Newyorki Figyelő, 1985 (10. évfolyam, 1-15. szám)

1985-05-31 / 6. szám

A MAGYARORSZ ÁGI VÉSZKORSZAK EGYES SAJÁTOSSÁGAI <u Irta: RANDOLPH L. BRAHAM 1985 május 31.____________________________________________NEW YORKI FIGYELŐ___________________ AZ UTÓBBI ÉVEKBEN ÉEL­­LÁNGOLT A VITA arról a kér» désről ,hogy vajon a vészkorszak, hatmillió európai zsidó elpuszti-, tása, egyedülálló tragédia volt-e, vagy csupán egy hosszú történek mi láncolat egyik szeme ember­nek ember elleni embertelenségé ben. A vitában nemcsak történé­szek vesznek részt, hímem teoló gusok, a metafizika min élői és a náci korszak három főszereplő csoportjának — az elkövetők, a néma szemlélők és az áldozatok ' — szószólói. Bár a vészkorszak valóban egyedülálló jelenség volt, mégis a tragédia, amely a magyarorszá gi zsidóságot érte, olyan egyedül­álló tényezők közrejátszásának tulajdonítható, amelyek megkü­lönböztetik Európa többi nemzeti zsidó közösségétől. Bizonyos mér tékben ezt Magyarországnak Ke­let- és Középeurópában viselt tör ténelmi szerepének egyes szem­pontjaira lehet visszavezetni, de ezen túlmenően a zsidók egyedül­álló helyzetére is Magyarorszá­gon .amely megkülönböztette Kelet- és Középeurópa többi zsi­dó közösségeitől. A körülmények végzetes sorozata, amely össze­játszott a magyar zsidóság el­pusztításában 1944-ben, legalább is részben, ezekkel az egyedülál­ló, megkülönböztető tényezőkkel j magyarázható, amelyek a zsidó j közösség történelmében jelentkez tek. Elemzésem nem csökkenti a ■ nácik és magyar cinkosaik végső felelősségét a magyar vészkor­szakért. A magyar zsidók elpusztítása a 1 vészkorszak egyik legmegdöbben több fejezetét képezi. Éppúgy, mint a magyar zsidóságnak a vészkorszakot megelőző történe­te, ez js tele van ellentmondások i kai. Kezdjük a talán legrejtélye­sebbel: a magyar zsidóság katasztrófája 1944-ben részben annak a bensőséges, szinte szoros viszonynak volt a következmé­nye .amely a magyar vezető és előkelő osztályok között az „aranykoriban (1867-1918) ki­alakult, valamint a náci, illetve bolsevista veszedelemről alkotott torz felfogásnak, amelyben az el. só világháború utáni korszakban osztoztak. MAGYARORSZÁG ZSIDŐ Kö ZÖSSÉGE az 1867-es emancipá­ció után a sokoldalú fejlődés pá­ratlanul magas színvonalára emelkedett, teljes mértékben ki­használva az un. „liberális" kor ­mányzat által nyújtott lehetősé­geket, az első világháborút meg­előző korszakban. A magyar ural kodó osztályok — a dzsentri és a konzervatív-arisztokrata veze­tők — türelmes” álláspontot foglaltak el a zsidókkal szemben. Nemcsak gazdasági megfontolá­sok vezették őket, hanem az az óhaj Is, hogy politikai uralkodó szerepüket a sok-nemzetiségü bi­rodalomban állandósítsák, amely hen a magyarok csak kisebbsé­get alkottak. Magyarország hű­béri hagyományaihoz híven, az uralkodó osztályok buzdították a zsidókat, hogy a kereskedelem­ben és az iparban tevékenyked­jenek. Az idők folyamán barát­ságos, együttműködő viszony fej­lődött ki a konzervatív-arisztok­rata vezetők és a zsidó nagyipa­rosok között, bankárok, pénz­ügyi szakemberek között — s ez a viszony végzetes szerephez ju­tott a vészkorszakban. A zsidók szintén teljes mérték­ben előnyükre fordították új műve. lődési lehetőségeiket és rövid időn belül befolyásos, ha nem is uralkodó szerephez jutottak a szak hivatásokban, irodalomban és mű vészetekben. A magyar türelmi pó Ütika következményeképpen a zsidóság a magyar nemzet szerves részének tekintette magát. Mo­hón csatlakozott a magyarosító fo­lyamathoz, nemcsak névváltozta­tás útján, hanem abból a célból is, hogy gazdasági újítókként és kultúrális „magyaritókként” szol­gálhasson azokon a területeken, amelyeket más nemzetiségek fog­laltak el a sok-nemzetiségü Ma­gyar Királyságban. A magyar zsi­dókra, — akiknek