Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-05-15 / 9. szám
3. ÉVF. . ff NAGYBÁNYA, 1908. MÁJUS 51. 9. SZÁM. NEMZETI NÉPMŰVELÉS TAN- ES NEVELÉSÜGYI SZAKLAP. á =k s Á „ a» Minden, a lap szellemi részét íHető közleníe- nyék a felelős szerkesztő nevére Budapest,^* Aréna-ut 44. küldendők. . •* . , Megjelenik minden hó 15-én és 30-án. ELŐFIZETÉSI DÍJAK, mely a lap kiadójának: KOVÁCS GYULA könyves papirkereskedő czímére, Nagynányára küldendők: Egy évre . . . 6 K Félévre . , . 3 K. FELELŐS SZERKESZTŐ: VERNER JENŐ. Kéziratokat nem adunk vissza. Tiedemant kövessük! Kezdik fölismerni a gyermeket mondogatják sokan, a mióta Tiedeman Detre a marburgi egyetem tanára a tizennyolcadik század végén a saját gyermekein kezdte a gyermek tanulmányozást. Igaz, hogy eszméje csak a tizenkilencedik század derekán termékenyítette meg a pedagógusok fejét, mikor Spencer szintétikus filózófiája tisztázta a fejlődési elvek ragyogó törvényszerűségét és Darvin természettudományi alapon fejtette ki, az ember származását. Dacára annak, hogy Preyer Vilmos „Di Seele des Kindes“ munkája megjelent, nálunk általában a gyermeket még nem figyelik, jóllehet, hogy Nagy László, az egyik budapesti tanítóképző intézet igazgatója évek óta fáradhatatlanul foglalkozik Tiedemann eszméje népszerűsítésével. Az bizonyos: hogy minden apa, még inkább az anya szereti a gyermekeit. Falelkü ember volna az, a kire ha egy almapiros arcú baba mosolyog, meg ne indulna, szivében. A szülők ezernyi gondokban egy-egy édes sóhajban, az élet minden pompázó rózsáját, a boldogság mennyországát kívánják gyermekeiknek s az a fájdalom a legfelhősebb, a mikor a szülő gyermekeiért könyet ejt. . . De mi nem is ezt akarjuk cáfolni. Nekem is van kis fiam, a kit ha ölembe veszek, reá csókolom szeretetem minden tavaszát és jobban tombol bennem a fájdalom, mint a fákat döntő viharban a csattogó orkán, ha ennek a kis embernek baja van. A gyermek szeretete egyéni szeretet, a magunkét szeretjük, a máséval alig törődünk. Mondhatná valaki, hogy az angolok, nem imádják Primavera ünnepén szebben az élet virágját hintő tavaszt, mint a hogy a Gyermekvédő Liga útján az idén is áldoztak a gyermek jövőjének. Ám állanám a vitatkozást. Úgy vagyok meggyőződve, hogy a gyermek mentés jövőjének gondolata még nem általános, mindössze divatszerü az érdeklődés, a melyben minden altruisztikus hajlandóságú, avagy a gyűjtő hölgyek kedvéért magát meg- pumpolni engedő egyén, leadja a maga pár hatosát, vagy koronáját, a jótékony célra. A gyermeket szeretik-e ott, a hol az „egyke“ a pestis gyorsaságával terjed? Szeretik-e ott a gyermeket, a hol padozatlan viskó iskolaszobába beterelnek száz számra gyerekeket, a hol tüdőt sorvasztó levegőben, a sárkemence poklot izzadó gőzében ülnek nap-nap mellett? Szeretik-e ott a gyermeket, a hol a szegény gyermek nem tanulhat, mert nincs pénze tandíjra? A helyüket megtalálni nem tudó improduktív álmodozók tülekednek a pályákon, a kiket gyermekkorukban nem irányítottak, hanem rendőri önkénynyel valamelyes pályára reá erőszakoltak. Ez nem a gyermekszeretete, nem a gyermek jövőjével való gondoskodás. Az, hogy olyan takaros summát mutat ki a Gyermekvédő Liga gyűjtése, nekünk is jól esik, de úgy volna az jó, ha az érdeklődés ne csak egy-két napra szólna. Az volna a gyermekkel való foglalkozás nagyszerűsége, ha minden szülő tudná, hogy milyen irányba terelje az egyéniség amorf ködébe burkolózott életbimbót. Amerikában társadalmi alapon már megérett és egészséges gyermektanulmányozás ismeri a gyermeki élet minden titkát, a vágyak sejtéseit, a logikát, az ösztönszerü kívánságokat, a gyermek örömét és fájdalmát. Amerika tanítói tudományosan képzett, fegyelmezett elmék és ott ez alapon széleskörben, ma már általánossá; lett a gyermek megfigyelése, a vele való foglalkozása. Mi még mindég ott tartunk, hogy a dirib-darab térkép helyett évekig egy új térképet kunyorálunk, kihívjuk a plébános, vagy az észben elmaradt, de
