Newyorki Figyelő, 1978 (3. évfolyam, 1-17. szám)
1978-11-10 / 15. szám
6 NEWYORKI FIGYELŐ 1978 november 10. KARDOS LASZLő: Az én Figyelőm Sajtószemle AZ IRODALMI NOBEL-DIJ NYOMÁBAN A skandináv népek az elmúlt évtizedek történelmében több ízben kimutatták együttérzésüket a zsidósággal, de mégsem mondhatjuk, hogy a Nobel—díjbizottság olyan zsidóbarát lenne, hogy az 1977. és 1978. évi legnagyobb irodalmi díjat két amerikai zsidónak ítélje oda. Már a múlt évben nagy meglepetéssel, de osztatlan örömmel fogadta az irodalomkedvelő közönség, nemcsak az Egyesült Államokban,Európában, sőt az egész világon is, hogy Saul Bellow zsidó író, az elmúlt évtizedekben kifejtett irodalmi tevékenységéért megérdemelten részesült a Nobel Alfrédről elnevezett, nagy kitüntetésben. A véletlen úgy hozta magával, hogy a sok amerikai témát megírt, a középosztályt és a kisember életét leíró, a lélek kétkedő kapkodásai között élő emberek életével foglalkozó Saul Bellow akkor tért vissza hosszú ideig tartó izraeli tartózkodásából és a Nobel-díj odaítélésével egy időben jelent meg az amerikai és világpiacon a Jeruzsálemmel, Izrael és az újjászületett zsidó néppel foglalkozó műve. Saul Bellow — kritikája ellenére — teljes mellel állt ki Izrael országa és a zsidó nép mellett. Még nagyobb meglepetést okozott a világon az 1978. évi Nobel-irodalmi díj odaítélése, amit az akkori Lengyelországból 1936-ban külföldre menekült, majd az Egyesült Államokba kijutott Isaac Bashevis Singer jiddis író kapott. Isaac Singer írásai előbb a jiddisül értő és beszélő zsidóság között terjedtek el, mert Singer hosszú évtizedeken keresztül minden írását jiddis nyelven jelentette meg. Csak az utolsó tíz évben kerültek kiadásra írásai angol és más nyelveken. Singer a kisemberek életével foglalkozik minden írásában. A lengyelországi emlékeknek, a szülői, nagyszülői ház emlékeinek szenteli írásait. A lengyel falu és kisváros kispénzű, örökös félelemben élő, de apró örömeit élvezni tudó, vallásos és nem vallásos zsidóit örökíti meg ragyogó stílusban és eleveníti meg őket könyvei lapjain - mindazokat az alakokat, akik emlékeiben felélednek és így adja át olvasóinak, a jelenkornak és az utókornak, hogy ezáltal megőrizze egy rendkívül fontos zsidó korszak emlékét. Singer hosszabb munkái inkább novellás elbeszélések, mint regények. Ezév tavaszán az amerikai könyvpiacon megjelent nagyobb terjedelmű regénye, a SOSHA volt az, ami túlment az elbeszélés keretein és mintha életrajzban keresné a megbékélést könyvében az elhagyott lengyel-zsidó élettel és az új hazában azzal találja meg önmagát, hogy itt is vérébe, agyába szívta a manhattani alsóváros vallásos, kis zsidóinak életét és hétről-hétre ezeknek az életéről adott beszámolót a New Yorkban megjelentjiddis újság hasábjain. Utóbbi írásaiban a már 70. életévét túlhaladott író az igazi lelki megnyugvást Izrael Államában találja meg és úgy érzi, hogy a kisemmizett, vagyontalan zsidó ember igazi megbékélését és nyugalmát Izrael földjén leli meg. Ezért viszi, mintegy gondolatban, ha önéletrajznak tekintem utolsó írását, saját magát is vissza egy régen elfelejtett és idős korban megtalált szerelem szárnyán. Ez a szerelem lehet, hogy szimbólum, hiszen Singer hosszú évtizedes, boldog házaséletet él.A lány, akit könyvének hasábjain megénekel, betegeskedő, gyengélkedő, de felnő, megerősödik, a