Newyorki Figyelő, 1990 (15. évfolyam, 1-15. szám)
1990-04-20 / 6. szám
1990 április 20. NEWYORKI FIGYELŐ 3 ASKENÁZI ERVIN: PÉSZACHI BOROSZTAS A hagyományoknak megfelelően, Pészach ünnepe előtt, minden hitközségben segélyt nyújtottak a rászorulóknak. így volt ez Pesten is, ahol a KIMCHÁ D'PISZCHÁ előírása szerint pénzt, maceszt és krumplit osztottak a szegényeknek. Édesapámat — aki bár tagja volt a hitközség elöljáróságának — ez a közadomány azonban nem elégítette ki. ő úgy érezte, hogy neki ennél a micvánál is valami egyénit kell produkálni. Nem hiába nősült híres bortermő vidékről — gondolta —, ezt a kapcsolatot arra foga felhasználni, hogy a kötelező „négy pohár bort" (Árbá Koszot) ő varázsolja az arra rászorultak asztalára. így jött létre a pészachi borosztás. A dolog úgy kezdődött, hogy tömérdek kísérő fuvarlevéllel megérkezett Paksról egy nagy hordő bor, amelyet a hajóról egyenesen a kiosztás színhelyére szállítottak. Aztán szétküldték az erre a célra nyomtatott értesítőket, a következő tartalmú szöveggel: — Kérem e lappal és üveggel ...liter húsvéti bor átvétele végett a Tauber-féle borpincében ....-kor megjelenni. -Voltak aztán kézzel írott pótcédulák is, amelyeket édesanyám bocsájtott ki. Ilyenkor, a legnagyobb dolog-időben, amikor Katica (a speciális húsvét előtti takarítónő) feltűrt szoknyában térdelte végig a szobákat, hogy felsúrolja a padlókat, jelentek meg sorban a kifelejtettek és a ráadáskérők, hogy édesanyámtól sírják ki jussukat. Ö persze aranyos szívével nem tudott ellentállni és így kiállított ilyen pótcédulákat, A juttatott bor mennyiségét a család létszáma szerint állapították meg.Figyelembe vették továbbá az illető egyéniségét. Kevesebbet kaptak azok, akik minden segélyakciónál jelen voltak, többet azok, akik a közadományoktól tartózkodtak és csak apámtól, mint baráttól fogadtak el ajándékot. A boldog utalvány-tulajdonosok már jóval a kitűzött időpont előtt beálltak a sorba. Különböző méretű és formájú borosüvegeket hoztak magukkal, aszerint, hogy ki milyent őrzött évek óta a húsvéti edényei között. A kiosztás azonban nem kezdődhetett meg, amíg Fisch bácsi meg nem érkezett. Erről az igazszívű, jámbor zsidóról oldalakat lehetne írni. ő a „sámeszhelyettes." valóságos megtestesítője volt, aki nem csak a templomlátogatók különböző bogarait kénytelen eltűrni, hanem aki még közvetlen főnöke, a „fősámesz" önkényének is ki van téve. Fisch bácsi mindenütt jelen volt, ahol csak segíteni lehetett. így naponta hordta a Népasztaltól a Toloncházba a kóser kosztot. ő igazán csak szüleim házában érezte magát otthon, ahol szombatokon és ünnepnapokon állandó vendég volt. Neki talán csak egyszer évente volt korlátlan hatásköre, amikor édesapám a bor kiosztásával őt bízta meg. Végre megérkezett Fisch bácsi. Megcsapolta a hordót, majd szívott egy kiadósat a lopóval, hogy ellenőrizze, vájjon a bor megüti-e a kívánt minőséget. Mi^yerekek, várakozva álltuk körül, míg mindegyikünk kapott tőle valamilyen beosztást. Egyikünk az utalványokat vette át, másik az üres üvegeket, a harmadik pedig a sorrend betartására ügyelt. Az osztást magát azonban kizárólag Fisch bácsi végezte, mert az senkire a világon nem bízta. Aztán jöttek sorban a .kuncsaftok": férfiak, asszonyok, gyerekek. Az elsők között volt Reich bácsi, aki minden évben megjegyezte: - úgy tudom kérem, tavaly vörösbort osztottak. - S ha történetesen valóban vöröset osztottak, akkor azt mondta: — Ha jól emlékszem, tavaly Schillert osztottak. — Jött Jánki,akinek mindig le akart esni a nadrágja, így kénytelen volt mindig egyik kezéből a másikba rakni üvegét, hogy azt felhúzhassa. Nagy családja volt és így annak megfelelő mennyiséget kapott, de mindig kért már a helyszínen egy pohárra való kostolót, mert nem volt türelme hazáig várni, ő különben még itt New Yorkban is gyakran szemrehányást tett nekem, miszerint nem volt szép édesapámtól, hogy nem szállította neki házhoz a bort és azt neki mindig egyedül kellett hazacipelnie. Amikor a sor végén keserves zokogás hallatszott, mindjárt tudtuk, hogy megérkezett Sternné, a „sokbeszédű sírós aszszony". Utat tört magának és síri hangon kiáltotta: — Nekem kell szapni a branz. — Ami magyarra fordítva azt jelentette, hogy bronzhajzatú újszülöttjének enni jár, így neki joga van a soronkívüliségre. Bárhol és bármikor képes volt keserves sírásra fakadni. A nyomtatott-írott dupla utalványokon legalább hat liter bor került számára kiutalásra, de neki semmi sem volt elég. - Nekem lesz új bébi, , mi leszünk nemsoká nyalc. — Ezzel azt akarta magyarázni — miközben terebélyesedő hasára mutatott —, hogy a majd születendő gyermekének is jár bor húsvétra. Amikor Fisch bácsinál ennek nem volt eredménye, tőlünk, a gyerekektől akart egy kis ráadást kisírni. Mivel nekünk ehhez nem volt jogunk, hangos siránkozással és szidalmakkal távozott. Hirtelen hangos zajra lettünk figyelmesek. Vqjon mi történt ? Égszakadás, földindulás ? Na, nincsen ok ijedelemre. Mindössze M. Dávid érkezett népes családjával. Felesége ilyenkor egy kis nyugalmat akart otthon, ezért az egész gyereksereget férjével küldte. így érkeztek libasorban:az egyik ugrókötéllel, a másik babával a karján, a nagyobbik fiú rongylabdával, a kisebbik skatulyát húzott maga után. Veszekedtek, sírtak, kiabáltak. Apjuk a nyugalom megtestesítője volt, aki ezeket a perpatvarokat már rég megszokta, ő csak vállát vonogatta, miközben mély torokhangján megjegyezte: — Mit csináljak velük, örülök, hogy engem nem vernek meg. — Megkapták a maximális boradagokat és éppen olyan zajjal, ahogy jöttek, távoztak. (Mesélik, hogy miután még a széderesti vacsora előtt túlteljesítették az előírt négy pohár bort, az egész család — részben az asztal alatt — pityókásan aludt.) Aztán jött Kornfeld, a sádchen, aki a bor átvétele közben még gyorsan pertut ajánlott Fisch bácsinak. Aztán Cili, akinek senki sem tudta családi nevét és aki rengeteget tudott pletykálni. Kapott egy literrel és azt a magával hozott szalvétába, majd többszörösen újságpapírba csomagolta. Dajkálgatta, babusgatta a kincset és ha valaki a közelébe ért, aggódva jegyezte meg: - Jaj nekem, még el találják törni. -A hitközségi alkalmazottak egy házban laktak, így fiaik egyszerre érkeztek.B. Lali zsebét mindig egy labda duzzasztotta, így a bor átvétele után az üveget lerakták egy sarokba, mi pedig ott hagytunk csapotpapot és kimentünk az udvarra focizni. Amikor egy rosszul célzott rúgás után kioltottuk egy ablaküveg életét, szitkozódva megjelent a házmester. A fiúk elmenekültek - hogy később egyenkint visszaosonjanak az otthagyott borért. Mi pedig Fisch bácsi szárnyai alatt kerestünk oltalmat. Megérkezett L. Miki egy akkora befőttes üveggel, hogy alig tudta cipelni. Ő mindig arról álmodott, hogy ha majd nagy lesz, ő kapja a vastagszárnyát, mert azt mindig az apja kapta. Jött Müller bácsi Szentendréről, aki kóser tej ellátónk volt, míg vasárnaponkint kikiáltó volt a városligeti vurstliban. S így jöttek sorban, egymásután,amíg csak Fisch bácsi a már oldalra billentett hordókból az utols^ csepp nemes nedűt is kiosztotta. Jöttek .vözségünk szegénysorsú tagjai, hogy az ünnep fontos kellékét egy barátuktól átvegyék. Olyan baráttól,aki az osztásnál személyesen sohasem jelent meg, hogy így feltűnés nélkül, minden esetleges megszégyenítést elkerülve a „Cedáká micvújának legeredetibb formájában tegyen eleget. Csak sok évtized után tudtam igazán felfogni, milyen jóleső, megelégedett érzéssel ülhettek le szüleim a széderasztalhoz, abban a boldog tudatban, hogy számos rászoruló testvérüket segítették hozzá az ünnepélyes hangulathoz. Hová tűntek a régi idők, hová a hagyományos borosztások ? Eltűntek a magyar zsidóság javával. De Fisch bácsi,akit 1941-ben Kamenec Podolsk-ban lemészároltak, mert nem volt rendben a magyar állampolgársága, most odafenn, az örök élet birodalmában is ott buzgólkodik a hordó körül és osztja a bort remegő kezével. Drága apám pedig bizonyosan mosolyog a bajusza alatt, amikor odafent olvassa ezeket a sorokat. Drága édesanyám pedig azzal a boldog tudattal ülhet le az ünnepi széderasztalhoz, hogy emberüeg mindig mindent megtett, hogy a rászorulókon segítsen és adja a Mindenható, hogy ezt tehesse 120 évig. ÚJ KÖNYVEK ! Megrendelhetők a NEWYORKI FIGYELŐ kiadóhivatalában FOGÓDDZ A SEMMIBE - Gréda József versei 5.00 HALÁLRAÍTÉLT RABSZOLGÁK - Dr. Fodor Sándor élményregénye a vészkorszakból 18.00 Witness through the Imagination-By S.Lillian Kremer fűzve 