Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-03-15 / 5. szám
1908. március 15. NEMZETI NÉPMŰVELÉS. 3. Okos intézkedésekkel és egészséges szervezettel ezen változtatni kell. Az elfogult kislelküség, az ingadozó tétovázás és a tettnek folytonosan máról-holnapra halasztása itt ép oly kevéssé helyén való, mint a mily kevéssé szolgálja ügyünket a hangzatos jelszavak tartalom nélküli kultusza. A tanítói kar szervezete ma is az, a mi negyven évvel ez előtt volt. Egyéni érvényesülésünk, előléptetésünk és haladásunk nem az individuális tehetségtől, az intelligenciától, a szorgalomtól, avagy a szolgálati éveinktől függ, hanem attól, hogy „in herbis, verbis lapidibus“ ki miként tud alkalmazkodni és az emberi gyarlóságokból eredő irigység, kishitűség, rosszakarat, gonoszság és bosszúvágy káros behatásai ellen védekezni. Ezekből kifolyólag, ámbár nem új, sőt ellenkezőleg folytonosan hangoztatott kívánságunk: a tanítói szolgálati pragmatika elkészítése s mi előbbi életbeléptetése. Legyen megadva a mód mindenkinek arra, hogy tehetsége, szorgalma és munkabírása szerint érvényesülhessen és az emelkedés fokozataiban előléphessen. S a midőn a tanító is elfoglalja majd a nemes hivatása és nehéz munkája után őt jogosan megillető helyet a társadalomban, haladása és előmenetele pedig nem gyarló emberi indulatoktól és személyek kegyeinek lealázó hajszolásától függ, akkor e pályára is magasabb kvalifikációval biró egyének lépnek, kik a pálya fényét, köz- becsülését és tiszteletét, a tudás inteligenciájával s az önérzetes ember ambíciójával fogják bearanyozni. De ma amidőn talaj nincs a lábunk alatt, a jövő semmivel sem biztat, ugyan miféle égi delejes erő vonzaná az embereket ide! Hiszen vannak más életpályánk is, hol tudás és szorgalommal, kevesebb kockázat és felelősség mellett többre lehet vinni. Sőt vannak olyanok is, melyeken egy órai bukfencezés, kacagtató arcfin- toritás, jól sikerült lábremegtetés és a nagyérdemű közönségnek sokszor fazék hangokkal való gyönyörködtetéséért ezreket kapnak az illető „művész“ nők és urak. A tanítás igazi művészet, ha művésze életet önt bele. Ez nem tűri meg a vásári tapsot, mert az iskola csak az igazi tanítók kezén él. Legyen tehát a tanítói pályán is emelkedő rangfokozat és pedig: 1) Minden 10 évi szolgálati idővel biró tanító és tanítónő kapja meg a „főtanitói“ címet és jelleget törzsfizetésen kiviil eső évi 200 kor. fizetéstöbblettel. (Így tervezik a fővárosban is. A szerk.) 2) A 15 évi szolgálati időt eltöltött tanító és tanítónő a „címzetes igazgatói“ rangfokozatba jusson, évi 300 kor. fizetés emelkedéssel. 3) A 25 éves szolgálati időt eltöltött tanító és tanítónő pedig az „iskolai tanácsosi“ címet és jelleget nyerje el és azzal 400 kor. évi fizetés emelkedés járuljon. Tényleges igazgatókul és min. iskolalátogatókul csak az igazgatói rangfokozatban levő kiváló egyének neveztessenek ki. A tanfelügyelői állás szakvizsgához köttessék. Tanfelügyelőkké és segéd tanfelügyelőkké csak e vizsgát kiállott és a tanítói pályán gyakorlati idővel biró egyének neveztessenek ki. Végezetül pedig, a minisztériumban tanítók számára több állás biztositassék. Ezen óhajunk elnyerésében mi a nehéz gazdasági viszonyok között is, nem az anyagi előnyt keressük, hanem keressük a tanítói pályát megillető fénynek és a nemzeti fejlődésre fontos kihatással biró munkánknak nyílt honorálását és elös- merését. A tanügyi pálya legyen a tanügyi embereké és ne engedje a felsőbb kormányzat jó indulata, hogy a kultuszminisztérium diszess palotájának a közoktatási ügyek számára fentartott bejáratánál a „Népoktatás“ fényes betűi helyett Bante: Divina infernáliájának jól ösmert szavai „Lasciate ogni speranza ovi eh’ entrate“ kerüljenek. (Székelykeve.) Czáró János. A tisztaságról. Irta: Rubenescu Auguszta. Kiben nem ébresztett undort, vagy szánalmat valamely züllött külsejű, piszkos, elhanyagolt gyermek? Az utcán kóborló vagy a házakban kéregető gyermekek között olykor valósággal elrémitő példányait látjuk a szenyben élő ember- palántáknak. Boglyas fejüket hónapszámra nem simítja le fésű; kezük, lábuk, meg a rongyok között didergő testük pedig kiáltó bizonyítéka annak, hogy milyen ellenséges viszonyban állnak vízzel és szappannal. Elgondolni is szörnyűség, hogy a szennynek micsoda fertőjéből szabadultak ki az utcára ezek a szegény gyermekek, akik reám mindig olyan benyomást gyakorolnak, mint egy- egy gazdátlan, kivert kutya, amelynek sovány bordáihoz sár és tüskés bogáncs tapad. Hol a szerető anyai kéz, mely kisimítja az összegubancolt fejecskét és megmosdassa az elkényszeredett kis testet? Az anyai kéz rabszolga munkában sebesedik és a pihenés kevésszámú óráiban talán pálinkás bütyköst szorongat. A megkérgesedett vagy elállatiasodott szülő terhes koloncnak tartja gyermekét, akit közönyével vagy kegyetlenségével az utcára kerget. Ámde nemcsak az utca gyermekei között találunk ilyen szennyfertőben élő gyermeket. Mi tanitók nagyon jól ismerjük azokat a ruhának csúfolt rongyokba burkolt gyermekeket, akiknek a hidegtől pirosra csípett lába lyukas és talpatlan cipőből kandikál elő. A vérszegény arcokon néha a harmadnap előtti ebéd maradványai száradnak, mig a maszatos tenyerek irkán és könyvön hagyják ékes nyomaikat. És ha a fésületlen fej lakói sivalkodni tudnának, akkor némelyik közülök egy számlálatlan tagú zenekart hordoz állandóan magával, amelyből pazarul jutott jobb- és baloldali szomszédainak is. Ezek a legszomorubb példányok, de azért senki se higyje, hogy kevesen vannak. Azonkívül nagyszámban találhatunk olyan gyermekeket is, kiknek arca és kézfeje fányesre van ugyan mosdatva, de a fül és a nyak színéből, továbbá a tiszta kötény alá rejtett piszkos ruhácskából szomorú következtetéseket lehet vonni az alsó ruházatra és a többi fedett részre. Ilyen kétes tisztaságú kis boldogtalant elég szép számban lehet találni az u. n. értelmiségi osztály gyermekei között is. Egy ízben, mikor a tisztaságról beszélgettem növendékeimmel, éppen egy ilyen gyermek jelentette nagy büszkén: Engem mindig enged a mamám fürödni, ha a cseléd ráér füröszteni.
