Newyorki Figyelő, 1978 (3. évfolyam, 1-17. szám)
1978-06-30 / 9. szám
I 1978 június 30. NEWYORKI FIGYELŐ 5 FLÓRIÁN TIBOR: MONDATOK tígy érzem, hogy a hiúság és a képtelen emberi önzés mindig elválasztott minket. Csak a vallások és a törvény fegyelme tartott össze az elmúlt századok alatt. De hol van ma a mély hit, mely egymás és az egyetlen Hatalom felé építette az utat ? Hol van a római utak évezredes tartóssága ? Mit tud nekünk meggyőzően mondani az, aki hitét kételkedéssel hirdeti? Hova tűnt a törvény hatalma, amely önmaga számára megteremtette a törvénytelenség kibúvóit ? Merre szállt el a tisztelet, mely a becsületet mindig körülövezte ? Hol keressünk tekintélyt, mely kétség nélküli elismerésre késztet ? Miként védhetjük meg a szabadság tombolásától az erényt, melyre a családi élet tisztasága és gyermekeink jövője épült ? Miként emeljük magasra a tisztességet, mikor a becstelenség aratja körülöttünk sikerét ? Miként töltsön el a tudás szomjúsága,amikor számológépek gondolkoznak helyettünk és a komputer betáplált adataival azt is megmondja, amit elfelejtettünk ? Bármerre fordulok, kérdéseimre csak a gép felel és szomszédom is, a napnak minden szakában, csak az időjárást jelenti és ahelyett, hogy önmagáról beszélne, folyton csak azt mondogatja, amire betanították. A gépesített világ komorságából arcomat a természet felé fordítom. A földnek, a fáknak, a napnak és a holdnak, a víznek és a szélnek törvénye megmaradt változatlanul. Azt teszik, amit tenniök kell, évezredek óta, hogy az élet körforgása fennmaradjon. Kerülöm azokat a tájakat, ahol az ember megváltoztatta a természetet és felborította egyensúlyát. Ezeken a helyeken az élet törvényszerű bizonyossága helyett a bizonytalanság lett úrrá és a békességet bármikor a váratlan alattomos támadása válthatja fel. xxx Természetes jelenség, hogy egyre szaporodnak korunkban a társadalom menekültjei: a halászok. Tudják nagyon jól, hogy a mérgezett vizekben egyre kevesebb a hal, de céljuk már régóta nem a halászat, hanem a béke keresése. Menekülnek a szennyezett levegőjű városokból a természet egyre kisebb területre szoruló tisztasága felé. Menekülnek a társadalom kifestett arcától, a műanyagok világától, a gépek lármájától a csend és a víz tiszta tükre felé. Az élet tele van menekültekkel, akik a betegek, fertőzöttek és sebesültek környezetéből a fák közé rohannak védelmet keresni. A fű zöldje, a fák lombja, a patak csobogása, a folyók és tavak tiszta tükre ma még gyógyít és védelmet ad. De meddig ? Az ember egyre többet foglal el a természetből és amit elvett, abbóL megalkotja saját ellenségét. Dr. HACKER IVAN: ANEKDOTÁK ÉLETEMBŐL Gróf Mikes püspök, a későbbi hercegprímás Szombathelyen és környékén, de az egész Burgenland területén közszeretetben állott. Ismerte az egész lakosságot, mindenkivel szóba elegyedett felekezeti különbség nélkül. Mint művészetkedvelő különleges érdeklődést tanúsított a palotája mögött folyt ásatások, a művészetek és régiségek iránt. A püspöki palotával szemben egy híres régiségkereskedés volt. Rosenstingl Károly, 70 éven felüli jámbor orthodox zsidó volt ennek a tulajdonosa. Vevői közé tartozott szinte valamennyi arisztokrata és a környék főnemessége. Mikes püspök ebédidőben mindennapi vendége volt az ismert műkereskedőnek és kisebb-nagyobb bevásárlásokat is eszközölt rendszeresen. Rosenstingl számára a püspök látogatásai többet jelentettek, mint kitüntetést. A püspököt régiségszakértőnek tekintette és ezenkívül jó reklám is volt számára, hogy ebédidőben a püspök üzletében üldögélt, pontosan abban a napszakban, amikor a környék arisztokratáinak fogatai az üzletnél megálltak és az előkelőségek régiségek után kutattak. Egy ízben Rosenstingl egy régi, 12 személyes porcellán étkészletet mutatott a püspöknek. A készlet remekmű számba ment: kézimunka, a híres porcellángyár egyik legelső terméke. A püspök fellelkesedett. Szakszerűen felértékelte a készlet minden egyes darabját, az egész 15000 pengőt ért, ami ma kb. 5000 dollárnak felelne meg. A püspök nem tudott ellentállni, megvette a készletet és Rosenstingl átküldte a püspöki palotába. Néhány nap múlt el, majd két hét is. Végül Rosenstingl megérdeklődte a titkárságon, vájjon a püspök úr elutazott-e, vagy talán beteg. A válasz azonban az