világ kérdéseivel szemben önállóvá válik és a vele való találkozás boldogság érzetével önti el, hogy íme: a gyengélkedő ifjú leány felnőtt és megerősödött. És ez a szerelem talán Izraelre vonatkoztatva szimbólum. Lehet, hogy ez a szimbólum csak az én fejemben született meg Singer írásaival kapcsolatban, de óhatatlanul fel kellett, hogy ébredjen. Míg Bellow az amerikai élettel foglalkozó könyvei sorozatáért kapta meg a Nobel-díjat, Singerrel kapcsolatos ítéletében kifejezetten megemlíti, hogy azért a munkásságáért kapta, amivel egy letűnt kor embereinek életét olyan élethű formában menti át, ahogyan csak a legnagyobb gondolkodók és elbeszélők tudtak és tudtak írni. A világ irodalmi kritkája sem zsidóbarát, mégis szárnyaló szavakkal üdvözölték minden európai országban, ahol ismerik Isaac Singer írásait, az óriási kitüntetés elnyerése alkalmával. Nekünk pedig eszünkbe juttatta az általunk nagyon tisztelt és szeretett Zilahy Lajosnak, a nagy magyar írónak egy emlékezetes tévedését. Közel két évtizeddel ezelőtt New Yorkban tartózkodott az azóta szintén az örök mezőkre távozott kiváló magyar-zsidó író, Sauber- Mihajlovits Sándor, a népszerű „Simi." Társaságban együtt voltunk Zilahy mesterrel és a nagy magyar író meglepődött Sauber mérhetetlen tájékozottsága és közvetlen humoráról. Egyszerre csak Zilahy Lajos Sauberhez fordult és megkérdezte tőle: — Mondja már, kedves Simi, hogy van az, hogy maguk zsidók az orvostudomány, fizika, kémia, közgazdaság terén oly rendkívüli nagy munkát végeztek, Nobeldíjakat nyertek.de nem tudtak az irodalom terén maradandó könyveket kitermelni? — Sauber Simi fejét csóválta és így válaszolt: Cím _____ Ki szerezte a »Turandot« zenéjét -Puccini vagy a tel-avivi Rubensohn-nővérek? A „Turandot” című operát 1928-ban mutatta be Toscanini vezényletével a milánói Scala, maga Puccini akkor már nem élt, de élt Kis-Tel-Avivban az Angliából alijjázott két idősebb hölgy, Rubensohn- Goldina és Frida, akik az ősbemutató után vagy két évvel kapták meg a Turandot hanglemezét és megdöbbenve észlelték, hogy a szerzemény számos motívuma az övék — ők pedig a magukét már egy negyed évszázaddal azelőtt publikálták. Szerény, csöndes zeneszerző és zeneimádó volt a két hölgy, mellesleg (ezt ők maguk sohasem emlegették) Lord Melchett rokonai, s már 1904-ben neves zene- és zeneszerző-iskolát vezettek Münchenben és Hamburg ban, csak az első világháború után vádoroltak ki Londonba. Német szülőhazájukban, majd később az angol fővárosban zenemű-kiadók voltak, kórusokat szerveztek, még egy találmányukat is bejegyezte a berlini szabadalmi hivatal. Rt, Palesztinában. nagy lelkesedéssel vezettek az idősödő hölgyek egy bábszínházát, amelyben fél grust fizettek a gyerekek, egy egészet a felnőttek, s ebben benne volt az illeték is. Próbáljuk a helyzetükbe képzelni magunkat innen, az akkor még világ végének számító Tel Avivhól. a nagy Puccini, helyesebben ekkor már csak a tekintélye és az örökösei ellen? Hozván fogjanak bele, hiszen a perköltségekre sem futotta. S vajon ki hisz majd nekik, két naiv ismeretlennek, hogyan perelhet két öregasszony egy zeneszerző bálványt? ,.HIS MASTER'S VOICE* Bármilyen- csöpp pontocskák voltak a puritán öltözetű hölgyek a nagyvilághoz képest, itt. nálunk nagy megbecsülésnek örvendtek. Arról nem beszélve, hogy mennyire irigyelték