nem voltak te­rületi igényeik és akik természet­szerűleg azt a csoportot támogat­ták, amely a legnagyobb védel­met biztosította számukra, — a dl aszpora zsidósága gyakorlatilag mindenhol ezt tette, hosszú és terhes évek történetében rövide­sen úgy tekintettek, mint a status quo megőrzésének híveire az el­nyomott, önrendelkezésre és füg­getlenségre törekedő nemzetisé­gekkel szemben. A zsidók természetesen tudták, hogy a kormányzat védelmet nyújt nekik az antiszemitizmus fe­nyegetései ellen. A kormány azon­nali és energikus közbelépése zsi­dóellenes tüntetések esetén — bár ezek szórványosak és csak helyi jelentőségűek voltak — még job­ban megerősítette a zsidók bizal­mát a magyar államban. AZ IDŐK FOLYAMÁN A ZSIDÓK — különösen az asszimi­­lánsok — mind öntudatosabb ma­gyar-barátokká váltak, nem csu­pán célszerűségből vagy hálából az arisztokrata-dzsentri uralom iránt, de tüzes hazafiasságból is. Amint Jászi Oszkár, a neves, zsidó származású szociológus és szociál­­demkorata államférfi helyesen megjegyezte: „Nem 'kétséges, hogy az asszimilált tömegek telje­sen önként és lelkesen tették ma­gukévá uj ideológiájukat az uj haza iránti őszinte szeretetből.” Jászi végkövetkeztetése mégis az volt, hogy a türelmetlen magyar nacionalizmus és a zsidók soviniz­musa nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarok és a töb­bi nemzetiségek között a viszony elmérgesedett a háború előtti kor szakban. Ignotus Pál, a szintén zsidó származású neves újságíró ugyanezeket a gondolatokat tük­rözte, azzal érvelve, hogy a zsidók „még tüzesebb magyarokká vál­tak, mint maguk a magyarok.” Hasonló következtetésre jutott Robert Se ton-Watson, a neves an­gol történész, aki nyilvánvalóan az elnyomott nemzetiségekkel ro­konszenvezett. 1908-ban azt álli­(I.) tóttá, hogy a „katolikus egyház és a zsidók képezik ma a magyar so­vinizmus két fő védőpajzsát” Bizonyos mértékig ez a politi-' kai és gazdasági érdekközösség á konzervatív-arisztokrata és a zsidó vezetőréteg között az u. n. arany korban, határozta meg felfogásu­kat, magatartásukat a Harmadik Birodalommal és a Szovjetunióval szemben a két háború között és a háború idején. Mig a magyar vezetők úgy tekintettek a Harma­dik Birodalomra, mint revizionis­ta törekvéseik megvalósításának eszközére, ugyanakkor osztoztak a zsidó vezetők félelmében mind a német, mind az orosz terjeszkedési politikával szemben és mindenek­­felett a bolsevizmustól való rette­gésükben. Amint látni fogjuk, részben ez a felfogás és magatar­tás mindkét vezetőréteg részéről volt az 1944 végzetes esztendejé­ben bekövetkezett, majdnem egyenlően katasztrofális következ­mények okozója. Még az első világháború befeje­zése -előtt tisztán láthatók voltak annak jelei, hogy a két réteg kö­zötti érdekközösség valójában kor­látozott, törékeny volt és elsősor­ban célszerűségen alapult -Mégis, a mohóság ellenére, ahogy a ma­gyar zsidók magukévá tették a magyar eszmét és amellyel beillesz kezdtek a magyar kultúrába, ke­vés kiviteltől eltekintve nem sike­rült maradéktalanul beépülniük a magyar társadalomba- Végső asz­­szimilációs törekvésük meghiúsult, mert társadalmilag sem az arisz­tokrata dzsentri réteg,, sem a jog­­fosztott és elszegényedett paraszt­ság nem fogadta be őket: az előb­bi politikailag és gazdaságilag ki' használta s részben kizsákmányol­ta őket, hogy hűbéri előjogaikat állandósítsák," alr ‘ 'úlóbbi pedig", mert az elnyomó uralom eszközei nek tekintette. A KERESZTÉNY-ZSIDÓ KAP­CSOLATOKAT MÉG FESZÜL TEBBÉ TETTE a számos, na­­gyobbára elszegényedett, jiddisül beszélő zsidó, akik ellenálltak a kultúra elsajátításának, az asszi­milációnak. Az elmagyarosodott zsidókkal ellentében lebecsülőleg, mint „keleti” vagy „galíciai” zsi­dókra hivatkoztak rájuk, akik ez értelmezés