Newyorki Figyelő, 1990 (15. évfolyam, 1-15. szám)

1990-11-14 / 14. szám

6

NEWYORKI FIGYELŐ

1990 november 14.

SATORY RICHARD:

HAZASSAGGAL KEZDŐDIK - Egy budapesti zsidó család regénye -(Huszonegyedik fejezet (Futballcsapat)

(Folytatás)

— Arra felelj, Bandika, miért nem próbáltál megkeresni bennünket ? - kérdezte Imre.

— Apuka, ahol én lakom, az állami bentlakó iskolában, onnan csak külön engedéllyel lehet kijönni. A házszámot is elfelejtettem, akkor még nagyon kicsi,buta kölyök voltam, sok mindenen mentem keresztül... —

— Jól van, majd sorjában elmondod, mi történt veled... —

Bandinak alkalma nyílt, hogy összehasonlítsa az iskolai bennlakók vacsoráját a finom házikoszttal. Klári örömmel figyelte, mennyire izlenek az ételek.

A jó vacsora után Imre szólt szerencsésen megkerült fiához:

— Bandikám, most rajtad a sor, hogy elmeséld nekünk sorsodat attól kezdve, hogy Anyuka bedugott a szekrénybe. -— Már olyan rég volt, alig emlékszem rá. A szekrényben elaludtam, reggel egyszerre ébredtünk fel. Nagyon féltünk lemenni az utcára körülnézni. Tomika átszaladt a kocsiúton tejért, én meg elbámészkodtam és nem futottam vele. Mire a teherautók elmentek, nem találtam Tomikát sehol, hiába kiabáltam nevét. Akkor jött egy reverendás pap, kézen fogott és villamoson elvitt a Belvárosba, egy konventbe, amit apácák vezettek. Az apácafőnöknőtől kaptam ágyat, enni is, de azt is mondta, hogy muszáj kereszténynek lennem. Az imarendet pontosan be kellett tartani. Túlsókat kellett imádkozni, amit nem szerettem. Egyszer odajött egy pap, aki nagyon szépen hegedűit. Nekem nagyon tetszett Schubert Ave Maria-ja. Éjjel veled álmodtam. Anyuka. Azt mondtad, hogy te mindig velem vagy. Tanuljak hegedülni, egyszer híres művész leszek majd. Az álmot nem felejtettem el.Könyörögtem a pap bácsinak,tanítson engem. Beleegyezett és még a nagy harcok között is eljött tanítani. Egy napon katonák jöttek a konventbe, elzavarták az apácákat és átvették az épületet. Véletlenül éppen aznap délben bementem a főnöknőhöz kottáért és az íróasztalán láttam egy újságot és abban egy hirdetést, amelyben Steiner Tamás, hatéves zsidó kisfiú keresi testvérét. Kértem izgatottan az újságot, a főnöknő megtagadta, másnapra Ígérte, de már nem volt alkalma a lapot megszerezni, mert közben jöttek a katonák és az apácákat mind elküldték, minket, 14 gyereket átvettek állami gondozásba. Bennlakók lettünk egy iskolában, ahol 16-an laktunk egy szobában.

Egyik este, lefekvés után, szomszédom sírását hallottam a takaró alól.Odaszóltam neki, de nem válaszolt. Hallottam, hogy suttog valamit. Jobban odafigyeltem, hát héberül imádkozott. Mindketten boldogok voltunk, hogy egymásra találtunk, azóta a legjobb barátok lettünk.Tanácsot kértem Pétertől — ez a neve —, a hegedűről, mert nem mertem szólni Kocsis elvtársnak róla. Péter azt tanácsolta, menjek be hozzá és mondjam el neki. Kocsis elvtárs azt mondta, megtarthatom a hegedűt és tovább is tanulhatok hegedülni. Az iskolában van egy fiatal zenetanár, Bodnár elvtárs, aki elvitt a Zeneakadémiára, Zathureczky Edéhez, a híres hegedűművészhez

és zenetanárhoz. Meghallgatott és felvett tandíjmentes növendékének. Nagyon szépen haladok, a tanár úr dícsér. Már Paganinit is játszom.

Segítettem Péternek is, aki nagyszerűen rajzol. Ő tovább tanul és szintén tandíjmentes.

ilamiről akarok beszélni. Egy szombat délelőtt véletlenül a Csákyutcai zsinagóga felé sétáltunk, ahol bármicvo volt. Besodródtam Péterrel. Nagyon tetszett minden, elhatároztuk, megkérjük a rabbi bácsit, tanítson minket, mi is bármicvók akarunk lenni. Azóta szombat délelőttönkint odajárunk. Ezt az iskolában senkisem tudja, ez a mi titkunk.

