Newyorki Figyelő, 1992 (17. évfolyam, 3-12. szám)
1992-11-13 / 10. szám
1 1992 november 13. NEWYOUKI FIGYELŐ 5 ASKENÁZI ERVIN: A METROPOLITAN OPERA ÉVADNYITÓJA HOFFMANN MESÉI - BŐVÍTETT KIADÁSBAN A Metropolitan Operaház százkilencedik évadját, szokás szerint, az amerikai himnusszal és — ugyancsak szokás szerint felemelt helyárakkal nyitotta meg. Szintén szokás szerint telt ház volt, bár a legdrágább jegy 2500 dollár volt (egy páholy: 25000). Az agyonékszerezett hölgyek pedig olyan gála ruhakölteményekben mutogatták magukat, hogy az ember elfelejtette a gazdasági recessziót. Ami a zenei részt illeti, az már inkább a „középosztály" szintjén mozgott, bár a ház olyan gála szereposztással szolgált mint Placido Domingo, Carol Vaness, Samuel Ramey és a főzeneigazgató James Levine vezényelt. Hoffmann Meséi tulajdonképpen bizarr szerelmi történetek sorozata, amelyeket a szerelmeiben többszörösen csalódott Hoffmann egy bánatában átmulatott éjszaka után mámorában elmesél. De a szerző, a zsidó Jacques Offenbach sokkal ambiciózusabb és ravaszabb volt ennél, amikor művében bemutatja az operának mint műfajnak lényegét. A Hoffmann Meséiben ugyanis megtaláljuk a színészi karaktereknek minden változatát, a komikustól a drámaiig, valamint a különböző hangtípusok tömörítését. Az opera végén Hoffmann szerelmei Stella alakjában egyesülnek, aki egy Don Juan-előadás után, mint annak az operának csalódott hősnője tér be fáradtan öltözőjébe. Mi sem alkalmasabb tehát egy évadnyitóra, mint ez a „tanopera", amelyben minden benne van. Az érdeklődést — elsősorban a zenebarátok körében - még fokozta, hogy ez volt az opera revidiált változatának bemutatója. Ezúttal ugyanis először használták a Fritz Oeser által átdolgozott kiadást. Ezzel a mű egy gyönyörű trióval bővült az első felvonásban és az előjátékban, valamint az epilógusban Stellának hálás énekesszerep jut — ellentétben az eddigi prózaival. Világszerte általában az volt a szokás, hogy, mivel Hoffmann három nagy szerelme három, merőben különböző hangnemet követel, azt három különböző énekesnő énekelte. (Budapesten, az én időmben O- lympia szerepét a koloratura Gyurkovics Mária, Giuliettát a mezzoszoprán Palánkay Klára, míg Antóniát a lírai szoprán Orosz Júlia énekelte.) James Levine igazgatása alatt viszont mind a három szerepet ugyanaz az énekesnő énekli. A múltban Anna Moffo, majd Joan Sutherland, ezúttal pedig Carol Vaness. Bizony énekesnő legyen a talpán, aki mindhárom szereppel tökéletesen meg tud birkózni. Vaness legjobban Antonia szerepében vizsgázott, mivel ez a francia stílusú szoprán hangnem felel meg neki leginkább.De mint a volt híres énekesnő, akinek az orvos szigorúan megtiltotta az éneklést és az ördögi dr. Miracle valósággal katasztrófába kényszeríti, Vaness éneke akkor is hideg maradt. S ugyancsak ez a hidegség volt észlelhető mind a felhúzható baba Olypmia szerepében,mind a kurtizán Giulietta velencei jelenetében.Vaness tökéletes technikával rendelkező„allround" énekes, akinek a három különböző hangnem nem okoz nehézséget, de mivel hiányzott belőle a belső átélés,így bizonyítványa csak kielégítő volt. Placido Domingon, a világszerte ünnepelt Hoffmannon látszott, hogy kisujjában van a csalódott poéta szerepe, de bizony az is észrevehető volt, hogy felette is eljárt az idő. Magassága megkopott, illetve erőltetett volt. Alakítása így sikeresebb volt fizikailag, mint hangját illetően. Az est fénypontja Sámuel Ramey volt, aki mint Hoffmann „Mefisztója ' szinte tökéleteset nyújtott. Impozáns megjelenésével és öblös basszusával uralkodott a színpadon.Hangszine és stílusa tökéletesen megfelel mind a négy karakternek. Különösen nagyszerű és valósággal félelmetes volt dr. Miracle