Newyorki Figyelő, 1985 (10. évfolyam, 1-15. szám)

1985-03-19 / 3. szám

1985 március 19.

NEWYORKI FIGYELŐ

GALILI-GEMEÍNER ERVIN:

sotwpí;leA{

EMLÉKEZÉS A FÖLDALATTI MUNKA HŐSEIRE

(I. folytatás)

AZ ÚPERENCIÁN INNEN ÉS TÚL

Mai számunkban megkezdők Schnapp Lea, a kiváló izraeli írónő írásaiból szemelvények közlését. Elsőnek útleírásait közöljük folytatólagosan.

A Budapesten 1892-ben született Kohn-Komoly Ottó már a második cionista nemzedék volt családjában. Apja, Kohn Dávid, két cionista nemzedék szeretett és tisztelt KOHN BÁCSI-ja, az elsők között volt, akik a cionista mozgalomhoz csatlakoztak és haláláig - 1930-ig — egyik vezetője volt a magyarországi mozgalomnak.

Komoly Ottó már mint hatodikos gimnazista aktív cionista munkát végzett és megkezdte Herzl Tivadar ALTNEULAND- jának magyarra fordítását, mely az első világháború előtt ŐSI FÖLD — ÚJ HON címen jelent meg Beregi Ármin előszavával.

Műegyetemi hallgató korában tag a volt a Makkabea vezetőségének. 1914-ben bevonult katonának, két évvel későbben pedig az olasz fronton megsebesült. Mint szépen dekorált tiszt, főhadnagyi rangban szerelt le. Több, mint másfél évtizeddel későbben, 1935-ben, „átlagon felüli teljesítményei elismeréseképpen" tartalékos századosi kinevezést kapott. Kitüntetéseinek köszönhette, hogy később mentesítve volt a munkaszolgálat alól.

1919-ben megjelent egy tanulmánya A ZSIDÓ NÉP JÖVŐJE címen. Már ebben leszögezte cionista ideológiájának azt a vonalát, amelyhez mindvégig hű maradt. A huszas évek közepén a ZSIDÓ SZEMLE munkatársa, majd a Magyar Cionista Szövetség intézőbizottságának tagja. Cionista elvbarátai rábeszélésére a MCSZ elnökségét 1940 nyarán, nagyon nehéz körülmények között vette át, közvetlenül azután, hogy a belügyminisztérium betütotta a helyi csoportok működését s csak a budapesti központ dolgozhatott nagyon szűk keretek között és erős hatósági ellenőrzés mellett. Ha ehhez még hozzátesszük a szomszédos Ausztriából, Szlovákiából és Lengyelországból menekült zsidók ezreiről való gondoskodást — érthetjük meg valójában, hogy milyen teher nehezedett Komoly Ottóra.

1942 végén megjelent 30 oldalas tanulmánya: CIONISTA ÉLETSZEMLÉLET - KÍSÉRLET A POSITIV HIVATÁSTUDAT TERMÉSZETRAJZÁHOZ. E kis munkának - melyet szétküldtek az ország hivatalos vezetőinek, valamint a sajtónak is-----pozitív visszhangja volt a parlamentben is. Komoly Ottó ebben az időben a Joint magyarországi elnökének címét és terhét is viselte. Minthogy a Joint amerikai,

tehát ellenséges ország szervezete volt, a hatóságok felé az egész mentőakció mint a Nemzetközi Vöröskereszt munkája szerepelt. Komoly Ottó volt a Vöröskereszt életmentési osztályának igazgatója. Védett házakat, gyermekotthonokat, kórházakat szervezett és gondoskodott fenntartásukról gondját viselvén a gettónak. Igyekezett befolyásolni a magyar hatóságokat a zsidóellenes rendszabályok enyhítésére. Tárgyalt a magyar földalatti mozgalom vezető embereivel, mint Tüdy Zoltánnal, Bereczky Albertiéi és másokkal,, hogy velük karöltve minél többet tehessen a zsidóság érdekében — úja a szerkesztésünkben megjelent TANÚK VAGYUNK...—ban leánya, Fürst Lea.

1944 augusztusában szó volt arról, hogy a Lakatos-kormányba tárcanélküli miniszterré nevezzék ki s mint üyen^sidó ügyekkel foglalkozzék, ő visszautasította az ajánlatot, mert nem akart aktivan résztvenni a magyar politikában. De hajlandó volt névtelenül, tanácsadóként működni ott, ahol a zsidó érdekeket szolgálta volna.

Kb. három héttel a nyüas hatalomátvétel előtt iíj. Horthy Miklósnak tett néhány olyan propoziciót, amely zsidó és magyar érdekeket egyaránt szolgálhatott volna. Utólag úgylátszik belátták Komoly igazát s ennek elismeréseképpen a háború után a demokrata magyar kormány a SZABADSÁGÉRT-érdemrendet, 1948 nyarán a Komoly Ottó által megálmodott Zsidó Államban nyújtott át özvegyének a magyar kormány kiküldötte.

