Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-02-15 / 3. szám
NEMZETI NÉPMŰVELÉS. 5. 1908. február 15. hogy az emberiség fejlődése megfelel ezen fokozatoknak, de ha a gyermeket is ilyen anyaggal akarjuk emberré nevelni, úgy a neveléstudomány egyik elvitázhatlan igazságável jutunk ellentétbe, tudniillik azzok, hogy a közelebbről a távolabbra kell haladni. Mit jelent a kulturhistóriai fokok keresztülvitele ? Azt, hogy az elemi iskola legalsó tagozataiban olyan mesét vegyünk középpontnak, mely igaz, hogy egyszerű életviszonyokból indul ki, de sok ezer év előtt történt és a mai kul- turgyermek előtt elképzelhetetlen. Ha a pátriárkák történetét tanuljuk előbb, mintsem a magyar hősmondákat, az épp oly hibás, mintha Palesztina földrajzát előbb tanitanók, mint a szülőföldét. Igaz, hogy e fokozatok szerint fejlődött a nép gyermdk- korától máig, de azon népeknek ezen anyag nem studium, hanei.i az élet volt, nem mese hanem valóság, mig a mai gyermeknek sokkal nehezebb megmagyarázni azon egyszerű életviszonyokat, midőn az ember még fegyver fegyvertelen létében bírókra kelt a vadállatokkal, mint a mai összetettét, melyben él és melynek jelenségeit napról-napra látja. Egy pesti gyerekkel jobban megértetjük a modern kényelmes kőházat Polyphemos barlangjánál, de a falusi gyermek is jobban el tudja képzelni a vályogból épült házat azon sátoroknál, melyeket ősapáink építettek. Kétségtelen az, hogy a múltakban sok a tanulság; ezt ismerni a jelen megértésére szükséges, de nem történhetik-e ez a későbbi fokon, midőn nagyobb a képzelő és kritikai erő!? Ki merné állítani, hogy a próféták kora olyan egyszerű, vagy hogy az apostolok küldetését meg tudja érteni azon gyermek, ki még a négy alapműveleten sincs igen túl ? Nem is szólva a vallástannak dogmatikai részéről, melyet kritizálni nem áll feladatomban. Rózsa Ignác. A vasadi iskola bukása. Októberben hirt adtunk arról, hogy Vasadon a tanyai ■atyafiak mennyire megszomjaztak a tudományra. Mivel sem az állam, sem a község nem állított nekik iskolát, álliti ■*ttak ök maguk, abba „fogadtak“ tanítót. Az iskola berendezése emlékeztetett a török hódoltság tanügyi állapotaira. Két szobás tanyai ház, középen a konyha, jobbról a tanító úr lakása boglyakemencével, balról a tanterem vaskályhával. Tandíj: minden gyerek hoz a tanítónak fizetésképen havonta egy forintot, s naponta 2 drb fát, egyiket az iskola, másikat a tanító lakásának fűtésére. Azonkívül mindennap más síiilő küldött a tanítónak ebédet, a miből a vacsora is kitehet . Eleinte vidáman élt a vasadi kolléga. Volt 40—50 í init- ványa. Ősszel szüret, később disznóölés. De az aran uezi napok véget értek, a mi vállalkozó szellemű kollegánk i ir.es többé Vasadon. Az iskolát megölték, meghalt, végleg k idla lelkét január 10.-én. Megölte őt a kemény téli hideg és a — konkurrencia. A szomszéd pusztán van egy kovács mes- | tereraber, ki így télen, mint ő mondja: „ráérő félben van.“ Egy fogfájós, álmatlan éjszakán megszületett az eszme, s másnap a kvitel. A kovácsmester úr is iskolát nyitott. Olcsót és népszerűt. Elengedte az ebédet, a forintnyi tandijat leszállította felére, a 2 drb fából is elengedett egyet. Ami ezután következett, az a vasadi iskolára nagyon szomorú. A hogy a zuz- marás januári napokon némán, csöndesen szállingóztak a hópelyhek a vasadi tanyák közt, oly csöndesen szállingóztak a diákok is az új iskolába. Megfogyatkoztak az ebédek, a forintocskák és a darab fák, elszöktek a tanítványok, végül a tanító is. Most ott áll a vasadi iskola néptelenül, elhagyatottan. Megölte a konkurrencia. Mindez Magyarországon a főváros tőszomszédságában. Még megérjük, hogy a kovácsmestert is kiszorítják. Hátha a vasadi gyepmester is válalkozik a tanítás feladatára! \ Kenessey Béla. jogtalanságunk. Kár, hogy a tantestületeteket nem ruházták fel olyan jogokkal, amelyekkel az iskola ügyét védhessék. Sok olyan dolog adja elő magát, amelyet a tantestület megvédelmezhetne, ha bizonyos intézkedési jogkörrel biztosíthatná a tanítás menetét. így példára hivatkozva említem meg azon esetet, amelyet közvetlen tapasztalatból ítélek meg s melyet veszélyesnek és megnem engedhetőnek tartok. Honnét, honnét nem, valahonnan községünkbe vetődött egy karmester s itt tanyát ütve, bandát toborzott. A bandát iskolás gyerekekből állította össze, akiket estióráiban 10—11 óráig is, nagy buzgalommal tanít. Persze a gyerekek nagy örömmel járnak az órákra, mert örülnek, a kis katona ruhának, a sarkantyus csizmának amelyekkel biztatják. De azt tapasztalom, hogy azóta az én gyermekeim hanyagok, álmosan hallgatják előadásomat és látom, hogy az a éjjeli fenmaradás fejlődésükre semmikép nincs jó befolyással. Már most azt szeretném én tudni, hogy az a karmester honnét kapott arranézve engedel- met, hogy bandáját iskolás gyerekekből állítsa össze? (Erre mi is kiváncsiak volnánk. A szerk.) Olyan helyre kell még ez, ahol 2—3 hónapig betegség miatt szünetelt a tanítás. És vájjon ilyen esetekkel, vagy ehhez hasonlókkal számot vet-e a kir. tanfelügyelő úr iskolalátogatások idején? (Embere válogatja, de alig hisszük, hogy erre a körülményre a tanfelügyelők különös tekintettel lennének. A szerk.) Állíthatom, hogy ez az eredményben csappanást, a tanítónak fáradságosabb munkát okoz. (Ugyan kitörődik ezzel minálunk? A szerk.) És veszélyesnek tartom, hogy 11. III. elemi iskolás gyerek éjszakának idején tanuljon, tanuljon olyan dolgot, amelyhez szellemi és fizikai erő szükséges. (A gyermekvédelem is papiros alkotás. A jövő nagy Magyarországról mindenütt beszélnek, de a valóságban mit se törődnek a gyermekkel. A szerk.) Nem-e jó lenne ilyen esetekben a tantestület észrevételét kikérni, amely testület az idejét, de azon időpontot is meghatározná, amelyen a karmester úr is érvényesíthetné nagyon-nagy buzgalmát ? Verner Sándor. A NEMZETI NÉPMŰVELÉS PANASZKÖNYVE.
