Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-08-15 / 15. szám
1907. augusztus 15. NEMZETI NÉPMŰVELÉS o a horribilis összeg, ha ebből a szorosan vett Magyarországra nem esnék 6,766.976 egyén. De ez az óriási szám vádol és munkára ösztökél. Testvéreim, magyar tanítók! Ti vagytok a magyar nemzeti népművelés letéteményesei, hivatott munkásai: dolgozzatok! Az ideális kötelességtudást párosítsátok a lángoló, a mindeneket átölelő forró honszerelemmel, hogy szent munkásságtok nyomán gyarapodjék a magyarul tudók száma s hogy egy évtized múlva az a közel 10 millió magyarul nem beszélő magyar honpolgár, ami drága nyelvünkön zengje: de milyen jó, milyen édes a magyar szó! Mielőtt befejezném közleményemet, megemlítem, hogy a fenti beszédes és tanulságos adatok, az 1900. évi népszámlálási adatokat feldolgozó nagy munka kilenczedik részében, illetve nyolczadik kötetében (mely most jelent meg a nagytudásu dr. Vargha Gyula m. kir. közp. stat. hiv. igazgató szerkesztésében) találhatók fel. A mü ezen kötete Kilián F'rigyes könyvkereskedésében kapható Budapesten. Bolti ára nvolcz korona. Sokat lehet e műből tanulni. — olvassa hát el, aki teheti. Tóth Aladár. ... Példát kell statuálni! — Azok az önhitt, fegyelmezetlen tanítók! — A »Békésmegyei Közlöny«, politikai lap, julius hó 13-iki számában tudósítást közöl a vármegyei közigazgatási bizottság legutóbbi üléséről. A tudósításban többek között ezekét olvashatjuk: »A kir. tanfelügyelő fegyelmi följelentést tesz Loős Lipót gyulaeperjesi tanító ellen. Loós iskolája körül, valami szabálytalanságot tapasztalt Mikler tanfelügyelő és amikor ezért szót tett a tanító előtt, Loós Lipót durván visszaválaszolt, sőt még tettleges bántalmazással is megfenyegette fellebbvalóját. Az alispán azt javasolja, hogy Loós ellen rendelje el a közigazgatási bizottság a fegyelmi eljárást. Fábry főispán szerint a tettleges bántalmazással való fenyegetés oly súlyos természetű fegyelmi vétség, hogy ő a felfüggesztést látná indokoltnak. Különben is példát kell statuálni, mert a tanítói karban legutóbb mindennapossá lett ez a viselkedés. (!) Veress József : Csatlakozik Fábry álláspontjához. A tanítók között tényleg oly fegyelmezetlenség észlelhető, hogy a legégetőbb ideje már véget vetni ezeknek az állapotoknak. Annyi a tállépés hatáskörükben, annyi az önhittség, hogy kénytelen kétségbeesni, vájjon milyen erkölcsi nemzedéket nevelhet, ez a tanítói kar?!« Nem hagyhatjuk szó nélkül a fentemliíett két tiszteli úrnak a tanítóság ellen intézett igaztalan kirohanását. Nem hagyhatjuk szó nélkül azért, mert ismerjük békésvármegyei testvéreinket. Fábry főispán és Veress tiszteletes úr egyetemlegesen szólnak és ítélik el egy nagy vármegye tiszteletreméltó testületét azért, mert a tanfelügyelőnek konfliktusa támadt egy tanítóval. Még sem járja, hogy egy esetből kifolyólag egy egész vármegye tanítóságára olyan rágalmakat szórjon valaki, mint Veress József orosházai tiszteletes úr. Nem igaz az, hogy a tanítóság önhitt volna, hogy hatáskörét átlépné. Nem lehet az önörzetet önhittségnek s nem lehet a jogok gyakorlását a hatáskör átlépésének minősíteni! Nem szabad véteknek, bűnnek nyilvánítani azt, hogy a tanítóság emanczipálni akarja magát, hogy önállóságra törekszik és végül, hogy ebben a munkájában, melyet megszégyenítői, eltiprói ellen folytat, férfias önérzettel, jogainak