Newyorki Figyelő, 1985 (10. évfolyam, 1-15. szám)
1985-12-06 / 15. szám
1985 december 6. NEWYORKI FIGYELŐ 5 GALILI-GEMEINER ERVIN: SZABADSÁGHARCOSOK DR. JÓLESZ KAROLY főrabbi: IZRAELI VALÓSÁGOK címen, mind az Izraelben, mind a szétszóratásban élő magyarajkú zsidóság egy hézagpótló könyvvel gazdagodott. A közelmúltban jelent meg dr. Jesurun Élijáhu (Szabó Ödön) fenti című, 240 oldalas könyve, amely felöleli az Ottoman uralom alatt alakult HÁSOMÉR és a NILI, majd az angol megszállás alatt létesített HAGANA, PALMACH, ÉCEL és a LECHI félévszázadot átölelő harcait, amelyeknek hol a megszálló hatalmakkal, hol pedig a felfegyverzett arab bandákkal kellett megküzdeniük, ami az évtizedek folyamán több, mint sok emberáldozatot követelt az akkor gyérszámú jisuvtól. Jiszraél és Manja Sochet.Joszéf Lisanszky, Áháron és Szara Aharaonson, Avrahám Feinberg és Jozséf Trumpeldor voltak a könyv első hősei. Ugyanakkor a földalatti mozgalmak egymással szembeni ellenséges viszonyáról is olvasunk a könyvben. Aki valamilyen oknál fogva eddig nem ismerte, most megismerheti a „Szabadságharcosok" hőseit. A Sómérok egyik elsőjét, a lóháton ülő s már életében legendává vált Ávráhám Sapirát, aki 95 éves korában - 1965-ben halt meg. Az egy nemzedékkel fiatalabb Simon Avidánt, Saul Avigurt és Élijáhu Golombot, a Hagana szellemi vezetőit,úgyszintén Joszéf Hechtet, az első parancsnokot, valamint A. Tehomit, a Hagana B. alapítóját. Mose Dájánon kívül a Palmach két legendás parancsnokát, Jicchák Szádét és Jigal Alont. Rajtuk kívül megemlékezik még az ideológus Jicchák Tabenkinről. Természetesen nem felejtette ki Orde Wingettet sem. A torlasz másik (jobb) oldalán Zeév Jabotinsky, Menáchem Begin, Jicchák Samir, Ávráhám (Jair) Stern, David Raziél s további eszmetársaik az angol megszállók elleni akcióiról emlékezik meg. Ugyanakkor az angolok által kivégzett Grüner Dov-Béla, Weisz Jákov-Imre és a többi vértanúkról, a Kairóban kivégzett két Élijáhuról (Ben Curi és Chakim), valamint a Damaszkuszban húsz évvel ezelőtt bitófára került Éli Cohenról sem feledkezett meg a történész-szerző. Az államalakulást megelőző idővel kapcsolatban megemlékezik Chájim Weizmann és Dávid Ben Gurion harcairól, Aba Hillel Silver, Louis Brandes főbíró és Nachum Goldmann amerikai cionista vezetők mind a Fehér Házban, mind a zsidóbarátnak nem mondható külügyminisztériumban való tárgyalásaikról is olvasunk a könyvben. Hasonlóképpen az angol imperializmuskolonializmus Izrael-ellenes politikájának zászlóvivőjét, az antiszemita Ernest Bevin külügyminisztert, valamint a Kairóban lelőtt Lord Moynet is megemlíti. A vészkorszak alatti magyar cionista vezetők közül kiemeli Komoly Ottó, Kasztner Rezső és Brand Jóéi neveit, valamint a Pesten kivégzett Szenes Anikó-Chanát. A SZABADSÁGHARCOSOK című könyvével megfizethetetlen szolgálatot tett dr. Jesurun Élijáhu, aki mint történész tárta olvasói elé az itt élt, két-három chaluci nemzedék nap-napi harcait-hőstetteit. Könyvének csupán az árát, nem pedig az értékét fizeti meg az olvasó. Értéke szinte megfizethetetlen. Éppen ezért hálával és köszönettel tartozik az olvasó dr. Jesurunnak, aki nem egészen egy évvel ezelőtt adta ki harmadik kiadásban AZ ÉLŐ ZSIDÓ TÖRTÉNELEM című könyvét, amely héber nyelven 15 kiadást ért meg. A Szabadságharcosok című könyvével kapcsolatban idéznünk kell a szerzőt, aki 1942 Niszán havában Békéscsabán (ahol dr. Szabó Ödön rabbi volt) az első kiadás előszavában többek között a következőket írta:- E történelemnek csak a kezdetét tudjuk, a végét nem, de hiszen magunk is folytatói vagyunk, az események élő részesei. - Most, 33 és fél esztendő, vagyis többjnint egy generáció után, ugyanannak a dr. Szabó Ödönnek megadatott, hogy a zsidó nép élet-halál harcáról — melynek jómaga is aktiv harcosa volt s mint fogoly fél évet az akkói várbörtön falai között töltött - képet adjon az akkori napokról. Mindazokat, akiket napjaink szabadságharca érdekel, kell, hogy könyvtárába helyezze ezt a hézagpótló könyvet, amelynek borítólapja Lorenzo Bernini olasz szobrász DÁVID PARITTYÁVAL című grandiózus alkotásának másolata. Egyébként ez a szoborfej illusztrálja a Hősiesség, a Bátorság és a Példakép rendjelekkel a Jom Kipuri háború után kitüntetett katonák albumát. További sok sikert kívánunk dr. Jesurun Élijáhu-Szabó Ödönnek mostani könyvéhez, amely —elképzelésünk szerint - még nem az utolsó... BÉKÉS EGYÜTTÉLÉS ÉS NEM ÁLDATLAN KULTÚRHARC ! «*•0000000000000000000000000000000000000000000000000000000— ...