Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-03-30 / 6. szám
G NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. márczius 30. az állami iskola létesítése iránti rokonszenvének és azon kívánságának, hogy az létesüljön, valamely anyagi áldozat alakjában kifejezést adott. Az igenis nyerjen jogkört és pedig mindenki nyerjen. És nyerjen hogyan? Nyerjen úgy, hogy a gondnokságnak nem hivatalból való tagjait felerészben válaszszák azok az elemek, illetőleg azok képviselete, akik az állami iskola létesítéséhez hozzájárultak. Én azt hiszem, ez olyan intézkedés, amelyet legkevésbbé kellene, hogy ellenezzenek, hogy kifogásoljanak, vagy aggodelommal kisérjenek azok, akik az állami oktatásnak barátai (ügy van); mert ez az intéz kedés ahhoz járul hozzá, hogy az állami iskolák iránti bizalom a közönségben neveltessék, hogy közelebbi összeköttetésbe hozassék az állami iskolaszékkel, akiket a legközelebbről érdekel: azoknak a gyermekeknek szülőivel, akik az iskolába járnak. Ugyanezt a czélt szolgálja az az intézkedés is, amely különben mindazokban az államokban megvan, ahol az állami iskola nem az egyházpolitikai harcznak eszközéül, hanem objektiv szempontból létesittetett, hogy t. i. a Törvényesen bevett vallásfelekezetek lelkészei hivatalból tagjai a gondnokságnak. (Helyeslés) Ezek bevételében is benne van a gondolat, hogy a kultúrának és nem a harcznak, legkevésbbé az úgynevezett kulturharcznak eszköze, (Igaz, úgy van!) hanem a nagy nemzeti czélokat szolgáló intézmény. Ez akar lenni az állami iskola, megnyugvást, bizalmat kelt mindenfelé s az iskoláknak különféle kategóriáit egymáshoz közelebb hozza és ezáltal is a kulturális tényezők egyöntetű működését elősegíti. (Úgy van.) Ez volt a gondolat, amely mindkét törvényjavaslat együttes konczepcziójánál vezetett és amelynek kifejezést adtam ebben a javaslatban a gondnokságra vonatkozó intézkedésekkel. (Élénk helyeslés és taps.) (A magyar nyelvű oktatás.) A t. nemzetiségi képviselők kifogást emelnek, mint rendesen, a magyar nyelv ellen, t. i. a törvény keretében az ellen, hogy az állami iskolák tanítási nyelve a magyar és hivatkoznak a nemzetiségi törvénynek, gondolom, 17. §-ára. T. Képviselőház! Én korántsem tartozom azok közé, akik a 67-es idők nagyjainak, Deáknak és Eötvösnek a nemzetiségi törvény megalkotásáért szemrehányást csinálnak szemrehányás azokat a tényezőket illeti, akik annak a törvénynek szellemét fel nem fogták (Igaz, úgy van!) és annak a törvénynek csak azt a részét akarták megérteni, amely nem magyarajku polgártársainknak nyelvi egyéniségük tekintetében bizonyos jogokat ad, de mindinkább figyelmen kívül hagyták azt az alapvető tételt, amely ezeréves történelmünknek sarkalatos tétele, amely azt állapítja meg, hogy e hazának minden polgára faji és nyelvkülönbség nélkül egy egységes politikai nemzetet képez. (Élénk helyeslés és taps. Egy hang a középhátulsó padjain : (Elfogadjuk. Zaj. Halljuk! Halljuk!) Kérem, elfogadják t. képviselőtársaim. Megengedem, nincs jogom kétségbevonni ebbeli nyilatkozataik Őszinteségét, de évtizedes tények mutatják, hogy bizony olyan tényezők, amelyeket ők itt képviselni vélnek, a törvénynek ezt az alapvető tételét fényeikben szem előtt nem tartották. (Igaz, úgy van!) Már most, hogy egy törvény végrehajtásában, alkalmazásának módjában ignorálni lehessen azt a tényt, amiről majdnem 40 éves tapasztalás győzött meg, hogy t. i. a törvénynek alapvető tételét ugyanazon tényezők nagy része, melyekre nézve az a törvény meghozatott, nem veszi figyelembe, ez, t. Ház, egy olyan dogmának felállítását, a törvény alkalmazásának egy olyan merev dogmatizmusát jelentené, amely mellett államokat fentartani, amely mellett törvényeket és törvényes rendet fentartani lehetetlen, (igaz! Úgy van! Hát, t. képviselőház, az állam igenis megfelel annak a meghagyásnak, amely a nemzetiségi törvény idézett szakaszában foglaltatik, megfelel, mert amint én azt budget- beszédemben mondottam s egyes kormányzati intézkedésemben annak érvényt szereztem, különben e tekintetben alkotmányos elődeimnek tradícióitól el nem térve, magyar tannyelvű állami iskolákban igenis tért nyitunk, egyszersmind az anyanyelv művelésének és érvényesülésének is. Hodzsa Milán : Köszönettel veszszük. (Zaj.) Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez megtörtént és megtörténik. Azonkívül állami támogatásban részesítünk — ami 1867-ben 1868-ban nem volt kimondva — tanintézeteket, amelyeket az illető társadalmi, felekezeti tényezők anyanyelvűken tartanak fenn s amelyek ezáltal nemcsak az ő, hanem az államnak intézeteivé is válnak. Szóval, ezt a törvényt végrehajtjuk azon a módon, amilyen módon a kialakult viszonyok között végrehajtani lehetséges. Es ha a törvény végrehajtásával valaki adós marad, az nem mi vagyunk, nem a magyar állam. (Zajos helyeslés és taps.) {Románia.) A legmeglepőbb volt azonban azon padok részéről megnyilatkozott egyik képviselőtársam hivatkozása Romániára és egy Romániában létező magyar iskolában előfordult ünnepélyre. Nekem az esetről nincs tudomásom, de csak azokból Ítélve, amiket t. képviselőtársam mondott, ez nem román állampolgárok, hanem ott tartózkodó magyar állampolgárok számára létező magyar iskolában történhetett, ami talán egy kis különbséget tesz. (Igaz ! ügy van !) De hál, t. képviselőtársam, ezen közlésének világos czélja az volt, hogy a romániai állapotokat állítsa élénkbe, mint a liberális eljárás követendő példáját. (Folytonos zaj a középen. Felkiáltások : Halljuk ! Halljuk !) Hiszen t. képviselőtársaim más alkalmaknál más taktikát követtek. Mikor mi a romániai viszonyokra rámutattunk a magunk szempontjából, akkor azt szokták nekünk mondani, hogy mi közünk nekünk Romániához, mi magyarok vagyunk. (Zaj a nemzetiségiek padjain.) Én ajánlom, hogy maradjanak meg e mellett a taktika mellett, (Élénk helyeslés és taps), mert az ő szempontjukból határozottan helyesebb. Hiszen mindenki tudja, ezek a dolgok köztudomásúak, hogy Romániában és Szerbiában állami oktatás létezik, hogy ott más, mint román tannyelvű iskola, csak mint magániskola állhat meg, amellett a román nyelv tanítására vonatkozó igen szigorú intézkedések szemmeltartása mellett és azzal, hogy az iskolának minden tanítványa bizonyos időközökben hivatalos román tannyelvű állami iskolában tartozik vizsgát tenni. (Felkiáltások a baloldalon: Nálunk is ezt kellene tenni!) Ezt nem azért hozom fel t. képviselőtársaimmal szemben, mintha én erre a térre akarnék lépni, hanem csak azért, hogy lássák meg és hasonlítsák össze ezt a két állapotot s akkor legyen bennük elég igazságérzet és méltányosság, (Felkiáltások: Dehogy lesz !) hogy legalább ismerjék el azt, miszerint Magyarország a tekintetben, hogy kultúrái intézményeiben, kultúrái intézményei terén a nem magyar ajkú .polgártársak nyelvi jogainak megóvására nézve a liberalizmus legszélsőbb határáig elmegy, (Élénk helyeslés. Zaj. Elnök csenget.) és hogy akik ezt az állapotot fenn akarják tartani, akiknek érdekében áll, hogy ez az állapot fennmaradjon, nem jól teszik, ha Magyarország törvényhozását, amennyire tőlük telik, gátolni iparkodnak abban, hogy ezen liberális eljárás fenntartása mellett magának legalább megszerezze azokat a mellőzhetetlen törvényes garancziákat, amelyeket a nemzeti egység és az állami rend fentartása szempontjából megszereznie kell. (Hosszantartó helyeslés és taps.) Pető Sándor t. képviselőtársam felhozta azt az ő elvi