Pár héttel ezelőtt megalakult futballcsapatunk, ahova engem is bevettek, így találkoztam Tomikával és most itt vagyok. De hogyan lesz majd ezután ? -— Hogy lehetne ? Te is hazajössz és és folytatod a zsinagógába járást meg a hegedűlést, de otthagyod az állami iskolát. Ide fogsz járni a környékbeli iskolába Tomikával együtt. -— Ezt nem tehetem meg — felelte Bandi —, nekik hálával tartozom. A párt költségén tanulok. Kocsis elvtársnak, a vezetőnek kedvence voagyok. Barátom, Péter is ott van, akivel együtt vagyunk jóban-rosszban. Neki nincs senkije rajtam kívül. Majd gyakran hazajövök látogatóba, de én közéjük tartozom. — Rövid gondolkodás után Imre megszólalt:

— A dolog nem egyszerű. Idő kell ahhoz, hogy egy fiatal fiú kialakítsa végső álláspontját. Mi mindig nagy szeretettel várunk vissza téged, fiam, de csak akkor, ha te is úgy akarod. Majd ha idősebb leszel, kinyílik a szemed. Addig is minden pénteken este, gyere haza vacsorára.Ha van időd, előbb a zsinagógába. Jó lesz így ? -— Igen, Apuka. De pénteken magammal hozhatom Pétert is ? —

— Hát persze ! — Bandi elbúcsúzott. Tomi a sarokig kísérte és megpróbálta elhatározásának megmásítására bírni, de Bandi így válaszolt:

— Apukának igaza van I Kezdem észrevenni, hogy az ország két táborra oszlik, kétféle felfogás van és nekem idő kell,hogy a helyzetet megértsem. Téged is nagyon szeretlek, Tomika.Milyen öröm újra a drága családhoz tartozni. —

Átölelték egymást, elváltak.

Huszonkettedik fejezet (Levél Izraelből)

Egyik este Klári így szólt Imréhez:

— Már régóta gyötör a lelkiismeretfurdalás, mi lehet drága megmentőmmel, Miska bácsival. Utazzunk ki holnap Csepelre, meglátogatni őt I —

— Jó. Legalább én is megismerem a kis házat, ahol bújtatott és újra megszoríthatom a kezét. —

— Most hozzálátok sütni-főzni, hogy vihessünk élelmiszercsomagot,no meg pipadohányt. —

A Közvágóhídtól külön autóbuszjárat vitt Csepelre. A végállomáson szálltak le, de Klári nem tudta a címet. Lesétáltak a Dunához. A víz partján gyalogoltak, amíg

Klári ráismert a dombra, ahonnan már félúton felfedezte a házikót. Kopogott az ajtón: - Miska bácsi itthon van ? — Ha maga kopog nálam, akkor még a sírból is viszszajövök. Kerüljenek beljebb I Készültem már egyszer elmenni magukhoz, de nekem bizony már nehezemre esik. Öreg csont vagyok már. Meg aztán sok minden nem tetszik nekem, amit új uraink csinálnak. Minden, amiben hittem, mese, hazugság, nekem már elég... —

— Miska bácsi, még egyszer megszorítom a kezét, hogy nagy hálával megköszönjem, amit imádott asszonyomért tett.Kérem, fogadja ezt a kis csomagot és fogyaszsza el egészséggel. —

— Belesütöttem a diós és mákos patkóba a szívemet is — tette hozzá Klári—, pipadohány is akad benne, meg szíverősítő itóka is. -— Nem volna szabad magának dohányozni — mondta Imre. — Nagyon egészségtelen szenvedély!-----Nekem már nincs

kiért és miért vigyázni magamra. Egyedül vagyok. Fiamat elvitték a leventékkel nyugatra, azóta nem hallottam felőle. Igaz,van a szomszédban egy özvegyasszony, most lett özvegy, az igyekszik kedveskedni nekem. Mondtam is neki, hogy tőlem nen várhat semmit. Azt válaszolta, hogy úgyis jól van, csak nem egyedül lenni. Csak beszélni valakivel. Valahogy úgy van ez.mint mikor két lehullott falevelet egy irányba sodor az őszi szél... —

— Aztán mondják csak, mi lett a két kisfiúval ? Megkerültek ? - - Hála Istennek, megkerültek, - külön-külön.

Klári kivette retiküljéből a két fiú képét: — Nézze meg őket, Miska bácsi. Futballdresszben. Egymás ellen játszottak, meccs közben ismertek egymásra, megállt a játék. Egyszer majd kihozzuk őket ide, hogy megismerjék, aki a halálból hozta vissza édesanyjukat. -— Nem szórakozás az a két fiúnak, hogy egy öreg embert meglátogassanak.Van jobb dolguk is. Majd egyszer én jövök el újra magukhoz. —

A látogatás véget ért. Miska bácsi kikísérte őket a legközelebbi autóbusz megállóhoz. Mégegyszer megköszöntek neki mindent és elváltak.

Egyik nap Imre a Nagyörúton járt. Eszébe jutott, hogy talán van már levele Róth Sanyitól.A 62. postahivatalban sok igazolványt kellett felmutatnia, amíg a levelet. megkapta.