ÉS MENTÜNK, MINT A BORJÚK... Ha még a kétely kopott padsorai között ott csoszogna egynéhány megkésett, hitetlen plébánosa a múltnak, úgy felkérem a gyászos gondolkodású együttest, hogy tekintetüket vessék a rég levrtézlett óráról a tegnap történt eseményekre. Mindazok, akik a mai napig megrökönyödéssel hirdetik a hatmillió áldozat tehetetlen bárgyúságát az elhurcolók erőszakával szemben, — szíveskedjenek fantáziájukat a négy terrorista által elkobzott tengerjáró luxushajó fedélzetén futkároztatni. Találják meg képzeletükben a négyszázegynéhány utaa-a nehezedő halálfélelem, bénaság okát a négy izgága fajankó terrorizálása miatt. Négyszáz gondtalan, erőben levő túrista négy huligánnal szemben, amint elpárolgott belőlük a merészség. Egy sem akadt a védtelen tömegből, aki odasújtott volna a váratlanul betolakodott huligánokra. A szép számú személyzet, a tisztek, rendfenntartók tehetetlenül elfeledték tegnapi bátorságukat, hogy önérzetesen hárítsák el a gaz támadást. Tudják meg végre az itt-ott felbukkanó bírái a vészkorszaknak, hogy a hatmillió áldozatnak százezernyi sátánnal kellett viaskodnia, mielőtt elnyűtt testük az előre megásott gödörbe dőlt, vagy füstté vált a krematóriumban. Hívhatnak bennünket Jóskának, Attilának, vagy éppen Schosábergernek, - lehetünk svédek, oroszok vagy akár fajtiszta németek, — még a nevünket is elfelejtjük, nem hogy síkra szálljunk az istentelen erőkkel. Legyen az Kistarcsa, Majdanek, vagy szibériai fogolytábor, az élethez való ragaszkodás elnémítja a lázadás haragját. Az önérzet nem bizonyul elegendő fegyvernek, hogy bárki is felvegye a harcot az ezerfejú sátán ellen. BENEDEK EDWARD ★ ★**★***■*★★***★*# i* A ZSIDÓ VILÁGKONGRESSZUS ÜLÉSÉN (Jeruzsálem, július 15-16) Jobbról balra: Rabbi Israel Singer, a WJC központi igazgatója, Simon Peres izraeli miniszterelnök, Edgar M. Bronfman, a WJC központi elnöke, Greville Janner, az angol parlament tagja, a WJC európai tagozatának igazgatósági elnöke, Mrs. Raya Jaglom, Mrs. Frieda S. Lewis a WJC amerikai tagozatának elnöke és Gregorio Faigon mérnök, a latinamerikai tagozat elnöke. Az izraeli társadalom az ország vallási kérdésének megoldásában döntő szakaszhoz érkezett. Döntenie kell nemcsak abban a súlyos kérdésben:milyen legyen a viszony a vallásosak és vallástalanok között hanem magában az alapvető kérdésben is, amely a már valósággal krónikussá váló problémává fajult: milyen legyen Izrael államának arculata, müyen legyen a zsidók országának jellege ? A hamu alatt szunnyadó parázs minden alkalommal fellángol. Egyszer azért, hogy lehet-e futballozni szombaton az újjáépített rámát-gáni stádionban, mivel a sok évtizedekkel ezelőtt megállapított „statuszquc" törvény erre az esetre nem vonatkozik. Máskor felmerül a kérdés, vájjon az ethiopiai zsidók teljes értékű zsidók-e, a vallás szabályai szerint. A megoldás kéznél van mindig. A tüzet minden esetben sikerül eloltani és a problémákat szőnyeg alá söprik. Ilyenfajta, vagy ehhez hasonló viták még sokszor felmerülnek, ám megtalálják azok rendezését is. Nem lehet azonban megoldani az alapkérdésekben felmerülő vitákat ideiglenes kiegyezésekkel. Egyszer és mindenkorra határoznia kell a zsidó népnek, hogy milyen legyen az az állam, amelyért népünk legjobbjai áldozták életüket, amelyről a gálut sokezeréves történetében a zsidó nép legkiválóbbjai álmodták legszebb álmáikat. Nemzedékek mártírjai hullottak el müliószámra ajkukon az Isten egyetlen voltát tanúsító imával, a SEMÁ JISZROÉL-lal, szívükben sóvárgó vágyakozással Cion