Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-08-15 / 1. szám
1906. augusztus 15. 6 NEMZETI NÉPMŰVELÉS a ház körül, az udvaron mindig fordul elő olyan apróbb dolog, melyet a gyermek is elvégezhet. A z.-i tanító a múlt nyáron behordatta a babot, amely a hüvelyéből már kezdett kipattogni. Oda állít néhány iskolásgyermeket, akik botokkal verik, csépelik a babot. Cséplés közben az egyik homlokon üti a szemben levő gyermeket s oly sérülést ejt rajta, a mely a törvény szerint súlyos testisértést képez. Ki a felelős? A tanító. Nagyon sajnos, hogy sok helyen a tanítók nem tudják azt megérteni, vagy talán elismerni, hogy az a kifejezés, hogy a tanító a szülőt helyettesíti, ez nem ad korlátlan jogot a tanító kezébe arra nézve, hogy a gyermekkel kedve szerint rendelkezhetik. En egyáltalán nem tudom elgondolni, hogy miért nem tudja sok tanító megérteni, hogy az a gyermek kizárólag tanítás (nevelés) czéljából bízatik a kezére nem pedig azért, hogy szolgai munkákat végeztessen vele ? És hány helyen tapasztalhatjuk ezt. A kertben ásatnak, kapáltainak, gyomláltatnak a gyermekekkel, felküldik a fákra hernyófészkek után, elküldik a harmadik községbe, vizet hordatnak vele, sőt még az istállói teendőket is elvégeztetik a nagyobbakkal. Kérem, ez így nem jól van! Én is megteszem, hogy elküldöm a gyermeket a boltba, vagy a fáskamrából felhozatok vele egy nyaláb fát, de előbb megkérdezem tőle, hogy „megteszed-e“ — szívességből. Találkozott már olyan is, aki nem vállalkozott ilyesmire. Megkérdeztem s megtudtam az okát s helyeselni tudtam őszinteségét, bátorságát, hogy meg merte mondani. De van olyan tanító is, aki a gyermekekre, — ha ez nem akar elmenni ahová a tanító küldi pl. a boltba — rámordul, felkap egy épp a kezébe eső suhángot s ezzel akar a gyermekre ijeszteni. Ez nem eljárás. Tapasztaltam már azt is, hogy szünetnapon akar a tanító egy gyermeket valahová elküldeni. Kinéz az utczára s meglát egy fiút, de jó távol, az utcza másik végén. Oda kiált neki: „Jancsi, gyerejde!“ De a Jancsinak semmi kedve sincs oda menni s mintha észre sem vette volna „Jancsi, gyerejdé“-t, besompolyog. Persze, hogy másnap elővette a tanító: „Miért nem fogadtál tegnap szót?“ A gyermek nem mer szólni, drukkol s kihúzza a lutrit — pálcza alakjában, esetleg a tanító kegyelme folytán „csak“ térdelnie kell 1 — 2 órát. Ez nem eljárás! Ehhez már nincsen joga a világ egyetlen tanítójának sem. Ha ily dolgok végrehajtásában még a tanítói, nevelői lelkiismeretének vádja sem tudja meggátolni, akkor hagyja ott a tanítói pályát, mert e pályához nincs megkívánható érzéke, nincs lelkiismerete, nincs igazságérzete. De térjünk vissza a babot cséplő gyermekekhez s. tegyük fel, hogy otthon a szülői háznál az apa parancsára csépelik a babot s itt esik meg a baj. Mi történik? Az apa előveszi a gyereket s jól elnadrágolja a miért fejbe vágta a másikat. Igaz ugyan, hogy az apa nem azzal az öntudatos czélzattal veri meg a gyermeket, hogy ezzel mintegy elégtételt adjon a megütött gyermek részére, hanem azért veri meg, miért ütötte meg a másikat. A gyermek súlyos testisértést követett el. Az okozó, igaz, közvetlenül a gyermek volt, de az ok tulajdonképeni forrását az apában kell keresni, aki a cséplést reájuk bízta s nem volt elég elővigyázattal, tehát az apa gondatlansága volt az ok. Kit vesz elő most a törvény ? Vagy a gyermeket, aki megütötte a másikat, vagy az apát. De a gyermeket is csak azon esetben veheti elő, ha az a 12. életévét betöltötte, mert a Btk. 83. §-a szerint a 12 éven aluli gyermeket nem jehet vád alá helyezni. Ha a gyermek a 12. évén túl van, akkor is csak azon esetben büntethető, ha az elkövetett vétségben elismeri a bűnösségét, illetve, ha a büntetendő vétséget ő maga is belátja. így mondja a Btk. 84. §-a. Az apát a törvény szintén kérdőre veheti, mert daczára, hogy a szülő a gyermekével rendelkezik, de ezen rendelkezést a törvény mégis korlátok közé helyezi s ha a szülő a gyermeken súlyos testi sértést követ el, szintén vád alá helyezhető, akár közvetve, akár közvetlenül volt annak okozója. Mindezt azért hoztam fel példának, hogy összehasonlításul és mértékül szolgáljon a tanítónak. Tehát, ha a tanító a szülőt helyettesíti is, mégis nem tehet a gyermekkel úgy, mint akar, mert még a szülő rendelkezése is a gyermek felett csak bizonyos határokig mehet, annál inkább igy van ez a tanítónál, a ki csak ideiglenesen helyettesíti a szülőt. Vegyünk egy másik példát s tegyük fel, hogy az egyik fiú súlyos testi sértést követ el egy másikon s a dolog a bíróság elé kerül. A mint a fiú elkövette a másikon a súlyos testi sértést, bizonyos, hogy a tanító azonnal kiszabja rá a büntetést s a gyermeknek kötelessége azt kiállani. Hogy megfelelő-e a tanító által kiszabott büntetés, azt most ne bíráljuk, hanem elégedjünk meg azzal, hogy a fiú az elkövetett vétségért megkapta a büntetését, amit ki is állott. Ez a lényeg. De az ügy a bíróság elé kerül. A vétkes fiú a 12. éven túl van. Mint már említettem, csak úgy lehet a fiút büntetés alá vonni, ha az elkövetett s büntetendő vétségének bűnösségét ő maga is belátja. Csakhogy ezen körülmény elbírálása az ítélő bírótól függ. Tegyük fel, hogy az ítélő bíró igenlőleg dönti el a kérdést, tehát a gyermeket büntetés alá lehet vonni. Csakhogy az elkövetett vétségért már egy büntetést kiállott, a mikor a tanító megbüntette. A bíróság ítélete folytán kiállja a második büntetését, amikor is bekövetkezik az, hogy egy bűnért két büntetést kellett kiállania. Felmerül a kérdés, vájjon a tanítónak joga volt-e a büntetéshez? Ha azt előre tudnók, hogy a fennebb említett Btk. 84. §-át mikép fogja az ítélő bíró saját belátása szerint eldönteni, akkor a tanító részéről feltétlenül el kell maradnia a büntetésnek. Igaz ugyan, hogy az iskolai büntetéseket bíróilag nem tekintik büntetésnek, de paedagógiailag véve csak az egyszerű megszégyenítés is nagyobb büntetés egy gyermekre nézve, mint egy bíróilag kimondott büntetés egy rablóra, egy tolvajra nézve. De hát miért nem marad el a bíróilag kimondandó büntetés azon esetben, ha már egy büntetést a gyermek kiállott, amit a tanító szabott reá ? Mert az iskolai büntetés, mint már mondottam, mint ilyen nem jön figyelembe. Már most nézzük a testi fenyíték jogosultságát. Van-e joga a tanítónak a gyermeket megverni ? Igenis van. Fordultak elő esetek, amidőn a tanító a gyermeket megverte s a dolog a törvény elé került. Ekkor kimondatott, nem egy ízben, hogy a tanító házi fegyelmi joggal bir. A gyermeket a tanító bottal verte meg és a törvény őt felmentette. Ezt véve alapul, a tanítónak joga van a gyermeket megverni. De mikép ? Úgy, hogy ezáltal a házi fegyelem jogának határát túl ne lépje. A Curiának 1901. évi április 12-én 2090. számú s ugyanazon év szeptember 12-én 5461. sz. ítéleteiben a tanító házi fegyelmi joga ki van mondva. Ugyanezt mondja ki a Curia 15617 1882. sz. ítélete. A pécsi kir. Ítélőtábla szintén megállapította a tanító házi fegyelmi jogát az 1813 1891. sz. Ítéletében. A Curia a testi fenyítésekre vonatkozólag az 1900. deczember 5-én 10451. sz. a. kelt ítéletében ezeket mondja: „A tanító az egyik tanítványát iskolai tanítás alatt pálczával megütötte, miáltal testi sértést okozott (gyógyul 3-4 nap.} Ezen cselekedet a Btk. 301. §-ába ütköző könnyű testi sértés vétségének tényálladékát kimeríti ugyan, tekintve azonban, hogy a tanító az iskolai rendet és fegyelmet zavaró tanítványaival szemben fegyelmi hatáskörrel bir, tekintve továbbá, hogy a vádlott, mint néptanító a sértést a tanítására és felügyeletére bízott iskolai növendékén az iskolában, fegyelmi jogának gya-
