódott test. Felöltöztették hófehér vászonba, két pici lábfején fehér zokni, hosszú lepel az ing, fején tityula, mely csak az arcát hagyja szabadon. Hogy a rontás szelleme ne szállhasson a testbe, a szájra, orra, szemekre cserépdarabokat helyeztek szakértő kezek. Ajkán félrecsúszott a kő, látni a lepedéket, az elmúlás nyomait. Megigazítom a cserepet. utolsó pillantás a hófehér valószínűtlenségre, majd a tetőt illesztjük a helyére.

— Minden rendben lesz holnapra, — nyugtatja a gondnok öccse apámat, és helyére illeszti a koporsó fedelét. Ahogy távolodom sem tompul a fülemben a kalapácsütések zaja.

— Ez már nem a Nagyi. — hallom valahonnan messziről apám hangját.

EMERY BERCZELLER, M>D. Psychiater szakorvos (Board Certified)

Queens, Forest Hills Medicare betegeket szívesen lát Tel.: (718) 897-8662'

MAGYAR UROLÓGUS

B Dr. George Klein |

rs--------«« -----é -------- «-< - - a - -________

<~orneu-aipiomtt, urológia] szuorroc I RENDELŐK:

1 157 East 72nd Street

110-46 QuMfts BtwL, ||

| New York, NY 10021

i

i

5

a

|

J »—***•**

km OiV 7444700

1______

»»Mi ctnaM ■mmmmm.Ttaú---------fl

NEVEK is the name of a series of books compiled from the census documents prepared in 1944 by the Nazis in preparation for the deportation and planned destruction of the 800,000 Jews living in Greater Hungary. Volume 1 of the series titled, NAMES of the Deported Jews from Hajdú County, Hungary, was published in 1991. Volume 2 is now available, and includes the names of IS,000 Jews (tat names A-J). Volume 3 will be available later this year, and will include an additional 15,000 names (last names K-Z). The book lists, alphabetically, last and first names of the victims, mother's maiden name, date and place of birth, ID number, and last known whereabouts with the date. There are more than six hundred pages of names. There is also an introduction and forward with historical background, source data, samples of original census documents as well as a complete cross reference by mother’s maiden name

In addition to the historical value of this book, the data and its format will prove to be an invaluable resource for genealogical researchers. Due to limited funding, only 500 copies have been printed. Serious inquiries on letterhead will generate a fax (or send an SASE) with sample pages. Available in hardcover only-625 pages-S50.00.(Price has been established by the publishers)

Available in the U.S. and Canada from Judaica Distribution Co. (refer to J D Co). Calls and messages: day 9-4 (216) 291-0824/from 4pm-8am (216) 661-3970. Fax anytime (216) 741-7329. or write JDCO, P.O. Box 34152, Cleveland, OH 44134-0852.

"***--**^~ M~w~>rij~u~>jn_nrxru-u-u-v-u-u-hi—u-krxru~u-u—írI

Mskkmmn

Hungária; 3ooks and Records

217 East 83rd Street, New York,N.Y. 10028'

(3rd és 2nd Avenue-k között)

Telefon: (212) 879.8893 - (212) 734-3848

Nem vitatkozom. Indulunk kifelé. Már menet közben, a kocsiban veszem észre, hogy fejemen felejtettem a rituális spkát. Zsebregyűröm, mocorgok. helyezkedem, nem tudok megszólalni, pedig nagyon kellene. Apám töri meg a csendet:

— Ezzel megvagyunk, — sóhajt fel, s belőlem is kiszakad a visszafojtott levegő.