Newyorki Figyelő, 1984 (9. évfolyam, 1-16. szám)
1984-10-03 / 14. szám
1984 .október 30. NEWYORKI FIGYELŐ 3 KISVÁRDAI GYŰJTŐAKCIÓ EGY BETEG GYERMEK MEGRÁZÓ ÜGYÉBEN Éli Barak haifai lakos kisvárdai származású, anyja Weisz Márta volt. Felesége ujjak nélküli gyermeket szült neki. A gyermek születése óta érdeklődnek kórház, orvos után, aki segíteni tudna. Végül is a louisville-i (Kentucky) kórház világhírű sebészéhez, Dr. Harold Kleinart-hoz került, aki megállapította, hogy a nagyon bonyolult műtétet a gyermek kétéves korának elmúltával lehet csak elvégezni. Ez most következett be. Az apa a gyermekkel együtt megérkezett, néhány dollárral zsebében. A kórházban elébe tettek egy ívet, amelyből kitűnt, hogy csupán az első operáció 17 ezer dollárba kerül. A Bnai Zion kisvárdai csoportjában, Farkas Elizabeth, Reisman József és Fleischer Fred (Cleveland .Ohio) vezetésével megkezdődött a gyűjtés. Mondani sem kell, hogy ezideig nem gyűlt elég pénz össze. Ezért ezen az úton kérik a kisvárdai, valamint máshonnan származó, jótékony testvéreket, hogy adakaozzanak a megható cél, a gyermek normális kézműködésének elérésére. Adományok a következő címre küldendők: Fred Fleischer, 3733 Grosvenor.Cleveland, Ohio 44118. Bizonyosak vagyunk abban, hogy kérő szavunk eredményesen fog sok barátunk fülébe és szívébe eljutni. 1*4« THIHO 4VKMUK l IKI. 7* - 77 • JOHN H. MAUTNER rtHUL N v. t«Mi * ...............................................................................................* CHAI-VACSORA (Az előző oldalon közölt cikk befejező része) Gábriellé Sparber ezeket mondotta: Hölgyeim és Uraim, a Bmi Zion tagjai ! Júliusban nagyszüleim unokatestvéremet és engem izraeli kirándulásra kísértek. Ros Haajin volt az egyik intézmény, amelyet meglátogattunk. Ros Haajin a szellemileg visszamaradt gyermekek és felnőttek otthona, ahol gondjukat viselik és bizonyos fokú szakmai képzettségre oktatják őket. Első érzésem a sajnálat volt: fájt látni őket és látni életmódjukat, de azután boldogság töltött el, amikor tapasztaltam, milyen mértékben kapnak segítséget. Úgy érzem, hogy ezt a csoportot intézményesíteni kellene saját és családjuk érdekében. Családjuk képtelenek arra, hogy gondjukat viseljék, viszont Ros Haajin-ban a lehető legjobb gondozást kapják. Megtanulnak tervezni és alkotni dolgokat kezükkel és agyukkal is. Az Önök segítsége rengeteget jelent. Egészen mindegy, mennyivel járulnak hozzá a segítéshez, mert a hozzátartozók nem tudnak minden szükséges hozzájárulást megadni. Segítséget igényelnek játékszerek, tolószékek, lepedők és más lényeges tárgyak megvásárlására. Legutóbb iá épületet állítottak fel az Önök segítségével, ami nagy előrehaladást jelent. Több hely áll most rendelkezésre tussolás, alvás és a normális napi élet számára. Az épületet jobban tartják karban és hosszú ideig fog fennállni. Valóban rá vannak utalva az Önök segítségére, mert enélkül a visszamaradottak egy csoportja jakik bebizonyíthatnák önmaguknak, hogy van bennük érték, nem kapnák meg ezt a lehetőséget. Köszönöm, hogy meghallgattak. Corinna Fischer hozzászólása így szólt: Az elhangzottakhoz szeretnék a magam részéről néhány szót hozzáfűzni. Amikor ezen a nyáron Izraelben