Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-11-30 / 8. szám
2 1906. november 30. NEMZETI NÉPMŰVELÉS Senkinek sem lehet kétsége az iránt, hogy Apponyi akar segíteni a tanítókon; de kétségtelen az is, hogy azzal a tempóval, amelyben a segítség megindult, a tanítóság nincs megelégedve. Igaz, a tanítók fizetésének rendezésére még 4 — 5 millió kellene évenkint (Legalább is tíz, Apponyi szerint tizenhárom millió.) de az ezermilliomos költségvetésbe az még elférne és például egy 4-5 százalékos iskola-pótadót könnyebben megszavazna az országgyűlés, mint a hadihajóraj szaporítását. A betegápolási pótadót szívesen fogadta az ország, nem kellene nagyobb áldozat 20,000 néptanító tisztességes életmódjának biztosítására sem.“ Mostanában sok szó esett a tanító-sztrájkról. Nekünk régóta ez a véleményünk: A tanítónak nem szabad sztrájkolnia. A tanító-sztrájk más természetű. A tanító akkor éri el azt, amit a munkás sztrájkkal, hogyha mentői többet dolgozik a közért, a kisemberért, mert ekkor lesz hatalmassá. Ha a munkás nem dolgozik, milliók érzik meg nyomban. Ha a tanító nem tanít, ez semmi. Ha a társadalmi akcióktól félrevonul, maga alatt vágja a fát, meglévő tekintélyét és szerepét ássa alá. Ennek csak később jelentkezik a rossz következménye. Furcsa de igaz: a tanító akkor sztrájkol, amikor mennél többet dolgozik. Mert igy kötelezi le a társadalmat. így nyeri meg a maga számára a kisemberek százezreit s igy éri el ezek segítségével a czélját. Dolgozzunk szeretettel a magunk s a mások javára! Snssi Nagy Lajos. fi tanügyirodalmi pályázatok reformja. (Hozzászólás.) Makkay János, vámosgálfalvai áll. isk. igazgató, a Magyar Pestalozzi f. évi 32. számában a fenti czim alatt czikket írt, melyből kiemeljük a következőket: ,,Meg vagyunk-e elégedve tan- és vezérkönyveinkkel talán annyira, hogy jobbakat nem kívánhatnánk? Szó sincs róla. Mind a kettőben szegények vagyunk, de azért még a kis ujjúnkat sem mozdítjuk meg, hogy megoldást találjuk.“ „Pedig kezünkben a kulcs“ . . . Ez a kulcs: az egyes egyesületeknél levő, de az állami tanítók részére engedélyezett fuvar és napidijakból fel nem használt összegek .. . egy helyre való kon- czertrálása oly czélból, hogy az összes tanítóság részére legalább 500 koronás pályatételek tűzessenek ki tan- és vezérkönyvek és más pedagógiai művek Íratására.“ „Nem tudom bizonyosan, hány egyesület tűz ki pályadijat az előbb említett fuvar- és napidíjakból, de azt tudom, hogy 91 ált. tanítóegyesület közül hacsak 60 egyesület csatlakozik is átlag évi 50 koronával, már 3000 koronát leszünk képesek évenkint kitűzni pályadíj czimen.“ „Olyan horribilis összeg ez, melylyel — a magy. tud. Akadémián kívül — egyetlen egy egyesület sem rendelkezik. A 3000 koronából 6 darab 500 koronás tanügyirodalmi pályázatot lehet évenkint kitűzni“ ... „ . . . tehát javaslom, hogy: 1. Mondják ki az „Általános Tanítóegyesületek“ hatá- rozatilag, hogy Magyarország ált. tanítóegyesületeiben a ma dívó tanügyirodalmi pályázati rendszert, mivel sem a tanítóegyesületek tisztességét nem emeli, sem az egyesületi tagok munkásságát nem fokozza, sem a tanügyi irodalomra hatással nincsen: nem helyeslik s annak reformját szükségesnek tartják. 2. E reformot olyképp óhajtják, hogy az állami tanítók részére engedélyezett fuvar- és napidíjakból fel nem használt összegekről, — melyek a mostani rendszer mellett pályadíjképpen tűzetnek ki 30-50 koronás tételekben az egyes egyesületekben — lemondanak s tanügyi irodalmunk fellendítése érdekében minden év január havában beküldik az „Állami Tanítók Országos Egyesületének“ oly czélból, hogy legalább 500 koronás pályadíj kitűzésével általános pályázatot nyújthasson eslősorban tan- és vezérkönyvekre, azután pedig pedagógiai művekre. 3. Á felhozott indok alapján méltányolják az állami tanítók ama törekvéseit, hogy a pályamunkák kiadói joga és az abból befolyó jövedelem őket illesse s hogy abból saját önsegélyezésükre betegsegélyezési alapot létesítsenek; mert a beszolgáltatandó összeghez az ált. egyesület pénztára úgy sem járul hozzá. 4. Az állami tanítók törekvését, mely egyszersmind az összes tanítóság erkölcsi súlyban való gyarapodását is jelenti, melegen pártolják s megvalósítását a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter urnái kérelmezik. 5. E reform keresztülvitelét az „Állami Tanítók Országos Egyesületére“ bízzák. * A magunk részéről melegen üdvözöljük a Makkay kartársunk eszméjét s érveléseinek igazat is adunk! Mert valójában, legalább is rösteleni való az a „rendszer,“ mely ez idő szerint - az egyes tanítóegyesületek által kitűzött pályázatokat illetőleg - fennáll! Csak szégyenleni lehet, kérem, hogy 20 — 30, maximum 50 koronás díjakat tűzünk ki irodalmi dolgozatokra, amiből nagyon természetesen következik, hogy nemcsak hogy nem számíthatunk valóban irodalmi becscsel biró munkára, hanem nincs I is jogunk, hogy ilyenre számíthassunk! Először is, kérem mindenkinek van annyi sütnivalója, hogy 20-30 koronáért ne vegyen magának fáradságot arra, hogy alapos, komoly munkát készítsen. Ez nagyon természetes és nagyon is érthető. Másodszor pedig maguk a tanítóegyesületek sem veszik valami komolyan az ügyet, amire talán okul szolgálhat azon körülmény, hogy maguk a pályázatok is csak amolyan formalitásoknak tekintetnek, melynek akár van számbavehető eredménye, akár nincs: mindenhogyan jó. A fő az, hogy az egyesület jegyzőkönyvében meglegyen, hogy a kiírt pályadíjra ennyi és ennyi munka érkezett, így és így megbiráltatott s a pályadíj ennek és ennek kiadatott. Ezzel aztán az egészre: Requiescant in pace! A lényeg tehát az, hogy legyen nyoma a dolognak. Hogy aztán hol marad az erkölcsi súly, az egészen mellékes. És hogy a kitűzött díjat csakugyan megérdemli-e valamelyik munka, hát, bizony, erre sem fordítunk semmi, de semmi súlyt. Mert itt is az a lényeg (egy kis önzés!) hogy a díjat ki kell adni bármelyik valamelyik pályázónak, nehogy a lokális világ elítélje az egyesületet, mint olyant, melynek tagjai nem képesek egy gyenge pályázatnak megfelelni. No meg hát valakit ki muszáj tüntetni, mert akkor mit érne a jó barátság, meg a kolle- giálitás! Bizony, gyatrán állunk ezekkel a dolgokkal, nagyon gyatrán s csak az a szerencsénk, hogy az ez irányú működésünkről a rajtunk kívül álló — nem tanítói — világ
