Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-01-15 / 1. szám
4 1907. január 15. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 3. Az államosított (anítók önhibájuk nélkül kerültek az állami iskolához, sőt mi több, ők tették lehetővé az iskolák államosítását, s mégis az állam hála fejében mostoha gyermekeinek tekinti az új tervezet szerint; mint a rósz mostoha, különbséget tesz gyermekei között, pedig e bánásmódra nem szolgáltak rá, nem büntetésből kerültek az állami iskolához, hanem azért, mert a község nem bírta tartani vagy fejleszteni az iskolát. De a tanítók ott is a magyar államot, a magyar állameszmét szolgálták; ha nem ezt szolgálták volna, nem is vették volna át. Az átvettek nagyrészének állami tanítói oklevele van, de ez is mind semmi, csak a tanítói szerencse a lényeges s nem a hazafiság, a végzett munka és a tisztes múlt. Apponyi javaslata csak a tanítói szerencsére alapítja tervezetét, ezt tekinti érdemnek és ezért az államnál szolgált összes éveket beszámítja. Ezzel az állami tanítókat kegyeltek és nem kegyeltek táborára osztja. Ez nagy elkeseredést szült az állami tanítók között, sokan köztük sohase érhetik el a tervezett maximumot s így nem csoda, ha azt fél munkának tartják, ha ilyen alakban törvénynyé válik. Legalább a 200 koronás hat ötödéves korpótlékot 1888. év okt. l-étől számítanák, beszámítva a felekezeti és községi szolgálatban töltött összes éveket minden állami tanítóra nézve. Ez nagy megnyugvást szülne, nem lenne a fizetésrendezés csak a fiatal és tiszta állami szolgálattal bírók íizetésrendezése, mert így az idősebb, pl. a 28 évi szolgálattal bírók remélhetik, hogy 40 év után teljes fizetéssel mehetnek nyugdíjba. Ezek a tanítóság fő sérelmei. Ha ezt eltünteti Apponyi gróf lángeszével és nemes szivével, akkor a magyar népoktatásnak modern alapköveit valóban lerakta s az Isten is megáldja érte. * d) Rpponyi nemzeti biztosítéka és a tanítóképezde. A nemzeti biztosíték csupán ez legyen: az állam a nem magyar tannyelvű iskolának segélyt nem nyújt. A nem magyar tannyelvű iskola fentartója tartozik tanítóinak oly fizetést és korpótlékot adni; mint az állam ád tanítóinak, ha ezt nem teszi, úgy iskolája a nyilvános jelleget 1 elveszti és zugiskolának tekintendő s tanítója hivatalból nyugdijaztatik. A nem magyar tannyelvű iskolák fentartói a népre többet mint 10°/o iskolaadót nem vethetnek ki. A tanítóképzőbe való felvétel a hat középosztályhoz köttessék, mert a mostani rendszer valóságos nyűg a növendék nyakán. Hátha még a szocziális tanulmányokat is hozzáveszik! Legyen a tanítóképző 3 éves; a 4-ik évet töltse a növendék valamely ipari vagy gazdasági iskolánál. A tanítónők egy évig háziipari szakon legyenek, ahol különösen a szövést (?? Szerit.) tanulják meg. Csak ezek után adassák ki az oklevél. Ez a gazdasági előhaladásnak lényeges kelléke s ennek nem szabad hiányozni Apponyi gróf tervezetéből. * „Noli homines blandos nimium sermone probare Fistula dulce canit volucrem dum decipit auceps.“ Ezt mondotta a bölcs Cato, mely magyarban így hangzik: Mézes-mázos s?ót készpénzül venni botorság. Édesen eifurulyáz az, ki madárkát csal a tőrbe. Kedves tanítótársaim, mennyit furulyáztak a múlt kormányok képviselői, tartottak sok, szép szóval s kentek mézes-mázos beszédekkel. És ti csodálatos türelemmel, látszólag megelégedtetek a mézes Ígéretekkel. Igen sok ideális ember volt köztetek, telve honszerelmi lánggal és nemes lelkesüléssel. De ma már az ideálizmust az élet reálja váltja fel. A mai tényleges állapot az, hogy ez az ország még csak az egyszerű megélhetést sem biztosítja részünkre. A börtön rabja többször eszik húst és jobb kosztja van, mint sok ezer tanítócsaládnak. Ha Ihering híres jogtudós „Küzdelem a jogért“ czímű munkáját olvastátok, azt fogjátok találni, hogy sem országok, sem egyes osztályok nem kaptak jogokat küzdelem nélkül. Tehát a küzdelemben leld fel jogaidat! Küzdelem nélkül kapott jog nem is jog, csupán kegy, amit amily könnyen adtak, épp úgy el is vehetnek (orosz alkotmány). Készüljetek tehát a nagy küzdelemre, hogy ha jő a nagy nap, a hétfejü oroszlánnak az utolsó fejét is levágjátok! Szabó József. Nemzet nép művelés. Egy lapezímbe komprimált programm. Hozzá modern, sőt aktuális. Mintha csak azt mondaná: művelés által lesz a népből nemzet. „Nemzetek lesznek, nemzetek vesznek,“ — mondta Deák Ferencz. Igen, elvesznek az oly nemzetek, I melyek még ma sem dolgoznak, vagy már megszűntek dolgozni. Hogy csak egyet említsek, mily dicső kulturmunkát végzett egykor a hindu nemzet s ma —: „Enyésző nép, mely méla kedvvel múltján borong . . .“ Valóban minden a munkától függ. A munka teszi a népeket vagyonosakká, erkölcsösökké, függetlenekké; így alakul ki a modern kultúrnemzet. Világos tehát, hogy meg kell tanítanunk népünket arra, hogy dolgozzék ; ennek pedig egy csalhatatlan módja yan: a művelődés. Hogy is mondta csak minden idők egyik legnagyobb kultúrszelleme, Petőfi? „Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet; Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet; Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kanaán.“ A szellem napvilága. Nálunk most még csak szürkül; sőt a népmilliók benne vannak még az éjszakában. A felvilágosodás napja még csak néhány ezerre süt. Sokakat közülük meg éppen a lét sziklájához lánczolnak az anyagi gondok. Sajnos, e modern Prometheusok éppen a néptanítók. De térjünk vissza a munkához! Művelnünk kell a népet. A műveltség fokozza a munka produktivitását; ez emeli a közvagyonosodást. A műveltség szelídíti az erkölcsöket; az elterjeszti a humanizmust. A műveltség fölébreszti az öntudatot, kifejleszti a szabad akaratot; ez függetlenségre vezet. Mi kell tehát népünknek, hogy vagyonos, erkölcsös, szabad, vagyis egy szóval — boldog legyen? Műveltség! Ez a varázserő, melynek segítségével megállhatja helyét a kultúrnemzetek világversenyében. Ez az a bölcsek köve, ama bűvös drágakő, melyet nagy, nehéz munkával föl kell hozni a föld mélyéből s kicsiszolni, hogy
