Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-01 30 / 2. szám
6 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. január 30. morult élet fentartásáért küzdő ember, ha nem kap kenyeret, leüti a milliomost. Még fel is akasztják. És mi megnyugszunk a bírák ítéletében : mert a bűn büntetést érdemel. Ám amihez az embernek, mint polgárnak nincs joga, joga van az államnak. A társadalom, az iskola tüzes beszédben ecseteli, hogy hörgött az ellenfél a vértócsában, kiszínezzük a nyomorult proletárok felgyújtott faluit olyan dicsérő szavakkal, hogy szinte kéjelgiink a nagyszerű látványban. Szinte lelkesítjük a gyermeket, hogy majdan ő is menjen el és a háború tusájában üsse le a családapákat, tapossa el a védtelen nőket és gyermekeket, siessen elpusztítani mindent, amit a kultúra emelt. Ez a háború fekete erkölcse. És mindez miért ? Mert az államok nagyhatalmi lázban szenvednek, a nemzetek között viszálkodások és ellentétek támadnak. Ám ha ellentét támad közöttük, miért nem ítélkezik a jog és ész törvénye ? Ha a polgárok ügyeit el tudja intézni a bíróság, egy nemzetközi békebiróság miért ne tudná elintézni az államok ügyeit is ? A vallásnak legigaztalanabb mentsége, hogy a háború gyilkosnak megnyitja a mennyország kapuit. Figyeljük meg a hangyát, az nem öli meg a másikat, ha kenyér- morzsát hömpölyget. A XX. század azonban még kéje- leg abban, ha a japán ezrével öli az oroszt. Ne szépítsük a háborút: embergyilkosság az. Az igazi harcz nem a háború, hanem az élettel való küzdés, a holnapért való megteremtés nemes fáradsága. A háború pedig lerómbo- lója a mának, sokszor megakasztója a jövőnek. A félhalott embernek: a tüdővészesnek szanatóriumot építünk, jajgatunk, hogy az egy - gyermekrendszer terjed, mint a pestis, de a háborúba elmegyünk legyilkolni a nemzet ragyogó, egészséges ifjúságát. Elfog az utálat, ha a katona szerepére gondolok. Szerencse, hogy kezdek öregedni, mert egypár esztendő előtt, mikor ilyen czikket kellett volna megírnom, olyant vétettem volna a retorika ellen, hogy drasztikusnak neveztek volna. Guitman kolléga czikkére való felszólításra tollat fogtam mindazonáltal, bár a katonáról nem szeretek írni, eltekintve attól, hogy újságírói pályám alatt nagyon sokszor kikezdtem a tiszt urakat s ebből sok kellemetlenségem volt. Guitman úr tanítókat kíván a hadseregbe, akik oktassanak. Abból a szempontból, hogy ott a katonákat felvilágosítják, hogy mily buta, mily igaztalan a háború s hogy az emberiség összességének kezet kell fogni, hogy ezt a haszontalan molochot kár etetni, kár fentartani, az eszmét pártolom. Ne a vért, ne a háborút dicsőítse a tanító, hanem a kultúrát, a nagy történeti emberek lelki nagyságát, a kor művelődéstörténetét. Mentői több utálattal kell beszélni a háborúról, hogy lassan a katonaság megszüntetésének eszméje menjen a köztudatba. Istenem! hány millió megmaradna vagyonban és emberéletben, akik újra millió tőkét kovácsolhatnának, így azonban nincs kultúránk, mert van katonaságunk. Van katonaságunk s nincs pénzünk. A kultúra rongyos tarisznyával jár, a katonaság díszben csillog, és mindez az emberek kegyéből. Az élhetetlen emberiség kegyéből, aki ezt a pióczát nem tudja a nyakáról lerázni. Lesz azonban idő —fájdalom, én nem érem meg, — mikor nem lesz katona, de lesz jó iskola. De ez csak akkor, ha a tanítóság nem ir pártoló czikkeket a katonaság mellett, akkor, mikor a tanító vezetni fogja a népet. Budapest. Verner ’Tenii. HÍREK. Tisztelettel kérjük lapunk minden olvasóját, szíveskedjenek lapunkat ismerőseik körében terjeszteni s őket arra buzdítani, hogy az előfizetők sorába lépjenek. Egyben tisztelettel kérjük a lejárt előfizetések szíves megújítását.