Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-06-15 / 11. szám
4 NEMZETI NÉPMŰVELÉS .1907 junius 15. Reflexió. Verner Jenő kartársunk egy hosszú tapasztalás árán szerzett meggyőződést tárja elénk. Szinte szédül az ember a sok kemény igazságtól, melynek minden szava szervezetlenségünkről, gyávaságunkról tesz őszinte tanúságot. Egy intelligens társadalmi osztály, mely nem képes lábra állni. A hányán vagyunk, annyi felé haladunk és annyi úton keressük az egyéni boldogulást. Egy-egy pillanatra lángra gyűl egyik-másik kartárs lelkesedése, de ezt csak hamar lelo- hasztja a tanítóságot oly erősen jellemző mély indolenczia. Vernernek minden sora való igazság. Azonban szerettük volna, ha nemcsak a czélt tűzte volna ki elénk, hanem pozitív programmot is adott volna s megjelölte volna a czél elérésére szükséges eszközöket is. Az én véleményem szerint szerveszkedésünknek legnagyobb akadálya a hivatalos tanító egyesület. Egy-egy üdvözlő sürgöny, disztagválasztás, esetleg egy mintatanítás, végül bankett s ezzel minden ténykedésünk le van zárva. Meg kellene tehát alakitani a »Megyei Szabad Tanító- Egyesületek«-et. Mivel pedig az egyesületi tagság kötelező, azokat passzív rezisztencziával kell megszüntetni vagy pedig oda fejleszteni, hogy azok a szabad egyesületek mellett csakis pedagógiai kérdésekkel foglalkozzanak. A Megyei Szabad Tanítóegyesületek kiküldöttjei adnák a Tanítók Orsz. Bizottságát, nem pedig kinevezett szürke alakokkal biztosítani ott is a vélemény (és a tanítóság. Szerk.) elnyomását! így gondolom én a szervezkedés vázlatát. Gondolkozzunk felette, bontogassuk a kérdés szálait s aztán kezdjük meg az agitácziót. Tiz-tizenöt ember egy egész megyét átalakíthat s lelkes vezérekkel egy év alatt többet tehetünk, mint elődeink egy fél század alatt tettek. Szóljatok hozzá, kartársak és aztán munkára fel! Far kásás szó. Lengyel Béla. És még azt mondják, hogy nincs görcs! Szalay Pál nagytapolcsányi kollégánk a május 23-án a kisbéliczi fürdőn megtartott járásköri tanítói gyűlésen egy indítványt terjesztett elő, mely pedig hangzik a következőképp : Szerveztessék a tanítóság kebeléből egy mowstréküldöttség, mely Apponyi előtt tolmácsolja a tanítóság háláját és köszönetét azon körültekintő gondoskodásért, melyben elárvult népnevelésügyünket részesítette, azon energikus intézkedéséért, hogy törvényjavaslatában erős bástyákat emelt a nemzeti géniusznak. A tanítóság ezzel demonstrálni fogja azt, hogy az említett két javaslatban lefektetett elvek fontosságát fölfogja, ezek az eszmék szivét-lelkét áthatja s hogy nemcsak kérni tud, hanem hálájának is kifejezést ad akkor, amidőn kérését meghallgatják. E czélból indítványomnak elfogadása esetén szükségesnek tartom kimondani azt is, hogy e gyűlés határozatából kifolyólag kerestessék meg a megyei Tanítóegyesület elnöke, miszerint sürgősen hívja össze a központi választmányt, mely tárgyalja ez indítványt s tárgyalásának eredményéhez képest keresse meg az összes hazai tanítótestületeket, hogy a küldöttségben képviseltessék magukat, szabadságára bízva mindenkinek, hogy a küldöttségben részt vehessen. Tehát készül avagy hogy csak készülni akar egy nagy, monstre küldöttség! Egy világra szóló deputáczió, amely hivatva lesz kezet csókolni a kormánynak amiért a tanítósággal oly kegyesen elbánt. Hát csak rajta, fel a nagy de- putáczióval, hadd lássa ez a nagy világ, hogy hamis az az állítás, hogy a magyar tanítóság nem bir a nyomorból fel- tápászkodni! Igenis, fel bir, fel egészen a bársonyszékekig, hogy ott orrára bukva mutassa meg szolgaságát! Évtizedeken át tartó küzdelmeink után, hogy most egy-két garassal pofonvertek benünket, ezért most néhány ember az egész tanítóságot hódolatra akarja vinni. És mi mégis mindig arról beszélünk, hogy minden bajunk forrása a szervezetlenségünk, tehát szervezkednünk kell. Igen, amikor monstre küldöttség kell, akkor szervezkedünk, hanem amikor magunkról van szó, akkor 30 ezer felé huzunk s csak akkor tudunk egyek lenni mikor eb módra való megalázkodással akarunk kedveskedni az előszobákban csak azért, hogy még sincs akkora nyomorunk, hogy az ördög elvihetne bennünket! Fel tehát a monstre küldöttségre, ki tudja, lesz-e még egy fizetésrendezés ! Toiihegyi. Halál a fejére! És pedig az országos bizottság fejére! Mert hallatlan, amit — a tanítóknak ez a szégyenparlamentje művel! A kalh. egyház tanítása szerint vannak olyan bűnök, amelyek sem az égben, sem a földön soha meg nem bocsájtatnak s elkövetőjük — úgy tanultuk — rettenetesen bűnhődnek értük. Ámde amit az orsz. bizottság művel, azok oly vétkek, amelyek itt a földön elképzelhető legnagyobb halálos bűnökhöz képest is csak gyenge botlásoknak minősíthetők. Hogy ez a szégyen-parlament valóban csak szégyene és botrányos kerékkötője az ország tanítóságának és a tanítóság minden érdekének, azt most már teljesen feles- j leges dokumentálnunk, mert aki figyelemmel kisérte ennek a bűnös társaságnak a működését, az teljesen tisztában lehet azáal, hogy miképp ítéljen felette Azonban nem ' mulaszthatjuk el, hogy az alábbi kis reczipét bemutassuk íme: A tizenkettedik órában fordulunk hozzátok, tegyétek meg még azt, amit lehet. A kerület országgyűlési képviselője husvétkor el szokott látogatni kerületébe, keressétek őt fel személyesen vagy levéllel. A nem állami tanítókról szóló törvényjavaslat nem elégíti ki a tanítókat, mert a magyar tanítóság sohasem mondhat le arról, hogy fizetés tekintetében a vele egyenlő képzettségű tisztviselők mögött maradjon. Számolva azonban a törvényjavaslatban foglaltakkal és az adott nelyzettel, arra törekedjünk, hogy ha már az államiakéval sem lehetne egyenlő a fizetés, a korpótlék mindenkor 200 —200 korona legyen; — de ha már ez sem volna kivihető, legalább a két 100 koronás korpótlék utolsó helyre tétessék. Ily irányban kérjétek képviselőiteket s hívjátok fel figyelmüket újólag az általunk készített emlékiratra. Kartársi szives üdvözlettel Budapest. 1907. márczius 26. Az elnökség. Ezt a néhány, ártatlan sorocskát az orsz. biz. szalasztotta szét mindenfelé. Mit szóltok hozzá? Ugy-e hogy nagyszerű dolog! A tizenkettedik órában fordul a tanítósághoz ez a szégyen-parlament azzal a számítással, hogy a reputácziójá- nak a saját bűneiben megfeneklett szekerét a tanítók mentsék meg! Nem-e a haldoklónak, a fuldoklónak kapkodása ez a levegő után!? Nem bizonysága-e annak, hogy
