Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)

1981-06-29 / 7. szám

4 NEWYORKI FIGYELŐ 1981 június 29. BENEDEK EDWARD: HOGY TUDNAK ÉLNI MAGUKKAL? — Tárca — DR, KATZ JÓZSEF (JERUZSÁLEM): SZÖKÉS KÖZBEN A tágas teremben már sép sámban gyü­lekezett a meghívott közönség. Nyár eleje volt, könnyű szelek szaladgáltak a Wadiington Square lombjai alatt, amikor a meghirdetett rodalmi est kezdetét vette. Volnitz professzor otthonosan lépett íróasztalához, miközben sűrűn lapozgatott notesében. Egy-két apró köhintés után a cigarettaha­mut hanyag kézlegyintéssel sórta a levegőbe. Rövid bemutatkozás után ismertette a seminá­­rium célját sa New York University messzeágazó kulturális törekvéseit. — Az rodalom írott s íratlan alapszabálya­iról fogok beszélni először s utána pedig, akinek van valami rövid története felolvasásra, azt nyil­vánosan fogjuk megbírálni — A hallgatóság figyelemmel hallgatta Vol­nitz fejtegetéseit az írás műhelytitkairól sközlési lehetőségeikről. Szeme kíváncsian kutatott az előtte ülők arckifejezésében, majd az első sorban fontoskodást tükröző fiatal nő keresztbevetett lábain pihent meg tekintete. Ujjai között füstölgő cigarettája mögül a lány zavart tekintetét próbál­ta lesni. — Talán kezdjük Önnél, — szólt felállva a forgószékről saz íróasztal sarkára telepedve lógat­ta lábait. Pír terpeskedett a nő arcára, amint a gé­pelt sorokra segezett szemekkel, halkan bemu­tatkozott: — Davis Nancy vagyok, — s már is belekez­dett az olvasásba. — Kissé hangosabban, — bíztatta Volnitz a hangjával viaskodó lányt. Egy pincér és egy gépíró kisasszony nyári szerelméről s ennek végzetes kimenetiéről gyöt­rődött a mese. A gyenge tákolmányra egy pár tétova kéz emelkedett sólásra. A vita mindjárt ellaposodott. Utána a sarokban ülő, göndörhajú, bronz zínű arcú férfi, bemutatkozás nélkül, bús hangon mesélt a néger rabszolgaság megcsontoso­dott múltjáról, amit a körben ülő irodalmi „ina­sok' rokonszenves bírálattal fogadtak. Volnitz professzor semleges mosollyal nyugtázta a férfi törekvéseit, amiután rám került a sor. Felgyülemlett izgalommal indultam el az évek rovátkáiba süllyedt emlékeim között. Az an­tiszemitizmus kószált báláit kezdtem cibálni az írott lapokon. Buchenwald, Auschwitz, majd Sz­­béira szöges drótkerítéseit gönyöltem fel sa drót­kerítésre teregettem a múlt és jelen szégyenfolt­jait. Nyugtalan moraj vett erőt az idegesen mozgolódó közönségen, amikor elbeszélésem vé­gére értem. Láttam Volnitz arcát, aki csukott szmmel hallgatta a meghasonlott lélek vívódását. Hadarva versenyeztem a hallgatók türelmetlen­ségével. Egy csipetnyi helyet akartam szorítani az érem másik oldalának is, egy pár szót szólni az amerikai zsidóságról. A múlt sa jelen hóhéraival való erkölcstelen cimborálásról, arról, hogy az EGYENLŐSÉG leple alatt s azt védő tógának használva, letiporják saját vérüket. Nem tanulnak Roosevelt kétszínűségéből, Kennedy kárt okozó liberalizmusából, hanem tűrik, hogy az olajat hajszoló világ, mint utcai nők, köpje szembe. Auschwitz kéményeiből nem tanulták meg, hogy NEM AZ ÉN HÁZAM ÉG elve nem érvényesült a múltban. Ez az elmélet már az európai korzó­kon megbukott, ahol vasárnap délutánokon kato­natisztek oldalán feszítettek a „jobb1’ zsidók, ... amíg az ítélet napján egy gödörbe hullottak mind: a szegény s a gőgös. Az asszimiláció vastag szivar­ját pöfékelve, gerinctelen hátukat fordítják a se­gítségért fohászkodókkal szemben. Ha valaki fü­lükbe súgná, hogy az álcázott numerus clausus, a faji egyenlőség teremtette zsidó alsóbbrendűség az ő nemtörődömségük eredménye, akkor elismé­telnék otromba felfogásukat, hogy — kérem, mi is nehéz időket éltünk itt, Amerikában, nemcsak maguk, — vagy: Látta volna a hosszú sorokat a pékség előtt, — vagy: Uram, már oly régen történt ki emlékszik azokra az időkre? — vagy: Mit vár a