Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)

1908-05-15 / 9. szám

1908. május 15.

NEMZETI NÉPMŰVELÉS.

3.

maguk is az olajat a tűzre. A tanítótestületek békés élete javarészint az igazgatóktól függ: elég baj, hogy ezeket nem tudják jól megválasztani. Pedig ehhez még pénz se kellene! Csak Apponyi Albert igazság szeretete.

Tanítót a parlamentbe I Valahányszor képviselő választás van, mindég felhangzik az az óhaj: hogy a tanítókból is kellene képviselőt küldeni a t. Házba. A választások lezajlása után, az óhaj megint alszik öt esztendeig, a mikor a cikk irók megint felkapják témának. Az udvardii járás tanítói azonban jobban értik a módját e kérdésnek, mint a tollszárat rágó urak. Ők már most szervezkednek és a választási alapra gyűjtenek. Ha ezt tennék országszerte, lehetne az óhajból valóság is. Így azonban szappan buborék.

Álljunk meg egy kissé.

Jobbra balra virágoznak a lombos fák, rózsaszínű tavaszi lángot vet a barack is ontja az illatot. Ilyenkor iügy fa- kadáskor aki teheti tavaszi útra kél a jóni tenger felé, ahol ragyogó kék az ég, tüzesebb a napfény és abszolút tiszta a levegő. Úri passzió, melyhez mi soha nem juthatunk és a mig az én Verner barátom „a munkában őszül“ mint írja, én is itt rovom a betűket kicsiny meszelt falusi szobámban, hol a szürke menyezet szögleteiben teljes immunitást élvező pókok szövögetik hálóikat, akár csak az emberektől tanulták volna el. Az udvarról pedig egy kis barátcinege hangja hallatszik be hozzám, a mint az ágak hónaljában és a kéreg repedéseiben keresgélve talál valami kicsinyke alvó hernyócs- kát, petét vagy más egyebet, imigyen kesereg: „kicsit ér, kicsit ér!“ Bizony kicsit ér kedves madaram, kicsit ér ez az élet nagyon. Beszéljünk csak őszintén. A mi lapunk nem szubvenciónált lap, itt elmondhatjuk bánatunkat — bajunkat bátran, leírhatjuk mi fáj s mit akarunk. A néma gyermeknek anyja sem érti meg a szavát s az élet nem átlátszó mint az üveg. hanem sötét mint a föld kérge. Ha azt akarjuk tehát, hogy ott láttassunk valamit, föl kell vennünk a súlyos bánya munkát, vajha meghallanák csákányaink kopogását!

Miért nyújtsak én nektek illatos pecsenyét kozmás mártásban, nincs okom reá, mikor a valóság az hogy az ember nap-nap mellett dolgozik mint a barom, a nélkül hogy csak halvány reménye is volna arra hogy hű és buzgó munkásságát valahára észre vennék s elösmerésben részesülne érte, A frázis gyártó kóklerekké, az örökké csak kodácsoló de soha nem termő tyúkoké, a lármás heréké a jövő zenéje és a komoly munkában őszülő egyén ha pártfogója nincsen, tevékenységének örömit lelje azon édes tudatban hogy másokat boldogított. Viselje krisztusi megnyugvással sorsát s ha már tovább nem bírja,, elkeseredik a sikertelenségek és rendszer igazságtalanságai miatt, vegye a dolog könynyebb végét a kezébe, teljesítse bár kötelességét, de azon túl ne törődjék semmivel.

Tessék elhinni kérem, hogy nem vezet semmi féle bigo- tizmus vagy másféle izmus, csak valami kistudás és egy jó adag élet tapasztalat. (Igaz. Nagyon igaz. A szerk.) A kórán azt monja „jasan jasi jasinolis“ ez azt teszi: a mi meg van írva, úgy is megtörténik. Nem vagyok ugyan mohamedánus,

sem a predestinácio hive, de az élet tapasztalatai sok esetben megerősíteni látszanak e feltevést, mert a létért való küzdelemben az igazságot gyakran elveszítik és bizony bizony, ma is csak az a világ van, a mi kétezer évvel ez előtt volt, azzal a külömbséggel, hogy a társadalom ma nem egyszerre feszíti meg azt, aki gyenge a küzdelemben, hanem lassan vonja a keresztre és szalonképesebb kifejezéssel élnek azok, kiktől az emberek érdekeiknek előmozdítását várják, Ma simábbak az emberek s a „feszítsd meg“ azt jelenti: Végtelenül sajnálom, hogy mit sem tehetek uraságod érdekében, de feljegyzem a nevét s talán más alkalommal . . . stb., avagy: Folyamodványa ez alkalommal figyelembe vehető nem volt a kérelmezett állásra más neveztetett ki ... De vajon melyik jobb, ha egy csapásra végeznek az emberrel, avagy ha éveken át feszitik a keresztre, letörve az ambíciót és a munka kedvet, gyakran kiváló tehetségű, szorgalmas és alkotásokra termett erőt a nem törödömségbe s rezignációba hajtva. Mig az emberek arra érdemeden fajtái előtérbe nyomulnak és a pártfogókra támaszkodva a szorgalmas munkást minden előléptetésnél háttérbe szorítják.

Hogy mily nehéz ma napság egy falun működő tanítónak város helyre jutni, azt csak azok tudják akik már megpróbálták e kálvária utain haladni. Mintha csak a hinduk kasztrendszere állana fenn köztünk. Ám akinek valami befolyásos hatalom áll a háta mögött, már a kezdetnél is olyan állásba juthat a hova más halandó évtizedes küzdelem és megfeszített munka árán sem kerül be; noha tehetsége és hosszabb szolgálatban nemzetiségi vidéken kifejtett működése és nehéz küzdelemmel kivívott érdemei feltétlen jogcímet biztosítanának erre. De hát úgy látszik, hogy a sok prote- gálttól nem látnak valahol és az a biztosítás mely családos embernek a közép iskolával biró üresedésben levő állásokra előnyt biztosit, (Az egész csak frázis. A gyöngébbek megtévesztésére való maszlag. A szerk.) éppen olyan fonál, mint az egész népoktatási törvény, melyet halehet, végrehajtanak s ott a hol nem lehet hát papíron marad.

Sub rosa megjegyezve erről is sokat tudnék én a saját küzdelmeim és tapasztalataimból mondani, de hát most nem ez a téma, máskorra marad.

Ez nem jól van igy kérem, mert elkeseredést szül. Egy családos ember élete s jövőjének kialakulása nem függhet az úri cimborák parolái és a bohózatig siralmas szolgalelkek adoráló bókolásaitól. Utat s módot kell biztosítani mindenkinek arra, hogy individuális tehetsége, szorgalma és intelligen- cziájával haladhasson pályáján és olyan helyre jusson hol képességeit érvényesíthesse, megelégedett és családja, gyermekei jövőjét assecurálhassa, azoknak megélhetési módot, vagy akár csak foglalkozást is biztosíthasson. Igaz, hogy a városi helyre mostanában kiirt pályázatoknál rendszerint ott találjuk, hogy „családos tanítók előnyben részasiilnek.“ De vajon respektálják-e ezt? (És ezt Czáró János kérdi? A szerk.) Figyelemmel kísérjük, majd referálunk róla.

Ám de azért, a mit mi évtizedes munkában megösziilt tanítók családunk és gyermekeink jövője feletti aggodalmainkban mondogatunk, fiatal erőink ne ijedjenek meg és ne fázzanak a falusi állásoktól. Magam is falun működöm még és