Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)

1907-09-16 / 17. szám

4. NEMZETI NÉPMŰVELÉS. 1907. szeptember 16. Vasvillát kell csinálni az ambernek a tollából s azzal szúrkálni, mint a kényelmes bivalyt, a hatóságokat és a köz­véleményt. Most, az iskolai év kezdetén, ismét följajdulnak a szülők s, engem is szúrkálnak, hogy ne hagyjam elaludni a dolgot. Én csak tovább adom a szúrást. Ha mindenki igy tovább adja, talán egyszer csak fölébredünk s kimászunk a pocsolyából. „Szakadatlanul folytatni kell a harcot, — írja ma hoz­zám egy író-ember, — a mostan divó buta és embertelen rendszer ellen, mely arra kényszeríti a szülőket, hogy 5—8 éves gyenge gyermekeiket reggel fél 7 órakor fölkeltsék, fél 8-kor kitegyék az utcára és elhajtsák őket az iskolába. Mert bizony sokszor hajtani kell a szegény kicsikéket. Korán kelő ember vagyok. Reggel fél 8 órakor már baktatok a hivatalom felé. Téli hideg, nedves napokon, ha egy iskolaépület felé közeledem, szívét facsaró látvány tárul elém. Halavány, vézna 6—9 éves emberkék karavánja húzódik az iskola felé. A köd­től alig látnak, a hideg össze-vissza-mardossa az orrocskáju­kat; nehányja összefogódzik, hogy igy talán kevésbbé érzik a hideget. Soknak nincsen télikaoátja, ezeket majd megveszi a hideg. Kis arcocskájukon az elhagyatottság érzésétől és a hidegtől könnyek csöpögnek végig. De az emberek rájuk se hederitenek, lökdösik a szegény kis mártírokat jobbra balra és a nagyságos hivatalnok pap ép ez időben fordul át a me­leg ágyban a másik oldalára. Láttam szegény anyákat, akik elkísérték kis szülötteiket az iskolába és látva, hogy a hideg­től könnyek csöpögnek a kicsi szemeiből, sírva fakadtak. Hogy mit látunk a külvárosban egy januáriusi, ködös reggelen, vagy egy fagyasztó hideg hófúvásos napon, az könnyen el­képzelhető ..." . . . Gróf Apponyi Albertet és Bárczy István polgármes­tert meg kellene kérni, hogy egyszer keljenek föl hat óra után s álljanak ki fél nyolc órakor az utcára egy iskola elé ! . . . Meg vagyok róla győződve, hogy ha ez a két ember ezt a kis áldozatot meghozná a gyermekeknek, hát huszonnégy óra alatt elrendelnék a reformot! Azok számára, a kik nem igazi művészek és azok számára a kik csak a külső tényleges életet élik, a tökéletesedésnek egy útja van: a szenvedés. Nem államosítunk. Az Alkotmány szeptember 1 -én megjelent számában ezen a címen Gedeon tollából cikket közöl melyben a többek kö­zött a következőket írja: „A mi álláspontunk határozott. Soha és semmi szili alatt a katholikus egyház nem mehet abba az eszmébe, hogy ta­nítóképző intézeteit elállamositsa. Sem a római, sem a görög- katholikus egyház nem moudhat le arról, hogy tanítóit leg­nagyobb részben maga nevelje fel és képezze ki. Mihelyest egyházunk püspökei ebbe bele mennek, fel van adva a ka­tolikus nevelés az egész vonalon.“ Gedeon aztán ezzel az obskúrus gondolkozással okolja meg nézeteit.: „Az egyháznak megvannak a maga keresztény elvei, me­lyeket az állam a maga intézeteiben nem respektál. Más dolog egy embert abban a meggyőződésben nevelni, hogy Jézus tanítása pozitív igazság és más dolog abban a hitben -nevelni valakit, hogy minden vallás egyenértékű.“ Halljátok ezt protestáns és elfogulatlan katholikus taní­tók. Az egyháznak megvannak a maga külön speciális elvei. Tudjuk mik azok. Vakon hinni mindent, a humbugot, a sötétséget is. Minden józan ember egyenlőnek minősiti a vallást, Gedeon és a katholikus egyház nem. „Az állam mondja Gedeon a maga külön szabadalma­zott nézetével, az állam a különböző vallásu polgárok részé­ről türelmet követel, a katholikus egyház az egyén iránti fele­baráti szeretetet parancsolja, a tévedést azonban nem tisztelheti.“ Már pedig tévedni emberi dolog. Mintha csak azt mon­daná Gedeon, üsd a fejét, mert nem katholikus. „A katholikus intézetek növendékeitől az egyház a szent­ségekhez gyakori járulást a naponkénti szent mise hallgatást várja el, meri a katholikus hit folytonos gyakorlás nélkül el­fonnyad.“ Nem a hit fonnyad el jó uram, hanem a pap zsebe szükül. Mentői többen hisznek a gyónásban, annál többen vannak, a kik a papnak hordják a garast s úgy látszik ezzel a hit is megmarad a pap is meghízik. „Az állam a vallási gyakorlatok számára nem ad sok időt.“ , És ez jobb is igy. Mert a tanító sokkal jobban használ az iskoláinak ha tanítani tud, mintha egész nap olvasót mor­zsol. „A katholikus tanítók örök minta képe Jézus“. Az állami tanítóké egészen mások. Vájjon mik? Franke, Basedov, Pestalozzi? Nem jó uram, Jézus mindnyájunk mintaképe. Ne mono­polizálják el tőlünk Jézust. Ne csináljanak belőle katholikus Jézust, ő az egész világ emberiségéért tanított és halt meg. „A tanítóképzők államosítását nem engedhetjük ma, mi­kor mind jobban közeledik az a veszedelem, hogy a parla­ment oly elemek kezébe kerül, a kik Istennek fogalmaival mit se akarnak törődni.“ Dehogynem! A szociálizmus senki vallását nem bántja Csak a papokat üti, kik vallást hirdetnek és istentelenül élnek. Szipolyoznak, terrorizálnak és itt-ott a családi szentélybe is betolakodnak. „Az egyház nem gyarapíthatja a túltengő állami hatalmat már csak azért sem, mert azt a tételt, hogy az állam minden emberi jog kizárólagos forrása, sohasem ismerte el és nem fogja elismerni. A római császárok háromszáz év alatt több mint tiz millió keresztényt öltek meg és mind annak voltak vértanúi, hogy az állam nem kizárólagos joga az emberi jo­goknak.“ Ha, ha, ha! Mit szóltok ehhez kollégák. A római csá­szárok szerepelnek az alkotmány hasábjain s nem a spanyol inkvizíció! „Mivé lenne továbbá minálunk a tanítók nevelése, ha a hazafias felekezeti tanárok helyét, állami darabont tanárok foglalhatnák el. Essetek hasra a nevetésben. Hazafias-kormány alatt nin­csen darabont tanár, mert ha van, az állam tesz róla, csak arról nem tesz, hogy a t. egyház nem restel paktálni a nem­zetiségi oláhval, a legdiihösebb pánszlávval sem, ha kiszoríthat belőle egy néppárti voksot. így fejtegeti Gedeon ur agyalágyult nézeteit, nagy kaca­gására a tanitói karnak. Holló Gábor. A tanító a hadseregben. Sokat láttam milyen keservesen sir az anya, ha megtudja, hogy a fia bevált katonának. Hogy zokog, midőn október elsején a fiúnak búcsúzni kell a szülői háztól. A szülő tudja a fiú érzi, hogy nehéz napokra kell 2 vagy 3 évig virradnia, sok gyötrődést, sok kíméletlenséget kell átszenvednie. Nehe­zen de 2, 3' év alatt valahogy megszokja a szenvedést, de a tanító 8 hét, vagy 13 nap alatt még hozzá szokni sem tud. Ha a paraszt fiúnak az illemhelyet kell pucolni, meg­teszi fütyülve, a tanító kínos undorral. (Ha megfeszítenének se tenném meg! A szerk.) Mostani gyakorlatom alatt is meg­történt, hogy a tanítók kezébe adták a súroló kefét és a ron­gyot, hogy súrolják fehérre a szoba padlóját, s meszeljék be

Next

/
Thumbnails
Contents