Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-08-15 / 15. szám
6 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. augusztus 15. milyen halálnemet kívánsz! ?« Mojse — itt az évzáró vizsga — élvén az utolsó kívánság jogával, emigven válaszolt: »Szeretnék aggsági végelgyengülésben jobblétre szenderülni.« Azt hiszem, hogy ez utolsó kívánsága jogán tartja fenn még magát az évzáró vizsga is és élni fog, mig berakott fogai ki nem töredeznek s aggsági végelgyengülését a hivatalos konsilium is megállapítva brimbariomba helyezi, hol már régóta lennie kellene. Az én »csak tanító«-i eszemmel valóban még mindig nem értem azt a bölcseletet, mely szerint »szükséges ezen vizsgálatokat megtartani egyrészt azon okból, hogy a tanulóifjúság egész évi munkásságával való nyilvános beszámolásra, a nyilvánosság előtt való megjelenésre zsenge korától kezdve szokjék; másrészt, hogy: a szülök és a közönség a tanító munkásságát, nevelési eredményét lássa, az iskolát és a tanítót becsülni tanulja.« Hát ugyan kérem alássan, mennyiben ítélheti meg az a laikus közönség 1—2 óráig tartó vizsgából a tanító munkásságát? Avagy a paedagogia még mindig olyan békafogás, melyhez mindenki érthet. Nem hinném el. De ha igy is volna, sebaj, a számtani műveletekben is vannak viszás arányok, az életben pedig több, mint az egyenes. Különösen nálunk s ez is egy nagy hibánk. Abban múltak felül bennünket már az ó-görögök is, hogy nekik nem voltak vizsgálati bizottságaik. Plátó sehol sem nevezett ki tudósokat és ebben van a nagyság, mely Amerikát a is áthatott, mert ott nincsenek vizsgálati bizottságok. »Civis romanus sum« ez elég általánosságban. De lássuk csak, hogy is állunk. Az elemi népiskola egy nyilvános és általános nevelési és oktatási intézet, mely előkészíti növendékeit minden hivatásra s azoknak általános emberi műveltséget nyújt. Tananyaga pedig az összes ösmere- tek elemeit, vagyis kezdeteit foglalja magában. Tessék most elképzelni, hogy ezen iskola kis tanulóinak zsenge szellemükkel mennyit kell tanulniok, hogy a követelményeknek megfeleljenek. Ámde idejük nem csak a tanulásra van szánva, sőt annak nagyobb részét a ház és gazdaság körüli teendőik foglalják el. Soknál az erőiket s kitartásukat meghaladó munka, a gyenge táplálkozás és olyiknál az alkoholizmus romboló hatása alatt a kellő szorgalom is hiányzik ; a szülők sem serkentik tanulásra, a tanítónak pedig a szépszerével való bánásmódon kivül egyéb hatalma nincs, testi fenyítéket nem alkalmazhat. A bukástól a paraszt-gyermek nem fél, arra mit sem ád, a tanítást rendesen nem látogatja és igy az iskolával szemben teljesen szabad akaratára van bízva. Kiváltságos helyzetével sokszor vissza is él és bizony csak megfeszített munka és szorgalom mellett lehetséges csupán a kielégítő eredményt elérni. Ami pedig specialiter a vizsga lefolyását illeti, hát avval úgy állunk, hogy az osztálynapló már vizsga előtt le van zárva és a tanulók életkoruk, valamint a következő osztály tanulóinak leendő számarányára való tekintettel osztályozva. Igenis kérem. A tanulók egy hányada bizonyos elnézéssel s nem a szoros értelemben vett érdeme szerint osztályoztatik. Ez alapra fektetett klasifikáció az elemi iskolába nem lehet, de nem is szabad, azért is, hogy a gyengébb tehetségű gyermekeknek is módja lehessen a felsőbb osztályok tananyagát hallgathatni. Amannak a vizsgaelnöknek, vagy vizsgabiztosnak pedig — ha csak egy kis joravalóság s tanügyi szeretet van benne, — szintén érdeke ép úgy mint a tanítónak, hogy az idegenek előtt a vizsga jól sikerüljön s a néppel megkedvel- tesse az iskolát. Tehát úgy fogja azt