Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-05-15 / 9. szám
6. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1908. május 15. sodrából annak a rövidlátó, lelketlen módszernek látása, amelyet nálunk a jövendő nemzedék nőnemű oktatóinak kiszemelése körül követnek. Tudvalevő, hogy jóllehet már báró Eötvös József hirdette, hogy akit az Isten megver, abból lészen iskolamester, az utóbbi években oiyan nagy számban léptek a nők tanítónői pályára, hogy lehetetlen őket mind elhelyezni és százával vannak állásnélküliek. A szellemi proletárság elterjedése nem kis veszélyt rejtvén magában, a bölcsek tanácskozni kezdtek, hogy miképp lehetne segíteni a bajon. Józan ember azt hinné, hogy ha tényleg túltermelést eredményeztek a tanitónőképzők, akkor egyszerűen be fogják zárni ezeket az iskolákat, vagy legalább is nagy részüket, és igy az adózó polgárság felszabadul az iskolafentartás költségei alól. De ne adj Isten 1 A bölcsek azt határozták, hogy jóllehet a tanitónőképzők fölösleges tanerőket nevelnek, az iskolák tovább is fenmaradnak, csak a tanulók számát fogják valamiképp csökkenteni. A józan ember ismét azt hinné, hogy ha arról van szó, hogy a tanulók számát apasztani kell, akkor a jelentkezők közül ki fogják válogatni a tanítónői pályára leginkább alkalmasakat. Naiv hit! Ha arról volna szó, hogy ki őrizze, gondozza a birkákat, teheneket, lovakat, akkor még helyén való lenne a feltevés, hogy a jelentkezők legjavát fogják kiválogatni, de ha gyermekeink oktatóiról van szó, akkor jó minden épkéz láb ember. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a tanítóképzőkbe való felvétel körül teljesen elhibázott rendszer uralkodik. Ha egy kitűnő eszü, arany kedélyű, de protekció nélküli szegény leány, aki bizonyára ambícióval élne tanítónői hivatalának, és egy úgynevezett jobb család elkényeztetett, mindennek inkább mint tanítónőnek való sarjadéka jelentkezik egyszerre felvételre, akkor bizonyára az utóbbit veszik fel, mert valami pártfogója, „kijárja“ neki az intézetbe való felvételt. Hogy azután milyen lesz a tanítónői anyag, hogy az a finyás természetű büszke kisasszonyka fog-e odaadólag mint egy másik anya bánni a gondjaira bízott apró népséggel, ahhoz senkinek semmi köze. Legkevesebb köze mindenesetre az adózó polgárságnak van, melynek pénzéből tartják fenn a képzőket. 1 etézi a bajt, hogy a közönség nincsen tájékozódva a képzőviszonyok felől. Herodotos szerint a régi perzsáknál a gyermekeket öt éves koruktól 20-ik éves korukig három dologra tanították: lovaglásra, ijjlövésre és igaz mondásra. Nálunk más a tanrend, de a régi perzsáknál nem fordulhatott elő, hogy az igazságot arcul csapva a tanítók félrevezessék a tanítványokat. Emlékszünk, hogy néhány évvel ezelőtt még a helybeli felsőbb leányiskola értesítőjében is olvastuk, hogy a felsőbb leányiskola képesít a tanítóképzőre, ami az adott viszonyok között hamisságszámba ment. Most már nem hirdeti a leányiskola a képzőt, de szerintünk még ez sem a helyes mód. A tanároknak tanárnőknek fel kellene világosítani a tanítványokat a képzőkbe való felvétel nehézségeiről és különösen arról, hogy nagy protekció nélkül kárba vész fáradságuk tanulási és majdan tanítási pályájuk megkezdése körül. Miután minden országban és igy nálunk is a szegény emberek vannak túlnyomó számban, bátran állíthatjuk, hogy a mai adórendszer mellett az állam által fentartott vagy segélyezett intézeteket tulajdonképen a szegény emberek adófilléreiből tartják fenn, vagy támogatják. Szomorú dolog ilyen körülmények között, hogy a tanitónőképzőkben a szegény nép pénze arra szolgál, hogy nagyobb részt úri családok csemetéi a szépet a hasznossal egybekötve eltölthessék bakfis éveiket és ha egy szegény, de minden tekintetben derék leány jelentkezik a felvételre, akkor talán megengedik, hogy a felvételi vizsgának csúfolt examenre jöjjön, de ott aztán kérlelhetetlenül elbukik, mert szegényke nem tudta, hogy nálunk csak a birkák és egyéb négylábú állatok őrzésére és gondozására szokták a legalkalmasabbakat kiválogatni, a gyermekekhez jó minden ép kéz-láb ember — ha protekciója van. Ez az öngyilkos rendszer természetesen csak azért állhat fenn, mert nálunk az „okos“ ember csak magánügyeivel foglalkozik és a ki esetleg közügyekkel is törődik, azt idealistának mondják ss szamárnak gondolják, mert nagyon is ráillik Goethe mondása: Wer dem Publikum arbeitet, ist ein armes Tier, Er quält sich ab, niemand dankt ihm dafür. I I ^ A rákosszentniihályi iskola. Több hónappal ezelőtt egy régebbi számunkban egy cikk jelent meg, mely jó akaratulag birálgatta a rákosszentniihályi iskola épületeit, zsúfoltságát, hiányos dologi felszereléseit. Örömmel értesítjük olvasóinkat, a hir Dr. Petri Mór kir. tanácsos ur, Pestvármegye agilis tanfelügyelőjének füleibe is eljutott, ki egy ízben az egyik s. tanfelügyelő által vizsgáltatta meg, a múlt hetekben pedig személyesen látogatta meg az iskolát. Mi sem természetesebb, hogy ezek után az ottani állapotok meg fognak változni, még pedig mindenek előnyére és örömére. Sőt mint hírlik, a jövő hetekben egy uj modorú iskolát kezdenek építeni Rákosszentmihályon. Mi, akik a gyengéket és hibákat ostorozzuk, férfias kötelességet teljesítünk, midőn a változott állapotokról is hirt adunk, nehogy azt hígyjék olvasóink, hogy ott még minden a régiben van. Az olasz asszonyok a vallústanitás ellen. Az olasz asszonyok több napon keresztül tanácskoztak Romában arról, hogy a vallást tanitsák-e tovább az olasz iskolákban, avagy kapcsolják azt ki a rendes tantárgyak közül. A kongresszuson igen sok anya és köztük több előkelő főúri asszony jelent meg. Olaszországban mindenki el el volt rá készülve, hogy a kongresszus a vallásnak az iskolában való további tanítása mellett fog dönteni és épen ezért óriási szenzációt keltett nemcsak Olaszországban, de Német- és Franciaországban is, hogy a legelső katholikus ország asszonyai a pápa székhelyén a vallástanitásnak az iskolából való kizárása mellett szavaztak. A Pest-Pilis-Solí-Kiskunvármegyei Általános Tanító-Egyesület központi választmánya Onody Gusztáv elnöklése mellett május 2-án, Budapesten, a Ferencz József,