voltam és meglátogattam Ros Haajint és bentlakóit, elgondolkoztam azon, amit láttam. Az otthon, ahol visszamaradottak a hozzájuk hasonlókkal együtt élhetnek, nem csak nekik maguknak fontos, de családjuknak is. A visszamaradt családtagok, akik 24 órai gondozást igényelnek naponta, a többi családtagnak hatalmas megpróbáltatást jelentenekMindegy, mennyire szeretik visszamaradt testvérüket, gyermeküket mégis teher mindnyájuk számára. Azt a szerető gondoskodást, amelyben ebben a Bnai Zion-otthonban rész esülnek utánozni nem lehet. Fájt látnom azonban, hogy számos felszerelést javítani, újítani lenne szükséges. Remélem, legközelebbi látogatásom alkalmával, a javítás munkája befejezést fog nyerni. Ez szüleimtől, nagy szüleimtől és főként Önöktől függ, hogy ezt a rendkivid fontos célkitűzést hathatósan támogassák. KtWYOMU nCTELCML Egy évi előfizetés 20 dollár díját G flekkben nwkékrtwi Q kérni «támlán» Név................. CIm PÜSKI - CORVIN? HUNGARIAN BOOKS and RECORDS ^ fc 2S1 East 82nd str.New York N.Y.10028 ' ! TELEFON: 212 - 879-8893 734-3848 SOREZER MAGYAR KÖNYV, UJSÁO HANGLEMEZ,' HANGSZALAG. ifcKA $ BEFIZETÉS Látogatta meg boltunkat a new yorki magyar negyedben POSTÁN IS SZÁLLÍTUNK - KÉRJEN KATALÓGUST. A MONTREALI MEGBESZÉLÉS: FONTOS ÁLLOMÁS A TETÖSZERVEZET FELÁLLÍTÁSÁBAN A júliusi Világtalálkozó határozatainak megfelelőleg, a tetőszervezet amerikai központjának elnöke, Rosenfeld Andrew haladéktalanul hozzáfogott az egyes tagozatok közreműködésének biztosításához. A tárgyalások első kiemelkedő eredménye az október 8.-án Montrealban tartott ülés volt. A találkozás létrehozását már a Világtalálkozón résztvett montreali vezetők: Hardy Ferenc és Hegedűs György kezdeményezték és ők voltak azok, akik a találkozást eredményesen megszervezték. Rosenfeld elnök már az ülést megelőző este Montrealba érkezett, dr. Carmilly professzor társaságában és haladéktalanul összeült a montreali vezetőkkel. A késő éjjeli órákba nyúló tárgyaláson Steiner Bandi, a tetőszervezet délamerikai szervező tagja is résztvett. Másnap délelőtt, Newmark Gábor és Farkas Ervin megérkezése után, a magyar zsinagóga ülés termében folyt le - az ottani szervezeti választmány tagjainak részvételével - az értekezlet. Rosenfeld elnök megnyitó szavai után Carmilly professzor széleskörű kultúrális tervezetet terjesztett elő. A kitűzésre javasolt pálya-és ösztöndíjak sorra a Vüágszövetség tetőszervezetének kultúrális célkitűzéseit, a magyar zsidó kultúrális örökség megörökítését szolgálják. A programm részleteit ismertetni fogjuk. Farkas Ervin a szervezésről és a szociális programúiról nyújtott tájékoztatást, majd széleskörű vita során igen értékes hozzászólások hangzottak el. Többek között javasolták a Newyorki Figyelőben canadai rovat megindítását, amelynek vezetését ottani írószemélyiség látná el. Ezt a javaslatot az értekezlet egyhangúan magáévá tette. Elhatározták a szervezet munkájának és célkitűzéseinek brosúra formájában való nyilvánosságra hozatalát. Nagy megelégedést keltett az a terv, hogy Izrael kormányának meghívására a Magyar Zsidók Világszövetsége a nácik felettti győzelem 40. évfordulója alkalmával, 1985 májusában Izraelben tartandó nemzetközi ünnepségek keretében megtarthatja Világkonferenciáját. A montreali értekezlet jegyzőkönyvét eljuttatják Torontóba, ahol az ottani megbeszélés időpontját is megjelölték a torontoi vezetőséggel folytatott előzetes megállapodás alapján. A torontoi vezetők ezen az értekezleten nem tudtak résztvenni, ezért november 4.