Newyorki Figyelő, 1986 (11. évfolyam, 1-17. szám)
1986-03-10 / 3. szám
6 NEWYORKl FIGYELŐ 1986 március 10. SZÉKELY MOLNÁR IMRE IRODALMI HAGYATÉKÁBÓL TALÁLKOZÁSOM BÁRSONY RÓZSIVAL Esti imádság Irta: SZOMBATI SAS DÓR Uramisten, ki vagy a mennyikben, jöldön, bolygókon, üstökösön, fellegekben, borban, búzában, gyereknevelésben, virágos mezőkön és sterelmetes estebéden, jegyesek csókjában és fiatal anyák tenyerében, szépen kérlek Téged párnáim peremén: ne vess el engem szivedtől vénségem idején. Xetn tudom, milajta öregséget Szánsz mcgjáiadt szolgádnak, de tedd, hogy ne telepedjék lassuló szivembe a gyűlölet, tedd, hogy ne töltse meg lelkemct a gonoszság, mert, látod, mint a bélpoktosl kerülik a felebarátok azt, kiből hömpölyögve árad a rossz, tedd, hogy ne rágjon engem, mint a rák, a: irigység. ne sziszegjek, akár a mérges kígyó, mindenki ellen, ki fiatalabb, mert később született e földre, ne fulladozzam a tajtékzó dühtől, ha látom, hogy mások, Tőled kapott erejük teljében, nagyot akarnak és óriási visznek végre, ne átkozzam őket kínban keseregve, mert különbbé. jobbá teremtetted őket. Uram. tedd. hogy kocsmák alján és szeretőkkel elfecsérelt napjaim ne fájjanak nagyon, eltékozlolt életem mérlege ne Sulyosodjck mellemre, hiú és üres éveim ne sorakozzanak vádlón ágyam köré, viseljem türelemmel törvényedet, hogy nemzedékek mennél, és nemzedékek jönnek és bizony egyre több az új a nap alatt, s a: újat fintal ujjak formálják, mint formáltad Te sárból azt, ki nem anyától született. iljnk, erősek, nevetők, piros ajkukon nem bóbiskol el a dal. tedd. hogy ne szilkoljam őket magamra maradion. ne ármánykod jam ellenük suttogva sötétben, a félhomályból ne dobjam utánuk piacterek kövét, ne rdzZam remegő öklömet rájuk, ne kapaszkodjam robogó Szekerükre, ne kiáltsak félájultan eszelősen, csakh ogy ésgrevegyenek, csakhogy lássák', hogy még élek. Irgalmozz nékem Uramisten cs tedd, hogy ne legyek nevetséges és szánalomiaméltó. mert bizony az, ki be nem látja, hogy ideje lejárt. Tedd. hogjt ne járjak kísérletként az élők között, mint kit elföldelni elfeledtek és temetők hidegét árasztja önmaga körül. Uram. adtál nekem szemet és nagyon sokat láttam, fület és hallottam szférák zenéjét, láltat, s befutottam a földkerekséget, kezet, mellyel dolgoztam és simogattam, de ha elfakul a s.'em. ellankad a láb és a kéz, s megsiiketül is a fül, tedd, hogy legszebb ajándékod, a szír épen maradjon, ne fáradjon el benne a szeretet, az igazi ügyért való kerülés, a békesség, felnőttel, gyerekkel, öreggel, fiatallal, állattal, növénnyel, kedves tárgyaimmal jó legyek, tedd, hogy alázatosan és Szerényen szolgálni tudjak, utolsó percemig, míg. nagyot sóhajtva, mosollyal ajkamon megszállok Hozzád, miként rendeltetett, én jóságos Uram. Amen. A honvágy ellen nincsen védelem. Ennek a sorvasztó lelki betegségnek még nem találták meg az ellenszerét. Főleg az öregeknél lép fel járványszerűen. Aki beleesik, annak menni kell haza. Az emigráns életében az évek duplán számítanak, mert olyan sokféle bánat éri, annyi megpróbáltatáson, megaláztatáson, meg nem értésen megy keresztül, hogy lelki és testi elhasználtsága miatt már 50 éves