Newyorki Figyelő, 1993 (18. évfolyam, 1-9. szám)

1993-05-24 / 4. szám

1993 május 24. NEWYORKI FIGYELŐ 3 BESZÁMOLÓ (Folytatás az előző oldalról) Este a SZDSZ szervezésében vitaesten vettünk részt a Kossuth Klubban. Szószerint idézem Pető Ivánnak,az SZDSZ elnökének meghívóját: Szeretet meghívom Önt közös töprengésre és eszmecserére. Az egyház és a társadalom, az egyház és a pártok kapcsolata folyamatosan új kérdéseket vetnek fel. Minderről szívesen folytatnánk nyílt párbeszédet olyan körben, ahol az Ön jelenlétén túl más, vallásilag is elkötelezett, meghatározó értelmiségiek szintén megjelennek. Tisztelettel Pető Iván s.k. Felszólalt Korányi László, a Bnai Brith országos elnöke, kérve a SZDSZ-t, hogy támogassa azt a javaslatot,amely a Holocaust tagadását bűncselekménynek nyilvá­nítaná. Pető Iván a SZDSZ segítségét ígérte. 7-11 óra között kapott kérdéseket papok­tól, egyházi vezetőktől. A vitaest után alkalmam volt Pető Ivánnal néhány szót váltani. Az SZDSZ veze­tője fiatal, jó megjelenésű, felelősségérzettel és tudással nyilatkozó politikus. 20-án reggel, Katona Judit alelnökünk társaságában felkerestem dr. Mádl Ferenc művelődési és közoktatási minisztert.Hajlandóságot mutatott,hogy a történelemkönyv­vel kapcsolatos panaszunkat azonnal megvizsgálja.Jelenleg Budapesten élő alelnökünk a MAZSIHISZ vezetőségével együtt fogja a megvalósulást követni.FelajánlottukJiogy a MAZSIHISZ és szervezetünk az új történelem tankönyv elkészültéig (elhúzódhatik két-három évig) rövid kiadványt állítana össze,ami röviden átfogná a magyar vészkor­szak történetétVállalkoztunk arra,hogy ezt a kiadványt minden gimnáziumba eljut­tatnék 1994 tavaszára. Ugyanezen napon délelőtt fogadott bennünket Bollobás Enikő külügyminisz­­tériumi főosztályvezető, aki felelős a külügyminisztériumi állásfoglalásért politikai döntések meghozatalában, Nyugateurópa, az Egyesült Államok és Izrael vonatkozásá­ban, hangsúlyozta a MDF elkötelezettségét a jó viszony folytatásában Izrael Államával. Személyében a zsidóságot ismerő politikust tisztelhetünk. Délután folytattuk megbeszéléseinket a MAZSIHISZ vezetőivel. Külön kiemel­ném Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató kérését a magyar-zsidó egységet illetően. Min­den zsidó szervezet, politikai személyiség, a legmesszebbmenően össze kell, hogy han­golja tevékenységét, nyilatkozatait az ottani vezetőkkel. A magunk részéről elfogadjuk álláspontját és ebben a szellemben kívánunk cselekedni. Hangsúlyozta azt is, hogy a korábbi elhamarkodott, elhibázott saját nyilatkozataikból nekik is tanulniuk kell. Meg­érdemlik fokozott figyelmünket, nehéz gazdasági helyzetben, bonyolult politikai lég­körben kell helytállniuk. Katona Judit felajánlotta segítségét minden olyan témában, ahol angol és szak­mai tudása hasznosítható lenne a hitközség számára. Antall József miniszterelnök levélben jelezte, hogy további miniszterek, állam­titkárok fogadnának bennünket. Alelnökünk és Weiss Éva, jelenleg Budapesten élő vezetőségi tagunk fogák szervezetünket ezeken a találkozókon képviselni. Megbeszéléseinkről hírek jelentek meg a lapokban, részletes interjú a Népszabad­ságban és a Köztársaság nevű politikai hetilapban. Fürst László dr. WHWB ■ ■ ■ 11KI ■ TMrranHI M Ml m a grwwm — ■ ■ - ■ ■ - - ■ c4. J/Uqj/u* TLtejUuuuÓQ. J/üniixítuhuikt Dr. Fürst László úrnak, a Magyar Zsidók Világszövetsége elnökének New York Tisztelt Elnök