Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-10-30 / 6. szám
1906. október 30. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 3 Nyílt levél Magyarország országgyűlési képviselőihez. Nagyságos Képviselő Urak! Ti, kiket a magyar nemzet bizalma odaállított a legszebb, a legkitűnőbb helyre, Ti, kiket a nemzet azzal bízott meg, hogy éber szemmel s éber figyelemmel őrköm jetek a nemzet, a haza, az ország és a magyar társa dalok és e társadalom minden rétegének, minden osztályánaz sorsa felett, Ti, kik mandátumot vállaltatok egy egéss nemzet sorsának intézéséért való nagy felelősségtek teljetudatában, Ti, kiknek kezébe vagyon letéve ez ország minden népének boldogulása, előre haladása, jóléte és nyomorúsága, Ti, Ti Nagyságos Képviselő Urak, Ti összetett kezekkel néztek el a tanítók nyomora felett! Vádollak Benneteket ezzel s oda állítlak mindnyájatokat lelkiismeretetek törvényszéke elé! Ti, akik a legnagyobb felelősséget vállaltátok azért, hogy díszes helyeteken a nemzet bizalmát kötelességeitek teljesítésével ki fogjátok érdemelni, Ti, Ti Nagyságos Képviselő Urak, nem vagytok méltók a nemzet elismerésére! Harminczezer ez ország tanítóinak tábora! De mind a 30 ezer koldus! A „nemzet napszámosai“, a „nemzet nyomorultjai“ a legnagyobb nyomorban sínylődnek! És Ti, Ti Nagyságos Képviselő Urak, lelketek és lelkiismeretetek egész nyugalmával szemlélitek, miképp pusztulnak el s miképp roskadnak össze a nyomorúság végtelen terhei alatt a „nemzet nyomorultjainak“ névtelen hősei! A világ népei nem várták úgy a Messiást s nem reméltek tőle annyit, mint mi, tanítók vártunk az 1907. évi költségvetést s reméltük tőle nyomorunk enyhítését! De reményünket végtelen csalódás és még végtelenebb elkeseredés követte! Azt hittük, hogy a mostani ország- gyűlés nem fog megfeledkezni a „nemzet nyomorultjairól! De mégis megfeledkezett! Sőt mikor Wekerle bejelentette Nektek, bejelentette a Háznak, hogy a tanítókról is MAJD gondoskodni fognak, Ti, Ti Nagyságos Képviselő Urak, Ti „helyesléssel jutalmaztátok a kormányelnök szavait! Hol volt a lelkiismeretetek?! Ti a tanítókért eddig még semmit sem tettetek! Magyarország minden tisztviselőjének megadtátok a magáét, némelyeknek kétszer is kijutott a fizetésjavítás áldása, csak minket, tanítókat hagytatok továbbra is a nyomorúság feneketlen mocsarában szenvedni! Nagyságos Képviselő Urak! Mondátok meg, mi a bűne ennek a 30 ezernyi nyomorgó tanítónak ?! Mondjátok meg, mit vétkeztünk s ki ellen vétkeztünk, hogy ekkora penitencziát kell tartanunk? !' Tegyétek kezeteket a szíveitekre és kérdezzétek meg a lelkiismereteteket: méltán ér e Benneteket a vád, hogy Ti miattatok vagyunk a nyomorúság rabszolgái?! Ne féljetek! Hadd tudjuk meg, kinek tiszta a lelkiismerete ! S hadd tudjuk meg, ki méltó közületek a nemzet súlyos ítéletére ! ! Nagyságos Képviselő Urak! Magyarországnak volt egy nagy embere, a kit úgy hívtak, hogy: Széchenyi. Mikor meg kellett teremteni a magyar tudós társaságot, nem volt senki, aki a nemzetnek áldozatot, anyagi áldozatot hozott volna! S mit tett ekkor ez a nagy ember? Oh! Nektek nem kell ezt mondani! Jól tudjátok, hogy mindenét odadta, hogy hazájának szolgálatot tehessen! Nagyságos Képviselő Urak! Ti rengetek fizetést húztok a nemzet kasszájából! Van is hozzá jogotok! Ámde lássuk, van-e köztetek csak egy is, aki Széchenyi nagy, örökké ragyogó példáját tudná követni?! Hadd lássuk, van-e köztetek — Széchenyi?! Nem tudós társaságot kell alapítani! Az már meg van ! De meg kell szüntetni a tanítói nyomort! Felhívlak tehát Benneteket, Ti Nagyságos Képviselő Urak, s mind a 30 ezer „nemzeti nyomorult“ nevében szólok Hozzátok: Alkossatok törvényt, melyben a magyar ország- gyűlés képviselői örök időkre lemondanak a képviselői fizetésükről azzal a törvényes kijelentéssel, hogy ezek a pénzek ezentúl a tanítókat illessék! Hadd lássuk, van-e köztetek — Széchenyi!! Mert ti nem vagytok e pénzekre rászorulva! A képviselői mandátum nem kenyérkereseti forrás! Ti meg tudtok élni a magatokéból is, de itt, a nemzet kebelében a létért való elkeseredett küzdelmet folytatja — valóságos agóniában — 30 ezer ember, akik a nemzet legideálisabb, de a legnyomorultabb munkásai is! A Ti ajkatok soha sem nyílott fel, hogy védelmetekbe fogadtátok volna a tanítókat s Ti kötve hagytatok minket egy egész emberöltőn át a szégyenletes 300 frtos koldusdíjhoz. Nagyságos Képviselő Urak! Újra a lelkiismeretetek törvényszéke elé állitlak benneteket s felszólítlak mindnyájatokat, tegyetek őszinte vallomást lelkiismeretetek előtt! Mossátok le a vádakat azzal, hogy a tanítókért, a kik miattatok lettek a nyomor rabszolgái, nyílt homlokkal, minden tekintetek nélkül síkra fogtok szállni és követelni fogjátok a kormánytól a mi anyagi helyzetünknek azonnali, teljes mértékben való rendezését! Ne kicsinyeljétek, hogy csak „csak tanító“ szólt hozzátok e nyílt levélben, de hát tapasztalhattátok, hogy Köztetek eddig egy sem volt, a ki értünk szót emelt volna! S biztosítlak Benneteket, hogy a magyar tanítóság nem lesz Hozzátok háládatlan! Dixi et animam salvavi! Fiume, 1906. október 17. Tisztelettel Pálinkás Béla, néptanító. flbczug! Kozma László! — flbczug! Ember János! Le velük! — Le az orsz. bizottsággal! Szégyenletes, megbotránkoztató, az egész tanítóságot eláruló határozatot hozott a Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága a legutóbb tartott gyűlésén! Ugyanis az igazgatótanács kimondotta, hogy bizalommal viseltetik a közokt.-ügyi kormány iránt. Hallatlan vakmerőség] Hallatlan szolgaiság! Talpnyalás és meghunyászkodás! És egy ilyen bizottság merészel 30 ezer tanítót képviselni ?! Le vele az ilyen bizottsággal! Le vele! Százszor: le vele! Amikor egy egész ország tanítósága a nyomor legutolsó stádiumába jutott, amikor megtagadták tőle az utolsó falat kenyeret is, amidőn a lelkek elkeseredése az anyagi nyomorok súlyos terhei alatt óriási lángokat vetnek, ekkor előál a Kozma László elnöklete alatt álló orsz. biz. s bizalmat szavaz a kormánynak! Szégyen gyalázat! Le vele Kozma Lászlóval! Le vele! Pusztuljon! Mert ez az ember a nyomorúságba akarja az egész tanítóságot visszarántani! Ez nem a mi emberünk! Nekünk nem ilyen felfelé hízelgő emberekre van szükségünk! Pusztuljon hát Kozma László! Mondjon le az egész tisztikar! Nekünk olyan emberekre van szükségünk ezen nehéz válságos időkben, akik nem áhítoznak a kegyelmes urak kézszorításaira, hanem oda- állva a dolgok és események élére, elszánt lélekkel tűzbe merik vezetni a sereget!