korában megérett a nyugdíjra. A ránkleső nyomorúság közül a legnagyobb romlást a honvágy végzi el bennünk. Tünetei a következők: éjjel valami belső láz forró sí tj a a tested, aludni nem tudsz, szemed nyitva van s éber állapotban visszazuhansz a múltba. Nem tudsz elszakadni a régi házak, a táj és a kertek varázsköréből, a barátok, ismerősök, a társaságod kísért, szorító béklyókezek, a mült kényszerzubbonya s te egyszerre megint ott találod magad, ahonnan elindultál, odatapadva időtlenül a hazai rögökhöz. Olyan mindegy, honnan jöttél, Pestről, Budáról, Debrecenből, Pécsről,a Dunakanyarból, vagy a névtelen puszták homoktengere dobott el idáig ? ... S ez a láz egyre sorvasztóbban emelkedik a magasba, soha nem csökken, akaratlan báb leszel a honvágy kezében. Aztán felszállsz a repülőgépre, amely nekiszalad a kifutónak, s mire feleszmélsz a kocsikázásból, már ott jársz tíz kilométerre a fellegekben. Elindulsz haza. Bécsben illik megpihenni, hiszen Bukarest után talán itt él a legtöbb magyar. Az utcán egy keserű magyarba botiok.- Látja, — mondta —milyen közel vagyok hazámhoz és mégis milyen messze. Visszaválaszoltam: — Én pedig mlyen távol vagyok és mégis milyen közel!— A honvágy nem ismer közelséget és távolságot. A honvágy a valóság, azt tükrözi vissza, amit érzünk.- Boldog ember - mereszti rám a szemét, — magát nem hagyta el a haza, - nem úgy, mint engem. -Most én nézek rá furcsán: — Igenigen ügy van, ahogy mondom, nem én hagytam el a hazámat, a hazám hagyott el engem. — Nincsen időm további filozofálásra, egyéni sérelmek ezek, a lélek fájdalmai. Az író és a művész — a sors két súlyos tehertétele, — megértő barátokra vágyódik, akik rendelkeznek azzal a nagyon ritka adománnyal, amit szívnek neveznek. Bársony Rózsi és Schustek Gyuri, * férje, azon kevesek közé tartoznak, akik nek óriási a szívük. Gyurival beszélek először telefonon, aztán Rózsi szólal meg.- Várunk, ülj taxiba és azonnal gyere. — Minden mondat után ez a refrén. Az utcán Rózsi kint áll a kapuban, tudja nyelvi tökéletlenségemet, hogy csak magyarul beszélek és félt, hogy eltévedek. Idegenben a taxisok sportból űzik, hogy végigkocsikáztátják az utast a városon. Velem is ilyesmi történt, mert Rózsi megjegyzi: - Hű, de soká jöttél ! - A WestbahnhofróL jóval rövidebb az út. -Két irány vezet a városon keresztül és én nem tehetek róla, hogy a hosszabbikra kerültem. Rózsi lakása egy darab Budapest,egy' csöppnyi Magyarország. Még a konyhája is tele van a szülőföld emlékeivel. Ezek az apró tárgyak Valakinek a kezenyomát őrzik. Talán az anyjáét, vagy az apjáét, vagy a premierek lázas, tapsos világából vándoroltak ide el a primadonna otthonába, hogy emlékeztessék. Rózsi derűs kacagás. Szőke hajában búvócskázik a júliusi napfény- Azt tervezem — mondja, — hogy újra ellátogatok Amerikába. New Yorkba, Washingtonba, Philadelphiába és Los Angelesbe. Ezekre a helyekre szeretnék elmenni. De nem egyedül ám, — siet felvilágosítani.