Úr! MeK-755/1/1993. Köszönöm levelét, Szövetségük együttműködési készségét Kérem megértését—hogy az előre lekötött zsúfolt kötelezettségeim miatt egyelőre nem tudok időt szakítani a személyes találkozásra. Tájékoztatom, hogy felkértem dr. Balsai István igazságügyi miniszter urat űr. Pálos Miklós politikai államtitkár urat és Wolfart János elnök urat (Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal), hogy budapesti látogatásukkor fogadják Önt illetve a Világszövetség képviselőit Meggyőződésem, hogy a levelében említett és a kölcsönös jószándék jegyében folytatandó megbeszélések előmozdítják a megvitatott kérdések megoldását Budapest 1993. március 30. _ Köszönti: I (Antall József) DR. GÖNCZ ÁRPÁD ÁLLAMELNÖK KÖSZÖNTI A NFWYORKI FIGYELŐ SZERKESZTŐSÉGÉT ÉS OLVASÓIT A ZSINAGÓGAALBUM ISMERTETÉSE A FÉSZEK KLUBBAN A Fészek Klub kulturális tevékenysége jól ismert a newyorki magyar közvélemény előtt. Az átlagosan két hetenkint rendezett összejövetelek irodalmi, művészeti és több ízben politikai vonatkozásban kellemes megle­petést szereznek a hallgatóságnak. A Klub május végén fejezi be évadját, hogy ősszel ismét megkezdje kultúrális rendezvényeit. Május 19-én egy foto-video-film pályázat kiállí­tása és eredményhirdetés játszódott le, a nyertes videók és filmek VETíté­­sével egybekötve. Ennek a rendezvénynek keretében Gáti János,az esemény szervezője, aki egyben a Fészek Klub igazgatóságának elnöke is, meghívta a történelmi Mgyarország zsinagógáinak készülő Albuma munkatársait, élükön Tóth- Müller Árpád szerzővel, az album képeinek szemelvényeiből összeállított tabló kiállítására. A szerző két tablót hozott magával. Az egyik a legszebb magyarországi zsinagógákat, a másik pedig a magyar vidék zsidó életének egyes jeleneteit mutatja be. Ez utóbbinak kötetben való kiadására a zsina­gógaalbum megjelenése után kerülhet majd sor. Mr. Roger Goodman, a készülő Album angol szövegének szerkesztője hívta fel a közönség figyelmét a készülő mű jelentőségére. Az Album két­séget kizáróan bizonyítani fogja azt a jelentős szerepet, amelyet a zsidóság az ország kultúrális életében betöltött és betölt ma is, s egyben bizonyítja, hogy a magyar zsidó kultúra szerves része az egyetemes magyar kultúrá­nak. Ezáltal a munka a legerősebb fegyver lesz az antiszemitizmus elleni és a demokrácia érvényesülése érdekében kifejtett harcnak. Egyben az Al­bum megdönti az ún. „másság" elméletét, amely megkísérel éket verni az ország polgárai között. A Magyar Zsidók Világszövetsége és a NEWYORKI FIGYELŐ ezeket az elveket képviseli és ezért köszönettel tartozunk a Fészek Klub vezetősé­gének, élén Carelli Gábor elnökkel és Hontváry Mihály üv.igazgatóval,hogy a Gáti János által felvetett eszmét magukévá tették és a zsinagógaalbum munkatársainak a kiállításon való részvételét biztosították. KAPHATÓ! Randolph L. Braham professzor hatalmas műve A MAGYAR HOLOCAUST 1. két kötetes kiadása magyar nyelven, 75 US dollár 2. Rövidített kiadása magyar nyelven, 15 US dollár Nem hiányozhat egyetlen házi könyvtárból! Megrendelést, csekket vagy money ordert kérjük az alábbi címre küldeni: Institute for Holocaust Studies The Graduate Center — C.U.N.Y., 33 West 42nd Street New York, N.Y. ___________10036 — U.S.A. 1 " 11 1 -■ ■ <m DR. ANTALL JÓZSEF MINISZTERELNÖK VÁLASZLEVELE A MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE ELNÖKÉNEK

Next

/
Thumbnails
Contents