volt, hogy minden rendben van. Hogy a készletet nem fizette ki, kevésbbé zavarta a műkereskedőt, mint inkább az, hogy az állandó látogatások elmaradtak, noha ez nagyon fontos volt a műkereskedés szempontjából. Nem talált magyarázatot, segíteni nem tudott magán, tehát elment ügyvédjéhez, megtanácskozni az ügyet. Akkoriban fiatal ügyvédjelölt voltam abban az irodában. Rosenstingl leányával jelent meg, elmesélte az egész ügyet. Gondolkoztam, hogy lehetne segíteni. Ekkor lépett be akkori főnököm, dr. Dános, régi tapasztalt és elsőrangú ügyvéd. Előadtam neki az esetet. Dr. Dános így felelt: - Iij udvarias levelet a püspöki javadalmi igazgatóságnak és közöld, hogy a porcellán bizománybán volt a Rosenstingl-cégnél és a herendi gyár kéri a pénzt. - Csodáltam akkori főnököm eszméjét, hogy egy kis raffinériával milyen jól oldotta meg a kérdést. Két nappal később a püspök mosolyogva, boldog ábrázattal lépett az üzletbe és így szólt: — Kedves Rosenstingl úr, nagyon sajnálom, de zavarban voltam, pillanatnyi pénzügyi nehézségeim támadtak, más ügyeket is rendeznem kellett és ezért nagyon kellemetlen volt számomra, hogy ilyen nagy összeggel adós maradtam. Ez elviselhetetlen volt számomra és ezért nem látogattam meg. Tegnap azonban kaptam levelet, amiből megtudtam, hogy nem Magának, hanem a herendi gyárnak tartozom. Ez már nem érdekel, hadd váljanak... — xxx A püspök továbbra is állandó maradt a műkereskedésben, de nagyon hosszú időt vett igénybe, amíg Rosenstingl végre megkapta a pénzét. HUDMBBW LAF1 WUk LAfUKKXAl A menekültek egyre szűkebb helyre szorulnak. Kicsúszik talpuk alól a föld, kifogy tüdejükből a tiszta levegő és fáradtan az első felhőkarcoló lábai elé omolnak. xxx Az óramutató gyorsan halad fejem fölött. Sietni kellene, de már nem kívánom a gyorsaságot. Csak még egyszer szeretném felmutatni és a szennyezett utak fölé emelni a tisztaságot. Szeretnék az igazságnak híveket szerezni, akkor, amikor egyre többen ordítják a hazugságot. Szeretném megmutatni a szerénység szépségét, amikor mindenki saját hiúságának emel szobrot. Szeretném - hogy erősebbek legyenek - összetenni két ember kezét, mert a gyűlölet feni fegyvereit ellenük. Szeretném mindenkinek átnyújtani a virágok szépségét és azt a bizakodó derűt, amely minden tavaszi hajnalban felénk száll a madarak énekéből, ha annyira tiszták maradtunk, hogy meghalljuk és megértjük üzenetüket. Ha a segítés útjait keresem, nem szállók vissza a múltba, mert az éveket és az eseményeket visszafordítani nem lehet. A jövő ösvényeit keresem és hogy megtaláljam egyre messzebb kerülök az anyagi dolgok világától. Aki menekülni akar és másokat menekíteni, annak el kell távolodnia a mesterségestől a természetes, a közömböstől a mindenkivel együttérző és együttélő, az embertelentől az emberséges, a politika sötét bugyraitól, földalatti labirintusaitól az egyenes utak, tiszta tájak felé. A mélybe és a magasba kell tömi, a lélek felderítetlen mélységei és a szellem tiszta magaslatai felé. Fölépíteni végre a jövő hitvallóinak fénylő csarnokát, ahova a napok szennye, a pénz csörgése, a tőzsde lármája, a terroristák bombarobbanása nem hatol. A béke jele: a Virág s az igazi élet tükre a Könyv, legyen fölöttünk az igazi hatalom. New Milford - Erdőszállás xxx A niagvai*-zsid<> irodalom múltjából BÁLLÁ ERZSÉBET: ESTI SZÉL Muzsikálva táncra kél A rózsaszájú esti szél Mint a csintalan gyerekek Megcibál lombot, kerteket Lányok szoknyáját illetlen Fellebbenti, mert szemtelen Megtréfál egy-két alakot Lesöpri róluk a kalapot Engem szeret mert tudja ám Hogy ő az egyetlen cimborám Ha búsan jő az alkonyat Megcirógatja arcomat S fülembe súgja lágyan ő: Siess, már nincsen sok idő A csélcsap nyár még rádnevet De fütyül az ősz, integet Mint bakter zordan szalutál S megérkezik a vén halál Csak illúzió, semmi más, Hidd el, a buta vén kaszás Ne bánd, hiszen csak egy halom Lim-lom emlék, bú-bántalom Mi itt marad s ki elkísér Csak én vagyok, az esti szél Aki árva sírod felett Dudorászik egy éneket Egy zümmögőt, egy altatót Arról, ki mindig árva volt Halott szívedből jól tudom Felcsilingel a fájdalom S mint a suhanó fellegek A végtelenbe lengenek A könnyed is egy szép napon Fennakad majd egy csillagon S maradsz, mi voltál, fuvalom, Egy könny, egy dal, egy fájdalom