szerepében, amikor halálfejszerű maszkjában valósággal a halálba énekelteti Antóniát.Ugyancsak remekelt gyémánt-áriájával a velencei jelenetben. A kisebb szerepekben kitűnt Susanne Mentzer mint Miklós. Elragadó volt Anthony Laciura szerepeiben különösen mint Ferenc, az öreg inas, aki még mindig reméli, hogy híres énekes lesz belőle. James Levine a mű drámai oldalát igyekezett kiemelni vezénylésé vei. A zenekar és kórus jó formában volt. Az Otto Schenk által rendezett produkció a rendelkezésre álló technikai vívmányokat maradéktalanul kihasználta. Áll ez különösen Olympiára az automata babára, valamint a különböző önműködő csodákra Coppélius mechanikai műhelyében. Ezzel szemben az énekesek — a kirobbanó formában énekló Samuel Ramy-n kivül — bizony kívánnivalót hagytak maguk után. Mivel azonban nem hiszem, hogy van operaház manapság, amely képes lenne ily gála szereposztású Hoffmann Meséivel szolgálni, így végeredményben az évadnyitóval elégedettek lehetünk. ALEXANDER REICH EDIT: THE DYBUK A Museum of Jewish Heritage megnyitotta 1992/93 évi idényét válogatott kulturális filmek bemutatásával Az első film szeptember 17-én került vetítésre: THE DYBUK című jiddis fűm angol fordításban. Bemutató előtt dr. David Altschuler múzeumigazgató fogadást tartott és azon bemutatta Allan Nadler urat, a newyorki YIVO Institute igazgatóját. Utóbbi tömören megmagyarázta a film történetét, amelynek írója Soancki. 1937- ben írta. A darab Lengyelországján játszódik. Eredetben a legkiválóbb tehetségek és művészek közreműködésével került előadásra. Utóbbiak közül csak néhány élte túl a vészkorszakot. A 19. században, a SHTETL- játszódik. Megrendítő dalok hallhatók a tipikus lengyelzsidó öltözéket öltött művészek ajkáról. A film rövid tartalma a következő: Két barát megegyezik, hogy ha családjukban az egyiknek leánykája, a másiknak kisfia születik, a két gyereket egymásnak ígérik.A két gyerek meg is születik és ezek tragikus találkozásának történetét írja le a film. Megható, tragikus és humoros jelentek váltakoznak a filmben. A darab megállja helyét a Fiddler on the Roof mellett is. Jelen sorok írójának még jobban is tetszett a Fiddler-né 1. Okvetlenül megtekintésre ajánlom. Sok információ van benne a múlt századbeli zsidó életről A Heritage Museum legközelebbi előadása december 15-én este 7:30 órai kezdettel, a Florence Gould Hallban (55 East 59th Street, Manhattan) fog lefolyni a fiún címe: NIGHT AND FOG. HACKER MARY -MARIANNE: ÜNNEPI JÁTÉKOK SALZBURGBAN (összefoglalás) Idén nyáron új vezetőség közreműködésével zajlottak le a salzburgi ünnepi játékok. A hosszú évek során megszokott Programm — Karajan egyeduralma után — új színeket kapott. Éveken keresztül mindig ugyanaz a közönség is zarándokolt el a nyári fesztiválra. Ezen a nyáron nemcsak a műsor, de a közönség is bizonyos változásokon ment át, a műsor modernebb lett, ez azt hozta magával, hogy a közönség egy része, félve az újítástól, elmaradt,de jött helyébe újabb, Fiatalabb érdeklődő. Bármennyire félt a konzervatív közönség és bizonyos mértékben a sajtó is az új irányzattól, végeredményben pozitívan lehet megítélni az új vezetőség munkásságát. Ez három tagú triumvirátusból áll, elnöke a salzburgi Heinrich Wiesmüller, művészeti igazgató a brüsseli Gerard Mortier, aki évekig ottani operaigazgató volt nagy sikerrel, a kereskedelmi igazgató és egyben koncertszervező a magyar származású dr.Hans Landesmann, aki hosszú évekig a bécsi Konzerthaus-ot vezette. Meg kell még jegyezni, hogy dr.Landesmann Claudio Abbadoval együtt toborozta össze fiatal osztrák, cseh és magyar muzsikusokból a nagy sikerrel működő Gustav Mahler-zenekart, még a „vasfüggöny" idején. Ezek együtt szerepeltek nyugaton és keleten, zenekaruk a béke misszióját töltötte be, mielőtt a határok megszűntek a két politikai irányzat között. E kettőnek közelebb hozása, egymás megértése volt az ünnepi játékok célja is, ami egészséges irányzatnak tűnik. A játékok 37 napján naponta 34 különböző rendezvény között válogathatott a közönség: próza, opera, szólista vagy zenekari előadás között. A legnagyobb probléma persze az,hogy nemcsak «j.j, Jc,de a salzburgi tartózkodás is megtöltött pénztárcát igényel. Bármennyire is érdekli az ifjú generációt az új irányzat, kevesen engedhetik meg maguknak. Összegezve: A prózai művek között kiemelkedő a hagyományos Hofmannsthal Jedermann-ja a dómtéren. Az idei kánikulában egyszer sem kellett a térről lemondani. A második óriási siker Shakespeare Julius Caesar-ja volt a zseniális Peter Stein rendezésében, kitűnő művészek közreműködésével. Az opera terén még a Mozart-évből megismételt La clemenza di Tito, Figaro házassága és La fínta giardiniera került előadásra. Richard Strauss Die Frau ohne Schatten Sir Solti vezényletével kitűnő elővonzott. A legnagyobb élmény Richard Strauss Salome-ja volt, Luc Bondy rendezésében, Christoph v.Dohnányi vezénylete alatt. Salome az amerikai Catherine Malfitano volt. Felejthetetlen, óriási előadás, ahol minden kitűnő volt: a karmester, a rendező, szólisták és persze a Wiener Philharmoikerek zenekara. Rossini Tancredi című operája koncert alakjában, Pinchas Steinberg vezénylete alatt került előadásra. Ritkán játszott, kitűnő darab. Janacek Aus einem Totenhaus című operája Claudi Abbado vezényletével szomorú, ismeretlen művel ismertetett meg. A helyszín Szibéria - tábor, lehetne koncentrációs tábor is, tehát aktuális. Zenéje szép szláv muzsika. Utoljára meg kell említeni a nemrég elhúnyt francia Olivier Messiaen operáját: Saint Francois d'Assise. Operának nevezik, de valójában Assisi Szt. Ferenc életét,illetve küldetését akarja a zene kifejezni. Zeneileg nagyon szép, de Peter Sellers rendezése és a mű hosszúsága (hat és fél óra) nem hozta meg a várt sikert. Főleg Sellers rendezése volt zavaró, a gondolatokat 20-30 video állandó vibrálásával akarta érthetővé tenni Lehúnyt szemmel szebb volt, mert akkor csak a zenét lehetett hallani. Dehát lehet, hogy a fiatal modem közönségnek ez jobban tetszik. Negatívum csak ez volt ! Hangversenyeket felsorolni nehéz lenne, mert egész újságot venne igánybe. Számtalan kitűnő zenekar, kiváló szólisták, előadóestek. Magyar származásuk miatt egy-két nevet megemlítek: Sir Solti, az örökifjú 80 éves Végh Sándor, a kiváló zongorista Schiff András. Marton Éva mellett fiatal új magyar énekesek is nagy elismeréssel szerepeltek. Díjtalanul hallgathattunk a délelőtti órákban bevezető előadásokat kiváló szakértők közreműködésével. Az 500 éves Columbus- évfordulóra tekintettel kiváló zenetörténész előadás keretében foglalkozott az amerikai zene fejlődésével, három részben: (1) Az indián időszak, (2)a gyarmati idők zenéje és (3) az Újvilág zenéje. A salzburgi Rupertinum-múzeumban Dunkle Szenen címmel grafikai kiállítást láthattunk Goyától a modernek műveiig. A Max Reinhardt kutató intézetben évente kiállítások foglalkoznak művészi alkotásokkal, művészekkel, akik Reinhardt munkásságával voltak kapcsolatban.Az idei téma Oskar Weiner színművész volt, aki 8 évvel ezelőtt halt meg, nagyon fiatalon. adásban (köztük Éva Marton) telt házakat Levelezési dm: 245 E. 80th St NYC 10021 Telefon: 212/570-6441 mikrofonnál: f APATINI GYULA) Hírek - magyar zene - hazai sport politika - NY magyar gazdasági élete Magyar segítsd a magyart Fwgrrn verető: Apa tini Oyak Munka tinók: Medey István v. orsz.gyűl.képv. Hámoo LiozlA OXF. IMI Minden szombaton 2-3-lg vasárnap este 7-8-lg