után. Legyen-e Izrael valódi, zsidó állam, régi nép az ősúj földön. Viselje-e ez az ország magán a zsidóság különleges jellegét, vagy szakadjon el az ősi múlttól. Legyen olyan, mint a többi állam, amely létét a demokratikus államformára és annak törvényeké alapozza ? Vannak ma olyanok, akik azt állítják, hogy az 1948-as államalapítási év választó vonalat húzott a zsidó múlt és a zsidó jövő között és új fejezetet nyitott meg a zsidó történelemben. Sokakat vonz a fájdalmas múlt nehéz súlyától való elszakadás gondolata és meg akarnak szabadulni attól a kötelességvállalástól, amelyet az ősi zsidó történelem a zsidó népre ró. Ha szép és ideális formába is öltöztetik a zsidóságtól való elszakadást, ha a demokrácia legszebb vívmányának tartják a vallás tagadását, ideológiailag ugyan felállítottak egy, a valóságtól messzeeső tézist, azonban a végcél: a zsidóság kötelékeinek elszakítása, megszabadulás egy olyan tehertől, amely évezredeken át világító fáklyája volt a zsidóságnak. Szerintük minden ember az általa legjobbnak látszó módon cselekedhetik, anélkül, hogy annak kapcsolata lenne a zsidóság sok nemzedékét összekötő ősrégi hagyományokkal. Az ifjúságot csak a demokrácia eszményére és a tanaiból eredő cselekedetek megtételére kell nevelni. |0#*4HMHMHHMF******^ Már eljutottunk oda is, hogy az ország egyik legismertebb és legnívósabb lapjának egyik cikkírója a vegyes házasságok engedélyezésében látja a modern zsidó állam demokratikus voltának próbakövét. Természetesen ennek megvalósulása azzal járna, hogy a családjogi törvények végrehajtását kivennék a rabbiság hatásköréből s bevezetnék a polgári házasságot. A zsidóság vallástól mentes demokratikus állammá válnék és beilleszkednék a körzet többi államinak sorába. A világ többi népei is - szerinte - más szemmel néznének egy ósdi felfogástól megszabadult zsidó nemzetre. Sajnos, sokan nem látják, müyen súlyos veszély leselkedik a zsidó államra, ha elvesztené zsidó jellegét, ha elszakadna múltjától és hagyományaitól. Elsősorban rögtön felvetődnék a kérdés, miért kell egyáltalán Izraelben élni ? Ha a haladás és a demokrácia és a zsidóságmentes államiság lenne az ifjúság legmagasabb szintű ideálja, akkor miért kell fiataljainknak életüket áldozni a zsidó haza védelmében ? Sokkal egyszerűbb és nyugalmasabb lenne egy más demokratikus országban élniük ! A világ egyetlen demokratikus országa sem, közöttük Amerika, Franciaország, Anglia vagy Svájc nem siettek elszakadni sem történelmi, sem vallási múltjuktól. Pontosak ezek akadályozták meg ifj óságukat, hogy ragaszkodva a hazához, kozmopolitákká váljanak. Annak ellenére, hogy mindezekben az országokban számtalan vallási és etnikai csoport él és ezek között óhatatlanul konfliktusok törnek ki, a múlthoz és az ősi hagyományokhoz való ragaszkodásuk miatt egy állampolgárukban sem merül fel hazájuk elhagyásának gondolata. Egyik állam sem gondol arra, hogy azért, mert zászlajára a demokrácia humánus haladását tűzte, feladja nemzeti hagyományait, vallási vívmányait. S ha jobban belenézünk önmagunkba, nem is viseltetünk olyan feltétlen bizalommal a demokráciák iránt. A 19. és 20. század demokratikus rendszerei bebizonyították, hogy a sok vér és könny árán kivívott egyenlőség általában mindenkire vonatkozott...a zsidókon kívül. Az emancipációk csodás vívmányait elmosta az idő, s nyomában Auschwitz gázkamrái nyelték el a polgáijogot nyert zsidókat. Évezredeken át küzdöttünk a zsidó népi és vallási sajátságainak megőrzéséért. Egy nép sem fizetett olyan magas árat meggyőződéséért, hitéért, mint a zsidó nép. Most, mikor a történelem elégtételét megkaptuk és újra saját országunkban élhetünk, most mondjunk le vallási hagyományainkról ? A vallásosaknak és a nem vallásosoknak egymás mellett való élését Izraelben a kölcsönös megértés és az egymás felfogásának tiszteletbentartása biztosítja. Ha erre központosítják az erőket, nem lesz kultúrharc, hanem békés együttélés biztosítja a zsidó nép erejét és boldog életét hazájában. *#**+***+***#+#**
