Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)

1981-08-05 / 9. szám

1981 augusztus 5. NEWYORKI FIGYELŐ SPORTSAROK Szerkeszti: FON YÓ MARTON Kőszegi Károly értékes javaslatot tett a magyar labdarúgás mai gyengeségének megvitatására. Hozzá intézett válaszomban rámutattam arra, hogy Magyarország még nem heverte ki a két világháború s a vész­korszak katasztrófáját. Az üldöztetés sok­ban hozzájárult ahhoz, hogy az elődök vi­lágsikereit a magyar sportolók nem tudják kellőleg megismételni. Azt javasolom, hogy a MLSZ tegye lehetővé a bajnokság létszá­mának növelését, ami által elkerülhető len­ne, hogy a nagy múltú MTK a második osz­tályban játsszék, kiesése következtében. Levelemre Kőszegi Károly az alábbaiakban válaszolt: Fonyó Márton, lapunk rovatvezetője levelet intézett hozzám. Örömének adott kifejezést, hogy a magyar labdarúgásról írunk. Fájó szívvel tudatja az MTK kiesését az első osztályból. Tudni kell róla, hogy Fonyó Márton hosszú éveken át az MTK atlétikai bajnoka van s szíve ma is az MTK- ért dobog. Kétségtelenül igaza van, hogy 600 ezer zsidó elpusztításával sámos olim­piai bajnokot, értékes sportvezetőt vesz­tett az MTK s rajta keresztül a magyar sport. Jelenleg az MTK kinevezett vezetői nem a megkívánt mértékben képviselik a club érdekeit. Az MTK-nak ugyanaz a problémája a labdarúgásban, műit az egye­temes magyar futballnak. A játékosok szembehelyezkednek az edzővel s egysze­rűen leállnak. Megszűnt a felebaráti szere­tet. Javasolom Fonyó barátomnak, írjon levelet az MTK-nak, aminek bizonyosan buzdító hatása lez. Nánási Miklós, a Magyar Zsidók Vi­lágszövetségének hosszú éveken át volt el­nöke, régi MTK-drukker, felajánlotta, hogy legközelebbi magyarországi látogatása al kalmával egy garnitúra selyem dresszt vásá rol a csapatnak. Ezt mint régi MTK-mecé nás teszi s ha születési bizonyítványát ki cserélhetné, be is szállna aktivan a csapatba A magam részéről is kérem a drukké reket, küldjenek támogatást a csapatnak KŐSZEGI KÁROLY NEWYORKI FIGYELME. Itr évi •toffetté« |io «ját □ (Mkkbtti irdUkelim □ kérem túrni láxai Név................ .................... Cím..................................................- ELADÓ - VAGY TÁRSAT KERESÜNK Jól bevezetett magyar üdülő, 13 acres területen 8 bungalow, 2 nagy ház, összesen 35 szoba, nagy fürdőmedence, fenyves erdő, forrásvíz, gyönyörű kilátás, tiszta, egészséges hegyi levegő. Esetleg bungalow-k külön eladók. Közelebbi felvilágosításért írjon, vagy telefonáljon: 1(914) 254-4269 vagy.......(9f 4) 254-9872 reggel 10-ig és este 7 óra után Magyar Üdülő — Fleischmanns, 12430 N.Y. P.O.Box 174 ♦ I ! I E&S DISTRIBUTION! 30-14 31 st STREET ASTORIA, NEW YORK 11102 TELEPHONE (212) 780-0150 AZ EGÉSZSÉG TITKA A JÓ IVÓVÍZ! Ha ön elküldene egy üveg vizet, saját csapjából, a labora­tóriumba, megrettentő jelentést kapna vissza. Számos betegségtől kímélheti meg magát, ha klorin-, szennymentes vizet használ. Ennek érdekében az alábbiakat ajánljuk: A fent látható kis szerkezet, amelyhez sem csőszerelés,) sem elektromosság nem kell, a fflűrőket nem kell cserélni, — ezen felül számos