tőlük, zsidók és arabok egyaránt, az ország első „His Master’s Voice” gramofonját, a hozzátartozó remek lemezekkel együtt. Az ifjúság valósággal imádattal vette körül a zene két viktoriánus megszállottját és terjesztőjét. Jechiél Kádisáj, aki ma miniszterelnökségi kabinetfőnök, jól emlékszik rájuk, szeretettel mesél bábszínházi előadásaikról, és Laura nevű papagájukról, amely recsegő hangon, de hibátlanul adott elő klasszikus zene— Csodálom, hogy Zilahy mester nem ismeri a világ legnagyobb bestsellerét, amelyet zsidó író adott a világnak. — Zilahy kérdőn nézett Sauberre: — Hol és mikor? Én nem tudok Mire Simi hncutul mosolyogva felelte: — Ejnye, ejnye, Mester, hát nem tudja, hogy a Bibliát 6000 évvel ezelőtt zsidó adta a világnak és azóta is a legnagyobb könyvsiker ? — részleteket. A megkárosított höl gyeknek lelkes támogatóik akadtak ,akik nem riadtak vissza a szentségtöréstől, hogy a nagy Puccinit plágiummal vádolják. E bátorság csak azzal magyarázható, hogy akkor még Erec Jiszráelben a legszigorúbb morál uralkodott, főképp pedig egetverő zeneimádat. Az Allenby utcából nyílik a kétágú „Szimtát Bét Hásoává” köz, ott működött a Sulámit zeneiskola. Ávner Kármi, a Petách Tikván ma is élő zongoraszakértő felhangolta az öreg hangszert, Menüse Rovina pedig lejátszotta előbb a Rubensohnnővérek szerzeményét, utána pedig Puccinit. A zeneiskola ..Jasa C'hájfec” termében egybegydlt erec-jiszráeli zenetudósok, köztük a híres Wolfgang von W esel, egyhangúan megállapították a plágiumot, s az országban időző külföldi laptudósítók táviratilag tudósították a botrányról a nagy európai lapokat. Interjúk jelentek meg, a két hölgy fényképe is: évtizedek óta nem írt az európai sajtó annyit erről a kis eldugott vidékről, mint akkor, a Rubensohn-nővérek jóvoltából. ElTRóPA MEGSÉRTŐDIK Mint az várható volt. a tekintély-t:sztelő Európában meghökkenéssel fogadták némelyek a plágium-pert. Mussolini kormánya taktikai hibának minősítette, a mandátum-bizottság elnöke szintén elítélte (nem csoda, libanoni arab milliomos veje volt), még közölte is dr. Chájim Weizmannal, hogy kár volt ekkora zajt csapni. Olaszország jeruzsálemi és jaffai konzuljai azonban- kiegyezést javasoltak, s ez egy idő után meg is történt. Ehhez alkalmasint az is hozzájárult, hogy amikor Huberman megalapította a mi filharmóniánkat, s a felejthetetlen Toscanini vállalta a megnyitó hangverseny vezénylését, ő maga is igazolta a Rubensohn-nővérek követelésének a jogosságát. A második világháború persze a feledés fátylát borította az ügyre. Ennek 50. évfordulója alkalmából azonban sok nyugati lap feleleveníti, köztük a Herald Tribune is. Mi főképp annak hangsúlyozásával emléke nink meg az esetről, hogy már 50 évvel ezelőtt is milyen eleven volt a kis jisuv zenei élete és érdeklődése. ui Kelet Zilahy átölelte Säubert és bevallotta, utóbbinak volt igaza. Ha Bellow és Singer munkái nem is közelítik meg a Biblia sikerét, de ha most Zilahy és Sauber Simi valahonnan lenéznek a földre és szót váltanak egymással, akkor mindketten bizonyosan megelégedésüknek adnak kifejezést, hogy két egymásután következő évben zsidó író nyerte el — a mi nagy örömünkre is - a kiváló kitüntetést. T Előfizetek a NEWYORKI FIGYELŐRE. Egy évi előfizetés $7.50 díját □ csekkben mellékelem □ kérem számlázni Név.................................- ...........
