Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-02-15 / 3. szám
NEMZETI NÉPMŰVELÉS. 3. 1908. február 15. Láttam, sokat láttam. Több iskoláknál eltöltött 14 éves múlt tapasztalata áll a hátam mögött. Ezen idő alatt sokat küzdöttem és a közszereplés hullámveréseiben sok keserű csalódást értem már el. Láttam a szerencsés zodiákumban születtek emelkedését s az önerejére hagyatott érd_m, tehetetlen és soha célt nem érő vergődését. Láttam az életben a dühöngő nepotizmust s a protekciót, mely a szinekurákat termeli és a szorgalmas munkást, az érdemet s a tehetséges erőt háttérbe szorítja és elfordultam e kiáltó igazságtalanságtól 1 Tehát ne csüggedjünk!? Figyelemmel kisértem a „Hivatalos Lapból“ szóló rovatokat is. Mit mondjak erről 1 ? Nem egy esetet tartok jegyzékbe foglalva. Ám de hagyjuk, hiszen mindnnki tudja, hogy: „a közép iskolával biró városhelyeken levő áll, elemi iskoláknál üresedésben jövő tanítói állások betöltésénél a családos áll. tanítók más pályázókkal szemben előnyben részesülnek.“ Ilyen városi helyeken ma már mind, nős és családos emberek működnek! A falvakban pedig, óh, a falvakban egytől- egyig jóreményü fiatal emberek vannak. És ha mégis, olyanok is akadnának mint én, kik a várostóli távolság unk és a szerény megélhetésre is alig elégséges fizetésük miatt, gyermekeiket nem képesek neveltetni és ezeknek jövő- jiikrőli aggódás nap-nap mellett gyötri apai szivöket, hát ennek is csak maguk az okai; mert maguk az okai ugyebár, hogy nem birtak olyan befolyásos mecénással, ki oda segítette volna őket! Hát, még se csüggedjünk ! ? De menjünk tovább. Nincs egyetlen társadalmi rend, nincs osztály, nincs fungáló életpálya, mely „gondnokság“ alá volna rendelve, csak a tanítói pálya van eképen megalázva. Pedig éppen a tanítói pálya az, mely hivatva van önnállóan gondolkodni tudó és cselekvő képességgel biró nemzedéket nevelni. Már pedig, hogyan nevelheti nagykorúságra az ifjúságot olyan ember, aki önön magát sem érezheti nagykorúnak s függetlennek! Avagy talán olyannak érezheti-e magár az, akinek hátán : pap, tanfelügyelő, igazgató, gondnoksági elnök és a „bocskoros felügyelet“ minden tagja, járási szakfelügyelő, hivatalos lapok szerkesztői, a falusi biró, jegyző, a főszolgabíró, valamint az Isten tudja még hány féle felügyelő és néporgánum taposhat! ? Ugye, ne csüggedjünk! ? No még egyet. Bármely pályán működő egyénnek, ha szorgalma és tehetsége van hozzá, biztosítva van a haladása és az előléptetése. A jövő reményében küzd a jelen tisztviselője s a jelen keserveit bár enyhíti a jövőben vetett hite. De a mi keserveinket a jövőnek milyen rózsás reményei enyhíthetik!? A mi pályánkon nincs avange, nincs csillaghullás. A tanító „csak tanító“ marad 40 évi szolgálata után is. Sem cim, sem rangfokozatban nem emelkedhetünk. Már pedig, ha más téren megkívánják tőlünk, hogy lépést tartsunk a kor szellemével, erről sem mondhatunk le. Avagy nem-e iróniája a sorsnak, hogy a most kinevezett min. iskolalátogatók nagy része is dr.-okból került ki! Mintha bizony a tanítóság között nem volna erre elég alkalmas egyén. És ezeket látva, ne csüggedjünk! ? Az emelkedésnek, az előléptetésnek biztos tudata serkenti az ambíciót, fokozza a munkakedvet és a kitartást. Az elért cim és rangfokozat pedig a társadalomban öregbiti a tekintélyt s az önmegbecsülést. A tanítóság megelégedettségétől népek, nemzetek sorsa függ; s mivel ők nem csupán gépies munkát végeznek, működésükhöz a lelki elégedettség is szükséges. Ez az elégedetség pedig nincs meg és ezt siratja öntudatlanul bár „Dunántúli tanító“ is, midőn azt mondja, hogy: „véleményünknek egy-egy ártatlan kifejezésben sem merünk kifejezést adni!“ És még ő biztat, hogy: „ne csüggedjünk!“ Hát hiszen nem is csüggedünk édes jó kollegám. Dolgozunk és ha Isten is úgy akarja felfogjuk rázni azt a buta közönyt lethorgikus álmából. Ám ez nem megy könnyen, mert a tanítóság mai álmodozását és érthetetlen közönyét nem lehet a reforner puskaporával felrobbantani, sok csákánynak kell dolgozni és sok nemzedéken átal De már virradni kezd, azt látom az ön cilkkéből is. Örvendek ennek, mert amidőn az ébredés hajnal hasadása ráveti fénysugarát tanügyünk egére, akkor „ott lesz a tanító megbecsülése is.“ De csak akkor, addig pedig semmi, modern semmi, csak a csökönyösség örök jelvénye a copf! De amidőn önök: sokszor olyan helyzetben vannak, hogy érzelmeik ellenére is tömjénezniök kell a hatalmasoknak — értem én, kiket ért ön a hatalmasok alatt s abból, hogy becses nevét sem merte cikke alá írni, kettőt teszek egy ellen, hogy ön felekezeti tanító — azt csak magukra vessék jó uram. (Nagyon igaz. A szerk.) Mert tudniok kellene már, hogy az önérzetes emberrel szemben minden „hatalom“ tartózkodó és figyelmes szokott lenni, ám de az önkéntes szolgát tartózkodás nélkül alázzák meg. Ne értse félre kérem soraimat. Isten látja jó lelkemet, hogy távol áll tőlem a megbántásnak még az árnyéka is. Ösmernek már engem, nem új ember vagyok önök előtt és amit mondandó vagyok, az csak az önbizalom és önmegbecsülés felébresztésére szolgáljon. Egy régi jó példaszó jut eszembe, mely azt mondja: „Ép testben ész erő, éltet véget és nemzetet. Tehetetlenség és nyávoság testvérek.“ Én jól tudom azt, hogy a tehetség mint az erő meg van kartársainkban, de, — és ha ez a de nem volna! — Két motívumot figyelmen kívül hagyni nem lehet. Az egyik a vallási, avagy nemzetiségi szaparistikus érzelmek rugója, mely befolyásolja az egyöntetű cselekvő képesség kifejtését; a másik pedig az önérzet s az önerőben való bizalom hiánya. Ez pedig öreg hiba. Álhitből, félelemből, téves lojalitásból és ok nélkül nem szabad ám az embernek bábokká alakulni, mert hiszen igy életünk hasonló lesz a csigáéhoz, már pedig a csiga tudjuk, hogy összehúzza magát, azután nyújtózkodik egyet és ezzel egy csigalépéssel odább ér. Minden csuszó-mászó igy változtatja a helyét. De igy nem fogunk célt érni soha! Higyjék meg kérem, hogy a mai világban egy-egy helyen alkalmazott vaskos gorombaság, némelykor többet ér minden szerénységnél. Nekünk pedig, magunk között, az összetartásra, a kölcsönös kollegiális szeretetre, az egymás támogatására és megbecsülésére ma talán nagyobb szükségünk van mint valaha,