Itt, az országban Izrael kormánya az OT HALOCHÉM B 'NÁCIM-mal (a nácik elleni harcosok érdemrendje) tüntette ki. A Herzl-hegyen az emlékére ültetett ligetben a Keren Kajemet által felállított márványtábla örökíti meg nevét. Haifa városa pedig róla nevezte el Neve-Sáánán egyik utcáját. Felemelő érzéssel hagytuk el 1969 március 19-én a Lachis-köizetben levő JÁD NÁTÁN (Komoly héber neve után)-mosávot, azután, hogy előbb résztvehettünk a falu kultúrházának avatási ünnepélyén, amelynek fő szónokai Gideon Hausner, az Eichmann-per fővádlója, valamint a közben elhúnyt dr. Kauders Ben Cion és dr. Herskovits Fábián főrabbi hódoltak a magyarországi zsidó mentőmunka mártishőse emlékének. (Folytatjuk)

DR. KATZ JÓZSEF (Jeruzsálem):

«EVEZETŐ A HÍRES RtTNITZ-BÖNÜGYHÖZ

I 1

(Befejező folytatás)

I

— Ezt hallva, beültem vele a kint várakozó autóba, Reintz-cel és kísérőjével, — folytatta i Fersigan. — Az erdőben az illető megmutatta a helyet s ott, falavelekkel betakarva, megtaláltuk a kapalácsot. Visszatérve Váradra, a zsebkendőbe' begöngyölt kalapácsot átadtam dr. Berannak és megkértem, keressen rajta ujjlenyomatokat. Pár nap múlva bejött hozzám: — Az ujjlenyomatokat lemosta az eső és a harmat, —jelentette.

így csak a tanúvallomás igazolta, hogy Reinitz rejtette el a kalapácsot.

— Én a vizsgálatot befejeztem — mondta Fersigan — és a terjedelmes aktacsomót átadtam az ügyésznek a vádirat elkészítése végett. —

Dr. Kelemen, neves szatmári ügyvéd vállalta Reinitz védelmét, nagyváradi esküdtszékhez tették át az ügyet tárgyalás végett. Akkor még érvényben volt az esküdtszéki bíráskodás.

1937 őszére tűzték ki a tárgyalást. Kétterembe, hallgattam az ügyész vádbeszédét, de aztán a többit már csak az újságban olvastam:

Kiderült, hogy Reinitz különböző üzleteket ajánlott az ügyfeleinek, amelyek a cseh és a román határ között játszódtak le — csempészés útján.

Ezeket a tiltott üzleteket az erdőben tárgyalták le, amely Szatmártól félórányira feküdt.

Az ügyfél lehajolva olvasta a pénzt és számolt. Reinitz hirtelen előhúzta a kalapácsot a zsebéből és jól irányzott ütéssel tarkón ütötte a számolót.

Reinitz remek meggyőző képességgel rendelkezett. Nem is tételezték fel róla, hogy a folyamatosan elkövetett bűncselekményekre képes lett volna.

14 évre ítélték. Hogy miért ? Az ítélet indokolását nem olvastam és nem is emlékszem, hogy mit írtak ezzel kapcsolatban az újságok. __________(Vége.) ______.

Vegyes érzelmekkel indulok útnak. Három hét „chuc láárec” — túl az Cperencián, az új világban meg ott, azon a tájon, „az alföldi szép nagy rónaságon”. Ahol születtem. Valamikor réges-régen valóban szépnek tűnt, ám azóta hajjaj... Furdal kissé a lelkiismeret .Libanon még szedi áldozatait, az ország népe (habár nem mindenki)- nyög az irdatlan infládótól, drágaságtól. Három hét alatt történhet itthon valami, s én, kilencszeres nagymama, „hopp, ávárnu”, csakúgy elrepülök.

Az utazás előkészületei közben rájöttem, hogy voltaképpen mindenki utazik. A többiek ,,córesze” félig-meddig vigasz, állítják bölcseink. „Jene córesz’’. Nyakig eladósodott kincstárunktól útravalóul még 2000 ropogós „zöldhasut” is kapunk — fehér árfolyamon. Ilyen bőkezűségre állítólag nincsen példa egész Európában, j Útban Lód felé a taxink sofőr- j jéről kiderül, hogy vérbeli businessman. Meséli, hogy minden év ben külföldön jár. (Legalábbis, amióta tart ez a bolond álprosperitás — hogy mi lesz az „új leosztásban”, azt nem lehessen tudni.) Szóval Németországban vesz minden évben egy új „Merci”-t, amit addig használ, ameddig az egyéves garancia tart. Aztán továbbadja — garázst nem ismer. „Jövu isi** — egyéni behozatal — egy kis vagyont spórol meg ilymódon. Megtudjuk, hogy Hollan diában feleannyiba kerül egy Adidas sportcipő (a kislánya számára), mint idehaza. Sőt talán még kevesebbe. Vezetőnk villámgyorsan vezet és., közbep kalkulál, persze mindent dollárban. S ha már Hollandia, hát hoz magával 20 kiló sárga sajtot is. Persze-az adókat nem lehr', elviselni, minélfogva az ember szervezkedik ahogyan tud...

A Ben Gurion repülőtér vámmentes üzletében felfedezzük ugyanazt az ezüstből készült mini Nyugati Falat, amit a Hámásbirban jóval olcsóbban kaptunk meg. Megtanuljuk, hogy nem min den feltétlenül olcsóbb, ami „duty free”.

Férjemmel Amerikába vagyunk hivatalosak. Chájim, akit fiúnkként szeretünk, chupá alá vezeti a lányát, és a meghívóhoz csatolt két repülőjegyet is. Chájim egyéves volt 39 évvel ezelőtt, amikor férjem ,tüzön-vizen, börtönökön és a Kárpátokon keresztül átmenekült vele Lengyelországból Magyarországra. Hogyan élték túl a vészt lengyel-zsidó létükre Magyarországon, s hogyan találtak évtizedek után ismét egymásra, az egy más sztori.

Menetrendünk összeállítója azt tanácsolta, hogy Amerikából jövet szakítsuk meg utunkat Amszterdamban — töltsük ott a Sabeszt ■— s onnan repüljünk egyenesen Pestre. • ■

„Soha ne mondd, hogy soha!” — igy az angol közmondás. Nem én vagyok az egyedüli, aki megfogadta, hogy soha többé nem lép magyar földre. Magyarországi iátegatásom célja — igaz-e; avagy ürügy csupán lelkiismeretem meg nyugtatására? — egyszóval, szeretném megmutatni gyermekeim-, nek szülőföldemet, a várost, bol-|

dog, de gyászosan végződő fiatal-j ságom színhelyét. így szőttük útitervünkbe Dvorát,. a szábrá lányunkat, öt további szábre csemete fiatal mamáját. Szóval Dvora majd visszajövet, Amszterdamban csatlakozik hozzánk. •

A La Manche felett siklunk át. Nyugalom ég és tenger között.

Az ég — már amennyit láthatok belőle — szijrke. Ködbe burkolózik az Atlanti óceán, aztán órákon át fellegek felett repülünk. Labrador, a kanadai óriás szárazföld északi porciója — sivár, sziklás terep, élőlénynek sehol semmi nyoma. Férjem magyarázza,hogy innen kanyarodunk le délnek, s a hangszóró éppen tudatja, hogy egy Óra múlva megérkezünk New York Kennedy re pülőtérre, ahol borús az idő és a hőmérséklet 60 Fahrenheit. Az cirka 15 Celsius — Brrr!...

Mellettünk egy rokonszenves sö tétbőrü gentleman, kabátja hajtó káján a fényképe és neve: Alexander Brown, Bahamas. Mr. A. Brown elárulja .hogy nagyon szereti Izráelt. Én meg elárulom, hogy nagyon szeretek mindenkit,' aki Izráelt szereti. Bizonyságul ajándékozok neki egy különleges kiadású tiz sekdest, Herzl Tivadarral az érme másik oldalán. Mo SolyOgVa megköszöni, autogrammal nyújtja át névjegyét (megtudom, hogy utitársunk Bahamas kultuszminisztere). Az autogramon kívül még három szó a névjegyen: „Mindig önök mellett!”

Nos — „Bye, bye...”

' Kennedy Airport — New York repülőtere. Útlevélvizsgálat — si mán gördül. A tistzviselőt csupán; az érdekli, mennyi ideig szándékozunk maradni. Tiz napig, mondjuk. Ez az egész? — csodálkozik. Gavallérosari bepecsétel , még egy hónap ráadást, és kellemes tartózkodást kíván.

Vámvizsgálat „csik-esak’’, a bőröndöket felkapja egy fekete hordár, ragyogó, fehár fogsora mosolyra villan borravalóra, a ...tin”, re. Az épületen kivüi hűvös, szeles idő. Déli egy óra — az én órámon már este nyolc. Ez volna az a jet-lag, a ■ kontinensek közötti időkülönbözet .amit már érzek is minden izemben. A lábamon alig alig állok, de vendéglátóink — egy teljes delegáció várt — teljes gőzzel kezelésbe vesznek. Ki van dolgozva precízen a program, még fel sem ocsúdunk, már visznek is.

Boro Park, Brooklyn. Ortodoxzsidó kertváros, egy órányira Manhattantól, New York City központjától. Ez lenne Amerika?

Fura. Körös-körül ivrit, magyar, jiddis beszéd. Egyetlen szállodájában (Park Hotel) miénk az utolsó üres szoba. Teljes komfort. Finom.

Első benyomás: itt joréd-jelölt jövevénynek gyanítanak minden izráelit. Mindjárt nagyobb a becsületünk, miheb't elárulom1 csupán ,tiz napra jöttünk. Az az érzésem, hogy a .,Valik” amerikai zsidók (mióta lehet itt jórészük,

56 óta?), sőt még a csak néhány évvel ezelőtt idejeridázott hitsorsosaink is ellenszenvvel viszonyulnak a frissen jött „zöldfülűek-) höz.” Irigyelnek tőlük egy kis Lebensraumot a „Goldene Me: dine”-ben? (Folytatjuk)

fm

T