sajnálatos történtekért, talán arany érmet ? — Már csak pár sor volt hátra, de nem tud­tam s nem is akartam befejezni. A hallgatók csú­nya grimasa nehezedett rám. Mintha darázs csíp­te volna őket, egymás szavába marva viaskodtak s törtek pálcát elmefuttatásom felett. Egy kis nő jajveszékelt: — A világ már igazán fáradt ettől a témától. Mi hallottuk ezt már milliószor. — Egy nyurga fiatal ember, vékony kezével légy intve, mint Pilátus, hozta meg ítéletét: A leírás, mint afféle stilisztikai művelet, megállja helyét, de az ilyen morfondirozásnak nincs többé piaca. — A társaság jó időn keresztül igazolta a tár­sadalom cinizmusának változatlanságát. Volnitz professzor a tehetetlenség kézmozdulatával jelez­te szimpátiáját s már a következő szónoknak adta át a szót. Szívarcú, szeméből az örök tavasz álmait tükröző, fiatal lány, kacér hangon kezdte el mon­danivalóját: — Linda Barnard vagyok, - s tüstént vidá­man kezdte futtatni fantáziáját. Egy elkényezte­tett macska s egy ifjú házaspár viszontagságairól gügyögött cakkos szájával. A kapu alatt szedték fel a fekete szőrű állatot. Tejjel, májjal etették, a nappalokat a sezlon díszpárnáin durmolta át. Ami­kor a szerelem egymáshoz vonzotta az ifjú párt, az ágy végén nyugovóra tért cicát ingerülten ker­gették ki, az pedig keserves nyávogással az ajtó mögül várta, míg a fiatalok egymásra találnak a mennyekbe vezető mámorukban. A négy szürke fal között bábeli nyelvzavar tört ki. Az előbb még jajvaeszékelt kis nő a pad tetején topogott s hisztérikusan kiáltozta: — Pri­­ma-primisszimo I — Egy fókabajuszos, kopasz férfi rikoltotta: — Excellent idea, biztos siker I — Egy másik bömbölte: - Kit érdekel egy elmúlt világ boncolgatása. — — Drága Linda, maga igazán áranyos, te­hetséges teremtés, de próbálja elfelejteni azt az átkozott macskát. Dobja ki az ablakon. Fojtsák meg, vagy húzzák rá a vizet, de aranyos Lindács­­ka, hagyja, hogy ez a szerelemre éhes két terem­tés inkább egymással legyen elfoglalva. — Volnitz, a szépirodalom művésze, gondo­latban már régen elbúcsúzott a vijjogó kéjencek­­től, miközben utolsót szippantott csonkig égett cigarettájából. Én pedig a csalódás megalázott­­ságából figyeltem Linda diadalmas mosolyát, az eszét vesztett népség kavalkádéját s az ajtóhoz osontam. Hamarosan az óriási térség zöld lombjai alatt baktattam a reménytelenség holtvágányán. A magyar körökben előnyösen ismert ÁXELBQÜ WORLD TRAVEL SERVICE INC. HEALTH 1 SPA SPECIALIST ismét rendelkezésre áll kedves magyar vevőinek. Dr. Kardos László és Axelrod Rosalie szakszerűen előkészíti minden tervbe vett utazását! CSOPORTOS UTAZÁSOK, CHARTER-ek A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE! 39-59 61st Street Woodside, N.Y. 11377 ''.2) 458-7800 — Nem kitalálás, megtörtént valóság. Az élet — a legnagyobb regényíró — írta, amit elbe­szélek, az üldözés vészterhes idejéből. — — 1942 őszén Toronya környékén, erdő­ben dolgoztam, — kezdte elbeszélését barátom. Rutén munkásokkal hatalmas fatönköket dön­gettünk ki. — Ismerem a környéket, — szóltam közbe. Ungvárról többször jártam oda kirándulni. Kidön­­töttétek azokat a fákat is, amelyekre a kirándu­lók nevük kezdőbetűit vésték be? — Valóban sok ilyen fát láttam, amelyeken a betűket a moha már befedte. — Az én fámat is kidöntöttétek, K.J. betű volt belevésve. — Egy nap SAS-behívót kézbesítettek ré­szemre, — folytatta barátom. Összeraktam dol­gaimat, elbúcsúztam hozzátartozóimtól. Mintha érezték volna, hogy nem látjuk többé egymást. Rögtön bedugtak egy büntetőszázadba. Napokon keresztül vonatoztunk, ácsorogtunk az állomáso­kon. A tehervagon ajtaja éjjel-nappal nyitva volt. Az állomások nevét olvastuk le, figyeltük a gő­zösből kiáramló szikrákat. Elhagytuk Magyaror­szágot, robogtunk az ismeretlen felé. — Kolomea állomáson vagoniroztak ki bennünket. Hátizsákjainkon