Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-05-15 / 9. szám
4. NEMZETI NÉPMŰVELÉS. 1908. május 15. 14 esztendőt töltöttem már falusi iskolákban, exponált nemzetiségi vidéken, de nem sajnálom ezt az időt, mert a lelkem acélosodott meg benne. (Csak aztán az ilyen lélek ki ne csorbuljon. A szerk.) A tapasztalat bizonyítja, hogy az élet a legjobb iskola s a gyakorlat teszi az embert mesterré. Az élet iskolájában e mesterséget igyekezzék minden fiatal tanító elsajátítani és higyjék meg kérem, hogy úgy társadalmi valamint tanító ügyesség terén az a tapasztalat és tudás az önálló és tágabb körű cselekvésnek megösmerése, begyakorlása és elsajátítása, mely a falusi iskolában eltöltött pár év alatt megszerezhető az egész életre kiható erővel bir. Gondolkodásra, szorgalomra és kutatásra serkenti a lelket, erősbiti az önérzetet s önmegbecsülést, okos és bölcs önmérsékletet és erős akaraterőt nevel, melyek a kifejlődő egyéni természet átalakulásában, annak megizmosodására feltétlenül szükséges kellékek. Összetartással, komoly és lankadatlan munkával, okos és bölcs de erélyes kitartással igyekezzünk ügyeink és törekvéseink sikerét előmozdítani és státusunk sokat hányt-vetett hajóját az . élet hullámaiban hátra maradt helyzetéből diadalmasan kiemelni. Egymás támogatása egymás kölcsönös szere- tete tartja fenn a társadalmat és ne feledjük, hogy kis dolgokban tudjuk megmutatni azt, mennyire vagyunk egymás becsülésére méltók. (Székelykeve.) Czáró János. A büntetésekről Vájjon puszta véletlen-e, vagy a korszellemből, a társadalom beteges hangulatából eredő szimptóma, hogy napjaink érdekességét, a pörösködés adja meg? Nem véletlen! A közelmúltban zajlottak le Olaszország, Francia meg Németország nagy pőréi és most nekünk jutott szerep a szomorú nevezetességéből. A bíróságok és rendőrségek statisztikájában a bűnügyek, vétségek, kihágások számadatai megdöbbentően nagyok. A társadalom minden osztálya, rétege pörösködik, keresi az igazat, a bíróságok előtt, gazdag és szegény, úr és paraszt, öreg és ifjú. De van egy fórum, a melyről senki tudomást nem vesz, a ki mégis ítél, biróskodik, ítélete jogerős és legtöbb esetben azonnal végre lesz hajtva. Ez a fórum — a katedra bírája — a tanító. Olyan bíróság ez, melynek az ítéletét megfellebbezni nem lehet, de nem is szokás. Pedig ezek az Ítéletek rendkívül fontosak. Ha a tanító ítél, az ítéletnek nem szabad az igazságtalan, vagy fölületes ítéletnek még látszatával sem bírni. Ma, férfi koromban is pirulva emlékezem vissza a 11 éves koromban kapott igazságtalan pofonra. De nem magam, nem is a pofon miatt pirulok, hanem főtisztelendő káplán úr miatt, ki azt a szeretet nevében kevés lelkiismerettel ugyan, de annál több sietséggel adta. Vigyázzon hát a tanító, ha ítél, ha büntet, hogy a gyermek a büntetés súlya alatt érezze az igazság súlyát, mert könnyebb az igazságtalanságot elszenvedni, mind ezt elfelejteni. A büntető jogászok sokat vitatkoztak a felett, hogy milyen legyen a büntetés: megtorló, vagy javító? A régi igazság szolgáltatás megtorló volt. A ki bűnt követett el, azt föltétlenül megbüntették, a bűntényt megtorolták. Ha lehetett ugyanazzal a mértékkel mértek vissza, ha nem: még szigorúbban. Azt mondták: „Szemet szemért, fogat fogért.“ Ha azonban a műveltség terjedésével, a tudományos vizsgálódás, különösen a szichologia fejlődésével a büntetéseket nem megtorláskép, hanem javító célzattal szabják meg. Ha a krimináliszikában ez a felfogás lesz uralkodó, ez maga után vonja a halál büntetés eltörlését is. De ez más lapra való! Térjünk vissza az iskolába, maradjunk az iskolai büntetéseknél. Hogy miként Ítélkezzék a tanító, azt egyes konkrét esetekben az ő igazság és jog érzéke fogja irányítani. Hogy nem ért hozzá, azt ne mondja senki; ma, mikor az esküdt bíráskodás hatásköri szélesítéséről beszélünk, senkinek jog és igazságérzetét a szakértelem hiánya miatt kétségbe vonnunk, nem lehet. A tanító igenis meg tudja bírálni, hogy bünős-e a kis vádlott, vagy nem ? Ez az első pont, itt kell először meg állani. Innen a büntetésig még hosszú út van. Hanem bűnös a vádlott, bűnös a vádló, azt kell büntetni. Ez rendkívül lényeges, és ebben el is tér az iskolai bíráskodás a polgáritól. Az alaptalanul, igazságtalanul vádaskodót meg kell büntetni a nélkül, hogy a felmentett ellene panaszt tenne. Ez a javító, nevelő tendenciájú büntetés természetéből folyik. A büntetés kiszabásánál is van külömbség. A jogászok ítélkezésének alapja a paragrafus, a tanító ítélkezését nem lehet paragrafusokba szorítani. Az, esetről esetre más. Nem csak a vétségtől függ, de függ elsősorban a gyermek korától érzelmi világától, érzékenységétől, szóval főképen — ideg- rendszerétől, továbbá intelligenciájától. Elvünk a büntetésnél az legyen, nein megtorlás, hanem javítás! Ne az elkövetett hibát büntessük és a gyereket, ne azért büntessünk, mert hibázott! a cél az: hogy többi ne kövessen el hasonlp hibát. (Budapest.) Kenessey Béla. Tanításunk főhibája a hajszolás. A „haladásiból. Irta: Mádai Mátyás. Vannak az életben események, melyek egy perez müvei és mégis felejthetlenek, az emlékezetből semmi által ki nem törölhetők. Ennek megfelelően vannak tanulók is, Isten kegyeltjei, kiknek minden szava, minden intézkedése felejthetetlen, a gyermekek, a tanulók emlékezetében örökre megmaradók. Vajha mindnyájan, mi tanítók, ily művészek, többet mondok, ily bűvészek lennénk! Mily könnyű volna akkor tanítani és tanulni egyaránt! De, miként az események sem mind oly természetűek, hogy egyszerre felejthetetlenné, örök emlékezetűvé válnak: úgy a tanulásban kitűnő művészek, jobban mondva, bűvészek, sem igen gyakoriak.
