Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-02-15 / 3. szám
2 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. február 15 Bízunk benne, hogy ez összeget Wekerle Sándor pénzügyminiszter, ha máshonnan nem, a pénztári készletből előteremti. Bízunk benne, hogy a parlament is megszavazza. Hiszen ez a 12 millió még mindig csekélység a több százmilliós hadügyi kiadáshoz képest. E 12 millió jutalom a múltért s jól kamatozó tőke a jövőre nézve. Egyébként a szolgálati idő beszámítására nézve a „Politikai Értesítő“ illetékes meghatalmazás alapján ezt a hirt tette közzé: „A „Néptanítók Lapja“ f. évi 52. számában a tanítói fizetések rendezéséről megjelent közleményben az foglaltatik, hogy az állami tanítók íizetésrendezése az állami és kincstári iskoláknál töltött szolgálati évek teljes beszámításával történik. A nem állami tanítók (községek és felekezetiek) javára megállapított fizetési fokozatokra való igényjogosultság pedig az 1893. XXVI. t.-czikk életbeléptétől, pontosan 1893. évi október 1-től megszakítás nélkül töltött tanítói szolgálati évek beszámításával álla- pittatik meg. Megtörténhetnék azonban, hogy válamely községben az államosított vagy államosítandó községi vagy felekezeti iskola átvett tanítója, habár már 10 vagy több évi községi, illetőleg felekezeti szolgálata van, mégis csak az állami tanítókra nézve megállapított alapfizetésre (1200, illetőleg 1100, vagy 1000 korona) neveztetnék ki; mig ellenben a nem államosított valamelyik más községi és felekezeti népiskolánál 10 vagy több év óta működő községi és felekezeti tanító az uj fizetési törvény alapján 1000, 1600, 1500, illetőleg 1400 korona összfizetés élvezetébe jut. Nehogy ilyen sérelmes helyzetek előállhassanak, gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter az uj fizetési javaslatba oly rendelkezést szándékozik fölvenni, hogy az állami kezelésbe vett községi vagy felekezeti népiskoláknál alkalmazásban levő tanítóknak állami iskolai tanítói fizetésre való igényjogosultsága a községi és felekezeti népiskoláknál az 1893. évi XXVI. t.-czikk életbeléptétől, pontosan 1893. évi október 1-től megszakítás nélkül töltött tanítói szolgálati évek beszámításával állapittatik meg.“ * Ami már most az iskola belső életét s az idevonatkozó égetően szükséges általános reformokat illeti, erre nézve a következőket jegyezzük meg: A fizetésügy rendezésével egy időben a reformokat is meg kell oldani. Belső megerősödés, szükséges újítás nélkül, közoktatásügyünk bajain a fizetésrendezés sem segít. 1. Első teendő, hogy az iskolafajok czélját, irányát* szervezetét, hovátartozóságát szabatosan meghatározzák s törvénybe iktassák. Meg kell szüntetni azt a különös állapotot, hogy mig a kisdedóvás, elemi-, közép- és felső- oktatás egészen és a szakoktatás egypár iskolája a kultuszminiszter hatósága alá tartozik, addig a gazdasági, némely ipariskola, a bányászati, erdészeti, katonai és tengerészeti akadémiákat más-más miniszterek alá rendeljék. Vagy tartozzék mindenféle iskola a kultuszminiszter hatáskörébe, vagy helyezzék az összes szakiskolákat az illető szakminiszterek felsőbbsége alá. így azonban a főfelügyelet gyakorlásából is sok helytelenség származik. 2. Az elemi-, közép- és főiskolákra vonatkozó törvények a szükséges újítások szerint módosítandók, esetleg új törvényjavaslatok készítendők. Ezek ellen kitérni í ma már nem lehet. 3. Sürgősen megadandó a különféle iskolák számára a szolgálati pragmatika, hogy ki-ki pontosan lássa kötelességét és jogait. Ez szintén elsőrendű oktatásügyi követelés, amely nélkül igazi tanítás nem lehetséges. 4. Egyszerűsítsük az összes igazgatást és ügykezelést, hogy az igazgatók, főigazgatók, tanfelügyelők és miniszteri tisztviselők másnemű fontos kötelességüknek jobban eleget tehessenek. A mai bürokratikus igazgatás gépekké sülyeszti a tanítókat és az ellenőrzésre kirendelt tisztviselőket. Ha így haladunk, a tanítók, tanárok maholnap nem az életnek tanítanak, hanem a statisztikának. (Úgy van! Szerk.) 5. Törekedjünk jó iskolai kézikönyvek kiadására. A tanító után legfőbb nevelő eszköz a jó könyv, mert odahaza a gyermek kezében a kézikönyv a tanuló oktatója. Mái- pedig ha a kézikönyv rossz, aféle vásári munka, miféle tanító lehet az ? P] téren rettentő visszaélések bur- jánzottak föl. Itt az ideje, hogy a miniszter alapos kritikát és felülvizsgálatot gyakoroljon az összes iskolai kézikönyvek fölött. Soha annyi kézikönyv nem jelent meg, mint napjainkban és soha annyi felületes, gyatra munka nem ! hagyja el a sajtót, mint ma, amikor a pajtáskodó bírálat ! következtében boldog-boldogtalan „tankönyvíró“ lehet. A könyvkiadókat is sok alapos vád terheli, de a minisztérium is hibás, mert nem volna szabad elnéznie a nevében űzött sok visszaélést. Reméljük, itt is gyökeres újítást fog megindítani a miniszter, hogy e botrányos állapotokon segítsen. 6. Fordítsunk különös gondot a testi nevelésre, a í fogalmazás, a helyesírás és a helyes magyarság tanítására. Senki sem hiszi, mennyi mulasztás terheli az iskolát e téren is. Ma már testi elkorcsosodás fenyegeti ifjúságunkat. Ezenfelül csodaszámba megy, ha egy-egy kiváló tanuló I helyesen írni és beszélni megtanul. Ha tudniillik nem vét I a helyes magyarság törvényei ellen. E téren nagyszabású akcióra van szükségünk, amelyről akár köteteket lehetne írni. 7. Neveljünk az életnek ! Pizerszer elcsépelt igazság, hogy ipar, kereskedés, mezőgazdaság nélkül nincs boldog, megelégedett ország. Mindnyájan tudjuk, hogy praktikus gyakorlati oktatás nélkül ifjaink eleget nem tehetnek élet- czéljuknak. S mégis milyen keveset teszünk, hogy az igazságokat valóra váltsuk ! Nálunk még mindig az elmélet, a latin nyelv s az örökös jogászkodás a fő. Uram Isten! mikor leszünk már mi is praktikusak? 8. Álljon az iskola a kikerült ifjúsággal állandó összeköttetésben. Ez különösen a falusi népiskoláknak életkérdése. E nélkül az iskola munkája csak ideig-óráig tartó hatású. Az iskolás gyermeket felnőtt koráig, sőt a gazdakörök, szövetkezetek s más egyesületek révén, késő vén- ségig meg kell tartanunk az iskola hatáskörében.