- Gábel módszere. Nap-nap után olvashatjuk a lapokban, hogy Gábel Gyula, fővárosi tanító az ő spe- cziális módszerével oly eredményeket ér el az írásra és olvasásra való megtanítás terén, hogy valóban csodának kéne neveznünk, ha Gábel Gyulán kívül senki sem értene az írás és olvasás tanításának a mesterségéhez. S méltán 1 csodálkozhatunk azon, hogy éppen tanító-ember áll elő azzal a végtelenül furcsa „találmánynyal“, hogy ő képes hat óra alatt minden öt éves gyermeket az írás és olvasás mesterségére megtanítani. Mi i^eghajlunk Gábel Gyula sikerei előtt, de csak akkor, amikor csupán 1—2 gyermek megtanításáról van szó. Sőt, ha Gábel kollegának még jobb módszert tudott volna kitalálni, még az iránt sem volna kétségünk, hogy ő nem csak az öt, hanem már a három éves gyermeket is meg tudná tanítani írni és olvasni és hat óra helyet elegendő volna néki — egy óra is. Hanem aztán szörnyen kiváncsiak vagyunk arra, hogy egy 80-100 növendéket számláló osztályban micsoda eredményeket tudna Gábel Gyula elérni 6 óra alatt?!- A dunaszerdahelyi tanítóegyesület a legutóbb megtartott ülésén egyhangú lelkesedéssel emelte határozattá a Horváth Döme tanító által előterjesztett javaslatot, mely a következőket mondja: Mondja ki a közgyűlés, hogy mindenben hozzájárul az országos katholikus tanügyi tanácsnak 1906. deezem- ber 27-én Budapesten hozott határozataihoz és azoknak figyelembevételét kívánja. De tiltakozik különösen a tanító és tanító között való megkülönböztetés ellen. Egyenlő munkáért egyenlő fizetés jár. A leghatározottabban tiltakozik ama terv ellen, hogy a kántori fizetést beszámítsák a tanítói fizetésbe. Mondja ki a miniszter ur, hogy az igazgató ezután csakis tényleg működő okleveles tanító lehet. Ez nem akar a mostani igazgatók ellen pártütés lenni, de ha már a primási rendelet az igazgatónak összes teendőit a főtanítóra ruházta, illő, hogy az igazgatói tiszteletdijat is a tanító kapja meg. Az iskolaszék, mint a népiskola fejlődésének kerékkötője, töröltessék s helyébe a szakfelügyelet állíttassák.- A tanítók félárú vasútijegye. A „Görög Katholikus Szemle“ értesülése szerint a kultuszminiszternek jól megokolt átirata s a M. Á. V. igazgatóságának véleménye alapján a kereskedelemügyi miniszter a nem állami tanítókat is részeltetni fogja kedvezményes vasúti jegy kiadásában. Az e tárgyú rendelet e napokban közzététetik. — Szép, szép, hanem nekünk egy kissé gyanús a „kedvezményes“ jelző! Hát majd meglátjuk !- A rimaszombati áll. tanítók a legutóbb tartott tantestületi ülésen foglalkoztak a tanítók sérelmeivel s ezeket az alábbi pontokban foglalták össze : 1. Sérelmes minden állami tanítóra az, hogy az öt szolgálati évet betöltött tanítókat nem sorozzák állami tisztviselői fizetési osztályodba s nincs kimondva, hogy az állami tanító állami tisztviselő. Pedig a fizetési osztályokba való sorozás alig ütközik financziális akadályokba, ellenben az állami tanító erkölcsi súlyát s társadalmi helyzetét nagy mértékben emelné. 2. Sérelmes az, az államhoz államosítás utján átvett, különösen azon tanítókra, kik már államosításukat megelőzően 20 — 35, sőt több évet is szolgáltak más jellegű iskoláknál s ezen szolgálati idejüket nem akarják beszámítani, pedig az átvétel által sem
