Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-08-15 / 15. szám
1907. augusztus 15. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 7 lésre szoktatni, hiábavaló fáradozás. Amint azonban a jó társaság idővel megnemesiti a faragatlan ember modorát is, azonképpen javítja az emberek Ízlését a finomabb szellemi táplálék. Sajnos azonban, hogy kitűnő íróink között sokan vannak, akik néha-néha maguk is izetlenkednek. Szinte személyes sértés volna erre példákat idézni. Az újság- irodalom munkásai meg éppen gyakran feledkeznek meg magukról s Ízléstelen dolgokat habozás nélkül írnak. Ritka újság, ahol a szerkesztő szeme ezen megütközik. Egy-egy ilyen, nyomtatásban olvasott Ízléstelenség azután többet árt társadalmunk czivilizálódásának, mint amennyit egész kötet kitűnő, nemes érzületből fakadó és előkelő hangú könyv használ. Középosztályunk azt hiszi, hogy ami Ízléstelenség itt-ott nyomtatásban megjelenik, annak a nyomdafesték már útlevelet adott az úgynevezett »jobb társaság« társalgási nyelvébe is. n lelkületűnél fogva jóizlésü embernek természetesen nem kell útbaigazítás, hogy micsoda Ízléstelenségektől tartózkodjék. De gyakran vétünk a jó Ízlés ellen nem a lelkületűnk durvaságá miatt, hanem csupán meggondolatlanságból. Az írásban igen sok Ízléstelenségnek forrása a bizalmaskodás, amire igen sok ember nagyon hajlik. A vidéki sajtó az Ízléstelenségnek még ma is elég gazdag virágos kertje; néha látunk vidéki lapokban eljegyzési hirt úgy megírva, hogy a menyasszony atyja vagy bátyja aligha tudja hamarjában elhatározni, hogy csendesen káromkodjék-e egyet, vagy pedig botot ragadjon — a »szerkesztő ur« csupa jó akaratból és ízléstelenségből oly módon dicséri meg a menyasszony bájos voltát. Az ember az ilyen újságíróknak nem rossz indulatától, hanem csak Ízléstelenségétől fél. Ne bizalmaskodjunk Írásban sohase, — még ha csak egyszerű levelet Írunk is. Ritka ember, aki nem ütközik meg rajta, ha valaki akit alig ismer, lebarátomozza; s amily visszariasztó, ha egy ember, akit másodszor látunk, már vigyorogva szalad elénk, kiabál, rázza a kezünket, veri a vállunkat, tapogatja a hátunkat, s átkarol, vagy éppen a nyakunkba borul, — éppen úgy ijesztő az Írásban elkövetett bizalmaskodás és különösen rosszul hat, ha ez a közönség előtt történik. Ha a büntető törvény nem is, a jó ízlés mindenesetre parancsolja, hogy más személyeket (ha csak nem okvetet- lenül szükséges), — ne vonjuk bele irodalmi munkáinkba. Mielőtt a nyilvánosság elé szánt Írásunkba belefoglaljuk bármely tisztességes ember nevét, gondoljuk meg azt is. hogy vájjon tisztességet szerzünk-e ezzel annak a névnek? Az irás czikornyázása, az ósdi kifejezések, a már nem közismeretes régi szavak, beszédformák használata szintén a jóizlés hiányára vall. ízléstelen ez a mondat : Felette könnyen veszendőbe megyen ez a művészet, de nehéz és sok időbe telő az újra kitalálása. A modorosság nemcsak az élő beszédben, hanem az Írásban is gyakori hiba, amelyről nehéz ugyan, de nem lehetetlenség leszokni. Gyakran csak a nyelv helyességére való ügyetlen törekvés a modorosság oka; például aki a valószínűleg szó helyett mindig azt ir a »valószínűen«, aki a «tagosításról szóló törvényjavaslat« helyett mindig a »tagosításról való törvényjavaslatot« emlegeti, csak azért vált modorossá, mert a nyelv korrektségére törekedett, de ahelyett, hogy megtanulta volna : mi a helyes nyelvhasználat, mi az uzus a mai és a régebbi irodalomban és a nép nyelvében — maga alkotott magának