A levél így szólt: — Drága Imre barátom ! Nem felejtettelek el. Merem remélni, hogy egész családod hiánytalanul megkerült. Amikor tífuszban majdnem meghaltam, a te ápolásod és főleg egy szem kinined mentett meg. Azóta annyi minden történt velünk ! Nem vagyok jó levélíró, csak vázlatosan tudom megírni. Rengeteg izgalom, szivettépő várakozás után Genovában kaptunk hajót, hogy eljussunk Haifáig. Másik könyörtelen ellenség bukkant fel: az angolok. Arabbarát politikájukra tekintettel, hogy zsidók ne mehessenek Palesztinába, elfogták hajónkat és Cyprus szigetére vittek, egy hatalmas táborba, ahol szögesdrót mögött őriztek bennünket másfél évig és éltük lágeréletünket. A nősek azonban külön sátrat kaptak, így született meg első gyermekünk, Móse. Katica jókedélyű,boldog volt a kis poronttyal. A gyerek öt hónapos volt, amikor mérges darázs csípte meg.A láger orvosának nem volt gyógyszere, szörnyű aggodalmakat álltunk ki.Végül is a gyerek hirtelen jobban lett. —

— Jó kapcsolatok révén egy titkos pénztartalékból másik hajót béreltünk a görögöktől, a tábor kapui kitárultak.A görögök kis teherautókon levittek minket a

kikötőbe és másnap a kis hajó nekivágott a Fölközi tengernek. Borzalmas vihar tört ránk, két emeletes hullámok dobálták a hajót dióhéjként. Halálfélelemben telt el az éjtszaka. Hajnal felé végre lecsendesedett a tenger. Már közeledtünk a Palesztinái parthoz, amikor egy angol cirkáló felfedezett bennünket és az angol kapitány felszólított minket, engedelmeskedjünk az utasításoknak. Angol tengerészek jöttek a hajóra, ismét rabok lettünk. Katonák sorfala között vánszorogtunk a partra. Az Atlit-i fogolytáborba vittek. Katica már nagyon szomorú, letört volt. Egyik karomon a síró gyereket vittem, a másikban a bőröndöt és Katicát vigasztaltam: — Fel a fejjel, aszszonyka ! Ha szomorkodsz, elfogy a tejed. Mivel szoptatod majd éhes fiadat ? — Elnevette magát és hozzám simult. Küzdünk tovább ! Hiszen ez a zsidók sorsa évezredek óta. -Három hónapon át voltunk a fogolytábor lakói, míg végre egy éjtszakán 1948- ban, a Hagana zsidó katonai alakulat kiszabadított bennünket. Lefegyverezték az őrséget, kitárták a kapukat. Ismét szabadok lettünk I Hat autóbusz gördült a kapu elé. Beér Sévába vittek. Innen délre, nem meszsze volt a kibuc. Kapuján héber betüs.Dávid csillagos díszes zászló, kék-fehér-arany, amely megdobogtatta szívünket: Hazaértünk ! -— A kibuc vezetősége fogadott kevés szóval, de annál bőségesebb reggelivel. Utána elosztották az újonnan érkezetteket. Családoknak csinosan berendezett kis ház járt.

A kibuctagok minden szükségletéről gondoskodtak. A szerszámjavító műhelybe kerültem. Katica a gyermekekre vigyázott és ivritül tanult. Este együtt tanultunk, ha nem volt vendégünk. Mindig nagyvárosi gyerek voltam és nyugtalankodni kezdtem az egyhangú életben. Bementem a városba munkát keresni. Egy órán belül el is helyezkedtem egy árúházban, amely raktárnokot keresett. Elég jó fizetésem volt és csütörtök estétől vasárnap reggelig szabad voltam. Munkám nagyon fárasztó volt. Katica ismét másállapotba került. Gyönyörű kislányunk született. Divatos, de bibliai nevet adtunk neki, így lett Sára, Sárika. Búcsút mondtunk a kibucnak és Tel Avivba költöztünk. Kis megtakarított pénzemből villanyszerelő műhelyt nyitottam, igen kis ivrit nyelvtudással, a gyors beszédet egyáltalán nem értettem. Jó szakember kellett volna, de nem találtam. Rájöttem arra, hogy a legjobb kereskedni. Órákat, képeket, dísztárgyakat kezdtem árulni. Pontosan fizettem, hitelkeretem kibővült. Most már Katica is segít a boltban, miután a gyerekeket elvitte az óvodába.

Óriási izgalom volt, amikor az UNO- ban tárgyalták Izrael felvételének ügyét. Csekély szavazat-többséggel sikerült. Csoda volt, hogy a Szovjetunió is megszavazta. Ben Gurion és Chaim Weizmann felejthetetlen ünnepségen jelentették be Államunk végleges megalakulását. Az arab országok összefogtak, de aljas szándékuk csúfos kudarcba fulladt. Ezután hatalmas építkezés indult meg. Paloták, új utcák, árúval telt üzletek fejlődnek. A sivatagok helyén termőföldek, narancsligetek születnek. Boldog vagyok, hogy a mérhetetlen szenvedések után idejöttünk és már ez a hazánk. Csókolom egész családodat, Téged ölel sírig hű barátod Sanyi. —

— Drága Imre I Sanyi már beszámolt életünkről. Minden úgy van jól, ahogy van. Én is boldog vagyok, hogy itt élhetek kedves baráti körben és főleg emelt fejjel. Szívélyesen üdvözli családjával együtt, Róth Katica.—

(Folytatása következik;