kívül egy rúdra akasztott tövises drótot is cipeltünk fel a hegyre, egy kitaposott keskeny ösvényen, ahol egyensú­lyoznunk kellett, hogy a mélybe ne zuhanjunk. Földbe ásott, faágakkal fedett bunkerekbe hú­zódtunk, pokróccal takarództunk. A tisztesek, a keret, összeállított fabarakkokban szállásolta el magát. Egy este, takarodó után, a barakk ablaka alatt hallgatóztunk. Az őrmester a szakaszvezető­nek olvasta a parancsot. Több név említésekor erősen fülelni kezdtünk. Kommunisták ezek, ki­végzésre ítélték őket, — hallottuk az őrmester hangját. Megdöbbenve tértünk vissza körletünk­be. Vasárnap volt. Ilyenkor csak délelőtt 11 óráig dolgoztunk. Egy honvéd egyikünk nevét szólítot­ta. Zárlat volt rendelve, a körletet nem hagyhat­tuk el. Nem tudtuk, mit jelent ez. Pár óra múlva lövést hallottunk. Akit szólítottak, többé nem tért vissza. Többé nem álltunk csoportokban, nem raktunk tábortüzet. Tanakodtunk. Másnap éjjel hárman szöktek meg közülünk. Szerda este volt, mindig emlékezni fogok e napra. A szakaszvezető az én nevemet kiáltotta. Tudtam, mi vár rám. Menjen előre, ne nézzen hát­ra, ez a parancs. Elindultunk befelé az erdőbe. Negyed óra múlva két puskalövés hangja verte fel az erdő csendjét. Ez is megtörtént, — mondták egymásnak a körletben. J.N. Storm Windows & Doors Szélvédő ablakok és ajtók Ablakok pótlása • Radiátor fadók' Zuhany-alkatrészak - Redőnyök • Ablakvédők - Kapuk - Üvegek és Hálók pótlása — Plexiglan-al is I Festés - Szerelés - Ácsmunka 4620 tOTH AVENUE BROOKLYN. N. Y. ti204 Mannlicher puskával a vállán egy szakaszvezető zörgetett be hajnal felé az erdőszéli csőszházban. Kutyaugatás válaszolt, majd ruténul szóltak ki. A szakaszvezető beszélte a nyelvet, így válaszolt. Beengedték. Kiadós sajtot, kenyeret kapott. Be­tömte oldalzsákjába. A rutén elszólta magát, hogy valamelyik éjjel partizánok zörgették fel. Erre gondolt most is. Ez a hír felvidította a sza­kaszvezetőt. A Prut folyón keresztül haladva Smiatyn városka előtt száll le a teherautóból. Aznap éjjel a századból megszökött munka­szolgálatost pillantotta meg. Az el akart rohanni, de utána kiáltott s nevén szólította. Az megtor­pant, megismerte a hangot s bámult a hihetet­lennek tűnő látomásra: munkaszolgálatos bajtár­sa puskával vállán, katonai mundérban áll előtte. — Gyerünk innen gyorsan. — Hova viszel? A partizánokhoz, — volt a válasz. Az erdő sűrűjé­ben felismerhetetlenre álcázott bunkerbe bújtak. Ott volt a másik két megszökött munkaszolgála­tos is, akik azonnal felismerték. Rajtuk kívül még három igazi partizán tartózkodott a rejtekhelyen. Faggatásukra elmondtam, hogy engem is az erdőbe vittek. Egyszerre csak torkom szakad­tából hátra ordítottam: — Szakaszvezető úr, néz­ze csak, valaki követ bennünket. Erre az hátra fordult, mire hátulról hirtelen rá ugrottam, jobb karommal megszorítottam nyakát, balkezemmel a kinyitott bicskát szorítottam torkára A puska leesett a válláról. Felkaptam és ráfogtam. Élesre volt töltve. Rászóltam: üljön le, ha nem mozdul, életben marad. Tudom, miért hozott az erdőbe. Én nem teszem azt, amire maga készült. Levet­kőztettem s az én ruhámba bújtattam, én pedig felvettem az övét. Ezután az előttünk álló életveszélyes fel­adatokról- kezdtünk beszélni, de az már külön fejezetre tartozik. — Btfftott* * NEWYORKI FIGYELŐRE. Err M «tófiycté« fiú diját 0 csekkben mdlékeieav □ kérem számlásai Sir....................................... Cim THE POLITICS OF GENOCIDE The Holocaust in Hungary Randolph L Braham; Winner of the 1981 Jewish Book Award conferred by the JWB Jewi; Book Council Leon JolsonAw d for a book on the Ho l ocaust Columbia University Press TEL. 851 -9364 851-5125 > Defend and! Protect LARRY M. PALATT A WK^KkDirector Tri-State Security Agenci Investigate Guard Patrol

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents