Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-10-01 / 18. szám
18. SZÁM. 2. ÉV. NAGYBÁNYA, 1907. OKT. 1. TAN- ÉS NEVELÉSÜGYI SZAKLAP. Megjelenik minden hó 15-én és 30-án. fi őfizptísi ni iák mely a lapkiadójának: KOVÁCS GYULA könyv- és papirkereskedő czímére, Nagybányára küldendők: Egy évre . ■ , 6 K _____Félévre . . . 3 K. FE LELŐS SZERKESZTŐ: VERNER JENŐ. Minden, a lap szellemi részét illető közlemények a felelős szerkesztő nevére Budapest, Aréna-ut 44. küldendők. B®" Kéziratokat nem adunk vissza. TM Fekete vasárnap. Az égen ragyog a nap. Pázsitos utakra aranyosan tűzi a sugarát. Madárdalos határban hosszú kocsi sorban közelednek Pusztaszer felé. Egy-egy édes mezei virágot lenget a szellő. Ájtatos emberek ajkán dúdoló nóta: „Boldog asszony anyánk! régi nagy pátronánk". Gondban őszülő, tatár arcú magyarok leikéből tör fel a sóhaj: „Magyarországról, romlott hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról.“ Ünnep van. A Szózat gondolat kincse vegyül bele a levegőbe. Barabás Béla beszél. A népszóuok. A kinek a szava már sok embert megsiratott. Láttam. Tüzes lelke beletúrja magát a nép szivébe. Az ő szavainak hatása alatt megtudjuk érteni, hogy pogány őseink miért itták meg az embervért. Ünnep, nagy ünnep van. Nekem úgy tetszik még is, a hogy itt kiöltözködve látom a népet, hogy ez a mai vasárnap, mikor ünnepelnem kellene, mikor e sorokat egy szegedi fogadóban irom, ma tán ünnep sincs, csak cécó. Egyetlen egy gyönyörű költőisége volt a mai napnak: az öreg Szappanos, a kecskemétiek követe. Hófehér szakálán végig húzta a remegő kezét s azt mondta: „Nem tehetek le koszorút, mert nem hoztam, de leteszem a száz koronámat, amit adni, tudok a pusztaszeri apátsági templom restaurálására.“ Ezer torok éljenzett. Szinte lestem, hogy az adakozó Széchényi után, kinyitják a mágnások is a pénztárcájukat. Dehogy nyitották! Mummot ittak a banketten, mert ma ez az úri passzió. Egy ünnepre elég annyi, ha mámort szerez az ember és másnapra katzenjammert. Pedig mily szép lett volna, ha eljön a i.,rály, ki Árpádnak még is köszönhet valamit. Mily nemes cselekedet lett volna, ha azt mondja valaki a Nemzeti Kaszinóból: ebben az évben nem játszom kártyán. Nemzet! Odaadom a pénzemet, építek Hunyad- ban iskolát. Beállítok bele képzett tanítót, a ki tanítani tud, mert ennek a népnek tudásra nagy szüksége van. Ezt nem mondta senki. Csak azt: „Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted.“ „A szabad hazában mindenki egyenlő.“ Mondhatták ezt neked, te szép obeliszk! Nálunk az élők szemébe is mondanak ilyet. Hangzatos szavakkal megtévesztik az embert. A te ünnepeden is, Árpád! Azért van ma fekete vasárnap. A diszmagyar ruhákban kifeszült mellekből pedig csak úgy ömlött a hang. Ne higyj nekik Árpád apánk! A kultúra itt nehéz, vas-csizmákban jár. Cammog. Nem a testvériség eszméje hódit: hanem az, hogy a nyakát tapossuk a gyöngéknek. Az életére törünk a másiknak. Vér nélkül, vagy vérrel, egyre megy. A halálát várjuk. Mindezt azért, mert a mit a te szemed Munkács táján az Alföldön belátott, nem termel számunkra elegendő magot. Elviszik Árpád apánk, elviszik; répánk kimegy, de megvesszük drága cukorban. Gyapjúnkat kiviszik, de a drága ruhákat behozzuk. A marha nem marad itthon, de komisz lábbeli ezrével jön helyette. Nem vagyunk szabadok Árpád apánk. Ne hidd; nem vagyunk. Valami le- fejthetetlen lidérc fojtogatja a nyakunkat. Hej, nagy volt hajdan a magyar! Ma szegények vagyunk. Nincsen piacunk. Az ipar pang. A hivatalnok nép eladósodott. Szövetkezeti hiénák markában van. A te áldott hazád, Árpád apánk, a jajgatok hazája. Te vérrel szerezted, mi csak arra vigyázunk, hogy eine adják — pénzért. Dulakodunk az egymás iránti gyűlöletben. Ezer éve élünk itt és még most sincs elég iskolánk. Annyi balszerencse közt igaz, hogy „él nemzet a hazán,“ de hogy él? Egyezkedünk, de ezt az egyezkedést meg is sirathatjuk. NEMZETI NÉPMŰVELÉS