- Kellér Dezsőt szeretném megnyerni útitársnak. Együtt lépnénk fel, - páros jelenetekre gondolok, mókás, derűs műsorokra, olyanra, amit szívesen néz majd meg a közönség. Egy jó pianistát szeretnénk magunkkal vinni. Ha szerencsénk van, akkor Feyer György lesz a harmadik partner. -- Szép ez a nyár, - mondom, - szabadság, kirándulás, utazás. — — Én csak mennék, de nem lehet, mert játszom. Róbert Stolz, a ma élő legnagyobb osztrák operettzeneszerző új darabjában, a VÉNUSZ SELYEM-ben lépek fel szabadtéri színpadon. Burgerlandban, Medgyesen, a Fertő tavon állították fel ezt a színpadot, a nézőtér háromezer személy befogadására alkalmas. Medgyesen már hagyomány, hogy lehetőleg magyar tárgyú operett kerüljön minden nyáron előadásra, Róbert Stolz operettje ebbe a programmba kapcsolódik, mert a mese Rózsa Sándorról szól. Én egy korcsmárosnét alakítok, aki a romantikus rablóvezér cinkostársa. A primadonna szerepét Barabás Sári, a Münchenben élő világhírű énekesnő játssza. Az operett többi szereplői az itteni Népopera művészei. Külön érdekessége az előadásnak, hogy a balettmester is magyar: Sereghi László, a pesti Opera balettmestere. A balett és a tánc és az operett most felkeltik bennem a gondolatot, mi lesz akkor, ha ez az ördöngős lábú szubrettprimadonna ráún a színpadra. Kilép a nyomába, ki lesz az utód ? Bársony Róza, a művészi lélek megérző sejtésével, szinte látomásszerűen felel erre a ki nem mondott kérdésre. — Nemsokára új művésznőt mutatok be a színpadon, Marikát, a lányomat, - és csupa lázas izgalom forrósítja, - már javában tanul táncolni és énekelni. Én tanítom. Az én felfedezésem. Máris meg van benne a jó szubrett minden tulajdonsága. Egy amerikai zenés darabban akarom felléptetni. Marikából ragyogó szubrett primadonna válik. Erre úgy jöttem rá, hogy itthon együtt énekeltünk, táncoltunk. Egyszercsak észrevettem, hogy milyen kitűnően utánoz engem. Akkor határoztam el, hogy Marika lesz az utódom. — Marika irulva-pirulva hallgatja Rózsi dícséretét. Még szemérmes. Oly jól áll neki ez a pirosság, a vér lüktető hulláma, ami szívéről szaladt az arcába. Bársony Rózsi nem lehet elfogult, hiszen nem az édes gyermekéről van szó, ezt a ragyogó szépségű leányt úgy kapta ajándékba, félje: Schustek Gyuri első házasságából. — Egyszer még el akarok menni Bukarestbe is, - mondja vággyal teli sóhajjal, — minden évben hívnak, hogy menjekMost akadt egy jó szerep egy zenés vígjátékban. A zeneszerzője Lirea Janica, régi barátok vagyunk. Ő fordította le Ábrahám Pál operettjét, a BÁL A SAVOYBAN-t. A háború után volt férjemmel, Dénes Oszival együtt szerepeltünk az ÉN ÉS A KISÖCSÉM-ben. Méghozzá románul. Bukarest — és halkan felsóhajt, — én Istenem, a második legnagyobb magyar város. — Bennem tovább élnek a sóhajok, a ki nem mondott szavak, a szomorúsággal telített gondolatok arról, hogy így széjjelsodródtunk a világban és mennyire egyedül vagyunk. Vájjon hogy élnek Bukarestben a magyarok ? Ott is olyan nagy a széthúzás közöttük, mint minálunk ? Mert ügye köztudott errefelé, hogy a magyar a magyaron nem szívesen segít. Természetünknek ez a legnagyobb sorscsapása, velünk született hiba, amin nem tudunk változtatni... KÉR/Dk OLVASÓINKAT, HOGY HIRDETŐINKET TÁMOGASSAK. VÁSÁRLÁSAIK ALKALMÁVAL HIVATKOZZANAK LAPUNKRA Lapunkban szívesen adunk ha- Qr* közérdekű vagy érdekes írtak- Mk. Nem közölt kéziratokat nem k® Időnk vissza.
