Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-03-15 / 5. szám
4 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. márczius 15. sorompóba mind a 30 ezeren s követeljétek jogaitokat! Hogy is harsogta Petőfi ? Rabok legyünk, vagy szabadok, Ez a kérdés, válasszatok ! Rajtatok áll, melyiket válasszátok! Tolihegyi. Levél Bedőházy dános országgyűlési képviselő úrhoz. Igen tiszteli Képviselő Úr! A t. Ház közoktatásügyi bizottságának f. évi február hó 26-án tartott ülésén Ön, igen tisztelt Képviselő úr, mint »az állami elemi tanítók illetményeinek szabályozásáról és az állami népiskolák helyi felügyeletéről szóló törvényjavaslata előadója a következő kijelentést tette: »A tanítók elégedetlenségi mozgalma tulajdonképpen politikai mozgalom, a mai kormány ellen és a mai rendszer ellen, amiért ezekre a mozgalmakra különös súlyt nem is szabad helyezni.« Igen tisztelt Képviselő úr! Ha fent idézett állítása, melynek czélja az volt, hogy a kenyérért küzdő tanítóságot és a tanítóság tagjainak azon részét, akik a »bérharcz« aktiv munkásai, az ország közvéleménye előtt megbélyegezze és a közvéleménynek a tanítóság felé fordult jóindulatát, szimpátiáját megfojtsa, — mondom, ha állításában csak egy szemernyi igazság is volna, nem foglalkoznánk vele, mert a bűnösnek hallgatás a helye. Nem találok hamarjában alkalmas szavakat, melyekkel méltóképpen visszaútasíthatnám az Ön kijelentését. Mert, édes Uram, mégis csak nagyfokú — hogy sokat ne mondjunk — tudatlanság kell ahhoz, hogy egy, magát Kossuth-pártinak valló, népképviselő azt merje mondani, hogy a magyar tanítóság »bérharcz« mozgalma »politikai mozgalom a mai rendszer ellen.« Ugyancsak, kérem, tekintsen vissza a rég- és a közelmúltba s ha igazságérzete felül tud emelkedhetni elfogúltságán (erősebb kifejezést nem akarok használni!), akkor be fogja látni, hogy a tanítóság nem volt méltó megbélyegző kijelentésére. Mert — gondolkozzék csak i. t. Képviselő úr és eszébe fog jutni, — hogy künn a perifériákon nem azok a »gonosz, szo- czialista tanítók« voltak-e leglelkesebb katonái az ellenzéki pártoknak és különösen a 48-as Kossuth-pártnak ! ? Nem a tanítóság volt-e mindig vezére az ellenzéki választópolgárságnak; nem a tanítóság volt-e a »főbűnös« abban, hogy a mai rendszer hatalomra jutott; nem a tanítóság segítette-e mandátumhoz Önnel együtt mindazokat, akik ma a t. Ház többségét képezik; nem a tanítóság oroszláni’és2e-e az, hogy a szabadelvüpárt jól megásott (és azt is ki ásta meg ?) sírjába jutott; nem a tanítóság, az a nyomorral küzdő, mellőzött, elbolondított, becsapott tanítóság volt-e az a testület, amely kereken visszaútasí- totta a darabontok által feléje nyújtott kezet . . . ?? Gondolkozzék csak egy piczikét, édes, nagy jó Uram, hívja segítségül igazságérzetét (mert igazságérzetnek még a leggonoszabb emberi szívben is van egy szikrája!) és el fogja ismerni, hogy méltatlanúl bántalmazta, méltallanúl bélyegezte meg a magyar tanítóságot! És ha elismeri, hogy tévedett, mert el kell ismernie, akkor jellemes férfiúhoz, úriemberhez illő becsületességgel vonja vissza állítását és fejezze ki sajnálkozását afelett, hogy a magyar tanítóságot méltatlanul megbántotta! Ezt kívánja Öntől, igen tisztelt Képviselő úr, e lap szerkesztőségének és a magyar tanítóságnak nevében igaz tisztelője: Tóth Aladár néptanító. Ne várjanak mindent az államtól. — Üzenet Majlátli József gróf urnák. — Lapunk 4-ik számában megemlékeztünk az 1907. évi költségvetésnek a főrendiházban való tárgyalásáról s ennek kapcsán leszögeztük Majláth József gróf urnák — aki a tanítók fizetésrendezéseért a kultuszminisztert üdvözölni kegyes volt — azon nyilatkozatát, hogy a hivatalnokokat arra kell szoktatni, hogy a saját erejükből is fogjanak valamihez s ne várjanak mindent az államtól. Miután a gróf úr ezen nyilatkozatát a tanítók fizetés- rendezéséhez való hozzászólása kapcsán tette, természetszerűleg mimagunkra, tanítókra vonatkozólag is kell értenünk a »hivatalnokok« kifejezést s így a gróf úr nekünk, tanítóknak is az orrunk alá adta, hogy: ha nem vagytok megelégedve a fizetésrendezéssel, hát fogjatok a saját erőtökből is valamihez! Igen, ezt üzente nekünk, tanítóknak a nemes gróf! Hanem már most: Igen tisztelt Gróf Űr! Mi, tanítók, Önnek a legnagyobb elismeréssel fogunk adózni, ha kezünkbe adja annak a titkos zárú ajtónak a kulcsát, amely megnyitja nékünk annak a valaminek az útját, amely lehetővé fogja nekünk tenni azt, hogy ne várjunk mindent az államtól. Azonban jöjjünk ezzel a »mznden«-nel tisztába. Mi is az a minden ? Semmi egyéb, mint azon — az általunk, tanítók által követelt és a legminimálisabb mértékben felállított — fizetés megadása, melyet tőlünk a mostani, »nemzeti« kormány is megtagadott. Mi tehát nem »mindent«, hanem a mai viszonyoknak megfelelő tisztességes fizetést várunk a kormánytól. Ami pedig a dolog másik oldalát illeti, hogy mi is fogjunk valamihez a magunk erejéből, hát ez oly kijelentés volt a gróf úrtól, hogy ha egy kissé gondolkozott volna a dolog felett, bizonyára nem tette volna meg e nyilatkozatát. Ugyanis nekünk, tanítóknak, a legtöbb azon mellék- foglalkozásunk, amelyeknek révén némileg segíthetnénk anyagi helyzetünkön, el van tiltva. Hogy csak egyet említsek, a privát órák tartása volt a múltban az, amely nekünk még valami kis jövedelmet hozott. Ezt azonban odafenn a minisztériumban valami nagyságos irnokocskák megirigyelték tőlünk s »kijárták« a betiltását. Hogy azután valami nagyon meg ne haragudjunk érte — avagy talán,