más, sajátos tulajdonsága van, — biztosítja | az egészséges, síntiszta ivóvizet! Bárhova felszerelhető! A szerkezet HURLEY néven ismeretes. Az USA illetékes I minisztériuma szerint ez a legjobb, csapra szerelhető, át-1 töltő és álló vízszűrő az összes szabadalmak közül. Szávay Ernő, a szerkezet kizárólagos forgalomba hozója szívesen küld példányszámokat, sőt az érdeklődők lakásán, díjmentesen bemutatja a szerkezet működését. Magyaroknak 15 %-kal csökkentett áron árusítja. Rendeléseket személyesen, házhoz szállítva teljesít! A készüléket üzletek nem árúsítják. 100 % garanciát nyújtunk! Forduljon bizalommal New York egyetlen terjesztőjéhez: SZÁVAY ERNŐHÖZ Tel.:(212)721-2902 5 Forduljon bizalommal a szakértőhöz ! East Side északi oldalán a legjobb BODY SHOP Karambolozás - Kocsifestés Biztosítókkal dolgozik 25 éve Pontos, lelkiismeretes szolgálat. CONTINENTAL AUTO BODY Fender Working 310 East 126th Street (between 1-2 Avenues) Hívja ROBERT GOLDMAN-t: (212) 289-7774 számon DR. GERŐ JUDITH Magyar fogorvos (240 Central Park South 2 G) (212) PL 7-2882 értesíti minden kedves páciensét, hogy augusztusban nyári szabadságra megy. Rendelését szeptember 1-én kezdi meg ismét * * * * * 4 4 * * * * » * * 4 4 * * 4 4 4 4 4 4 DUNA Autó Service MNDENFAJTA AUTÓJAVÍTÁS Valamennyi gyártmány - külföldi és hazai autó test - mechanikai - elektromos munkák 57-48 MASPETH AVENUE MASPETH, N. Y. 11378 Keresse: ÁRPÁD - EUGEN Táv 97-22 63rd Road Queens, New York TW-6-7788 Under the strict supervision of VaadHarabanim of Queens come in and try our Delicious Home Made Foods PRICE SUBJECT TO CHANGE Expires April 13. 1961 Special Every Sunday ^plus tax 2 Baskets of Southern Fried Chicken or 1 Bar B-Q & 1 Basket Plus any one of the following items Free 1 lb Potato Salad 1 lb Cole Slaw 1 lb Kashe Várni shkes 1 Tray Potato Pudding ^Potato or Kashe Kmshes 1 lb Egg Barley & Mushrooms Sow-Every Monday Only! $799 plus tax 2 Bar B-Q Chickens plus choice of any 1 item FREE 1 lb Potato Salad 1 Tray Potato Pudding 1 lb Cole Slaw 2 Potato or Kashe Knishes 1 lb Kashe Varnishkes Every Wednesday Only. $799 plus tax 2 Baskets of southern fried chicken plus choice of any 1 item Free 1 lb Potato Salad 1 Tray Potato Pudding 1 lb Cole Slaw 2 Potato or Kashe Knishes 1 lb Kashe Varnishkes EXTRA 1 LB. KASHE VARNISHKES if you bring In this ad & purchase any of the above special r Lapunk hasábjain szívesen helyt adunk közérdekű vagy érdekes írásoknak. Nem közölt kéziratokat nem küldünk vissza. Minden cikkért írója felel. I a» I I I 1 J. FELVESZÜNK: Egy férfi és egy női pincért, valamint egy handyman-t és egy konyhai kisegítőt. |Ángol nyelvtudás nem szükséges. 1 VERESHÁZA-MAGYAR ÜDÜLŐ 212 - 894-1112 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 P.O.Box 174 Fleischmanns, N.Y. 12430 Telefon: L914-2544269 *★*★★*★*★★★*★*★**★*} FELVESZÜNK : I. ostályú esztergályosokat, gyakor­lott munkásokat - Új gyár, modern gépek- Jkel felaerelve — HASZONRÉSZESEDÉST Inyujtunk-BLUE CROSS-BLUE SHIELD sok más egyéb kedvezmény Telefoni jelentkezés: 1-201-546-1377 JOHN STAUDINGER

Next

/
Thumbnails
Contents