vezetni, hogy annak eredménye a szülők és érdeklődők között megelégedést szüljön. Azután meg az a tanító sem azért van jelen a vizsgáján, hogy ott csukamódjára hallgasson. Ez oly magától értetődő dolog, hogy paragrafusba sem kell foglalni. Neki is joga van kérdést intézni, útba igazítani, s módszertani fogásaival a révedezőt is feleletre ösztönözni. A vizsgáló-bizottság tényezőinek ilyen szeretettel párosult, jóindulatú és egyetértéssel vezetett vizsgájáról azután a közönség jó emlékekkel fog távozni. A tanító ügyessége, kellemes modora, a gyermekekkel való bánásmódja, hangsúly hordozása s egyéb taktikai fogásai nagy mértékben befolyásolják a vizsga kimenetelét és bizony, pusztán csak annak látásából még szakavatott egyén sem lesz képes megdönthetetlen Ítéletet mondani sem a tanító munkássága, sem a növendékek készültsége felett. Azt csak egyedül a tanító maga tudja és ő nem fogja megmondani senkinek. Mert tudják meg jó uraimék, hogy a politikusok olyanok, mint a pókok, melyek nyíltan szövögetik a hálójukat s bevallottan élni is akarnak utána. Mi élő anyaggal dolgozunk és munkánkat számtalan körülmény befolyásolja. De fordítsuk meg kérem a dolgot. Tegyük fel, hogy a vizsga elnöke a tanügy iránt animozitással, avagy a tanitó személyével szemben ellenséges indulattal viseltető egyén. No ekkor meg valóságos kin és tortura a vizsga. Az az illető úr azt úgy fogja vezetni, hogy semmi se sikerüljön; avagy legalább is úgy, hogy a tanitó jó egyénisége s a tanulók kellő elkészültsége abból ki ne domborodjék. A tanító pedig az évzáró értekezleten teheti meg jegyzőkönyvi észrevételeit az elnök ur viselkedése s esetleges inkorrekt ténykedései ellen. Ebből aztán lesz egy skandalum és egy olyan botrány, hogy öröm ! . . . Már akinek. Most már kérdezni bátorkodom, hogy úgy az előbbeni, mint az utóbbi esetben megitélheti-e a vizsga alapján szülő és közönség a tanitó munkásságát és nevelési eredményét! ? Nem. Bizony, bizony, mondom, hogy itt mindkét esetben csak a régi diplomáciai kérdés a jogos: »qui trampeter ici! Van azonban ennek a vizsgái ügynek egy másik árnyoldala is, melyhez hasonló anomáliát én még sehol nem tapasztaltam. A pap dolgait csak pap vizsgálhatja felül, a bíróét csak biró, a mérnökét mérnök, az orvosét orvos, csak a mi nyakunkra küldenek ki holmi besavanyodott birtokosokat s legjobb esetben a főszolgabírót. Ez sértés reánk nézve. Ha a tanfelügyelő vizsga előtt már meglátogatta az iskolát s annak tanulmányi és ügyviteli kezelését behatóan megvizsgálta, mi szükség van akkor e copfra ? Ha csak az nem, hogy az idegeneknek is alkalmuk legyen a tanitó felett gyámságoskodni s munkájában birói szerepet játszani. Az évzáró vizsgának az elemi iskolába semmi értelme nincs. Az a tanulót sem a tanulásra nem serkenti, sem előmenetelére befolyással nem bir. Az egész csak ősi szokáson alapuló czifraság, melyet a hagyományokhoz ragaszkodó csökönyösségünk és gyakran még az üdvös újításoktól is tartózkodó konservativumunk lerázni nem tud. A győri izr. hitközség iskolaszéke azonban midőn egy bátor lépéssel eltörli az évvégi vizsgákat, s a tanévnek zárünnepélylyel való berekesztését határozza el, oly gilgoa- beli emlékoszlopot állít hazánk tanügyi történelmében, melyen neve örökké ragyogni fog. Ezért üdvözlöm újból s mint »úttörőket« éltesse őket az Isten soká! (Székelykeve.) Czáró JäSos. A jó ízlésről.*) Az ízléstelen dolog mindig bántja a jó Ízlésű embert, de leginkább akkor bánt az ízléstelenség, ha nyomtatásban jelentkezik. A jó ízlést eltanulni alig lehet; valakit jó iz*) Részlet. Szabó Lászlónak »Az irás művészete« czimü most megjelent művéből.
