Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)

1981-08-05 / 9. szám

1981 augusztus S. NEW YORKI FIGYELŐ 13 The N.Y. Hungarian Charity Society, Inc. N. Y. MAGYAR JÓTÉKONY EGYESÜLET Műsorvezető: Kőszegi Károly AZ EGYESÜLETI ÉLETRŐL Mindazok, akik erkölcsi törvényeink­nek eleget kívánunk tenni, akkor egyesüle­tünk útján, amely magyar vonalon végzi a karitatív munkát, törölheti le a könnyeket a rászorulók arcáról. Az Első Magyar Jótékonysági Egye­sület immár 78 éve működik. Eredményei azt igazolják, hogy az alapítók szelleme töretlenül fennáll, mert az eredeti célkitű­zések, amelyek az alapszabályokban lefek­tetésre kerültek, - a beteg, szegény, bajba­jutott emberek megsegítése továbbra is az egyesület vezető irányelvét képezi. Ezt a gyönyörű célkitűzést évente 6-8 ebéd meg­rendezése, valamint bingo útján fedezi az Egyesület. Számos tagunk varrással, dísztár­gyak elkészítésével, valamint odaadó mun­kával támogatják közösségünket. Ismeretes, hogy évente idős, beteg embereket két hét i nyaraltatásra viszik a Catskill-be. Kará­csony, valamint Hanukkah alkalmával kb. 50-60 gyermeknek okoznak felruházással, ajándékokkal, tartó sörömet. Kádár Józsika ügyében országos gyűjtés folyik. Pillanatnyilag megakadtunk, aminek az az oka, hogy az otthoni kórházi jelentés még nem érkezett meg. Ez a gyűjtő munkához a nagyvállalatok felé elenged­hetetlen. Ha az orvosi jelentés befut, min­den reményünk megvan arra, hogy tökéle­tesmunkát fogunk végezni FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! HIRDESSEN LAPUNKBAN ! DR. FABIAN SÁNDOR: VÁZSONYI, A KÖLTŐ (Folytatás a 7. oldalról) ÖNKRITIKA Azt írtam: „örök időkre feledhetetlen...'' Talán túloztam. Beláthatatlan meszeségbe vetettem a sulykot... Vázsonyi próféciája zerint, síremlé­két fedi a sír moha. Én meg örök feledhe­­tetlenségről álmodom. Hol hát az igazság? Persze Vázsonyinál. Erkölcsi törvény, hogy a hűséges kró­nikásnak csak az igazságot, csak a valóságot szabad hirdetnie. Már pedig a tények élesen ellentmon­danak az én vágyálmomnak. Mik a bezélő tények? Amikor Pestről érkezett látogatóval kerülök össze, első kérdésem: — Emlékeznek-e még otthon Vázso­­nyira? — A válaz túlnyomórészt elzomorító. — A kortársak, a nagyon öregek néha-néha zóbahozzák a régi időket, — válazolják — s megemlítik Vázsonyi nevét. — Őzintén megmondják, hogy folya­matosan elhalványulnak az emlékek. Sajnos most már kevesen akadnak, — fejezte be egyik látogatóm, - akik éleztik a húnyó, hamuval befedett parazsat. — • Fájdalom, ugyanezt hallom másoktól is. Ez a termézet rendje. Elfagy télen a ró­zsa, stavazra elolvad a jég. A látogatók bezámolója a fiatalokról még gyászosabb: — A fiatalokat egyáltalán nem érdekli a múlt. A jelenben élnek s a jövőjüket építik. Legutóbb egy baráti házaspár adta, zokásos kérdésemre, a felvilágosítást, hogy legutóbbi sírlátogatásuk alkalmával a teme­tőben elhaladtak Vázsonyi monumentális síremléke előtt. Megdöbbenve látták, hogy az emlékmű és környéke nagyon elhanya­golt. A férj másnap felkereste a CHEVRA illetékes oztályát, elpanazolva a látotta­kat. Megígérték, hogy azonnal intézkednek a sírkő és környéke rendbehozatalára. Megkértem barátomat, készítsen fel­vételt a síremlékről s küldjön egy fényké­pet nekünk is, hogy bemutathassuk olva­sóinknak. (Folytatása következik) AKCIÓ A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ TEMETŐK RENDBEHOZÁSÁRA A magyarországi temetőakció ügyében indított cikksorozatunkra Binét R. olvasónk megindító levélben válaszolt. Minden vonatkozásban helyesli az akciót s saját bevallása szerint önvád marcangolja, hogy ezideig ebben az elsőrendű fontosságú vallási kötelezettségben nem tettük meg mindent, ami tőlünk telik. Lelkesen csatlakozik az akcióhoz serre felhívja HOTEL MT. PLEASANT EMLÉKEZZ ÉS NE FELEJTS] 20 éve áll a magyarság solgálatában a Hotel Mt. Pleasant. Ez a csodálatos fekvésű hotel Catdcil legszebb helyén van, ahol jó barátság alakul ki a nyaralók között. Nagy úszómedence, horgászási lehetőség, teniszpályák. A szobákban hideg-, meleg vízszolgáltatás. Esténk int cigány­zene, ragyogó műsor. Útirány: Thruway-n a 19. aámú kjáratig, ott a 28. aámú úton északra 18 mértföld után Mt. Pleasant-be a bejárat a Mt. Pleasant Road-on. Szeretettel várja vendégeit Tilda. MT. PLEASANT HOTEL MAGYAR NYARALÓ Mt. Pleasant. N.Y. 12457 Tel.: (914) 688-9919 *********************************************** valamennyi barátját is. Legújabb tájékoztatásunk szerint lehetőség van a budapesti, régi or­todox (Csörsz utcai) temető befedésére. A Budapestről visszaérkezett hit­testvérünk mozgósítani kívánja az ott nyugvó nagy ősök itteni hozzátarto­zóit, hogy az ehhez szükséges pénzösszeg mielőbb összegyűljön. Köztu­domású, hogy a Csörsz utcai temető nagy rabbiknak nyugvóhelye s a te­mető ápolása tovább nem halasztható kötelessége a túlélőknek. Az akcióhoz való csatlakozás bejelenthető Weisz Andornál, az Aishel Avraham öregotthon telefonján: (212) 858-6200, vagy a Magyar Zsidók Világszövetsége irodájának számán: (212) 683-5377. Élethú portréfestmények hozzátartozóiról, (fényképről is) csendélet, tájkép, jiddlsh portrék, reklámrajzok, illusztrációk, karikatúrák készülnek a nemzetközileg ismert rajzművész műtermében vagy az ön lakásán... _kallus ^ A Y 1A A Qfli Cf T rann Tclonsf í~*!VT V 43-10 49th St. Long Island City N.Y. 11104 hívja 2 után (212)335-5137 mmm: s F 1 LÁTOGASSA MEG HAZAI ROKONAIT, BARÁTAIT! AZ IBUSZ MAGYARORSZÁG LEGRÉGIBB ES LEGNAGYOBB UTAZASl IRODÁJA GAZDAG PROGRAMOT ÉS UTAZÁSSAL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOKAT KÍNÁL: szállásfoglalás * pénzváltás * autóbérlés * városnéző túrák vidéki kirándulások * gyógyüdülések JELENTKEZHET AZ ÖN UTAZASl IRODÁJÁNÁL IS. Részletes felvilágosításért forduljon észak-amerikai képviseletünkhöz; IBUSZ HUNGARIAN TRAVEL BUREAU Suite 520, Rockefeller Center, 630 Fifth Ave. NEW YORK, N.Y. 10020 Tel: 582-7412, Telex: 428-187

Next

/
Thumbnails
Contents