-ét javasolták az ottani ülés megtartására. Ez utóbbin a montreali delegátusok is részt fognak venni. A montreali és a Torontóban tervezett ülések világosan bizonyítják, hogy a magyar származású zsidóság egységbe foglalásának eszméje határozott léptekkel halad a közeli megvalósítás felé. TELLER PROFESSZOR NEWYORKI LÁTOGATÁSA Az október 21-ével kezdődő héten dr. Teller Edward professzor, a Magyar Zsidók Világszövetsége központi kormányzótanácsának elnöke, rövid látogatást tett New Yorkban. Itt tartózkodását felhasználta arra, hogy Reagan elnök újraválasztása érdekében több felszólalást tartson. Elsőnek az Aishel Avraham Nursing Home-ot kereste fel. Már a júliusi izraeli Világtalálkozó idején fejezte ki a kívánságát Weisz Andor, az otthon igazgatója felé, hogy a nagyhírű, zsidó emberbaráti szeretetet a legmagasabb fokon gyakorló intézményt, a szigorúan vallásos alapon álló öregotthont felkeresni óhajtja. Erre most került sor. Teller professzor a repülőtérről Lefkovits Zoltán, a Világszövetség igazgatósági társelnöke és neje kíséretében egyenesen az otthonba érkezett, ahol villásreggeli keretében a williamsbuighi zsidó szervezetek vezetői társaságában Weisz igazgató várta. A világhírű professzor, a magyar-zsidó tudomány jelenkori legnagyobb büszkeségeinek vezető alakja, közvetlen, lebilincselő előadásban mutatott rá az amerikai politika kiágazásaira, az antiszemitizmus jelenségeire és annak következményeire. Hallgatóiban megerősítette a reményt, hogy Reagan elnök újraválasztása biztosítani fogja annak elismerését, hogy Izrael Állama Amerikának legerősebb közelkeleti szövetségese és annak támogatása az Egyesült Államok elsőrendű érdeke. Ezután Teller professzor a Bnai Zion egri-debreceni csoportjának társadalmi összejövetelére, a Bnai Zion székházába hajtatott, ahol a délután vendégein kívül az egyidejűleg befejeződött UJA-reggeli résztvevőinek nagy része is megjelent. A kiváló tudósnak szűnni nem akaró ünneplésben volt része. Farkas Iby, az egri-debreceni csoport elnökasszonyának üdvözlő szavai után a professzor lépett a mikrofonhoz és széleskörű felszólalásában részletesen méltatta a novemberi elnökválasztás jelentőségét és annak fontosságát, hogy minél több választó járuljon az urnák elé és a Reagan/ Bush jelölésre adja le szavazatát. A tapsviharral kísért előadást kérdés-felelet sorozat követte. Első felszólaló Mautner John, közéletünk vezető személyisége volt, őt követték a hallgatóság számos, többi tagjai, akik nyilvánvalóvá tették a kiváló látogató előtt, hogy magas kultúrájú közönségnek tartott beszámolót. Teher Edward professzor abban a meggyőződésben búcsúzott hallgatóitól, hogy szavai termékeny talajra és követőkre találtak. Teller professzor legközelebbi newyorki látogatása a Világszövetség Bálja idején van tervbe véve, amikor a newyorki magyar-zsidó közösség reprezentatív eseményén kíván jelen lenni.