uj formát, jogosultság (ép, erős nyelvérzék) nélkül. Modorosság az is, ha valamely kifejezést unos-untalan ismételünk s szinte nem is bírunk el lenni nélküle. így a kiváltás abban az értelemben, melyben az orvosok használják, igen divatossá vált. Ha arról beszélünk, hogy bizonyos fizikai beavatkozásai bizonyos reflex mozgások kiválthatók az emberi testben, — még csak hagyján ; de hányszor olvassuk, hogy a humoros ötlet »derültséget« (!!) váltott ki a hallgatóságból, vagy a rósz hir busongást váltott ki a szenvedő lélekben stb. Általában az orvosi tudomány körében szokásos kifejezésektől és hasonlatoktól tartózkodjunk, ha nem akarunk kellemetlen érzést vagy éppen undort kelteni az olvasóban. A divatos írók könnyen megzavarják annak a fejét, aki igen szeretne iró lenni. Aki Nietzscheről semmi egyebet nem tud, mint hogy az Uebermenschet hallotta emlegetni s ismeri ezt a kifejezést, hogy »Umwerthung aller Werte«, — annak szinte mániája, hogy mindent újra akar értékelni s akár politikáról, akár valamely művészi dologról ir: nem maradhat ki írásából az újraértékelés: Z- X. Y. a verőfényt újra értékeli, olvassuk valahol, pedig hát X. Y. előtt is voltak festőművészek, akik a verőfényhajtásokat nagyon meg tudták becsülni: az ujra-értékelés megemlítésének itt csak akkor volna értelme, ha X Y. fedezte volna fel a verőfény-hatások művészeti értékét. Gondosan óvakodjunk a parlagi szavak és kifejezések használatától. Semmiesetre sem műveltségről tesz tanúságot az, akinek írásában ilyen szavakat olvasunk: elhasal . . . befütyül . . . pasas . . . csibész stb. Rátran mondhatjuk ízléstelennek egyes elavult korcsszavak használatát is; ilyenek: delnő . . . arszlán . . . iparlovag . . . szabadoncz . . . ifjoncz . . . áldor stb. Vagy nem tapasztalta-e bárki is, hogy mily bosszantó ízléstelenség komoly, vagy éppen tragikus esetről szólva, beszédünkbe vagy írásunkba silány humorizálást vegyíteni ? Csak ki kell nyújtani kezünket egy újság után, — ime, itt van a legfrisebb e fajta irodalmi alkotás: X. Y. ma délelőtt a kétségbeesett mosónők kedvelt italához, a lugkőoldathoz folyamodott s öngyilkossági szándékból ivott belőle. Nem megdöbbentő-e ez a szellemesség, mely egy emberélet kioltásának eszközét édesen humorizálva mutatja be s elnevezi »a kétségbeesett mosónők kedvelt italának ?« Bizonyos, hogy »irótársunk« örült az ötletének, de még bizonyosabb, hogy a legtöbb olvasónak duzzadni kezdett az epéje e kétsoros alkotás elolvasása után. A szenvedélyeskedésnek azt a fajtáját, mely valakinek valamely testi hibájára, öregségére, betegségére vagy gyenge ségére hivatkozik, szintén a jó ízlés rovására kell írnunk s föltétlenül meg kell vetnünk. Aki pedig másnak családtagját, ősét, felekezetűt, nemzetét vagy nemzetiségét nyilvánosság előtt megsérti, az még többet érdemel, megvetést. EGYESÜLETI ÉLET. A Délmagyarországi Tanító-Egylet 41-ik közgyűlése Fehértemplomon. A Délmagyarországi Tanító-Egyesület, mely az ország legtekintélyesebb tanító-egyesülete; munkálkodását országszerte élénk figyelemmel nézik a tanítók s mindazok, kik kultúrával foglalkoznak. A lapok a délvidék tanítóinak közgyűlését oly szűkszavú tudósításokban ismertették, hogy mi szükségesnek tartottuk fölkérni Szegfű Sándor nagybecs- kereki áll. tanító barátunkat s munkatársunkat, hogy a nagy- jelentőségű gyűlésről lapunkat alaposan imformálni szíveskedjék. Munkatársunk múlt számunkra már későn küldte be érdekes tudósítását, azért azt most ismertetjük a következőkben : *
