Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)

1908-03-15 / 5. szám

4. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1908. március 15. De a mint szemmellátható volt, a cseléd ritkán ért rá; máskülönben megüzentem volna neki, hogy vegye gondjaiba a hosszúra nyúlt gyászos körmöcskéket és indítson irtóhábo- rut a szallagbóbitás konty lakbért nem fizető lakóinak is. Hogy nem szivderitő és lélekemelő látvány egy szenny­ben szinte úszó gyermek, az könnyen elképzelhető. De nem­csak látványnak kellemetlen és szomorú, hanem a testi és ruházatbeli tisztátlanság igen gyakran kiindulási pontja és az előkészítője a lelki züllésnek is, mert nagyon könnyen meg­állapítható, hogy a züllött külsejű gyermek züllött érzésű és gondolkozásu környezetből szabadul az utcára vagy az isko­lába. Az ilyen elavult gyermek szülei és hozzátartozói meg­rögzött alkoholisták, munkában csavargók vagy esetleg bűn­tettesek, mig az értelmiségi osztályhoz tartozó elhanyagolt külsejű gyermek szinte eleven plakátja a szülők rendetlen vagy könnyelmű életmódjának. (Folytatjuk). Az asszonyoknak akkor vannak sok gondolatai, ha hallgatnak. Rendeletet kérünk. — Levél a Szerkesztőhöz. — Igentisztelt Szerkesztő Úr! Hiszem, hogy szerkesztő úr, ki a tanítóság ügyét b. lap­jában oly önzetlenül kartársi szeretettel szolgálja, az én leve­lemnek is helyet ad b. lapjában, mert írásom a tanítóság érdekét szolgálja. Szerkesztő úr tudja azt, hogy a vidéki tanítóság a heti szünnapot arra használja föl, hogy a közeli városban szük­ségleteit beszerezze, hivatalos ügyes-bajos dolgát a vármegye székhelyén elintézze. Más napokon a tanítóságnak nincs ideje arra, hogy az iskolát ott hagyja, bemehessen a városba, de meg pénze sincs ahhoz, hogy a hét másnapjain is utazzék, költekezzék. A mi vármegyénknek megvan az a nagy hátránya is, hogy a mig a vármegye székhelyét érjük, 50 kim. utat kell tennünk tengelyen, a mi jókora summát emészt föl. Ha most már a tanító azért megy be a városba, hogy a kir. tanfelü­gyelővel személyesen értekezzék és megtéve a fárasztó, a költ­séges utat, a városban azzal fogadják, hogy a tanfelügyelő úr nincs otthon, az ember elölről kezdheti megint kitéve ma­gát annak a bizonytalanságnak, hogy a tanfelügyelő otthon nem léte miatt, a tanitó nem intézheti el sok életbe vágó ügyét. Szerintem, méltánylandó és jogos kérelem az, melyet ime nyilvánosan a miniszterhez intézek. Rendelje a miniszter a tanfelügyelőknek, hogy a hét valamelyik meghatározott nap­jait és idejében tartoznak kihallgatási órákat tartani. Ezzel a tanítók érdekeit is kielégítik, a tanfelügyelők is sok-sok kilincselő emberektől megszabadulnak, a kik a hiva­tali órák alatt, sokszor épen akkor kopogtatnak, mikor a tan- felügyelő fontos előterjesztéseken dolgozik. Az igy elrendelt fogadási napon a tanfelügyelő nem | szerezhetne vidéki utazásokat, iskolalátogatásokat, az ember tudná bizonyosan, hogy nem keresi hiába. Ez volna az én kérésem, kérem szerkesztő urat, adjon helyet neki kedvelt lapunkban, a „Nemzeti Népművelésiben. Tisztelettel Horváth Gyula tanitó. * A legkevesebb, a mit a miniszter a kérés teljesítésével a tanítóság érdekében tehet. Csupán abban van némi aggá­lyunk, hogy az igy elrendelt fogadási napot itt-ott valami parádés audrénciának fújnak föl. Eléggé pór szerűen nagy ez a minisztériumban, kár volna a tanfelügyelőt a tanítótól elválasztani a birokratikus copffal. Ha azonban a tanfelügye­lők átlátják, hogy nem értük van a rendelet, hanem a tanítók érdekeiért, Horváth Gyula kollégánk kérelmét pártoljuk. A szerk. hírek. Haladás. Ezen a címen Czobor Ottó az aradi tanítói testület egyik szorgalmas, tehetséges és jó tollú tagja, havi tanügyi folyó iratot szerkeszt Mint a lap cime mutatja a szer­kesztő is a modern kornok valóban ügyes cikekkel telíti meg érdekes lapját. Mutatóban Rubunescú Augúszta a régen ismert kedves írónő irt egy szép magyarságú cikket, melynek minden sora csupa báj. Olvassák el lapunk olvasói is, bizonyára gyö­nyörködnek benne. Gárdonyi Géza és a tanítói pálya. Egyik fővárosi lap munkatársa felkereste a magyar irodalom e büszkeségét egri otthonában. Leírva egyszerű életét, kérdést intézett hozzá, hogy miképen lett íróvá. Véletlen-e, vagy öntudatosan készült hivatásra? — A véletlennek — felelte — bizonyára nagy része van benne, hogy úgy lett. Tanítónak készültem és az is voltam, nyomorúságos viszonyok között, három esztende­ig, akkor következett be az első véletlen, amely uj hivatásom felé vitt. Addig csak azon zúgolódtam, hogy a tanítás mind­össze öt hónapig tart, akkor a libalegeltetés szezonja véget a tanévnek, de aztán olyasvalami történt velem, ami más irányba terelte a zúgolódásomat. Egy kis veszprémi faluban voltam akkor tanitó. Együtt laktam az anyámmal és nagyon, nagyon szegények voltunk. Bekopogtatott hozzánk egy kol­dus és alamizsnát kért. Odaszóltam az anyámnak adjon egy krajcárt. Az anyám keresgélt mindenfelé de nem talált pénzt és most ő szólt nekem, adjak pénzt a koldusnak. De én is hasztalan kutattam az erszényemben, meg a zsebemben: egy veszekedett krajcárt se találttam. A koldusnak erre kenyérha­jat adtunk, de amikor magamra maradtam az anyámmal, ak­kor megmondtam neki, hogy ez szégyen gyalázat, ez nem tarthat igy továb, tanitó vagyok és az egész házamban egy krajcárunk sincs. Változtatni kell a dolgon, nem leszek to­vább tanitó. Ha akkor csak egy krajcárt is tudtam volna ad­ni annak a koldusnak, talán megelégedettséget érzek és nem j jut eszembe zúgolódni. De hogy e percben még a koldusnál I is nyomorúságosabb voltam, az felázitott és azt hiszem, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents