Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-12-15 / 9. szám
4 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1906. deczember 15. P miniszterelnök nyilatkozata. A dunántúli ágostai hitvallású evángelikus tanítók november 29-én küldöttségileg tisztelegtek Wekerle Sándor dr. miniszterelnök előtt s egy memorandum átadásával arra kérték a miniszterelnököt, hogy a mostani alamizsna helyett tisztességes kenyeret adjon a kormány a tanítóknak. A miniszterelnök ez alkalommal a következőket válaszolta a küldöttségnek: Tisztelt uraim! Félesztendei kormányzati működésünk óta egyik elsőrendű feladatunkat képezte, hogy a közpályán működőknek s ezek között a tanítóknak is anyagi helyzetét javítsuk. Az önök kezdeményezése későbbi keletű. Ismeretes önök előtt a kormánynak többszörösen tett nyilatkozata, különösen tisztelt barátomnak, a köz- oktatásügyi miniszter urnák beszéde, hogy feladatává tette azt, hogy nemcsak az állami, hanem a községi és j felekezeti tanítóknak javadalmazását is korszerű színvonalra emelje és a művelt nyugati államokban elért eredményeket lehetőleg nálunk is meghonosítsa. Ennél fogva legyenek megnyugodva, mi felismertük ennek a tételnek igazságát és a közelebbi jövőben megoldásra is fogjuk juttatni. Higyjék el, nem kívánjuk, hogy különös tisztelettel, hódolattal jöjjenek ezt kérni, mert igazságukat akkor is el kell ismernünk, ha azok nem kérelem alakjában jönnek; mi teljesíteni is fogjuk az önök kívánságát. Nem ismerem a memorandum pontozatait, de megvalósítjuk azt az eszmét, hogy a korszerű kivánalmaknak megfelelő- leg egészítsük ki a tanítók fizetését. Mi teljesítjük az önök kivánalmát abban a tudatban és azzal a kikötéssel, h^.gy a magyar tanítóság maradjon meg a népnek igaz vezetője, teljesítse a hazafias és kulturális missziót továbbra is, legyen a népnek vezetője hazafias és erkölcsi irányban, maradjon a nép körében, legyen annak igaz vezetője. Ezek lesznek a feltételek, melyekhez a dotácziót kötni fogjuk. Mi nemcsak az anyagi érdekeket kívánjuk kielégíteni, hanem az erkölcsi érdekeket is. Ezt kötöm szivükre. Legyenek meggyőződve, tisztelt barátomnak, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek ily irányú törekvéseit a magam részéről teljes erőmből támogatni fogom. Felhívás Magyarország tanítótestületeihez és egyesületeihez. Kedves Kartársaink! A Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága alapszabályainak 36. §-a alapján, mielőtt a VII. egyetemes tanítógyülés megtartása felől intézkedhetnénk, fel kell hívnunk nyilatkozásra a tanítóegyesületeket es testületeket ! vájjon kivánják-e a VII. egyetemes tanítógyülés össze- ' hívását és ha igen, annak tárgysorozatába milyen kérdést óhajtanak felvétetni. NyilatKozzé« ezen kívül minden tanítóegyesület és testület az egyetemes gyűlés idejenek és helyének megállapításáról is. És amennyiben egyesületi közgyűlésük a közel jövőben nem volna megtartható, választmányi ülésen hozzák meg a maguk határozatát s azt velünk legkésőbb 1906. deczember 3l-ig közöljék. Ugyancsak ezzel kapcsolatban hozzák tudomásunkra azon véleményüket, mi módon óhajtják reformálni az Országos Bizottságot? Vájjon elfoga l.jác-e a f. hó 18-án tartott Orsz. Biz. közgyűlés azo a határozatát, hogy az Orsz. Biz. oly módon szerveztessék. hogy abban kizárólag csak a tanítóegyesületek választott képviselői vegyenek részt? Hazafias üdvözlettel Debreczen, 1906. november 23. Kommá László, Hajós Mihály, elnök. titkár. 5zerkesztői üzenet. — P. Gy. Csáktornya. — A „Néptanoda“ 38. számában a Zakariás tollából megjelent s lapunk ellen intézett éretlen kirohanást nem vesszük semmibe sem. Méltóságunkon alulinak tartjuk, hogy vele polémiába bocsátkozzunk. Ha Zakariás úrnak nem tetszik a lapunk, ne olvassa. Nem az ő kedvéért csináljuk s nekünk az teljesen közömbös, hogy Zakariás úrnak mi a véleménye. S bárhogy dühösködik is ez az úr s mérges haragjában miattunk, akár vitustánezot is járjon, mi mégis megmaradunk azon az úton, melyen — a tanítók érdekeiért küzdve — elindultunk! Ha nem tetszik Zakariás úrnak, hat tegyen róla. Rpponyi tervezete. Lapunk zártakor olvastuk Apponyi Albert gróf nagyszabású beszédét, melynek alapján megszerkesztettük a fizetési tervezet áttekintő táblázatát ahhoz szükséges magyarázattal : zolgálati év Felekezeti és községi Állami I. II. 1 III. III. III. _ 1200 1100 j 1000 1200 1100 1000 5 1400 1300 1500 1600 1500 1400 10 1600 1500 1400 1800 1700 1600 15 1700 1600 1500 2000 1900 1800 20 1800 1700 1600 2200 2100 2000 25 2000 1900 1 1800 2400 2300 2200 30 2200 2100 2000 2600 2500 2400 Az első fokozatba tartoznak első és második lakbér osztályba tartozó községek, melyben a XI. fizetési osztály tisztviselői 600 és 420 korona lakbért kapnak. A második fokozatba tartoznak azok a községek, a hol a XI. fizetési osztály tisztviselői 360 korona lakbért kapnak. A harmadik fokozatba azon községek, a hol az állami tisztviselők a XI. fokozatban 300 korona lakbért kapnak. A szolgálati évek nem tudódnak mind be a korpótlékba, hanem csak 1893. év szeptemberétől, mert csak 6 millió koronát vettek fel 1907-ik fél évre. így mindenki az eddig élvezett korpótlékai megduplázva kapja a 20-ig szolgálati évig, a hol eltérés van, mert tervbe van véve 4000 állami iskola szervezése 8 év alatt és ez idő alatt az állam kiadásai nagy mérvű szaporulatát a felekezeti és ! községi tanítók korpótlékának redukálásával oldja meg. — j A tervezet többi részei még ismeretlenek előttünk, tehát korai örömünket nem nyilvánítjuk felette. - Csak akkor leszünk elégedettek, ha tervbe vett 13 millió korona valóban felhasználtatik teljesen 1907. év julius 1-jétől egész 1908-ik év julius 1-ig, mert ezzel a tanítók jogos óhajai a személyi pótlékra, igazgatói díjra teljes kielégítést nyerhet. Tehát várjuk és reméljük, hogy nem lesz több fekete karácsonyja a tanítóságnak. Szabó József, állami tanító.