Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-02-15 / 3. szám
2. ÉV. NAGYBÁNYA, 1907. FEBRUÁR 15, [ (jfl? jn n ^ 3. SZÁM. NEMZETI népmüMés TAN- ÉS NEVELÉSÜGYI SZAKLAP Megjelenik minden hó 15-én és 30-tin. ELŐFIZETÉSI DÍJAK, melyek a lap kiadójának: KOVÁCS GYULA, könyv- és papirkereskedő czímére, Nagybányára küldendők: Egy évre...............................................................6 K. Fél évre...............................................................3 K FELELŐS SZERKESZTŐ PÁLINKÁS BÉLA. KIADÓ TULAJDONOS: KOVÁCS GYULA. Minden, a lap szellemi részét illető közlemények a felelős szerkesztő nevére, Fiume, belvárosi áll isk. (Via deli’ Ospedale) küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Teendő 1907-ben. — Irta : Sassi Nagg Lajos. — Nagy' idők küszöbén állunk, a kormánynak erős talapzatot kell készítenie a jövő nagy Magyarország számára. E talapzat két fő támasztéka a virágzó magyar műveltség és a magyar közgazdaság. Ezt kell jól, erősen leraknia államnak, társadalomnak, hogy a jövőt biztosíthassák számunkra. Ezt hangoztatta már Széchenyi István is. Magától értetődik, hogy a közművelődés áldását a nemzet minden fiára, leányára ki kell terjesztenünk. Erős népoktatás, fejlett közép-, felső- és szakoktatás nélkül nincs fejlett közművelődés. Első teendő tehát, hogy e czélt kitűzzük s minden erőnkből megvalósítsuk. Közép-, felső- és szakoktatásunk még sok kívánni valót hagy hátra. Megoldatlan még mindig a polgári és az egységes középiskola ügye, a harmadik egyetem szintén szükséges. Való igaz, hogy ezeket is mielőbb dűlőre kell juttatni, mert az értelmi elem, a művelt középosztály nevelése elsőrendű országos ügy. De ma még valamennyinél fontosabb a népoktatás, mert itt van a legtöbb hiba s mert e nélkül a többi czél sem oldható meg, lévén a népiskola a közművelődés fundamentuma. Az 1907-ik évben tehát a népoktatás javításán kell a munkát kezdeni, hogy tovább folytathassuk a magyar nemzeti nevelés épületének fejlesztését és betetőzését. E czikkben most a népoktatásról és ezzel kapcsolatban azokról az általános reformokról szólok, amelyek minden iskolát egyformán érdekelnek. Rengeteg teendő vár az átmeneti kormányra még akkor is, hogyha csak alapozni akar. Ha a kormány meg akarja szüntetni a tömeges iskolakerülést, a zsúfolt osztályokat: kerek tízezer uj tanítói állást kell szerveznie. Ez igazán elkerülhetetlen, hacsak tovább is el nem nézzük, hogy több mint félmillió gyermek lézengjen iskola nélkül és száz-százhusz gyermek szorongjon egy-egy iskola-teremben egészsége és előmenetele rovására. Elkerülhetetlen továbbá a tanítói fizetésrendezés tisztességes megoldása is. „A fizetésrendezés kritikája“ czímű czikkünkben kifejtettük, hogy az uj tervezet egészben véve megnyugtató lenne, ha a kirívó hibákat sürgősen kijavítanák. Bár a tanítók közös kívánságát a Magyar- országi Tanítók Országos Bizottságának ismertetett memoranduma foglalja magában, mely az uj miniszteri tervezet kezdő és. végső fizetésével és több más pontozattal nem egyezik; a tanítóság egyeteme a nehéz átmeneti időben mégis megelégednék a miniszteri javaslattal, ha a szolgálati időt minden tanítónál a maga egészében beszámítanák. Ez a legfőbb és mondjuk meg őszintén, a legigazságosabb kívánság, amit a kormánynak teljesítenie kell. A miniszteri tervezet szerint a nem állami tanítók működéséből csak az 1893. óta eltöltött időt akarják beszámítani, vagyis 13 esztendőt. Az állami tanítók szolgálati éveiből pedig csak az állami iskolánál eltöltött éveket. Ez nagy sérelem. Ennek alapján a régi tanítók legnagyobb része alig jut valamicske fizetésjavításhoz, pedig épen ezek szen- ! védték, tűrtek a múltban legtöbbet. Az uj tervezet csak az uj, a kezdő tanítóra nézve kedvező. Ámde nekünk a multat is jutalmaznunk kell. Hiszen a múlt teremtette meg a jelent és készíti elő a jövőt. A tanítóság múltja ellen senkinek sincs kifogása, miért nem jutalmazzák tehát az átdolgozott, átszenvedett múltért a tanítót. Igaz, hatmillió kell igy is a fizetésrendezésre. Igaz, I hogy ez nagy összeg. Ámde, ha megfigyeljük, hogy ezt 30,000, vagy legalább is 25,000 tanító között kell föl- I osztani, mindjárt más a véleményünk. A laikus azt hiszi, ! - beszélik is széliében, — hogy Apponyi e tervezettel i megorvosolta az összes bajokat. Tévednek. A hatmillió ; koronából, csak 25,000 tanítót véve alapul, mindössze I kétszáznegyven korona jut fejenkint. Némelynek több, : másnak kevesebb, de az általános összeg 200 koronára rúg. Már most kérdezzük szeretettel, meg lehet-e szüntetni a rettenetes tanítónyomort 200 korona fizetésjavítással? Harminczezer tanítónak 38 évi baját meg lehet-e e csekélységgel gyógyítani? Kérve-kérjük Apponyi minisztert, ne álljon meg félúton. Rendezze végkép a tanítók fizetését a szolgálati idő teljes beszámítása alapján. Kérjen a parlamenttől a 6 millióhoz még 6 milliót s minden rendben lesz. A többi kisebb követelését a tanítóság egyelőre félreteszi, hiszen jól tudja, hogy az államnak ezer kötelessége van. Éhhez azonban ragaszkodik, mert enélkül képtelen megélni s kötelességét híven teljesíteni.