szerint méltatlanok vol­tak a kormány türelmi politikájá­ra. A két háború közötti időszak­ban ezek a zsidók különlegesen durva bánásmódnak voltak kitéve, még a „civilizált” antiszemiták ré széről is, akik ezeket nemcsak úgy tekintették, mint akik külön „bio­lógiai fajtát’ ’alkotnak, de „ideo­lógiai fajtát’ is, amely súlyos ve­szélyt jelent a keresztény magyar ságra nézve. Ez a felfogás indítot­ta Horthy Miklós kormányzót, hogy 1944 márciusában hozzájá­ruljon néhány százezer „munkás” Németországba való szállításához. Ez a hozzájárulás pecsételte meg a magyar zsidósák zömének sor­sát-A magyar uralkodó osztályok és a zsidók közötti érdekközösség a Habsburg-uralom összeomlásá­val és a Magyar Királyságnak 1918-ban történt feldarabolásával E számunkban megkezdjük dr. Brahem L. Randolph professzor nagy feltűnést és elismerést keltett tanulmány-sorozatának közlését. A mun­ka angol nyelven látott napvilágot, majd a szer­kesztőnk által végzett fordítást először az Új Ke­let közölte folytatólagosan, 1944 augusztusában. A vészkorszak kutatásában és a történtek tárgyilagos felderítésében érdekelt, művelt olvasó­­közönségünk bizonyára nagy érdeklődést fog Bra­­ham professzor tanulmányának szentelni. ért véget. A néhány hónapos kom­munista diktatúrának, amely rö­viddel azután következett be, dön­tő hatása volt a magyar bel- és külpolitika alakulására a két há­ború közötti korszakban. A Kun Béla-uralom rövid, de keserves korszaka'1 üz egész' "nemzetre szo­morú örökséget hagyott, de kü­lönösen puSztitó kihatással volt a magyar Zsidóságra. Bár a zsidóság túlnyomó többsége ellenezte a pro letárdiktaturát és aránylag talán többet szenvedett tőle, mint a nép többi része — üldözték őket két okból is: egyrészt, mint a közép-, osztály tagjait és másrészt, mint, egy szervezett vallás követőit — a közvélemény hajlott affelé, hogy atorzszülött diktatúráért való fe­lelősséget a zsidók egyetemesse­­gére hárítsa. Ez részben a zsidó származású kommunisták előtérbe állításának volt tulajdonítható a Kun-kormányban és a közigazga­tásban, de elsősorban annak az antiszemita propaganda és meg­nyilvánulások következménye­ként jelentkezett, amelyet az el­lenforradalmi klerikális-naciona­lista erők fejtettek ki. Ezek 1919 végén kerültek hatalomra és a sta­tus quo ante visszaállítására töre­kedtek. AZ OLASZ FASIZMUS ÉS A NÉMET NÁCIZMUS előhírnö­keként fellépő u.n. „szegedi gon­dolat”, amely politikai-propagan­dista nézetek ködös keveréke volt, magában foglalta a bolsevizmus elleni küzdelmet ,a revizionizmust, az antiszemitizmus táplálását és a soviniszta nacionalizmust. A szel­lemében fellépő ellenforradalmi terrorhullám vérengzésben és ki­terjedésében messze felülmúlta a vörös terrort, amely állítólag elő­idézte az utóbbit. Kivégző oszta­gok nagyszámú baloldalit gyilkol­tak le, közöttük ipari munkásokat, földnélküli parasztokat, valamint ellenzéki intellektüelleket, 'dühü­ket mégis elsősorban a zsidók felé irányították. Többezer zsidó volt az áldozatuk. A nemzeti megaláztatástól, tár­sadalmi felfordulástól és az elvesz tett háború katasztrofális követ­kezményeitől radikalizált ellen­­forradaímárok — Magyarország történélmi területének kétharma­dat, a magyar népesség egyhar-. madát és teljes népességének há­romötödét vesztette el — számos szélsőséges hazafias szervezetbe tö­mörültek, amelyek elsősorban két fő téma sikeres kiemelésének szen­telték magukat: a revmomzmus­­nak és a Zsidókérdésnek. Ezek a két háború közti korszakban rög­eszmévé váltak. Magyarországon. Idővel a két téma összefonódott és alapját képezte nemcsak Ma­gyarország belpolitikájának, sőt a Harmadik Birodalommal való vi­szonyának is­(A tanulmány I. részének befejező szakasza a 12. oldalon található.)___________

Next

/
Thumbnails
Contents