Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-01 30 / 2. szám
1907. január 30. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 3 dus-garasokkal, melyeket a kormány most nagylelkű képpel elénk kinál, akkor kegyelembért fogadunk el! Nekünk pedig sem kegyelem, sem nagylelkűség nem kell, hanem jogot követelünk! Minden joghoz pedig csakis küzdelmek árán juthatunk s hogy ez nem frázis, bizonyítják ezt a világ mindenkori népeinek történetei. Ezért tehát elhatározásunkban meg nem ingatható s rendületlen kitartással küzdjünk tovább s mivel a jogos igazság s az igaz jog a mi részünkön van: követeléseinkből egy jottát se engedjünk ! Pálinkás' Hél,a. R fizetésrendezés. — Rpponyi két újabb beszéde. Apponyi Albert gróf kultuszminiszter január 11-én és 16-án újabb beszédeket mondott az országgyűlésen, melyekben ismételten szólott a tanítók fizetésrendezéséről. A beszédeknek a tanítókat illető részeit egész terjedelmében a következőkben és pedig I. alatt a 11-ikit, II. alatt a 16-ikit adjuk. I. Reflektálnom kell az előttem szóló t. képviselő úr beszédének azon részére, amely a tanítói fizetésrendezésre vonatkozott. (Halljuk! Halljuk!) Amit a t. képviselő úr politikai szempontból hozott fel, arra most nem akarok kiterjeszkedni, talán lesz alkalmam a vita folyamán még arra is rátérni. De amit a tanítói fizetésrendezésre mondott, abban olyan tételek foglaltattak, amelyeket rögtöni helyreigazítás nélkül nem hagyhatok, nehogy téves felfogások terjedjenek e tárgyra nézve. A t. képviselő úr nem méltatta kellő figyelemre, amiket e Házban e tekintetben előadtam, különben lehetetlen lett volna oly ténybeli tévedéseket propagálnia, mint amik beszédében foglaltatnak. Az első mindjárt az, hogy abban a 2400 korona végső fizetésben, amely a nyugdíjazásnak is alapjául szolgál, az állami tanító és az ennek megfelelő fizetésben a nem állami tanító is csak 40 évi működés után részesül. Ez a legtökéletesebb, tévedés, mert már 30 esztendei működés után jut a tanító ebbe a helyzetbe. Elég, ha a t. képviselő úr azt a fáradságot veszi magának, hogy egyszerű arithmetikai műveletet visz végbe és látni fogja, hogy a hatodik korpótlék a 30 esztendővel áll be és ezzel áll be a nyugdíjnak ezen az alapon való igénybevétele. Azonkívül t. képviselő úr a felekezeti tanítók javadalmainak összeírásáról beszélvén, azt is mondta, hogy azoknál a kántori és tanítói fizetést együttesen állapítják meg és hogy az a tanító állami kiegészítést csak azon összegre nézve igényelhet, amely együttes, tanítói és kántori fizetésből még hiányzik a minimumra' nézve. Ez igaz, de a t. képviselő úr úgy állította ezt oda, mintha az én fizetésrendezési tervezetemben találtuk volna fel ezt a módot, holott ez az 1893. évi törvény meghozatalakor létesíttetett. Az én fizetésrendezési tervezetemben csak az az egyetlen novum van és ezt Hencz t. képviselőtársam figyelmébe is alánlom, aki tegnap erre az ügyre figyelmemet felhívta és aki úgy látszik, szintén nem méltatta kellő figyelemre felszólalásomat, különben tudhatta volna, hogy erre nézve én már nyilatkoztam — hogy mig eddig a fizetés megállapításánál beszámíttatott a kántori fizetés, a nyugdíj megállapításánál azonban nem, addig a mostani fizetésrendezésnél, akár a tanítói fizetésrendezési törvényben, akár a nyugdíj reformjában, ez az igazságtalanság orvosoltatni fog. (Helyeslés.) Azonkívül azt mondja t. képviselőtársam, hogy a fizetésrendezésnek hasznát csak az új tanítók fogják élvezni, a régi tanítók pedig nem. Ez is igen nagy tévedés, mert a nem állami tanítók fizetéskiegészítése az 1893. évi törvénynyel veszi kezdetét. Minden tanítónak, réginek és újnak az új törvény szerinti fizetés és korpótlék kiegészítése erre a dátumra, tehát 1893-ra visszamenő számítás alapján fog megállapíttatni. Ennélfogva nem áll az, hogy ennek a gyümölcsében csak az új és nem a régi tanítók fognak részesülni. (Helyeslés.) Megmondottam, hogy a t. képviselő úr fejtegetéseinek politikai részére nem akarok kiterjeszkedni, két megjegyzést azonban nem fojthatok magamba. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja t. képviselőtársam, hogy olyan feltételekhez akarom fűzni a tanítói fizetésrendezést, illetőleg a magasabb állami segélyben való részesítést, amely terro- risztikus természetű és amely erkölcsi nehézségekbe ütközik; hogy e feltététel mellett a segély megadása nem jótétemény, hanem ellenkezőleg támadás. Kérem t. képviselőház, akinek számára, legyőzhetetlen erkölcsi nehézség az, hogy hazafias irányban a, magyar állam polgáraivá nevelje az ifjúságot és magyar állampolgári öntudattal telítse a rábízott gyermek szívét, annak őszintén megvallva, nemcsak állami fizetéskiegészítést nem akarok adni, (Helyeslés és taps.) hanem attól még a tanítás lehetőségét is meg akarom vonni. (Élénk helyeslés és taps.) Az anyanyelv tanítását lehetetlenné tenni egyáltalában nem áll szándékomban, de az éppen a nép millióinak érdekében és éppen abból a szempontból igenis lehetséges, hogy minden magyar állampolgárra vonatkozzék az, a tétel, hogy a magyar az úr ebben az országban. (Élénk helyeslés és taps. Zaj középütt a hátsópadokban.) Ugrón Gábor: Menjenek ki Romániába! Menjenek ki Muszkaországba! Ott majd meg fogják tanítani! (Zaj. Elnök csenget.) Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter: Éppen azért, t. képviselőház, igenis útat és módot akarok nyitni helyes pedagógiai elvek szerint arra, hogy minden állampolgárnak alkalom adassák, hogy a nagy magyar állami erkölcsi közösségben ne csak formailag, de tényleg is, mint cselekvő, mint minden jogokat nemcsak papíron, de a valóságban élvező tagja szerepeljen. Brediceann Koriolán: És érvényesülő! (Nagy zaj. Elnök csenget.) Apponyi Albert gróf: Mert, t. képviselőház, nekem az a czélom, hogv igen, érvényesüljenek ebben a hazában (Élénk helyeslés a középen.), nem magyar ajkú polgártársaim milliói is, de nem az ő nevükben kizárólag azok, akik most az ő képviseletüket, mint privilégiumot bitorolják. (Hosszantartó, élénk helyeslés.) Áttérve mostan a népiskolai ügyekre, én csak köszönettel vehetem, hogy felszólalt t. képviselőtársaimnak majdnem mindegyike általánosan helyeselte azt az irányt, amelyben én ezekkel az ügyekkel foglalkozom. Ha mindenekelőtt a sokat emlegetett fizetésrendezésnek kérdését újból megemlítem, teszem azt azért, hogy azokat a képviselőtársaimat, akik nagyon hangsúlyozták azt, hogy az, ami mostan történik, csak ideig-óráig, a mai szűkös viszonyok között fogadható el, azonban nem tekintendő a kérdés végleges megoldásának, figyelmeztessem újból, amint már egyszer tettem, a vitát bevezető beszédemnek azon passzusára, ahol én körülbelül ugyan
