Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-03-15 / 5. szám
1907. márczius 15. NEMZETI NÉPMŰVELÉS o hogy kárpótolva legyünk — elinvitáltak bennünket a patakok s folyók partjaira s tel akarták velünk fedeztetni a — pió- czákat! Lepkevadászokat, csigászokat, gyógyfűvező botanikusokat s tudja az Isten, mi mindent akartak belőlünk képezni csak azért, hogy megfosszanak bennünket a tisztességesebb megélhetés lehetőségétől! A Néptanítók Lapja tehet róla bizonyságot, hogy mennyire rajta voltak illetékes és nem illetékes körök és közegek azon, hogy miféle ezerféle mellékfoglalkozásokat tudnának kigondolni a tanítók részére s e tekintetben s nem kis mértékben a legeslegelsők sorában állott éppen a mi miniszterünk lapja, a dicsőséges Néptanítók Lapja, amely oly merényletre is bátor volt vetemedni, hogy a mi törekvéseinket »féktelen ámbiczió«-nak merészelte nyilvánítani! Bizonyára azért, mert »mindent az államtól vártunk«, mint a gróf úr is mondja s nem voltunk hajlandók »a saját erejűnkből is valamihez fogni« ! Egy olyan nagy úrtól és egy olyan okos úrtól tehát, mint Majláth gróf, valóban okosabb beszédet is vártunk volna! Különben pedig aki a minisztert a fizetésügynek oly rendezéséért, mint amilyen a tanítók fizetésének a rendezése, üdvözli s ráadásul még egyet rúg is a »hivatal- nokok«-on, az, bizonyára, mindene a tanítóknak, csak jó akaratú pártfogója nem ! Ilyenektől pedig »ments meg, uram minket!« Pálinkás Béla. Mit tegyen a kormány? 1893-ban az állami tisztviselők fizetését rendezték, akkor a tanítókat utoljára hagyták és konczokat kaptunk. Most elől vagyunk, most megint konczokat kapunk. Szóval igaz aZj hogy akit az Istenek gyűlölnek, tanítóvá teszik. Akkor bőven kijutott az ígéretből, Apponyi is ígért nekünk, ezt köszönjük, hisszük is, hogy ritka becsületes miniszterünk beváltja szavát, de azt már nem tudjuk, hogy a politikai viszonyok mint alakulnak, vagy valami akadály nem jő-e közbe, mert ember tervez és isten végez és akkor megint évtizedes nyomor és szenvedés nehezül a tanítóságra. Éljejn tehát Apponyi és a jelenlegi kormány az alkalommal és legalább az állami tanítókat, mint nem segélyezetteket, most emelje arra a nívóra, ahol az állami tisztviselők vannak, mert bizony nem lesz kedvük egyház- politika vitához, hasonló kellemetlenséget előidéző ügyünkhöz nyúlni, mikor annyi nemzeti ügy vár megoldásra. Az állami tanítói fizetés legalább követendő lesz minden fen- tartónak. Ezt meg kell tenni kölcsön útján is, mert a tanító méltó az ő bérére. A tisztviselők, tanárok, vasutasok, mind megkapták a magukét, az iparosok ha nem élhetnek, sztrájkolnak és megkapják a magasabb bért. A földmíves összetett gazdálkodással, termény és állat-ár emeléssel segít magán. A kereskedő és gyáros karteleket köt és megtalálja útját- módját a megélhetésnek. De a szegény tanító, kit még az ág is húz, miből éljen ? Külállamoknak kimutatott tanítók fizetéséből ? Vagy miből ? A rohamosan emelkedő megélhetési, ruházat és lakás-drágulásokkal szemben fizetése csigalassúsággal halad, úgy, hogy megélhetése, a múlt kormányok bűne folytán, eladósodáson keresztül vezet a két-v ségbeeséshez. Magyarország pénzügyi állapota nincs oly rósz állapotban, mint volt Francziaországé 1870. és azt követő években. Midőn Francziaország a közjóiét romjain járdogált, midőn tízmillió hadisarcz nehezült az államra, Jules Simon magasabb szempontból fogta fel, mint közoktatási miniszter, a népoktatást. Nem azt mondta mint Apponyi, hogy várjanak, míg az ország gazdagabb lesz, hanem azonnal megalkotá a közvéleményt és a kamarák nem fukarkodtak a milliókkal, mint a magyar országgyűlés, hanem oly mesés összegeket áldoztak közoktatásra, mire még eddig egy állam szánta el magát. Mondván: »Kezdjük meg a szent harczot, a tudomány keresztes hadát. Nincs más fensőbbség, se biztonság, mint általa. Társadalmunkban, aminővé a századok, a forradalmak s a szabadság alakították, nem szabad többé tudatlannak lenni, nem lehet megállapodni. Haladni kell, vagy meghalni!« Szabó József. HÍREK. Tanítók mozgalma. Folyó hó 3-án (vasárnap) ismét felrándultak a tanítók a fővárosba, hogy a fizetésrendezési törvényjavaslattal szemben állást foglaljanak. A rottenbiller-utczai iskola nagytermében az Állami Tanítók Országos Egyesülete gyűlésezett, mely gyűlésen az elnöki széket Kozma László foglalta el. Havas Pál előadó foglalkozott azon sérelmekkel, melyek a fizetésrendezési törvényjavaslatok révén a tanítókat érik. Utána Földes Géza terjesztett elő egy javaslatot, mely szerint az Orsz. Bizottság által szerkesztett memorandumban foglaltakat tegye magáévá a közgyűlés s küldöttségileg keressék fel a minisztert azon kérelemmel, hogy a memorandumban foglaltakat teljesítse. Ezt a javaslatot a gyűlés el is fogadta s a gyűlés ezzel véget is ért. A másik gyűlést az Orsz. Bizottság tartotta s bár a gyűlés jó hosszúra elnyúlt, még sem csináltak egyebet — memorandumnál. Megjegyezzük, hogy itt is Kozma elnökölt! A harmadik gyűlést a ref. tanítók tartották a Lónyay- utcza gimnáziumában. A gyűlést Simon Károly elnök nyitotta meg. Utána Meczner Gyula országyűlési képviselő szólalt fel s kijelentette, hogy az ország jelenlegi pénzviszonyai nem engedték meg, hogy a tanítók jobb fizetésrendezésben részesüljenek. Erre aztán kitört a keblek keserűsége s óriási zaj lett. Ennek elcsendesedése után Gyurka István ismertette a miniszternek átnyújtandó memorandumot, amely azt kívánja, hogy, valamennyi korpótlék 200—200 koronában állapíttassák meg és hogy a kántori illetmény a tanítóiba be ne számíttassák. Ezt a memorandumot mindjárt át is adták a miniszternek, aki, miután meghallgatta a küldöttséget, kijelentette, hogy az ország pénzügyei nem engedtek meg többet.
