Newyorki Figyelő, 1987 (12. évfolyam, 4-15. szám)
1987-07-24 / 9. szám
4 NEW YORK l FIM KLÓ 1987 július 24. KAHAN KALMAN: A MÁRAMAROSI TÖRPE MÚVÉSZCSALÁD REGÉNYE I. AZ EGYKORI VILÁGHÍRŰ MÁRAMAROSI SNORREREK Nem egyszer ragadtam meg írásaimban is az alkalmat a feltámadhatatlanul elpusztított „zsidó Máramaros' etnográfiai értelemben bizonyos mértékig ismeretlen „fehér foltjaira" fényt vetni. Az alábbiakban hasonló néprajzi sajátosságokra hívom fel az olvasók figyelmét. Sajátos jelenség már maga a város, a megye székhelye, Máramarossziget és a Jellemző az a tény is, hogy New Yorkban a mai napig külön szigeti szervezet működik. Különválik ettől a Máramarosi Federáció, amely a közel egy század alatt csaknem valamennyi község területéről Amerikába vándoroltak segélyegyesületeit igyekszik együtt tartani. Egyik részről sem olvadt fel teljesen a jég... Mondába illő a hét zsidó törpe története. Barkay Zeév, az Uj Kelet munkatársa szinte áthidalhatatlan különbség az azt három oldalról környező, legsűrűbben zsidó lakta, kisebb-nagyobb falvaktól. A vidékiek alacsonyrendűségi érzése odáig ment, hogy míg otthon, egymás között a városiaknál okosabbaknak, tekintették magukat, ha lakóhelyüktől távol voltak, máramarosszigetiekként mutatkoztak be. Ez volta helyzet a rosszemlékű munkaszázadokban is. nemrégiben interjút készített a liliputi család utolsónak életbenmaradt két tagjával, Elizabeth-tel és Pereiével, haifai lakásukon. Tényleges korukból pár évet talán letagadva, hatvanas években levőknek mondták magukat és — máramarosszigetieknek, noha valójában a megyeszékhelytől negyven kilométerre fekvő, Iza völgyének festői hegyei övezte Rozália (Rozavlea) nagyközség voit lakóhelyük a végzetes 1944 Pészachjáig. Mielőtt a történetet folytatnók, egy másik máramarosi zsidó sajátosságot szeretnék felidézni a több, mint félszázados múltból. Etekintetben kizárólag emlékezetből idézhetem Schön Dezső, az Uj Kelet akkori illusztris máramarosi munkatársa riportsorozata nyomán, a zsidó világban már egy évszázaddal korábban, ötletességük révén is híres, máramarosi SNORRER- tipus jellemzését. Schön Dezső három nagy kategóriába sorolta őket. Az elsőbe tartoztak a helyi koldusok. Naponta, kora reggel indultak útnak üres, válluk két oldalára vetett, román motivumú tarisznyával, falujuk és a környezők másmás irányába. Este helyileg készített élelemmel — málékenyér, tejtermékek,stb. — érkeztek haza éhes családjukhoz. A következő csoportba azok a kéregetők tartoztak, akik távolabbi falvakba, városkákba is elmerészkedtek és csak Sabbatra érkeztek haza. Szerda volt a- szigeti koldusnap. A zsidó lakásokban előre kikészítették a kéregetők részére szolgáló aprópénzt, ugyanígy a zsidó üzletekben, irodákban. Voltak koldusok, akik kisdedeiket is magukkal hurcolták a nagyobb könyörületesség érdekében. Kevés ajtót találtak bezárva. Már tudták, hova kopogtatnak be hiába. Ezzel szemben sokan voltak olyanok is, akiknek inkább kapniok kellett volna,de a túlvilági üdvösséget biztosítandó, jótékonykodni kívántak. A máramarosi zsidó könyörületesség köztudomású volt. AZ OKOS BOLONDOK ÉS A KÉREGETŐK ELITJE... MÉLY SZAKADÉK A FALU ÉS A VÁROS KÖZÖTT MENGELE KORSZAKALKOTÓ ORVOSI FELFEDEZÉSRŐL ÁBRÁNDOZOTT A közeli dragomérfalvai (Dragomiresti) gettóból hurcolták el mind a hetet, szomszédaikkal együtt, a katasztrófa évében, május 14-én., az első szigeti transzport keretében. A „halálangyal" korántsem emberbaráti érzelmeiből fakadó védelme alatt mind a heten, sőt vérrokonaiknak véltkísé-Serdülőkorom óta ismertem a liliputi művészcsaládot, főleg szülővárosomban való szerepléseikből. Nem egyszer írtam is a környezetüknél szellemileg sokkal fejlettebb, de testi növekedésben nagyon korán abbamaradt,kedves kis emberkékről.Nyolctíz éves, nehézmozgású, kissé tömzsi, de arányos végtagú, értelmes gyerekeknek tűntek — ha távolabbról tekintettél reájuk. Amikor szóba bocsájtkoztam velük, hamar rájöttem: igen értelmes felnőttek. Kifogás-Történt annakidején, hogy egy egy szerű rozavleai jámbor zsidó asszony — erről nincs szó az interjúban —, bizonyos O vicsné éleseszűségével korán feltűnt kisfiút szült a világra. Külsőleg eleinte semmi különös jelt nem mutatott, de a kis Simson Eizik felfogóképessége, a helyi chéderben tanúsított éleseszűsége jóval túlnőtt környezeténél. Amikor aztán egy közeli iesivába küldték tanulni, egyre jobban kirívót1, hasonlókorú társaival szembeni fizikai aiulmaradása. Végül teljesen törpe marad :aiig rőik is túlélték a poklok-poklát. A sátáni Mengele korszakalkotó orvosi felfedezésről ábrándozott. A két legidősebb nővér alig pár évvel ezelőtt tért örök nyugalomra, közel százéves korban, Haifán. A fiatalabbak, az interjút adó két testvér kivételével,egymásután követték őket a halálban. tálán hangsúllyal, folyékonyan beszéltek magyarul, németül, románul és természetesen oly sajátságos, minden más vidékbelitől eltérő. jiddis anyanyelvükön. A máramarosi törpecsalád eredete a múlt század derekáig nyúlik vissza. Ezt igyekszem vázolni a Barkay Zeév által készített interjú kiegészítése és helyes értelmezéseként. A szimpatikus Bözsi-törpe ittott ugyanis szépítgetett, holott erre egyáltalán nem volt szükség. ért a normális magasságúak köldökénél túl. Rozavleán persze „csodájára jártak" a szokatlan jelenségnek. A primitiv fantázia mesét szült és megeredt a mindent tudók nyelve: Ovitsné varangyos békára lépett, amikor várandós volt, eltaposta a senkinek nem ártott kis lényt — az állatka megboszszúlta magát... A monda terjedt és a monarchia legnagyobb kiterjedésű vármegyéje távoli csücskeiből is el-eljöttek a már csodarabbiként tisztelt, parányi termetű,szentéletű tudóst csodálni és — támogatni is... Mindkét kategóriához hozzátartoztak a helyileg nem kevésbbé híres „mesügenek" — az elmeháborodottak: mindegyiknek megvolt a magához való esze és egyéni koldulási módszere. Gyakran cikkeztek róluk, ötletességükről, jellegzetességeikről a helyi lapok, köztük jómagam is. Ez alkalomadtán külön témát képezhetne. A máramarosi snorrerek elitje képezte a harmadik, legkisebb kasztot: ezek voltak a világjáró snorrerek. Jónéhányan csak Erdély és a Bánság városait járták, pontos címlista alapján, amelyeket esetleg kicseréltek egymással. Mások a monarchia, később az utódállamok távolabbi tartományait aratták le. Rendszerint csak Pészach és az őszi ünnepek időszakában „vakációztak" Reb Simson, miután korán özvegyen maradt, újból nősült. Ezúttal is magas nőt vezetett a CHUPA alá. Szegény lány szívesen házasodott a jól kereső és köztiszteletnek örvendő, apró termetű rabbival. Az új asszony sem volt hosszú életű, de önfeláldozó anyának bizonyult, nemcsak az általa világrahozott nyolc gyereknek — közülük öt törpe termetű —, de az első feleségtől örökölt idősebb két leánynak is. Ez a jóravaló, értelmes családanya az 56 éves korában a mennyországa költözött csodarabbi férje halála után is, gyakorlati gondolkodásról tett tanúságot, amikor a gyerekek kellemes énekhangját kihasználva, zenére, dalra taníttatta őket, előbb helyben. Szigeten, végül Budapesten is. A tíz gyerekből álló család létrehozta a LILIPUTI EGYÜTTES színjátszó csoporotthon, közben postautalványon küldtek haza a lózungból. A fő elitet képezték azok, akik távolabbi országokba, esetleg Amerikába is eljutottak. Ezek már „nem önmaguknak" gyűjtöttek: megfelelő„snorrzetl "-lel látták el magukat. Templomépítés, árvalányok kiházasítása, árvíz- és tűzvészkárosultak és más hasonló nemes célok „fundraiser-jeiként kopogtattak be gazdag címekre...többnyire chaszid-öltözetű, de ápolt külsejű rabbik színes kaftánjában. Az utóbbiakhoz tartozott, de szerényen, jómodorúan és híres csodarabbihoz méltó felkészültséggel, a törpetermetű Reb Simson Eizik Ovics — „fin Máramarossziget..." Szerény megjelenése ellenére tiszteletet parancsolt önmagának fellépésével, beszédmodorával, Talmudtudásával. tot. Néha a HÉT MEXIKÓI TÖRPE-ként léptek fel. A széthullott monarchia, valamint a távolabbi országok, de leggyakrabban a közelebbi városok képezték a sikeres családi művészcsoport „vadászterületét." A normális növésű családtagok is kivették részüket a kereset előteremtéséből: ők látták el a szervezés, szállítás, jegyeladás és egyéb teendőket. Edenburg Jóska, egy jósvádájú, magasnövésű szigeti fiatalember inkább a „public relations"-teendőket látta el, Hajói emlékszem, az okos és talpraesett Elizabeth férje volt. Erről, majd a törpecsalád és a velük együtt dr. Mengele védőszárnyai alá vett vérrokonok auschwitzi szörnyű élményeiről és a megmenekültek későbbi életéről — legközelebb. (Folytatása következik) ÉLESESZU, TÖMZSI GYEREKEK LÁTSZATÁT KELTETTÉK HA A VÁRANDÓS ASSZONY ÉLŐ BÉKÁT TAPOS EL... AZ ÖTLETES MAMA MŰVÉSZCSOPORTOT KEZDEMÉNYEZ A JÁMBOR LILIPUTI BÖLCSBŐL CSODARABBI... Egyre gyakrabban bölcsnek bizonyult tanácsait sokan követték, jó híre terjedt. Reb Simson Eizik Ovics korán lett apátlan-anyátlan árva, de még korábban kellett már özvegy édesanyjáról, önmagáról és később családjáról gondoskodnia. Fiatalon nősült: magasnövésű asszonnyal állott baldachin alá, aki két leánygyermekkel áldotta meg rövid életű házasságukat: Rózsi és Franciska már zsenge korukban elárulták a rőrpeség előjeleit. Édesanyjukat fiatalon eivitte a tüdőbaj. TERJESSZE LAPUNKAT! HELYREIGAZÍTÁS I.apunk elűző, 8. számának 9. oldalán KÖSZÖNTJÜK ZSOLDOS ILONKÁT ! című híradásunkba sajnálatos sajtóhiba csúszott, amelyet ezúttál kivánunk k iigazitani: A HOLOCAUST REMEMBRANCE címen készült video-documentary-nak nincs kapcsolata Zsoldos Ilonka családi eseményeivel. A felvétel legnagyobb része Kahan Kálmánék leánya, illetve veje, dr. Weinék házában készült és annak főszereplője Kahán Helen, Kálmán munkatársunk neje volt. Elnézést kérünk az értelemzavaró hibáért.