gyakorlásával száll síkra! És Békésvármegye tanítósága ezt cselekszi! Férfias önérzettel küzd a tanítói kar tekintélyéért, küzd — nyílt porondon, nyílt sisakkal — azok ellen, akik a tanítóságot a harangozókkal, a sekrestyésekkel, az egyházi szolgákkal egy sorban szeretnék látni. Mert Veress József ref. lelkész úr és honatya, meg sok-sok reverendás »tesvére az Urban« (tisztelet a csekély számú kivételnek!) azt szerelnék, ha a tanítókat amúgy istenigazában papi uralom alá hajtanák, »fegyelmezett náczióvá« tehetnék; azt szeretnék, ha a tanítóság levetné önérzetét, megtagadná jogait és — alázatos eb módjára — kézcsókra járna azokhoz, akik gyakran, de nagyon gyakran osztogatnak neki erkölcsi pofonokat! Nem tudjuk, hogy Fábry Sándor dr. főispán urat, aki egyébként igen loyális, derék ember, ki inspirálta. De hogy rosszul informálták, hogy gyalázatos rágalmakat mondottak neki a tanítóságról, az bizonyos. Ót nem is érinti a mi vádunk; mi csak felvilágosítani akarjuk őt. Egyszerűen nem igaz, hogy Loós Lipót kartársunk tetllegességre vetemedett. Veress József úr azonban tudhatná, hogy állításait bizonyítani pozitív okokkal nem volna képes. De aid is tudhatná a tiszteletes úr, hogy hálátlanul viseltetett azzal a testülettel szemben, amelynek orosházai választókerületi tagjai sok küzdelemmel, lelkes kitartással, vitték diadalra néhány képviselőválasztáson az ő lobogóját. Mert, hogy a lelkész úr benn ül a t. Házban, azt a tanítóságnak köszönheti. De minek folytassam tovább ? Csak ennyit akartam elmondani a féntemlitett kirohanásról. Csak akarom még mondani: Küzdjetek békésmegyei testvéreink a tanítóság jogos érdekeiért és ne törődjetek a Veress József-féle kirohanásokkal A tanítóság együtt érez, együtt küzd veletek — s bizony Isten, együtt is fog örülni veletek a diadalnak. A tanítófaló szájhősök, a tanítóságot lekicsinylő és rágalmazó t. »tanügybarátok« s a nemzet jövendő erkölcseit féltő álszentek majd elhallgatnak, mert nem lesz senki, aki üres fecsegéseiket meghallgassa, hanem emberek lesznek, akik kényszeríteni fogják a t. szerepvivőket, hogy az időt hasznosabb dologra fordítsák, olyanra, ami a nép javára van. Ez az idő közeleg, a nép se akar már tovább, birka lenni. Figyelő. Az évzáró vizsgákról. Üdvözlöm a győri izraelita hitközség iskolaszékét! Ez a derék s a mai kor színvonalán álló tanügyi testület az első Magyarországon, mely kimondotta iskoláiban az évzáró vizsga eltörlését. Legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy a tanév végével a szokásos nyilvános vizsgákat megszünteti és a vizsgák helyett egyszerűen csak nyilvános évzáró ünnepélyt tart. Ez tehát az első határozat az egész országiján, mely az évvégi vizsgálatokat eltörli. Sok tinta folyt már tanügyi lapjaink hasábjain az évvégi vizsgák eltörlése iránt és az uj »Gondnoksági Utasítás« kiadása előtt is, emlékszem reá, szívós toliharc folyt e tárgyban. S már-már azon a ponton is állott ez az »évzáró vizsga ügye, hogy pár évvel megelőzze a győri izr. hitközség iskolaszékének jelen határozatát. Mi »pereat«-ot mondtunk reá. Ámde valakinek eszébe juthatott az egyszeri zsidó esete, kit a statáriális bíróság halálra ítélt. Mikor aztán végrehajtásra került volna a dolog, az elnök igy szólt az elitélthez: »No, Mojse! Minden halálraítéltnek teljesitik az utolsó kívánságát. Neked is teljesíteni akarjuk. Mondd meg