14.95, kötve 29.95 AGAK GYÖKÉR NÉLKÜL - Weisz-Grüner Aliz emlékei a vészkorszakból , kötve 10.00 WDOWINSKY VIOLA: ORAL HISTORY — Beszámoló a vészkorszak túlélőivel folytatott inteijukról -Meséld el gyermekeidnek és hass oda,hogy ők is meséljék el az ö gyermekeiknek és az ő gyermekeik a további nemzedéknek... (Joel, 1:3.) Röviddel a felszabadulás után a náci-pokol túlélői megkísérelték, hogy új életet kezdjenek és taláganak lehetőséget arra, hogy végre elmondhassák mindazt, amin a háború alatt keresztülmentek, - a sok szenvedést és brutalitást, amit a német gyilkosok és cinkosaik rájuk mértek.Azoktól, akik igyekeztek meghallgatni őket, együttérzést, vigasztalást reméltek. Nem így történt. Ellenkezőleg, a reakció negativ volt. A túlélők háborús történeteit borzalmas volt végighallgatni - és elhinni. Akik nem voltak ott, képtelenek voltak megérteni, felfogni a túlélők érzéseit. Ez a negativ tapasztalat hallgatásra késztette a túlélőket, különösen azokat, akik tanúskodásra lettek volna hivatottak. Az átéltek elbeszélésében ekként egy ideig szünet állt be, de végül is újra elhatározták, hogy beszélni fognak, mert ők azok, akik mindenki másnál jobban tudják a tragédia valóságát érzékeltetni. Ezzel a túlélők most már nem vigasztalást kerestek, hanem fontos üzenetet küldenek, hogy az emberiség örökre emlékezzék a történtekről és a kegyetlenségek semmilyen formában sem ismétlődhessenek, amelyeket egyik nép a másik, védtelen nép ellen elkövetett és amelyhez hasonló nem volt a történelemben. Az utolsó évtizedben nagy számban jelentkeztek túlélők, akiknek előadása tape record-on vagy video-tape-n került rögzítésra. A világ minden részén megindult az ORAL HISTORY gyűjtésének munkája azok történetéről, akik a náci pokol koncentrációs táborait, munkatáborokat, vagy bujdosást, földalatti bunkerben való életet, árvaházi, kolostori elhelyezést éltek túl, vagy földalatti szervezetekben harcolva küzdöttek, vagy kivándoroltak, maguk után hagyva családtagjaikat, akiket elpusztítottak. Az Oral History- vagy Interview-projektumok működése a vészkorszak tanulmányozására alakult, különböző egyetemek, levéltárak, múzeumok, intézmények, centerek keretében történik. Mindezek különféle módokon vannak megszervezve, - jobban vagy kevésbé kötöttek, aszerint, hogy az illető intézmény milyen keretet szab a nyilatkozatok felvételének. A tape-k felbecsülhetetlen értékű forrásául szolgálnak a vészkorszak történeti kutatása részére. Az egyes vallomások jelentős nevelési értéket is jelentenek és a nyilatkozattevők családja számára nemes örökségnek számítanak. Minden egyes interjú fontossággal bír. A nyilatkozatok felvételének különböző alapjai vannak, így a kérdező intézmény működésének lehet történelem kutatási, vagy socialpsychologiai alapja. Bármi legyen is a gyűjtő intézmény működési alapja, mindegyik ugyanazt a célt szolgálja: a nevelés ügyét. Akik az anyagot felhasználják - tanárok, diákok, kutatók és tudósok, megírandó műveik számára értékes anyagot nyernek, ami végül is a nevelést szolgálja. Az interjúk általában három fontos időszakot érintenek. Közvetlenül a háború előtti időt kisebb részben, a háborús időt nagy részben és a háború utáni időt ismét kisebb részben. Az első részben a kérdezett beszámol családjáról, környezetéről, a régi, zavartalan időkről. A második részben a zsidók elleni törvények, antiszemita megnyilvánulások, gettózás és a lágerekben elszenvedett kínzások kerülnek sorra, majd a felszabadulás egyéni története. A harmadik részben a háború utáni új élet megkezdése, a családtagok sorsáról beszerzett szomorú adalékok .kivándorlás és új családalapítás, stb. kerül sorra. Befejezésül pedig felkérik, hogy adjon üzenetet az utókor részére. A túlélők legtöbbje érdekelt abban, hogy résztvegyen az interjú-akcióban. Számuk is napról napra kevesebb, tehát sietni kell a vallomással. Minél több vallomás gyűlik össze, annál erőteljesebben fog a hihetetlen és a történelemben páratlan embertelenség megörökítésre kerülni. Egyben pedig a gyűjtés erős fegyverül szolgál azok ellen, akik még ma is azt merészelik állítani.hogy a vészkorszak valóban nem is létezett. További információ kapható az alábbi íelefonszámon: (718)275-2577. PPOQOQQOOQOOOOOOOQOC
